Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Előbb érkezett csoda! cikk

Előbb érkezett csoda!


Több mint egy éves próbálkozás után már szinte lemondtam arról, hogy én is anya lehetek. Nagyon szeretem volna babát, és érezni milyen édesanyának lenni. 2008. február végén egy két csíkos tesztet tartottam a kezemben. Nagyon boldogok voltunk. Végre éreztem, így lesz teljes minden. És igazam lett. Már van, aki beragyogja a napjainkat.
Előbb érkezett csoda!

Terhességem nagyjából zavartalanul telt. 23 hetesen kinyílt a külső méhszájam, ezért a doki óvatosságra intett. Próbáltam minél többet pihenni, és csak magamra és a kis jövevényre gondolni. Minden rendben volt, bár a cukrom egy picivel magasabb volt a megengedettnél, ezért kéthetente nézetnem kellett. 35. héten (szerdai nap) mentem az első NST-re, kissé vegyes érzelmekkel. Sok kismamától hallottam, hogy van, aki szédül vagy hasonló. Nekem nem volt gond. Utána megvizsgált az orvosom, és közölte, hogy nyitva a belső méhszájam is. Javasolta mi lenne, ha ezt az egy hónapot, mint bentlakó tölteném el. Mivel ez október eleje volt, mondtam neki, hogy hétvégét még otthon szeretném tölteni, mert akkor lesz nálunk a Tojásfesztivál. És én még egyik évben sem hagytam ki. Azt mondta rendben, de ha a vérnyomásom 150 fölé megy, azonnal menjek be a kórházba.

Nem volt semmi gond. Nagyon szép időnk volt, és a szombati napot szinte végig csavarogtuk. Vasárnap reggel megreggeliztünk a párommal és megmértem a vérnyomásom. 154/87 volt. Mondtam páromnak, hogy menjünk be, nézzenek meg, legfeljebb hazaküldenek. Lezuhanyoztam, vittem a bőröndöm, és már mentünk is. Délelőtt tízre értünk be a kórházba. Szerencsére pont az én orvosom 24 órázót. Megvizsgált, megmérte a vérnyomásom, és mondta, hogy akkor már tényleg maradnom kell a végéig. Akkor még nem gondoltam, hogy ilyen hamar itt lesz.

Elküldtek NST-re, ami majdnem másfél óráig tartott, mert ott felejtettek. Ebédelni nem nagyon tudtam, de a szobatársaimmal kimentem az ebédlőbe. Délután többi részét átbeszélgetünk, pihentem. Óránként jöttek mérni a vérnyomásom, ami sajnos nem ment lejjebb a gyógyszerek ellenére sem, amit kaptam. Este hétkor jött az orvosom, már civilben még egyszer megmérni. Magas volt (174/89).

Mondta, hogy éjszakára befektetnek a szülőszobára és ott fogok kapni infúziót (ami helyrehozza a vérnyomást), majd reggel visszahoznak a szobámba. Befeküdtem és rám kötöttek egy gépet, ami mérte a vérnyomásom először negyed óránként, majd tíz percenként. Bekötötték az infúziót, és kaptam még valami cseppeket. De a vérnyomásom nem ment lejjebb. A nővérke elment, szólni a dokimnak.

Visszajött, átnézte a papírom és közölte, hogy meg kell indítani a szülést. Megkaptam az oxitocint, és nézték a vérnyomásom, ami még rosszabb lett (189/95). Mondta a doki, hogy szóljanak az altatóorvosnak, mert úgy néz ki, ebből császár lesz. Ekkor már a nővérkét megkértem, hogy telefonáljon a páromnak, hogy jöjjön be a kórházba. Megérkezett az altatóorvos, aki nagyon kedvesen bemutatkozott és elmondta, mi vár rám a császár után, ha elaltatnak. De mire elmondta, ismét megmérte a gép a vérnyomásom és már 216/167 volt.

Ő ekkor közölte az orvosommal a fülem hallatára, hogy ő ennyinél már nem altat, mert nincs garancia, hogy felébredek. Még beszéltek ott a dokik, mire a vérnyomásom 248/174 volt.

Ez volt az utolsó vérnyomás amit láttam. Átraktak egy másik ágyra és már vittek is a műtőbe. Ott megkaptam a gerincbe az érzéstelenítőt, és nem sokára kezdték a műtétet. Fanni nagyon fent volt, hiszen még egy hónapja lett volna odabent. A doki ráfeküdt a gyomromra, úgy próbálták kiszedni. Nem volt valami jó érzés még így sem, hogy érzéstelenítettek.

Október 12.-én este tíz óra öt perckor megszületett Fanni, 52 cm-rel és 3310 grammal.

Felemelték és megláttam, valami furcsa érzés volt. Ott volt előttem az a pici lény, aki idáig az elmúlt pár hónapban minden nap jelét adta annak, hogy várja már a találkozásunkat. Ahogy én is. Sajnos nem nagyon tudtam vele lenni, mert elvitték vizsgálatokra, mivel koraszülöttnek számított. De nem volt gond, egészséges.

Tudom, hogy ez nem az a szokványos rózsaszín felhőben szülés volt. De van ilyen is. Sajnos nem tudtam "megdolgozni" a kislányomért, ami hiányzik. De ő már itt van, és mind a ketten egészségben vagyunk. Ami úgy ítélem meg, a legfontosabb.

Köszönettel tartozom Dr. Takács István nőgyógyásznak. Nagyon sokat segített és támogatott.

Nagyon sokszor elképzeltem a szülést, de ez így is a legkülönlegesebb volt.

Hát ez a mi szüléstörténetünk.




Írta: 3374d74025, 2009. április 8. 17:03
Fórumozz a témáról: Előbb érkezett csoda! fórum (eddig 32 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2021, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook