Gyermekvállalás - fiatalon pénztelenül vagy 30 felett tehetősen (beszélgetés)

Ez nem tulajdonszerzesi kenyszer, hanem racionalitas.

Evekig dolgoztam ingatnairodaban, az olcsobb kategoriaju lakasok tulajdonosai szinte mind kizaro oknak tuntettek fel a babas, kisgyerekes csaladokat. Gyakrabban, mint a haziallatot! Nekem is van gyerekem, es teny, hogy tobb kart csinalnak, mint a kutya meg a macska, szoval van a felelemnek alapja. Es mivel az ilyen lakasokra mindig sok a jelentkezo, nyilvan inkabb egyedulallonak vagy fiatal parnak adjak ki.

Nem beszelve arrol, hogy a szomszedok is kevesbe toleransak egy berlo gyereke altal okozott ricsaj irant, mintha azt egy tulajdonos okozna.

A dragabb kategoriaju lakasok tulajai nem ilyen "finnyasak", de annyit meg aligha tudna egy olyan par, akinek reszletre nem telik, kifizetni.

Ez a nagy magyar valosag. Lehet, hogy most szeretsz koltozni, de ez kisgyerekkel horror.

Kulfoldon meg valoban nagyobb a trendje a berlesnek, de ez azert van, mert 1) az ingatlanok iszonyu dragak, meg a magasabb, nyugati fizetesekhez kepest is; 2) a tulajdonosok kevesbe tartozkodnak a kisgyerekektol, leven nem szokas a tartozas, amit tonkretesznek, sajat koltsegen rendbehozatjak. Mert ez termeszetes, es mert telik ra.

Nem értek veled egyet, mert én külföldön élek jelenleg, éppen ezért látom a különbséget a hazai és itteni viszonyok között.

Egyrészt, aki tud, itt is megpróbál lakást vásárolni, de minimálbérből lehetetlen, megélni viszont nem, sőt! Mi mindketten kb. minimálbér körüli összeget keresünk, párom picit többet, és egyetlen minimálbérből simán fenntartunk egy kis lakást és autót, eszünk belőle, egy-két étterem, ruha, szórakozás is belefér és ha olyan hónap van, hogy nincs váratlan kiadás, még marad is belőle. Egy minimálbérből. Próbáljatok meg otthon ilyen színvonalon ketten megélni havi 75 ezer forintból... és mondom, mi keveset keresünk. Az átlag nyugati azért nem vesz lakást, mert egyszerűen nincs meg rá a gazdasági kényszer, tudja, hogy mindig jól fog keresni és mindig lesz jó munkalehetőség, otthon ehhez képest baromi nagy a bizonytalanság.

Otthon két gyerek mellett még havi 70 ezret kidobni az ablakon albérletre... úgy érzem, félek bevállalni, mert ezt a pénzt rengeteg dologra el lehetne költeni. Akár félretehetem egy kis számlán az életkezdésükhöz. Ráadásul van, akinek ez a komplett havi fizetése, mi a keleti régióból jövünk, ott nagyon sokan tényleg csak ennyit keresnek...

Arról nem beszélve, hogy az albérletek jelentős részét ki sem adják gyerekes szülőknek, szóval túlzásnak érzem, hogy ha el kell költözni, akkor csak úgy hopsz, talál az ember másikat. Ha az egyik fél elveszíti a munkáját és nem talál 2-3 hónapig, hova mennek...? A főbérlőkkel sem nézik el túl sokáig a nem fizetést, egy saját lakás esetén legalább a fedél miatt nem kell aggódni.

Megjegyzem: ettől függetlenül nem felttlenül tartom felelőtlenségnek, ha albérletbe szül, mert tudom, hogy otthon sokaknak az elérhetetlen kategória a saját lakás. De én úgy érzem, túl sok pénzt elvenne a mindennapokból, mi van, ha egyikünk pl. egy ideig csak minimálbéres állást kap? Marad a kenyér és krumpli hó végén....? :/

Ez a tulajdonszerzesi kenyszer donti romokba csaladok sokasagat Magyarorszagon.Mert mindenkeppen sajat haz kell,ha nincs,egy csoro senki vagy,felelotlen,minek szultel,miert nincsen...stb.

A fejlettebb orszagokban havi sok ezer eurot kereso emberek elnek berlakasban,mindenfele kisebbsegi erzes nelkul,itt ez teljesen elfogadott.Sokan akkor sem vesznek lakast,ha megengedhetik maguknak,itt a torlesztoreszletek kb alberlet arban vannak,szoval meg sem erezne az ember.

Mi van akkor,ha el kell koltozni az eddig berelt lakasbol?Semmi,el kell masikba koltozni.Nem minden alberletben elo foldonfuto,hogy ne tudjon azonnal masik lakasba kauciot,st letenni.Illetve en pl el nem tudom kepzelni,hogy ugyanabban a hazban eljem le az eletem,innentol kezdve ha kinezek az ablakon 50 evig ugyanazt a hazat,fat,bokrot,akarmit lassam.En speciel kb ket evente szeretek koltozni,nyilvan nem ez az atlag,de ha vennenk egy lakast,ezt pl nem tehetnem.

Eddig olvastam el, majd folytatom.

Szerintem megvalaszoltad a sajat kerdesed. Ha nem akarod a sajat gyerekednek a nyomort, varj meg egy picit.

Jonnek itt mindenfele (ritka) ellenpeldaval, de ez a kevesbe jellemzo. A jellemzobb az, amiben en is elek, 30 felett szultem, sajat hazba, stabil egzisztenciaba. En is eltem hasonlo nelkulozesben, mint te, es a karomat vagtam volna le inkabb, minthogy a sajatom ugyanezt vegigszenvedje.

Nem kell palota, csak valamennyi alap. Esetleg egy kis hazresz a szuloknel, netalantan egy masfelszobas kis lakas. Alberletbe is lehet szulni, de ha kirak a tulaj (nem feltetlenul rosszindulatbol, hanem mondjuk eladja), mi lesz? Nem szoktak szeretni a gyerekkel koltozoket, iszonyu nehezen kapsz masik albit.

Megeri? Szerintem nem. Most vagyok 38, elsot 35 evesen szultem, kulonosebb problemak nem voltak se a teherbeesessel, se a terhesseggel. Gyerekek egeszsegesek, okosak, es nekem felbecsulhetetlen, hogy ha valami kell - legyen az egy csoki vagy epp gyerekules - megyek, es megveszem. Nem pazarolunk, evek ota low budget nyaralasokon voltunk (ertsd: rokonoknal :)), ha egyaltalan. Autot is hasznaltan vettem, 9 evesen. De azt keszpenzert :))

Nem is támadásnak vettem, csak nagy vonalakban vázoltam a körülményeinket.

Nemrég felajánlottak egy negyedik állást is, de azt már nem fogadta el. Mérlegelte, mennyit bír, és mondta, hogy arra egyszerűen már egy perce sem lenne.

Ja, és nem élünk nagy lábon. 1-2-3 évente járok fodrászhoz, nincs műkörmöm, kozmetikusnál életemben egyszer voltam, amikor az esküvőnket ültük. Nincsenek drága hobbijaink. Átlagosan öltözködünk. Eddig 4-szer nyaraltunk. Nem félek a gázszámlától, és megveszem a kinder pinguit a gyereknek, ha kéri. Dolgozunk, élünk - a családunknak.

Természetesen, biztosan jó okotok van rá. Nem is azt írtam, hogy te hajszolod ebbe, hanem az életetek.

Azért harmadállásban is dolgozni nem sétagalopp.

Ha 30 éves korodra összejön, amit írtál, nagyon jó, és ne parázz, tökéletes lesz akkor szülnöd.:))

Nyugodtabb is leszel, ha most, a "semmire" vállalnátok.:)))))

"ha minden jól megy, kb. 30 éves koromra sikerül megteremtünk, hogy legyen egy kis lakásunk és normális munkánk"

Akkor mi a gond? Az még korántsem késő. A normális munka, és egy kis megtakarítás az az alap. Nem mindegy, hogy egy fizetésből, tartalék nélkül kell eltartani 3 embert vagy legalább anyagilag lehet egy kis nyugalom. Ha már van fél év teljes megélhetésére elegendő tartalék, pár százezer a gyerekre, és gyűlik a lakásra való is, meg rendes munkahely, akkor túl nagy baj nem lehet.

Egy kisgyerek nem kerül sokba, de egyre többe kerül. Mi történik, ha gluténmenetesen kell ennie, gyógytornára szorul? Később a külön programok, a fogszabályozó, a szemüveg, a taníttatás költségei, és a többi? Már nem olyan világot élünk, mint harminc éve, de nem is olyat, mint tíz évvel ezelőtt. Ami pénzbe kerül, azt csak pénzből lehet megvenni.

