Hány évig élnek a macsekok átlagban? Hány éves kortól van náluk öregkor? (tudásbázis)
A szomszéd nénink cicája 28 évesen ment el, ez a legidősebb cica amiről tudok, illetve én is láttam és tudom, h igy volt. Kijárós volt, parasztházban élt, és akkoriban még nem voltak macskakaják, mindent evett ami egy régi, szerény anyagi körülmények közt élő családban kikerült. Nem vagyok meggyőződve arról, h a mostani tápon felnőtt cicák egészségesebbek, sőt.... Ami érdekes, bár nem pont ide tartozik, a mi két befogadott cicánk, akik nagyon nyúzott beteges külsővel kerültek hozzánk, tehát nem voltak táphoz szokva, ők is kaptak/kapnának mindent, nem csak macskakaját, azt hittem, h az ilyen megmarad házikoszton, és az egyik nem is hajlandó már megenni jóformán csak a tápot. Amit a régi cicáink örömmel befaltak volna, ezek csak nézik, aztán engem, aztán a kaját és várják a tápot. Nekünk 17 éves volt a legidősebb, de a szüleimnek volt idősebb is
Még egyszer köszi a hozzászólásokat!
Most már nyugodtabban vállalok be cicát, mert tudom, hogy van esély arra, hogy a gyerekekkel nőnek fel.
Nekem sima házicicám volt lakásban tartottuk,20 éves volt mikor elkellett altatni:((Szerintem nagyon szép kort élt meg.
Én sem "normál áron-úton" vettem a cicókat; a himalájaim tenyészetből "kidobott selejt" nála nagyon kiütköztek a sziámi jegyek, a tenyésztőtől már enni sem kapott, az anyjától elvették, ne szívja el a tejet a "tökéletes" tesóktól. Samu lett a neve, szerencsétlen olyan sovány volt.
A sziámimat olyan körülmények közül hoztam, szintén tenyésztőtől, hogy azt leírni sem tudom; 3 tesóval hoztam el és számoltattam fel a macskagyárat; 2 tesónak sikerült gazdit találnom, Matkány (inkább hasonlított egy kölyökpatkányra, mint macskára) volt a legsatnyább
a két brit cicát párom vette, horribilis összegekért; a lány cicát macskagyárból, mert szerintem mielőtt hozzánk került embert sem nagyon látott; azóta is stresszes.
A házicica testvérével együtt került hozzánk, valaki egy éjjel Tescos szatyorba kötve bedobta hozzánk a 2méter magas kapun; egy lány és egy fiú cicus volt, sajnos a fiút tavasszal elütötték.
Szóval ha így nézzük nekünk is mentett macskáink vannak
Nekünk teljesen lakásban él a macsekunk, 14 éves, onnan vesszük észre, hogy mostanában öregesebb, hogy nem mászik fel mindenhova és kevesebbet játszik, érzékenyebb a gyomra, állandóan ekll, hogy legyen rágható füve, illetve a nagy szemfogai kipotyogtak így már csak junior ételeket eszik, bár korábban sem volt hajlandó semmiféle házi kosztot megenni, csak a felső kategóriás eledeleket :) egyébként köszöni jól van, most is tud még felfordulást csináli :))
A mi cicánk, Mozart fajtatiszta kámeaperzsa, herélt kandúr, kicsi kora óta lakásban él, 15éves, jövő februárban tölti a 16-ot, ha megéri:) Nagyon szeretjük, reméljük még velünk marad.
Az én Ottóm 8 éves volt, de nem lakásban tartottuk. Tesómtól kaptam. Hiába szerettem volna, hogy bent lakjon velünk, egyszerűen nem maradt el. Pedig 8 hetesen került hozzám, tél elején. Szerintem ez az oka annak, hogy ízületes volt, és hogy korán elment. Egy ismerősöm pincsije most 11 éves, sajnos már ő is megvakult, de amúgy egészséges.
Micónk 21 évet élt,herélt házikeverék cica volt.Kijárós,de az utsó években már nem kívánkozott ki.Kicsit süket,kicsit vak,kevés fogú volt,de nem beteg.Egy nap szépen elaludt.
:) A mi macskoszunk is ilyen. Nem nagyon szereti, ha tartogatjuk, inkább csak a simogatást viseli el, de azt is csak addig, míg ő akarja. És egyszercsak váratlanul képes megharapni. Olyan igazi brit, nemes, "le nem ereszkedő" típus. Adj enni-inni, tarts melegben, és majd ha jövök, akkor szeretgess. De így szeretjük...
Házi cica lesz, az biztos. A baj ott kezdődik, hogy mindkét gyerkőc saját cicára vágyik. :) Lehet 2 kis kandúrkát hozunk.
ő csak kint macska volt és olyan igazi pasi folyton verekedett :)
igen az én cicám is olyan 11 vagy 12 éves volt mikor elpusztult, de beteg is lett végül de már nem volt értelme nagyon kezelni, mire elvittük volna már vége volt.
Szia!
Nekem jelenleg pincsim van, de nem az a szokásos csúnya pofájú :S szerencsére jó szülőktől valók, az anyja hófehér pincsi volt, az apja enyhén barnás, és nagyon szép kiskutya lett az enyém :)
Októberben lett 4 éves, és mi bérházban lakunk.
