Gyerek szájára puszit adni

Amikor megszületett a kislányom, olyan erővel tört rám a szeretet, amit azelőtt el sem tudtam képzelni. Minden mozdulatán elérzékenyültem és teljesen ösztönösen adtam apró puszikat, néha a szájára is. Akkor ez egy teljesen természetes, bensőséges gesztus volt. Az anyaság első időszakaiban sok ilyen pillanatot éltem át.

Ahogy teltek az évek, elkezdtem tudatosabban figyelni arra, hogyan reagál a gyerekem a szeretetmegnyilvánulásokra. Nem valamilyen külső nyomás miatt, inkább azért mert azt vettem észre, hogy idővel ő maga is kialakítja a saját kis határait. Volt amikor ő nyújtotta oda a száját és volt amikor inkább az arcát fordította felém. Ezek apró jelek, mégis sokat elárulnak. Én pedig szeretném azt, hogy ezt ő szabályozza, ne én.

Nem gondolom, hogy létezik egyetlen helyes álláspont ebben a témában. Azt viszont érzem, hogy jó figyelni arra, a gyerekünk mit szeretne és mikor mit tart kényelmesnek. Nálunk mostanra természetes lett, hogy többnyire arcra adok puszit. Nem tiltásból vagy aggodalomból, hanem mert látom, hogy így esik neki jól. Ha néha mégis szájra ad egy gyors puszit, nem csinálok belőle ügyet, egyszerűen elfogadom, hogy ez most így alakult.

Nekem az a fontos, hogy a szeretetünk ne legyen feszengős és ne okozzon zavarba ejtő helyzetet a gyereknek. Ha pedig megkérdezem tőle, hogy hogyan szeretné és ő válaszolni tud, akkor máris jó úton vagyunk.

Anyaként számomra a legfontosabb az, hogy a kislányom megtanuljon szólni, ha valami nem esik jól és bátran jelezze, ha valamit másképp szeretne. Hiszek benne, hogy ez a későbbi önbizalmát és biztonságérzetét is erősíti. A puszi csak egy apró dolog a sok közül, mégis kiváló alkalom arra, hogy megtanulja tisztelni a saját határait és másokét is.

Úgy érzem, ez az egész kérdés sokkal inkább szól odafigyelésről, mintsem szabályokról. Ha elfogadjuk, hogy a gyerekünk ebben is fejlődik és változik, akkor megtaláljuk azt a szeretetnyelvet, ami mindkettőnknek komfortos. Nálunk most így működik.