Nem lehet mindent kiküszöbölni előre, de miért mondanál le önként a nyugalomról? Még nagyon messze vagy attól, hogy ne legyél fiatal anya.

:-)

Nem is mondtam, hogy büszke vagyok magamra...!

Off

Egyébként le a kalappal előtted, kb. ismerem nagy vonalakban a helyzeteteket, úgyhogy megariszpekt!

On

Annyiban csatlakoznék lapbarnához, hogy attól, hogy gyermekünk van, még nem áll meg az élet, meg az előrejutás lehetősége. Itt a nagy csapda. Sőt, egy remek jó lehetőség a tanulásra, egy plusz nyelvvizsgára, stb..

Én a műszaki egyetemet fejeztem be két gyerek mellett, pedig de hányan mondták, hogy "nem fog menni". Nehéz volt, de fontos volt nekem a gyerek is, meg igenis, a diploma is..

Most 4 gyermek mellett is dolgozom, és azért nem vállalok el egy nehezebb állást, mint ami most van, mert januártól megint megyek tanulni..

Igen, van aki támogat, segít, de az is kell, hogy egyensúlyt tudjunk tartani a család, a "karrier", ill munka, meg az élet egyéb dolgai között, és mindenben a lehetőséget lássuk meg. Akár egy ágyhozkötöttségben is, vagy bármiben.

Igazából ez egy felfogás, egyfajta nézet, és nem függ gyerektől, vagy nem gyerektől. És a gyerek ezért nem ront a helyzeten, hanem az élet része..

Persze, van olyan élethelyzet, amikor az ember nem vállal gyereket. Előbb ki kell jönni belőle, és utána. Nem, valóban nem kell ész nélkül.

De amikor csak a langyos lábvíz az akadály, akkor igazából csak saját magunk vagyunk az akadály.

Folytköv.

De ezeket a gyerekeknek veszem. Nekik tennék félre, de tőlük venném el.

Mindegy, most csak véleményekre voltál kíváncsi, abból meg van bőven.

Szóval alulról is lehet családot alapítani, ezt szerettem volna elmondani.

Figyelj, bármikor adódhat olyan dolog, ami így vagy úgy, de földhöz vágja az embert, amire egyszerűen nem lehet felkészülni.

Én csak a saját példánkat tudom elmondani, és csak azért, hogy lásd, valamit lehet kezdeni nagyon alulról is.

Anyám engem egyedül nevelt fel. Mindig is keveset keresett, mivel csak 8 osztályt végzett. Sokszor volt, hogy delikát levesen kívül nem tudott mit enni adni. Nyaranta jártam én is napszámba (már általánosba is), később közép- és főiskolán pedig az állandó egész nyáron át tartó munkák mellett takarítani. Anyám úgy tartotta, tanulnom kell, hogy jobb életem lehessen. Anyagilag abban az adott időben jobban megérte volna, ha rögtön középiskola után dolgozni kezdek, de anyám (és én is) hosszútávúan gondolkodtunk. Főiskolás koromban összejöttünk a férjemmel, aki szintén szülői segítség nélkül volt. Két csóró került össze. 😀

Diploma után újra suliba jártam, és elvégeztem egy újabb főiskolát, majd tovabbi szzakképesítések következtek. Nem ragadtam le egy szintre, én haladok előre. Már megvolt a két nagy, de még albérletben laktunk, mikor az utolsó nagy vizsgám meglett. A férjem szintén munka mellett újra suliba járt, a leggázabb akkor volt, mikor még építkeztünk is.

Nem dőzsölünk, de voltunk a gyerekekkel nyaralni már 4-szer, van egy 18 éves kocsink, hitelünk még 17 évig, és 3 csodálatos gyerekünk. A férjemnek van másod- és harmadállása is. Én is dolgozom, most szülésin vagyok a legkisebbel.

Nekünk is voltak hullámvölgyek, pl. amikor a férjem munkanélküli lett. Nem voltak tartalékaink. Ha folyton minden fillért félretennénk, nem vehetnék túrórudit, joghurtot,

Ne értsd félre, ahogy mondom, mi sem fogunk azért kacsalábon forgó palotára várni, mert látom azokat is, akik kifutottak az időből a nagy tervezgetés közben és most 40 évesen görcsösen próbálkoznak, mégsem jön a baba.

De tény, hogy félek, mert nem hiszek abban, hogy minden megoldódik. Az enyémek sem álltak azért olyan rosszul, aztán mégis jöttek az anyagi problémák és nem mondom, hogy nem akarták megoldani őket, de nem bírták és nagyon eldurvultak a dolgok. Ahogy mondtam, lyukas cipőtől a főtt kaja hiányáig minden volt. Középiskolában végig ugyanabban a szemüvegbe jártam, amit még általánosba csináltattunk de már rég kinőttem, a dioptria sem volt jó, de egyszerűen ilyen alap dolgokra nem telt, mint egy új szemüveg. És persze tudtuk, hogy gond van anyagilag, aztán emlékszem, hogy már 10 évesen is sokszor gyomorgörccsel aludtam el..

Vannak barátaim hasonló helyzetből, ugyanilyeneket meséltek, és azt is, hogy hozzám hasonlóan, nekik is a szemükre hányták a szülők, hogy miattuk nem telt nekik többre. Na, ezt végképp nem akarom.

Szóval nehéz. Nem attól félek, hogy kicsit csökken az életszínvonal, az nem baj, hanem hogy mi van, ha olyan helyzetbe kerülünk, amit nem tudunk megoldani. Vagy csak úgy tudjuk, hogy a gyerek cserébe nem eszik normálisan és telente jéghideg szobában alszik (az volt még a borzalmas). Pont ezért félünk az albérlettől, mert nem mindegy, hogy azt a havi 80 ezret félre tudjuk-e rakni baj esetére vagy kifizetjük albira... csak közben meg telik az idő...

Na meg, nincs olyan szülői segítség, hogy azt mondjam, ha éppen egyikünk elveszíti a munkáját, akkor kisegítenek 2-3 havi lakbérrel, míg átvészeljük a dolgot. Túl sok rossz példát láttam :/

És ezt ma mennyien nem értik, és nem is érthetik..

Szerintem olyan jó nekünk..

Hogyne szeretnék én persze nyugalmat, meg nagy házat, meg mittoménmit.. Nem vagyok én különb bárkinél, imádom a lóvét, a shoppingot, meg a mindenjót..

Csak ma valahogy azt érzem, ha lesz, akkor lesz gyerekek mellett is, ha nem, akkor meg amúgy sem lett volna, ha nem szülök...

Én is ilyen felelőtlen vagyok, mint te..

Egyik ismerősünk mindig is ódzkodott a kölcsönöktől. Azt mondta, addig nem nősül meg, amíg nem lesz saját lakása, kocsija már volt addigra. Az a csaj, akivel akkoriban járt, várt egy darabig, mert gyereket szeretett volna, de a srác azt mondta, ő nem megy albérletbe, gyereket sem akar addig, míg nem lesz háza. Otthagyta a barátnője, mert ő családot akart. Sok-sok év után lett saját lakása egy társasházban. Elvett egy tőle jóval fiatalabb lányt. Gyereket is akart. Mondta neki a felesége, hogy még alig voltak együtt, élvezzék még az életet, ráérnek még. Ismét eltelt pár év, otthagyta a felesége, mert rájött, mégsem akar soha gyereket.

Ismerősünk visszaköltözött az anyukájához, a lakást meg kiadta albérletbe. Vett magának egy motort is, most az a hobbija.

Anno lehülyézett minket, először akkor, mikor összeköltöztünk albérletbe, aztán mikor mondtuk neki, hogy jön a gyerek. Amikor a második babánk is albérletbe született, azt mondta, felelőtlenek vagyunk. Amikor belevágtunk az építkezésbe, kifejtette, hogy ő soha nem venne fel kölcsönt (tényleg nem is vett fel).

Most, hogy megszületett a harmadik gyerekünk, azon röhögött, hogy milyen öregek leszünk, mire kifizetjük a házat, a gyerek meg még kicsi lesz mellettünk. (12, 10 évesek a nagyok, a kicsi 4 hónapos lesz.)

Úgy kritizált minket, hogy igazából a saját elvárásainak valóban megfelelt, csak mégis olyan céltalan az élete.

Ha arra vártunk volna, hogy legyen saját házunk, akkor sosem született volna egy gyerekünk sem, és....egyszóval ez elképzelhetetlen. Ők az életünk értelmei. Nem a ház.

Függ:

-tényleg jó párkapcsolattól, az én olvasatomban házasságtól

-szülői segítségtől.. ez nagyon fontos

-örökölt, vagy addig megszerzett vagyontól, vagy éppen ennek teljes hiányától

-egyéni adottságoktól, képzettségtől

-egyéni jövőképtől

-attól is milyen jellegű unkád van, lehet-e otthonról végezni

-egészségi, fikális helyzettől, problémáktól

-szerencsétől, Jóistentől

Ezt beviszed a gépbe, nyomsz egy random gombot és kapsz egy biztos eredményt...

Ugye érted??

Hát ennyi.

De ha valaki akarja, sokáig nem érdemes húzni, mert az élet a legnagyobb érték, nagyobb bármilyen egyéb búnál-bajnál... De azt nem ígéri senki, hogy könnyű lesz..

Először is én nem hiszem, hogy a mai világban olyan sokan tehetősek.

Amúgy többnyire hasonlóan gondolom, mint az itt már leírtak. Én mindig a nagy átlagban gondolkozom, ugyanis úgy gondolom, hogy én(mi) sosem leszek tehetős. De ez azzal sem egyenlő, hogy pénztelen vagyok. Olyan élethelyzet pedig bármikor jöhet, hogy egy család anyagilag a padlóra kerül, akkor is, ha volt félretett pénzük.

Sajnos itt is érvényesül a valamit valamiért elv. Vagy dolgozol és a pénzt hajtod és várod (vagy gondolod), hogy sokkal jobb anyagi helyzeted lesz és tolódik egyre jobban a gyerekvállalás, vagy dolgozol és megélsz, mint a nagy magyar átlag és úgy szülsz. Ez pedig a szememben nem felelőtlenség, mert azért valljuk be, hogy ha a mai magyar fiatalokat nézzük, akkor a legtöbben átlagosan élnek. Dolgoznak és albérletben vagy szülőknél élnek és sok-sok évi gyűjtögetéssel talán lesz annyi önerőjük, hogy mellé hitellel lakást/házat vegyenek. Van a kisebb réteg, akik szintén átlagosan élnek, de talán tudtak annyit segíteni a szülők, hogy adtak valamennyi pénzt vagy netán egy kis garzonlakást vettek valamikor és azt eladván egy kis kiegészítéssel nagyobba költözhetnek. Az meg a legeslegkisebb réteg, akiknek sokat tudnak segíteni és nyugodtan élnek, mert el tudnak simán indulni az életben. Na, persze olyanok is vannak, hogy semmit nem kell csinálniuk, mert annyira pénzesek a szülők, hogy örökre elvannak munka nélkül.

A lényeg szerintem az, hogy te(ti) döntsd el, mit szeretnél és mit gondolsz, hova jutsz azzal, hogy esetleg vársz a babával. Meg fogja érni, annyival jobb anyagi helyzetben leszel?

Én nem hiszem, hogy felelőtlen vagyok, mert albérletben élve vállaltunk gyereket. Persze, jobb lenne ha... és ha... és ha..., de szinte esélytelennek látom, hogy a nagy átlagnál feljebbi szintre kerüljünk. A szülők nem igazán tudnak segíteni érezhetően nagy dolgokban, inkább apróságokban, ami szintén jó dolog, de azért előrébb nem sokkal leszünk tőle, csak a mindennapi életünk válik picit könnyebbé. Mindketten dolgozunk, fizetjük az albérletet. Kerültünk már rossz anyagi helyzetbe is, de mindig kimásztunk belőle. Férjemnek több szakmája is van, ami előny. Ha arra várnék, hogy nyugodtan éljünk és ne aggódjunk az anyagiak miatt, akkor nem hinném, hogy valaha is szülnék. Nem azért, mert pesszimista vagyok, hanem mert a saját életünket és lehetőségeinket reálisan látom. Ha mégis tévedek, akkor meg csak jobb lesz nekünk és a már meglévő gyerekeinknek is.

Én is húzni akartam még a babát, de láttam, hogy a környezetemben lévők mind ugyanilyen körülmények között élnek és simán bevállalják. Ekkor rájöttem, hogy feleslegesen várunk. Nem élünk jól, de szegények sem vagyunk. Egy manapság szerintem átlagos szinten élünk, akiknek nem szabad szórni a pénzt, de azért nem halnak éhen és mindent ki tudnak fizetni.