Szerencsére nem ízületes a kutyám. A lépcsőn általában felszalad a lakásunkig (földszint), de van mikor kézben hordom, hogy ne lépcsőzzön. Ezeknél a fajtáknál, és ráadásul a kistestű kutyáknál nem ritka a gerinc betegségek, mivel kicsik, rövidek a lábaik, ezért sem engedem sokszor lépcsőzni... Nagyon életvidám kiskutya, de persze szeret is aludni egész nap :DDDD
Sajnálom a pincsidet, hogy meghalt :( Megkérdezhetem meddig élt? Általában meddig élnek a pincsik? Ezt nem csak tőled kérdem, hanem aki tudja, segítsen! :)
Szép napot!
A mi macskánk kinti cica, néha bejön a konyhába aludni.
Most 16 éves, de egyáltalán nem látszik rajta. Soha semmi baja nem volt.
Mondjuk nálunk a kutyák is 15, 16 évig éltek :)
A legidősebb cicám 13 évet élt. Gyönyörű cirmos volt, valami vadmacska beütéssel, kissé vad volt egy házimacskához képest. Az ismerősöket figyelmeztetni kellett, ne akarják megsimogatni, mert harap.:) Ki-bejáró cica volt, minden oltást megkapott, éjszaka inkább bent aludt, de napközben a saját útjait járta.
13 éves volt, mikor megölték a kóbor kutyák. 5 kutya támadt rá, mire kövekkel, botokkal elkergettük őket, szegény cicám már nem élt.:(
Most egyébként van egy örökbefogadott bengáli keverék cicánk, állatmentőktől hoztuk,tavaly télen...most kb. 16-17 hónapos lehet :) Kicsit meghízott, főleg így télre :D 8 kiló körül van, de még nőni fog :O :)
Én is úgy gondolom, hogy a házi cicus jó választás. Nekünk mindig "megmentett" macskáink voltak, most is az van :-)) Az interneten találtok az ország minden részéből örökbe fogadásra váró cicákat.
Átlag életkor 10 év. De kevés cica éli meg. Ha lakásban él, akkor van rá esély.
Az én macskám fiú és nagyon szép kék. A barátaink mindig megcsodálják, hogy lehet ilyen színű megy macska. A konyhában saját széke van, ahová nem ül senki, mert az a "macskáé" :)
Mi macskánk 15 évig élt, és nőstény macska volt, kinn tartott...jól bírta nagyon, a drága :) Amúgy, nem volt elköttetve, mindig kellettek kiscicák az ismerősi körbe, úgyhogy, nagyon szép kort megélt ezzel együtt!
Nálunk is úgy néznek ki a britek télen, mint a medvebocsok (a fiú kék, a lány kék-fehér bicolor) :) pedig csak macskakaját kapnak
Az én legkedvesebb macskám ovodáskoromban került hozzánk(akkor találtam) és 17 éves koromban pusztult el. Gyakorlatilag együtt nőttünk fel. Közönséges , udvaron tartott házimacska volt.Akkortájt tej meg házikoszt volt, mégis jól elvolt. És megszámolni sem tudom hány kiscicát nevelt fel az élete során.Mindig sok szeretettel gondolok rá.
Ha elfogadsz egy tanácsot akkor "házicicust" válasszatok, sokkal strapabíróbbak. Nekünk van egy himalájaink, alább írtam róla, volt elég sok egészségügyi problémája és hamar kezdett öregedni, az egyik britünk ízületes, a fiatal brit cica "pszichés gondokkal" küzd (fél, retteg, bepisil ha idegen ember jön), a sziámink ételallergiás (szintén fajtaspec) a házi cicónk makkegészséges
Én még nem vettem észre Zebun (így hívják) semmit se. "Ez" egy olyan szívós medve, hogy hihetetlen. Ja és rengeteget eszik ilyenkor télen. De tényleg, ha kinyitom a hűtőt, ha zörgök valami papírral, ha csak odamegyek a munkapulthoz a konyhában, ő már nyávog és mindig képes enni. De hát nem véletlenül 10 kg-os. A férjem kismackónak hívja. Nagyon jófej macsek...
Nekünk a pincsink volt ízületes. Neki is a jobb mellső lába volt "rossz". Sajna már ő sincs, tavaly karácsony előtt elaludt. Már vak volt szegény, és nem nagyon mászkált. Nekünk ez a karácsonyi időszak ilyen szerencsétlen. Még van egy kutyusunk, remélem nem lesz baja!
Köszönöm a válaszokat!
Sajnos a mi cicekünk (így hívták a gyerekek) dec. 25-én elment. Kinti-benti cica volt. Májusban lett volna 6 éves, de mindig is beteges volt. Tavaszra tervezünk kiscicát hozni, mert a gyerekeknek nagyon hiányzik.
A brit cicák az ízületi megbetegedésekre hajlamosak; a mi britünk már 11 éves és telente biccent a jobb mellső lábára :( Állatorvosunk szokta injekciózni, de nem javul a helyzet; azt mondta fajta-betegség. Nyáron szerencsére semmi baja, telente meg igyekszünk házban tartani, de mindig nagyon mehetnéke van
Ez leginkább a macska fajtájától függ, meg persze attól is hogy hogy tartja a cicát az ember, de leginkább a fajta. Egyik nagyim házimacskája 18 évet élt úgy, hogy sosem látott sem állatorvost, sem "gyártott" macskakaját és volt olyan év is hogy háromszor kölykedzett.
Az én legidősebb cicusom egy most 12 éves himalájai; az állatorvos szerint (mert őt rendszeresen viszem dokihoz csak prémium kaját kap) himalájaiként már matuzsálemnek számít; mert sajnos eszetlenül túl vannak tenyésztve. Mikor 7 éves lett ez a cica akkor az állatorvos javaslatára már senior táppal kezdtem etetni; mivel sajnos nagyon keveset mozog és nagyon hízékony
További ajánlott fórumok: