Gyereknek lakás? (beszélgetős fórum)
Ezzel vitatkoznék. A házassági szerződés nem azért kell, mert valakik nem szeretik egymást, vagy titkolnák egymás előtt a tulajdonukat, vagy bizonytalanság.
Hanem azért, mert így védve van a vagyonuk, ha az egyiküknek valami adóssága vagy egyèb gondja van, nem forgathatják ki őket mindenből mert a szerződés miatt a másik fél nem felel az egyik fél tartozásaiért. És ugyanúgy szerethetik egymást meg együtt maradhatnak, csak épp ez egy kicsit több biztonságot ad.
Másrészt meg mindent überel az a bizonytalanság, hogy egy szülő képes lenne azért nem venni a gyerekének lakást, mert azt gondolja, hogy ki fogják semmizni. Ennyire nem bízol a saját gyerekedben, hogy egy: ő nem találhat olyat, aki szereti, kettő, annyira balek, hogy hagyná magát kisemmizni? Magyarán nagy bizonytalanságot tükröz az ilyen hozzáállás, mellesleg a házassági szerződésnél őszintébb dolog nincs.
Igy igen, így igaz. Ezért kell előre okosnak és előrelátónak lenni. Vagy legyen az ő nevén és ne írassa a gyerekére, vagy legyen haszonélvező, vagy legyen szerződés. De ha házasság előtti vagyon akkor meg nincs miért tartani a gyerekéé marad.
Jól tudom?
Igen utólag ha nem tett az anyós lépéseket nem tud mit tenni.
Idős, művelt férfi.... vagyis ha a gyerekednek lakást veszel, nyugdíjas koráig azért nem dobja ki a b. feleség:DDD ilyenen töröd a fejed? Negyven év alatt más miatt is elveszítheti azt a lakást.
Másrészt nem kötelező osztozni.
Ha a tulajdonjog nem az övé, akkor sajnos már semmi köze nincs hozzá. Rosszul eshet neki, de nem szólhat bele semmibe, mert nincs hozzá köze, ki mit tesz.
Ha valaki ezt nem látja át és be, akkor ne írassa a gyereke nevére a neki vett lakást, hanem csak adja használatra oda. Sokkal egyszerűbb megoldás, mint helikopterezni a házasulandók felett, mint egy vércse. Legutóbb a kolléganőm sem értette ezt meg, a fia nem is áll vele szóba. Hiába mondtam neki, hogy ne azt hajtogassa, hogy mi lesz, ha ki akar forgatni az a csaj, hanem ne írja át a fia nevére a lakást. De van, akinek kell a feszültség.
Egy szerelmes fiatal lánynak lehet annyi esze (ha már ara van, hogy házasodjon), hogy ő is így gondolja a szerződést. És nem anyósnak kell felvetnie ezt, hanem a pár tagjainak egymás között.
Anyósnak valóban semmi köze nincs ahhoz, hogy milyen házassági szerződés születik a házasulandók vagyona tekintetében.
Nálam nem aggódás, ugyanis nincs min.
Nálad meg még nem is kell:)
Igy van.
Mondjuk én az a típus vagyok aki szeret nyugodtan aludni mindenféle tekintetben:)
Neked is minden jót.
És dehogy nem, megértjük amit te mondasz. Az emberek nem egyformák. Aztán majd az idő eldönti melyik álláspont volt okosabb, előrelátóbb, reálisabb. Mi sem pesszimistán és borzalmakat vázolva látunk csak - legalábbis én - tanulva, látva mások "póruljárásából" és a jog adta lehetőségeket felhasználva gondolkodunk úgy, ahogy.
Amíg nincs baj egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál. Ezt majd az idő és a szituáció fogja eldönteni.
Egy biztos nem a házassági vagyon szerződés miatt dúl vagy éppen lankad két szerelmes között a szerelem. Ha meg igen, az jelzésértékkel bír.
Gondold végig:
a házasság szerelemből köttetik, mert két ember együtt akar élni általában és szeretik egymást. Ez a leggyakoribb eset.
A lakás, ház, ingóságok azonban nem szerelmi kérdés, az anyagi kérdés. Ahhoz a szerelemnek semmi köze, azt anyagilag kell rendezni.
Semmi hisztire jogosító nincs abban, ha valaki a pénzt a helyén kezeli: a vagyon részeként, és nem olyan buta, hogy a szerelem részének tartsa. Ez nem személyes a legtöbb esetben: ez üzlet.
Öt év után minden közös?
;)
Te is ezt fogod tenni, majd emlékezz erre!
Lehetséges, ez 2014-es adat.
Ezt sajnos nem tudom, de jó lenne, ha így lenne.
Igen. Ismerőseinknél volt olyan, hogy a lány apja még házasságkötés előtt építtetett egy családi házat a lányának. Amikor férjhez ment a lány, utána az apuka kettőjük nevére íratta, hiszen a lánya férje, leendő gyerekei apja, stb.
Pár év múlva elváltak, és a lány vehetett fel hitelt azért, hogy ki tudja fizetni a volt férjét (gyerek szerencsére nem lett, de ez mindegy is.)
További ajánlott fórumok:
- Mi árt jobban a gyereknek? Az ordibálás vagy egy-egy pofon?
- Helyes dolog a boltban még fizetés előtt odaadni a gyereknek a csokit, kiflit enni?
- Az anyának mindenhez joga van? A gyereknek nincs joga semmihez? Neki mindent el kell tűrnie?
- Mikor mondjam el a gyereknek, hogy nem létezik a Mikulás, Jézuska, Húsvéti nyúl? Ti mikor, hogyan mondtátok el?
- A kutya is gyereknek számít?
- Ha a volt párom eladja a lakást, abból is jár a 20% a gyereknek?