Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Az élet ajándéka, Zsozsóm születése cikk

Az élet ajándéka, Zsozsóm születése


Amióta az eszemet tudom, saját családra vágytam, férjjel, szép esküvővel majd babával. Nagyon fontosnak tartottam, hogy meg tudjam adni neki mindazt a családi, érzelmi hátteret, és biztonságot, amit én sajnos nem kaptam meg. Mindig azt mondtam, hogy csak akkor vállalok babát, ha mindezt biztosítani tudom Neki.
Az élet ajándéka, Zsozsóm születése

De ez sokáig csak álom volt és rettentő távolinak tűnt, hogy egyszer én is felnövök és saját családom lesz. Azonban bő három éve megismertem Páromat, és bár senki sem gondolta volna - még mi magunk sem -, hogy együtt maradunk, de végül is, egymásra találtunk, és az ellentétek dacára, 2008 októberében, egy gyönyörű meleg őszi napon egybekeltünk. Az esküvőnk csodálatosan sikerült, igazán szép emlék.

Jó ideje terveztük a babát, különösen a Férjem, Ő már sokkal korábban noszogatott, pedig még fiatalabb is nálam. Aztán úgy beszéltük meg, hogy az esküvő környékén abbahagyom a gyógyszer szedését, várunk egy keveset, aztán nekifogunk a családalapításnak. Na hát ez annyira jól sikerült, hogy gyakorlatilag első próbálkozásra megfogant a fiunk.

Annyira gyorsan jött, hogy még szinte nem is voltam felkészülve rá, olyannyira, hogy nem is sejthettem, hogy már az esküvőn is hárman voltunk… Volt nagy meglepetés, amikor alig egy héttel az esküvő után, gyanús jeleket felfedezvén, gyanúmat igazolandó, teszteltem egyet. Emlékszem, hétfő hajnal volt, valamikor fél 6 magasságában. Alig hittem a szememnek. Annyira meglepett, szinte sokkolt, hogy eszembe sem jutott, eltitkolni a Párom elől, hogy majd csak később, megfelelő körítéssel „tálaljam” a jó hírt. Odarohantam hozzá, és felkeltettem a nagy hírrel.


Amikor még csak terveztük, hogy babát szeretnénk, lelkiekben próbáltam felkészülni rá, hogy akár hosszú hónapok is eltelhetnek, mire állapotos maradok. De hihetetlen módon, szinte elsőre megfogant a mi édes kisfiunk.

Mindig is fiút szerettem volna, valahogy csak fiús anyaként tudtam elképzelni magam. Szerencsére a férjem is inkább fiúra vágyott, így nagy volt az öröm. Csak az anyukája bánkódott, mert neki 3 fia van, ezért nagyon örült volna egy lány unokának.

Az első hetekben főleg érzelmileg volt „nehéz”, fizikailag szerencsére elég jól viseltem a terhességet, csupán az elején volt egy kevés émelygés, de épp elviselhető.

Szépen jártam a rendszeres kontroll vizsgálatokra a dokimhoz, akihez már közel 6 éve hű vagyok. Őt kértem meg, hogy legyen jelen a szülésnél, és segítsen. Ő mondta, hogy akkor a MÁV kórházban szülünk majd. Még örültem is, mert elég jó híre volt a szülészetnek, bár nem tudtam, hogy az átalakítások, átszervezések mennyiben érintették.

Nagyon sokat olvasgattam terhesség alatt különböző fórumokat, ahol más kismamák, anyukák osztották meg tapasztalataikat, ötleteiket. Ez szerintem sokkal többet ért, mint mindenféle drága könyveket bújni.


Az első hetek után, nagyon kellemes, boldog terhesség következett. Sokak szerint nagyon jól állt az áldott állapot, kivirultam.

Több variáció után, végül a június 20. maradt babám születésének várható időpontja. De legbelül éreztem, hogy korábban jön a Legényke.

Elég nagy baba volt az ultrahangos vizsgálatok alapján. Többen is mondták, hogy szép nagy gyerkőc lesz, így ne számítsak könnyű szülésre, lehet, hogy császár lesz. Ez kicsit megijesztett, de próbáltam nem erre gondolni.


A munkát egy hónappal a tervezett időpont előtt hagytam abba. Egyik szemem sírta másik nevetett. DE úgy voltam vele, most legalább végre lesz időm elintézni a még hátra maradt ügyeket, bevásárlást és a babakelengye összeállítását, mosást, vasalást, stb.


Így is tettem, azt ezt követő két hét aktívan telt, minden napra jutott valami tenni való. Az éjszakák már egyre nehezebbek voltak. Nagyon nehezen tudtam aludni, nem kaptam rendesen levegőt, és a mosdót is egyre sűrűbben kellett látogatnom.

De igazából annyira jól voltam, hogy még lementünk Balatonra, Siófokra egy kora nyári horgászatra. Gyönyörű volt, jól esett.


Aztán június 4-én csütörtökön volt aktuális a következő kontroll vizsgálat. Akkor mondta a doki, hogy már 2-3 ujjnyira nyitva vagyok, tehát bármelyik pillanatban megindulhat Kisfiam kifelé. A hasam leszállt, a baba már rég befészkelte magát a szükséges pozícióba. Ekkor beszéltük meg, hogy ha előbb indul meg a baba, mint ahogy Ő vállalni tud, akkor átad egy kollégájának.

Még aznap délután bementem a kórházba, hogy találkozzak újonnan fogadott orvosommal, és megnézzem a szülőszobát. Nagyon kellemes élmény volt, megnyugtató.

