Gyerekeink külföldön dolgoznak..lesz-e visszafelé is út? Ki és hogy érzi? (beszélgetős fórum)
Az emberek odamennek, ahol esélyt kapnak a boldogulásra.
Itthon egyre kevesebben vannak ilyenek.
És igen, sok szülő követi a gyerekét. Viszik a többi gyereket is magukkal.
Április 8-án fiam is úgy döntött, hogy külföldön vállal munkát. Az fel sem merült bennünk, hogy ne kövessem. ( igaz, hogy nincs Mo-n egymáson kivül senkink )
Nagyon sok gyermekét követő közép-koruról vagy fiatal nyugdijasról tudok, akik remekül feltalálták magukat külföldön.
Nem hiszem., hogy visszakivánkoznánk ebbe az országba, ahol az utóbbi években nem tudtunk jól, a korábbi életszinvonalunkon megélni.
Ilyen gondolat 10-15 évvel ezelőtt fel sem merült bennünk. Közelebbi ismerőseink között nagyon sok hasonló fiatal diplomás és családja gondolkozik hasonlóan.
Már nem csak dolgozni mennek, hanem tanulni is.
Kb. talán, minden harmadik jönne haza...
"Exodus 2018: Magyarország ismét lemondott egy csomó tehetséges fiatalról
Balla Györgyi
Javában érettségiznek, közben azonban már zajlik a tippelés: a most végzők közül hányan maradnak Magyarországon. Lassan ugyanis pontosabb ezt kérdezni, mint azt, mennyien mennének más országba. Van például olyan gimnázium, ahonnan minden harmadik végzős külföldre készül.
A legtehetségesebbek és a legambiciózusabbak hagyhatják el az országot."
Nem... :(
A fiatalok majdnem fele el akarja hagyni az országot
Főleg a jobb megélhetés csábítja külföldre a fiatalabb korosztályt
Nem úgy néz ki...
A gyerekek, unokák után a nagyik is külföldre mennek
A 61 éves Marika férjével együtt ment Németországba a gyerekei után, hogy ne maradjanak le az unokájuk felneveléséről. A 63 éves Ilona azért szállt repülőre a fia után Írországba, hogy a háza hitelét ki tudja fizetni. A 45 éves Kinga pedig úgy döntött, hogy nem fog a lánya nélkül élni, ezért Angliába költözött.
A jobb megélhetés miatt külföldre menekülő magyarok sokszor szívják magukkal a szüleiket, akik az életük legnagyobb részét hagyják maguk mögött, pedig korábban sosem hitték volna, hogy másik országban fognak élni.Mindennek ellenére még az idősebbek is remekül feltalálják magukat az idegen országokban, írja az Abcúg.
Marika 61 éves, a férje pedig 64, de a koruk ellenére öt évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy a lányuk után mennek Németországba, és új életet kezdenek. Ebben a döntésben több minden játszott közre, de elsősorban az, hogy nem akartak kimaradni az unokázásból.
Nem tudtak itthon megélni
Nincs miért. :(
„Nincs olyan dolog, amiért hazaköltöznénk”
„A kilátástalanság és a kiszámíthatatlan jövő elől jöttünk el. Laci úgy érezte, hogy ha beleragad a magyarországi reménytelen körülmények közé, nincs esélye arra, hogy olyan nyugdíjat kapjon, amiből nem gond egész hónapban fizetni a rezsit, ízletes élelmiszereket vásárolni, és még a gyógyszerekre is futja majd, amikor arra kerül a sor.
És egyre ijesztőbb gondolatnak érezte, hogy abban az egészségügyben legyen a beteg oldalon, amiről pontosan tudta, hogy milyen ingatag lábakon áll. Most pedig már saját praxisunk van Németországban”
Németországban egy ápolónő ugyanolyan büszke lehet magára, mint egy orvos, és egy állattartásból élő ember is eljut a Maldív-szigetekre – tette hozzá, ráadásul mindenki tiszteletben tartja a másik szaktudását.
„Itt egyébként nem jellemző a hálapénz, de az éttermekben a borravaló sem. Mindenkinek megfizetik a munkáját valós értéken, és nincs szükség a beteg és az orvos számára is megalázó bérkiegészítés zsebbe dugdosására” – hangsúlyozta.
„Miért mennénk haza? Sajnálom, de ilyen indok nincs. Egyrészt mi már kényszerpályán mozgunk, mert 10 éves szerződést írtunk alá. Másrészt úgy érezzük, hogy sokkal jobb helyünk van itt, és bánjuk, hogy nem sokkal előbb jöttünk el” – jelentette ki határozottan. Sok-sok dolog van, ami biztos hiányozni fog (…), de egyelőre még sokkal több olyan dolog van, amit hiányolok, ha Magyarországon járok. Az utcák tisztasága; a biztonság, hogy ha nyitva felejtem a kocsi ablakát a mélygarázsban, senki bele nem nyúl; a jó kedélyállapotú, barátságos, mosolygós emberek; a készséges és mosolygós kiszolgálók a boltokban, éttermekben; az egyenesség, hogy sumákolás nélkül megkeressük a munkánk ellenértékét, és azt nem sújtják indokolatlan és nyomon követhetetlen adókkal; a társadalmi vita és egyeztetés, ami az élet minden területén jelen van; a közélet tisztasága, hogy a korrupciót kinyomozzák, és büntetik, bárki is kövesse el; az uram-bátyám rendszer teljes hiánya. Mindezt nem fogjuk itt hagyni” – fejezte be az orvos.Éva.
Az ismerőseim egyre inkább nem jönnek haza... :(
A munkahelyen itt megbecsülnek
Azóta több munkahelyem volt, egyre jobbakra tudtam mindig váltani. Nem kellett sose várni hónapokat, hogy valaki legalább egy választ írjon. Ami még nekem nagyon fontos, hogy otthon a főnökeim szarba sem néztek, itt viszont megbecsülnek, és rendes fizetést kapok.
Eddig úgy volt, kijövünk pár évre, gyűjtünk tartalékot, egy házra, és kocsira, de ez megváltozott, nem akarunk hazamenni éhbérért, és semmibevevésért. Minden jobb, például az élelmiszerek kb. azonos áron vannak, van, ami olcsóbb, van, ami drágább, de kb. ugyanaz, csak a minőség nem.
Ugyanis itt a fagyasztott rántott hús tényleg húsból van, nem csak 20 százalékban, és ez csak egy példa. Az utakon nem megy szét a lengéscsillapító, és az autópályát is ingyen használjuk. Orvosi ellátásról már nem is beszélek.
Mi csak egy élhető életet, és jövőt szerettünk volna, ezt új hazánkban meg is találtuk, és köszönjük szépen, nem kérünk többet Magyarországból, ahol, ha tüdögyuszim is volt, a főnök azt mondta vagy bemegyek dolgozni, vagy utána már nem kell jönni.
Utólag még annyi, hogy itt is van Lidl, Aldi, Penny, Kika – ugyanolyan árakkal, és mégis körülbelül 1200 euró az alapbér. Magyarországon ez miért nem megy, ha az árak ugyanazok?
Itt van jövő
Az otthoni barátok most is hiányoznak, de megszoktunk itt, vannak már új barátaink, és ennél jobb főnököt vagy munkát se kívánhatnék. Itt van jövő, itt gyereken is elkezdtünk már gondolkodni, de otthon ez szóba se jöhetett.
Összességében nehéz az indulás de nagyon, de ha az ember kitart, szerintem megéri. Most már nem is akarunk visszamenni Magyarországra, itt képzeljük el az életünket.”
Általában semmi értelme visszajönni. :(
Elmúlt a szorongás
Miért kívánom néha, bár sose hagytam volna el Magyarországot? Mert ott megéreztem, milyen biztonságban lenni. Sokára tűnt csak fel, hogy elmúlt az állandó szorongás amiatt, hogy mi lesz hó végén. Kinek leszek terhére? Lesz-e annyim, hogy kijöjjek belőle?
Akkor vettem észre, mikor rájöttem, már nem nézegetem, mennyi van még a számlán, mennyi van a tárcában, hány buszútra van elég apró. Nem csomagoltam el a pénzt heti borítékba kajára meg muszájra, hogy véletlenül se vegyem ki hamarabb.
A főbérlőm láttán nem szorult össze a gyomrom és nem bujkáltam a lakásban, attól tartva, hamarabb kéri a lakbért, mert „épp arra járt”.
Visszatértem oda, ahonnan indultam
Hazaköltöztem és lassan visszaszoktam a szürkeségbe, a létminimumba, a szülőkön csimpaszkodásba. A közepesen szerencsés vidéken így megy. Örülhetek, hogy van kibe csimpaszkodnom, hogy van egyáltalán munkám.
Visszatértem oda, ahonnan indultam, de szerencsétlenségemre út közben megváltoztam. Láttam, hogy lehet másképp is élni, ha jó helyre sikerült születni vagy van ereje érte küzdeni az embernek. Éreztem a hálót odalent, ami megfog, ha leesnék.
Félreértés ne essék, sehol sincs kolbászból a kerítés! Máshol sem osztogatnak füstölt sonkát. Máshol is dolgozni kell, enni, élni, máshol is van szegénység. Csak az arányok nem egyformák. Magyarország mellett reálisan csak a család és a barátok szólnak érvként...
Aki hazajön, olykor meg is bánja... :(
Külföldről költöztek haza, a gyermek másfél éve nem kapja meg a TAJ kártyát.
A család másfél éve költözött haza, a kislány – bár magyar állampolgár – azóta nem kap TAJ kártyát. Néhány napja negyven fokos láza volt, ami sehogy nem akart lemenni, az anya kórházba vitte. Megvizsgálták, vért és vizeletmintát vettek tőle, majd benyújtották a számlát 25 ezer forintról. Az anyának azt mondták, ha nem tudja kifizetni, behajtókat küldenek.
Az anya nem tudott fizetni, most várja a behajtókat. A gyermek a kórházban sem maradhatott, azt mondták, az nagyon sokba kerülne. A papírok hiánya miatt a kislányt csak magánóvodába vették fel, csak magánorvoshoz járhatnak vele, és a gyógyszerekért is teljes árat kell fizetniük.
Tavasszal az RTL-en több családot is bemutattak, akik külföldről költöztek haza, és azért küzdenek, hogy megkapják a tb-t.
Nem egészen értem kire is gondolsz...
Nem hiszek semmiféle összeesküvés elméletben.
ne tartsuk addig vissza a lelegzetunket!
Masnak faj a foga Pannoniara es a Duna Tisza kornyekere...
Nem veletlen hogy igy all az orszagunk...
hogy tudjuk egy uralmat letrehozni?
1, adositsuk el...
2, kamat fejeben szivjuk a veret, mert ugy is talalunk ott hitvany embert, aki egy tanyer lencseert eladja azt ami nem az ove... aztan vehet belole banyat, valahol mashol mint pl. Indonezia fele... Addig lesz jo , amig ugy tancol, amit a mi zenekarunk huz a talpa ala, es ha masra tancol, akkormeg repul a sar es a kigyok bekak...
Ja, és ha itthon nem tanulhatnak, van ahol ez a lehetőség adott!
Mert van,ahol kellenek a kiművelt fők...
Magyarországon jártam általános iskolába, ám a gimnáziumot már Ausztriában kezdtem. Az első évet önként megismételtem, mert úgy éreztem a nyelvtudásom nem elég a haladáshoz. Ez nem okozott gondot; a családom és az iskola is támogatott ebben.
Naponta jártam ki Magyarország és az osztrák gimnázium között ingázva. Az érettségi után, röviden elgondolkoztam azon, hogy van-e értelme Magyarországra egyetemre járnom.
Ám mivel a kinti érettségi nem központi, így nincsenek pontszámok, enélkül pedig Magyarországon nem jutottam volna be magasabb egyetemekre. A grazi egyetemet választottam és kultúrantropológia / etnológia szakra jelentkeztem.
A történelem, kultúra és a társadalomtudomány mindig is érdekelt, gondoltam ez egy nekem való szak lesz, amiben nem is csalódtam. Mivel szüleim nem tudtak pénzügyileg támogatni, ezért diáksegélyt kérvényeztem, ami havonta kétszerese volt édesapám tanári magyar fizetésének.
Gond nélkül megéltem ebből a segélyből úgy, hogy az egyetem mellett folyamatosan utazgattam, letettem a nagymotor vizsgát és vettem egy choppert magamnak.
Az egyetem olyan mértékben támogatott, hogy egy egész egyetemi félévet Tokióban is eltöltöttem. Ezt mind az osztrák államnak köszönhetem. A magyar állam ezzel szemben még a gimnáziumi éveim alatt is megvonta a szüleimtől a családi pótlékot.
De a legnagyobb különbséget akkor is a férjem esetéből tudom felmutatni. Ő Budapestre járt az ELTÉ-re egyetemre, anglisztika-amerikanisztika szakra. Mivel az ő szülei sem tudták pénzügyileg támogatni, neki diákHITELT kellett felvennie, mivel a magyar államtól nemigen kapott támogatást. Havi 40.000 Ft hitel 3-4 év alatt gyorsan felment milliós összeggé.
Az alapdiploma megszerzése után rögtön munkába állt Budapesten egy amerikai cégnél, ahol heti 40 órában irodai munkát végzett. Abból a fizetésből nem tudta 2 év alatt se visszafizetni a diákhitelét.
Kiköltözött hozzám Grazba, ahol két hónap alatt talált egy hasonló irodai munkát. Ebből a fizetésből, fél év alatt több mint a felét a diákhitelének visszafizettük, úgy, hogy kijöttünk a lakbérrel és egyéb megélhetéseinkkel.
Én közben letettem a mester diplomámat a grazi egyetemen és most elkezdtem a második mester szakom: nemzetközi szociális munkát. Még mindig egy fizetésből élünk, de idén is megengedhetjük magunknak, hogy egy hetes nyaralásra menjünk külföldre. Itt a pont.
Miért is menjek tehát vissza Magyarországra? Hogy migránsnak bélyegezzenek? Hogy az otthoni fizetésből nemhogy egy rövid nyaralásra, de még a hétköznapokra is se legyen elég?
Ausztriában szociális munkásként megbecsülnek az emberek, nem néznek rám más szemmel, mert magyar vagyok. Igen, itt kint migráns leszek mindig is, de ez még semmiben sem fog engem korlátozni az életemben, nem úgy, mint Magyarországon.
Úgy gondolom, hogy itt Ausztriában inkább leszek megbecsült külföldi, mint hazaárulónak bélyegzett migráns a hazámban. Azért választottam, hogy szociális munkásként- szociális és kulturális területen dolgozzak, mert ezzel tudok segédkezni abban, hogy Ausztriában ne történjenek hasonló diszkrimináló, stigmatizáló esetek, mint Magyarországon.
Ausztria se tökéletes, de Magyarország sokat tanulhatna az itt kinti társadalmi- szociális szakszervezetektől.
Minden haboru, maga a pokol a foldon.
Az. De itt van, aki folyamatosan harcol,és sarcol... :(
Nincs.
Annak drukkolok - jelenleg - hogy sok fiatal menjen el és élje boldogan az életét. Egészen addig, míg el nem jön erre itt is a lehetőség.
Akik rájönnek, hogy máshol ugyanannyi munkával sokkal jobban tudnak boldogulni, van jövő, azok nem jönnek vissza.
Persze van, akik itthon is tudnak előbbre jutni, csak kevesebben.
Az elet ironiaja... otthon is de iskolaimban is nemetre fektettek es -tem a fo hangsulyt... Es kesobb az eletben majd hogy nem is volt ra szuksegem...
-a German nyelv csalad terjedelmes, nemet, angol, francia...
A masodik vilaghaboru utan az a mondas jarta a haboru utani europabol hazatero katonak kozott, "latod, hoztam magamnak emlekbe egy francia puskat, sosem lottek vele, eldobtak csak egyszer!"
-- mert az egfele felemelt kezekben tul nehez lett volna tartani!"
Minden haboru, maga a pokol a foldon.
A munkahelyen itt megbecsülnek
Itt van jövő
Az otthoni barátok most is hiányoznak, de megszoktunk itt, vannak már új barátaink, és ennél jobb főnököt vagy munkát se kívánhatnék. Itt van jövő, itt gyereken is elkezdtünk már gondolkodni, de otthon ez szóba se jöhetett.
Összességében nehéz az indulás de nagyon, de ha az ember kitart, szerintem megéri. Most már nem is akarunk visszamenni Magyarországra, itt képzeljük el az életünket.”
:)
Dolgozz is rajta!
Csak hasznára válhat a gyerekeknek, ha több nyelven beszélnek. Nagy szamárság egy ilyen lehetőséget kihagyni!
Lehetseges, hogy sok esetben ugy tortenik, de az a szuloktol fugg, milyen emlekekkel tavoztak az O-Hazajukbol, talan kivetel, de az en ket nebulom mindketten irnak, olvasnak, beszelik a magyart, magyar nepitanc csoportokban tancoltak.
Fiam minden evben hazamegy vakaciora. Sok cserkesz baratjai hazamentek es otthon elnek O-Hazankban, otthon nosultek, gyerekeket nevelnek.
Lanyomnak kinti ferje van, az meg nem engedi meg az unokaim beszeljek a magyart, de dolgozok rajta...
Nekem is az volt a tervem, ha majd nyugdijba megyek, fel evet otthon, fel evet itthon toltok.
Egyre inkább NEM!
A Face-n van egy köszönőlevél Murányi Évától, Hamburgból:
"Ezúton is szeretném megköszönni azt, hogy biztosította a megfelelő érzelmi motivációt, amelyet a német nyelv tanulásához nyújtott."
Sokan tanulnak nyelvet, szerencséjükre...
Ez a szülőktől függ. Nekem van olyan ismerősöm, akinek a gyerekei remekül beszélnek magyarul, pedig kint születtek. Minden évben idelátogatnak.
Ők Európában élnek.
Vannak, akik itt születtek és már alig beszélik a nyelvünket- szüleik nem szeretik ami itt van...
Ők, nagyon ritkán azért jönnek, mert még él egy 87 éves szülő. Ők Kanadában élnek.
Na, igen!
Ma is olvastam már, hogy egyre fogy a magyar.
Mármint az itthoni, mert külföldön meg egyre több magyar születik.
Mivel mindenféle boldogulási lehetőséget megszüntettek, vagy meg sem adtak, aki teheti megkeresi a boldogulási lehetőséget. Az sajnos általában nem itthon van - sokaknak.
Persze - tudom, hogy rengeteg oka van! Én is ismerek sokat...
Csak erre nem is gondoltam, pedig a szomszédom így költözött el. Itt hagytak csapot-papot, a társasház meg szív..., meg a bank, meg még sokan!
Az egyik szomszédom párja 3 gyerek mellől ment ki dolgozni, mert sehogy sem boldogultak. Ő kint ismerkedett meg az új párjával, már gyerek is van.
Szétszakadt a család -meg még sok-sok család. :(
Nem csak emiatt.
Valaha volt főszerkesztőm azt hitte, boldog házasságban él, volt egy 4 éves kisfiúk, és egy pár hónapos kislányuk, szerdán még a csempét nézegették az épülő házukba, nagy egyetértésben a férfével, aki pénteken közölte, hogy összejött a szomszéd nővel, Szilvi költözzön a gyerekkel, ahová akar.
Bánatában egészen Londonig ment, ahol napi négy órában takarít azóta is, egész jól beszélt angolul, most már anyanyelvi szinten. Úgyhogy hamarosan vége a takarításnak, van új párja, egy ezer éve kint élő magyar fickó, aki imádja a kölyköket, Szilvát is. Évente kétszer hazajönnek látogatóba, kétszer kiutaztatja az anyját, eszük ágában sincs hazajönni, a gyerekek imádják a sulit, rengeteg a szabad ideje, olyan nyugalom van, amiben sose volt része.
Arra még nem is gondoltam, hogy sokan nem is tudnának visszajönni, hiába is szeretnének!
Pedig így van. :(
Miért nem tér vissza egy külföldön élő magyar?
„A kivándorolt magyarok jelentős része átvert devizahiteles.
…
Több p. is mondta, hogy a kivándorolt emberek majd hazajönnek, és az újonnan szerzett tapasztalatuknak köszönhetően felvirágzik Magyarország!
Nem, nem így lesz! Miért?
Mert ha pl. BB erre rá is szánná magát azt totálisan ellehetetlenítette a jelenlegi regnáló hatalom és az általa hozott, bankokat segítő törvény! Sajnos ez idáig nem látszik komoly szándék ennek megváltoztatására!
Mit nem tehet meg hősünk BB?
- Nem nyithat hazai pénzintézetben bankszámlát, mert letiltanák.
- Nem helyezkedhet el dolgozni, mert azonnal letiltanak az egyébként is kevés fizetéséből.
- Nem vásárolhat a saját nevére autót és semmilyen egyéb más járművet.
- Nem vásárolhat ingatlant.
- Nem lehet vállalkozása, mert amint sikeres lenne és vagyonnal rendelkezne, lefoglalnák.
Mit veszít Magyarország azzal, hogy BB nem jön haza?
- A talpraállási folyamat közben is komoly adót fizetett be, csak hát nem Magyarországnak.
- A fogyasztásából sem folyt be adó (ÁFA) sem, azzal nem erősítette a hazai gazdaságot.
- BB újonnan szerzett tudásától sem lesz jobb majd Magyarországnak annak ellenére, hogy szívesen hazahozná azt, de a fent említett okok miatt ez lehetetlen.
- Talán hazajön majd látogatóba egy külföldi autóval, ami után szintén egy másik országban adózik.
- Megtakarított pénzét BB többé már nem teszi magyar bankba, hanem az új, megbízhatónak vélt hazájában, ahová a Magyarországon lévő jogfosztó bank keze már nem ér el.