Ha Down-kóros babát várnál, megszakítanád a terhességet? (beszélgetős fórum)

én azt mondtam volna, h te nem fogyatékos vagy, hanem különleges.

és megnéztem volna vele a Forrest Gumpot.

na jó, nem akarom elbagatellizálni, de én Szirka és sorstársai óta árnyaltabban látom a kérdést.

Úgy kezdődött nálunk, hogy a 12 hetes szűrés eredménye 1:120 lett down kórra, az orvosom javasolta a magzatvízvételt, bár ő is azt mondta, hogy nem valószínű, de inkább most izguljunk egy kicsit... Ez 100 %-os eredményt ad, ezt a 17. héten csinálták, december 7-re voltam előjegyezve. Azt mondták ha rossz lesz az eredmény, 10 napon belül értesítenek, jött a Karácsony, boldogok voltunk, hisz letelt a 10 nap, erre 27-én reggel 9 órakor megszólalt a telefon: "Asszonyom beteg a baba, jöjjenek be, de már úgy készüljön, hogy nem megy haza". Pokoli volt, soha nem fájt így a lelkem... Bementünk, nálunk a down leggyakoribb formája volt, a triszómia, ez hibás sejtosztódással jön létre. Azt mondták a picinek szervi bajai is vannak, gondolkodási időt kértünk, de végül is úgy döntöttünk mindenkinek így lesz a legjobb. Nem bírtam volna nézni a szenvedését, és szerintem a család is széthullott volna... Köszönöm, hogy meghallgattatok, nem prédikálni akartam, csak ez nem olyan egyszerű, hogy rávágunk a hasunkra, és megtartjuk, mert nincs jogunk felette ítélkezni... Sok hasonló édesanyával beszélgettem, az egyiknek a kislánya fogyatékos, és megkérdezte az anyukáját hogy miért nem egészséges, ő mért lett ilyen nyomorék? Kedves válaszolók, erre mit válaszoltatok volna? Sokat sír az édesanyja, ő nem választhatott, nem vették észre hogy baj van. Én talán még szerencsés voltam, hogy kiderült.

Köszönöm a szép szavakat, jól esett, és remélem igazad lesz vt78, és küldd nekünk nemsokára egy picurt.

ha elvégzik a magzatvízvizsgálatot, vagy a korio biopsziát, akkor kiderül.

Remélem, nem kerülök ilyen helyzetbe, de ha mégis, akkor elvetetném. :-(

de ugye semmi sem 100%-os!

Sokszor egy egészséges terhesség is végződhet egy ilyen esettel, amikor már nincs mit tenni!

Akkor vállalnám a feladatot...de ha választhatnék élnék a lehetőséggel.

Én meg értelek téged és hidd el ne foglalkozz azzal mit mond más ember...sajnálom ami veletek történt:((

remélem hamar küld egy babát a kis angyalotok.)

Miért kéne szégyelnie magát aki ezt írta?

Szerintem ezt nem hiába teszik fel mármint a kérdést..jogom van dönteni!

Én nem szeretném ha a gyermekem szenvedne...és nem tudná mi zajlik körölötte...én el vetetném, de csak akkor ha valóban ez a betegség fenn áll..de vannak olyan esetek is amikor ez nem derül ki és megszületik, az más akkor nevelném, de ha választási lehetőséget kapok akkor élnék a lehetőséggel...és ez nem gyilkosság...aki annak gondolja az talán azért írja mert érintett a témában...

Szia!

nehéz kérdés..igen elgondolkodtam...én amit most írok talán durvának tűnik....de:

Én belegondoltam annak a gyereknek a jövőjébe, és ha én nem leszek mi lesz vele??

Én ha ezt kimondanák ez van elvetetném....de természetesen erre nincs 100%-os igen vagy nem...ha pl 50% lenne az esély, hogy gyermekem pl down szindrómával születne elvetetném....miatta tenném...mert ezeknek a gyermekeknek..az életük nem egyszerű és ha a szülő meghal nekik annyi...

de ilyenkor csak valószínűséget mondanak, nem?

amúgy részvétem...

Sziasztok!

Szinte minden hozzászólást elolvastam, és ezért írok. Mi átmentünk ezen, magzatvízvétel, majd a rosszhír: Dawn kóros a kisfiúnk. Rengeteget beszélgettünk a férjemmel, éjszakákat sírtunk át egymás karjaiban, de úgy döntöttünk nem tartjuk meg, nem tehetjük ezt a családdal és az egészséges gyerekünkkel. 21 hetesen meg kellett szülnöm, a fizikai fájdalom sem volt piskóta, de a lelki teher soha nem fog elmúlni. Majdnem tönkrement a házasságom, nem bírtam ezt feldolgozni, azóta eltelt 3 hónap, és talán most kezdek újra önmagam lenni. Kivizsgálások sorozata áll elöttünk, nagyon szeretnénk egy egészséges babát. Ő lett az én Angyalom, nem telik el nap, hogy ne gondolnék rá, és remélem küld majd nekünk egy testvért akire nagyon fog vigyázni. És aki elítél, annak üzenem, hogy amíg nincs ebben a helyzetben ne ítélkezzen, életem legnehezebb döntése volt a várva várt kisfiam felett ítélkezni. Nagyon nagyon szeretem, soha nem fogom elfelejteni, bízom benne, hogy a Jó Isten megmutatja hogyan tovább...

Egy biztos: Jóval kevesebb gyermek hal meg ma, ott ahol fejlett az orvostudomány, mint mondjuk 100 évvel ezelőtt. Az átlagos várható életkor a duplájára nőtt.

Ha ezt nézzük akkor jobb lett.

Igen, csak ugyebár mindig ott a biszonytalansági faktor, mert fogalmunk sincs, hogy a rendszer hány százalékát ismerjük...

Azonkívül nem vagyok meggyőződve róla, hogy jobb lett nekünk, amióta ismerünk egy csomó mindent... sok mindenkit meg tudunk ugyan menteni, sokan meg meghaltak, akiknek nem kellett volna...

Nevezheted így is...

De ha úgy nevezzük, hogy egy rendszer, aminek elemeit csak még most kezdjük megismergetni (ezt nevezzük tudománynak), akkor már másként áll a helyzet...

Mert még nagyon nem ismerjük, és bele akarunk avatkozni...

Selejt?? Hülye példa: de lásd "Mátrix"

Még a legtökéletesebb rendszer is termel selejtet.

A dolog egyébként nyilván filozófiai fejtegetés, keveset segít a mindennapi problémák megoldásában..

Mi nem bántuk meg hogy megszületett, nagyon szeretjük.

Ennek ellenére ha ilyen helyzetbe kerülnénk újra, megszakítanánk a terhességet, próbálkoznánk újra, hogy egészséges gyermekeket hozzunk a világra.

Ez az érvelés abból indul ki hogy van Jóisten.

Ez legalábbis vitatható.

Ha létezik akkor viszont elég nagy selejtaránnyal dolgozik.

Az jutott nekem még erről a kérdésről eszembe, hogy milyen érdekes a világ. Olyan emberek életéről döntünk, hogy haljanak meg, akiket a Jóisten tervezett, hogy szülessenek meg. De mi nemet mondunk. Nem mondom én, hogy emberileg ezt -legalább kis részben- nem értem, de mégis...

Ugyanakkor meg olyan - sokszor szintén beteg, meg sokszoros iker, meg kis súllyal születendő - babákat erőltetünk így-úgy be az anyák hasába, akik meg nem voltak tervben odafönt. Csak nekünk kellenek, mert mi úgy gondoljuk. És sokan (nyilván nem mindenki) erről maga tehet, mert akkor, amikor szülnie kellett volna, mással volt elfoglalva, mindenféle anyagi, meg egyéb indokokra hivatkozva. Vagy éppen a kapcsolatát nem ért rá rendezni, vagy váltani, vagy keresni egy megfelelő férjet, vagy éppen a lelki bajait feldolgozni... A kis lény meg megunt várni, az élet meg a szerelem varázsa elszállt...

(Ez egy másik érdekes téma, hogy milyen okai vannak a pszichés meddőségnek. Az öcsém foglalkozott ilyenekkel. Hajmeresztő dolgok vannak, de ez nagyon más téma...)

Szia!

Miért ha én most kórházba kerülök ki fog foglalkozni a négy éves gyerekemmel? Nem down baba, de nem is akkora géniusz hogy magába megoldja a dolgát. Az embernek ezért van családja. Amúgy pedig itt a legfontosabb, hogy ez egy rendellenesség és mennyi van még amit nem tudnak szűrni, mindenki úgy tesz mintha az hogy nem Down szindrómás egy gyerek akkor az már tuti teljesen egészséges is. Pedig lehet autista, daganatos, szívbeteg, leukémiás, vak, süket, soroljam még? Nem lehet megtervezni a jövőt hogy mi lesz ha. Mi lesz ha szülsz egy látszólag egészséges babát és öt éves korában kiderül, hogy mégsem olyan egészséges, visszaviszed a kórházba. Nálunk az oviban volt egy ilyen eset. Öt éves a kislány és sokat fájt a feje anyuka vitte mindenféle dokihoz mire majd egy év után kiderült hogy lyuk van a szívén nem vették észre és öröm hogy még él. Amint lehet meg kell műteni. Az élet ilyen nem lehet előre megtervezni.

Kedves Cseperke!

Gratulálni tudnék az orvosnak aki ezt így tudta közölni veletek és az egész személyzetnek akik úgy bántak veletek hogy úgy kellett érezned magad mint egy leprás. Szegénységi bizonyítvány. Tudom, hogy ilyen helyzetben nagyon nehéz bármit is mondani és az emberek félnek attól is, hogy megbántanak, de ha megkérdezték volna tőled, hogy mit szeretnél, hogy beszéljenek veled, mit akarsz hallani (mármint milyen infóra van szükséged), akkor el lehet kerülni a megbántást is.

Látod én az orvosát és a nővéreket is elküldtem a fenébe. Láttam hogy az anyuka nem tud mit tenni, mert teljesen összetört. Bementem és megkérdeztem a nővéreket aki hasonlóan szemetek voltak, hogy van-e szívük vagy lelkük vagy bármi másuk. Tudnak-e ember módjára viselkedni. Nem lehet egy anyukának a fejéhez vágni, hogy hagyja ott. El lehet mondani a lehetőségeket, sőt azt is, hogy van rá lehetőség, hogy ne vigyék haza. Természetesen ez is hozzá tartozik a teljes felvilágosításhoz, de nem egy folyosón és azt gondolom senkinek nincs semmi köze hozzá. Akinek akarja elmondja az ember akinek nem annak nem. Viszont sok velünk szült nő úgy ment megnézni a Down babát mint valami cirkuszi látványosságot, na nekik is megmondtam a véleményem. Az anyuka már négy hónapja bent volt a kórházban és mindent megtett amit mondtak neki és mindenki ismerte, mikor kiderült a baj senki nem jött át a mi szobánkba legalább pár jó szó erejéig. Én megmondtam neki, teljesen őszintén, hogy mit tennék természetesen azt is, hogy nem hagynám ott a kórházban és azt is, hogy mindent megtennék annak érdekében, hogy a lehetőségekhez mérten a maximumot adjam a babának és azt is, hogy ezeket az ostoba barmokat meg felejtse el és lépjen túl rajtuk mert annyit sem érdemelnek, hogy egy szót váltson velük.

Ahol most lakom ismerek egy házaspárt két házzal feljebb nekik is Down babájuk van kislány. Ott pedig anyukát küldtem el a sunyiba sajna. Képes és bent hagyja a kislányt a bolt előtt a kocsiba és csak a másik gyerekét viszi be. Alig jöttek vele utcára. Mondtam neki, hogy egy nagy barom, mert aki lenézi azon nem lehet segíteni, de ha ő emiatt dugdossa a gyereket akkor rajta sem lehet segíteni. Sikerült elérni, hogy a gyerek az én lányommal együtt bölcsibe került, mondtam az anyukának, hogy neki is kell ennyi szabadidő és a gyereknek is tök jó lesz más gyerekekkel. Így lett, nagyon jó neki a közösségben és a bölcsibe teljesen úgy fogadták mint bármelyik másik gyerkőcöt, ott szokott le a pelusról is azóta már oviba is felvették szintén együtt jár a lányommal. Nem tesznek különbséget a gyerekek szerencsére az óvónénik sem. Szépen fejlődik a kislány és azt mondták valószínű, hogy még a suliba is mehet a többiekkel. Itt ahol lakom van egy kézműves műhely is a Down szindrómás embereknek. Csodálatos dolgokat készítenek, imádnak dolgozni vagyis alkotni tényleg fantasztikusan foglalkoznak velük, sokat beszélhettem velük én is és olyan oldalát mutatják meg az életnek amit mi már rég nem is látunk. Egy galambot csodáltak meg épp és én kérdeztem hogy mi olyan csodálatos rajta. Vissza sem tudom adni amit mondtak, nem vagyok elég fejlett érzelmileg, de megértettem. Az élet egy csoda és minden élőlényben benne a van az élet csodája.