Másnap már éreztem valami furcsa fájdalmat, de nem gondoltam rosszra. Egész nap jöttünk, mentünk, vásárolgattunk a Párommal. Átmentünk az Anyukájáéhoz, ahol még viccesen beszélgettünk róla, hogy bármikor mehetek szülni. De nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar…

Estére rosszabbul lettem, nagyon feszült a hasam. De nem olyan fájdalom volt, mint amire számítottam, az elmondottak alapján. Összefüggő, görcsös fájdalom volt, olyan, mint amikor túl sokat eszik az ember és fel van fújódva.

Hiába pihentünk le, nem tudtam aludni. Jó ideig Párom is kitartott, de Őt végül elnyomta az álom. Hajnali fél 3 fele éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben, elmentem hát letusolni, összeszedni magam. Ekkor már éreztem, hogy ez nem egy sima hasfájás. 3 körül keltettem a Férjem, hogy kerítsen valakit, aki bevisz a kórházba, mert szerintem szülünk. Ekkor már nagyon sűrűn látogattam a mellékhelyiséget, több okból is. Ez kezdett egyre gyanúsabb lenni, miközben felidéztem az olvasottakat, a szülés megindulásának jeleiről.

Amikor leértünk a kocsihoz, abbamaradt a folyamatos fájdalom és szépen beállt alig 3(!) perces fájásokra!


Arra már nem emlékszem, hogy mi járt a fejemben, de emlékeim szerint nem voltam ideges, talán még izgatott sem. Olyan természetesnek tűnt a dolog.


4-re értünk be a kórházba. Az ügyeletes orvos megvizsgált, majd közölte, hogy bő 3 ujjnyira nyitva vagyok és szivárog a magzatvíz! Kiderült, hogy már 2 napja szivárog, csak én nem tudtam róla! Átöltöztem, majd bekísértek az 1-es szülőszobába, megkaptam az infúziót, az antibiotikummal. A szülőszoba kellemes volt, káddal és egy nagy ággyal.

A fájások egyre erősödtek, kezdett nehezen elviselhetővé válni. A vizsgálatok során megállapították, hogy nagyon szépen haladunk előre, minden rendben. 6 körül bejött a doki is, illetve addigra kaptam epidurális érzéstelenítést. Én kértem, mert nagyon nem bírom a fájdalmat. De ez sem sokat segített, csupán a lábaimat nem éreztem.

A következő egy-két óra eseményei már elmosódtak, mert a fájdalomtól, kínjaimban már azt sem tudtam hol vagyok. Drága Férjem mindvégig ott állt mellettem és biztatott, vigyázott rám, pedig tudom, hogy milyen nagyon nehéz lehetett mindez az Ő számára is.

Emlékszem, könyörögtem az orvosnak, hogy azonnal császározzon meg, mert nem fogom kibírni. Ő meg csak mosolygott és mondta, nyugodjak meg, hamarosan vége.


Emlékszem, hogy meglepődtem, amikor a szülésznő, Zsuzsa mondta, hogy most már lehet nyomni. Még arra is emlékszem homályosan, hogy megjött a csecsemős nővér és készülődnek.

Nem tudom, hogy a végső kitolási szakasz meddig tartott, de végül, 2009. június 6-án, szombat reggel 8 óra 18 perckor megszületett Drága Kincsem, kisfiam Zsolti. 53 cm-rel, 3330 grammal, 9/10 apgarral.

Én a végére szinte elájultam, úgy rázott fel a szülésznő, hogy nézzem, itt a baba. Csodálatos volt, azt sem tudtam hol vagyok. Hihetetlen fogott el, amikor a hasamra tették. Fel sem fogtam csak néztem. Azt láttam, hogy Párom elsírta magát. Pár perc múlva elvitték a picit lemérni, megfürdeti, az Apukája ment vele. Addig engem rend beszedtek. Az orvosom is és a szülésznő is végtelenül aranyos, rendes volt, szakmailag megbízható. Nagyon örülök, hogy Hozzájuk kerültem.

Később Apa meghozta a Fiát. Azt a látványt nem lehet szavakkal leírni, amikor a friss, még zavarban lévő, izgatott Apa karjaiban hozza Szerelmünk Gyümölcsét.

Nagyon sokan szültek akkoriban, így a a gyermekágyas osztályon reggel nem volt szabad hely, ezért maradtunk a szülészeten kora délutánig. 11 óráig Zsoltim is velünk lehetett. Próbáltunk szopizni egy keveset és ismerkedtünk egymással.


Amikor végül délután helyet kaptunk, egy kellemes szobába kerültem, szobatársaim pedig még nem voltak. A kórházban töltött napok vegyes emlékeket, érzelmeket hagytak bennem. Akkor, ott nagyon rossz volt, de így utólag, az idő mindent megszépített. És ha ránézek a vidám, boldog, hurkás Fiamra, akkor tudom, hogy minden átszenvedett pillanat megérte.


Azóta is minden egyes nap eszembe jutnak az aznap történtek, a szülésünk, Kincsem születése.


Zsozsóm már 7 hónapos nagyfiú. Szó szerint, hisz már 10 kg is elmúlt. Most már szépen forog, lassan a kúszásban is elég ügyes lesz. Az első hetek elég kemények voltak, rendesen megviseltek, de még így is alig várom, hogy jöjjön a kistestvér...




Írta: grotto, 2010. február 9. 16:03
Fórumozz a témáról: Az élet ajándéka, Zsozsóm születése fórum (eddig 7 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2019, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook