Hannababa, a mi kis Csodánk
Már 20 évesen szerettem volna babát, de csak most 28 évesen élhettem át ezt a Csodát.
Már nagyon vágytam a babára, és 15 hónap próbálkozás után pozitív lett végre a teszt.
Az örömünk sajnos nem tartott sokáig, mert 12 hetesen elvetéltem. Akkor én is meghaltam egy kicsit lélekben, de nem adtuk fel, és 4 hónap múlva újra ott volt a két csík!
Félve ugyan, de újra örültünk!
Bár nem volt ez a terhesség sem problémamentes, de igyekeztem elhessegetni minden rossz gondolatot. A babára és magamra koncentráltam!
A 18 hetes ultrahangon már megtudtuk a nemét is, férjem sírva fakadt az örömtől, hogy kislányunk születik!
Csak lányos dolgokat vettünk, és nagy szeretettel vártuk!
A 38. héttől vizesedni kezdtem, inkább csak a lábfejem dagadt be, de az annyira fájt, hogy cipőt is sírva húztam fel!
Közben jóslófájásaim is voltak, ezért 3 napra még kórházba is kerültem megfigyelésre, de Törpilla még nagyon jól érezte a magát odabenn!
Már a 41. hetet tapostuk, amikor be kellett feküdnöm, mivel lejárt az idő!
2 napja voltam benn, mikor éjjel szóltam a nővérnek, szerintem elkezdődött! Szivárgott a magzatvíz! Átküldött a szülőszobára, ahonnan már csak a holmimért mehettem vissza! Ez volt éjjel fél 3-kor! 4 órakor telefonáltam a férjemnek, mert akkor kel, hogy jó lenne, ha ma nem menne dolgozni, mert eljött az idő. 6 órára benn is volt a kórházban, de mivel nem terveztünk apás szülést, a folyosón várakozott.
Reggel 8-ig NST-n nézték a baba mozgását, minden rendben volt, magzatvíz továbbra is szivárgott, és 2 ujjnyira a méhszáj nyitva volt.
9 órakor megkaptam a beöntést, bekötötték az oxitocint, de csak nem tágultam 4-5 ujjnyinál tovább!
A szülésznők nagyon kedvesek voltak, még két fájás között viccelődtünk is. Szinte végig a nagy labdán ültem, amin még bólintottam is (mindenkinek csak ajánlani tudom).
Az orvos 2 óránként megvizsgált, mindig emelte a cseppszámot, de semmi. Este 6 órakor a császármetszés mellett döntöttek-aminek én nem örültem-, de a baba érdeke ezt kívánta!
Este 3/4 9-kor végül kiemelték az én kicsi lányomat! Boldogságom határtalan volt, és ez a mai napig is tart!
Apa szerelmemnek hívja őt, én már csak a 2. helyen vagyok, de ezt egy cseppet sem bánom!
7 hónapja én vagyok a világ legboldogabb anyukája!
Boldog vagyok, hogy átélhetem ez a Csodát!
Írta: Szabszisza, 2009. december 11. 10:03
Fórumozz a témáról: Hannababa, a mi kis Csodánk fórum (eddig 6 hozzászólás)