Mi tévő legyek 26 éves fiammal? Merre tovább? (beszélgetés)

Sokan nem szeretik a munkájukat és szenvednek tőle. Mindegyikük beteg lenne?

Az orvosok mit mondanak?

Egyébként meg bolond lenne dolgozni, ha az anyja eltartja.

"lehet az gyár, wc pucolás, buszsofőr, ügyvéd, informatikus, agysebész, világjáró hajón dolgozó, stb. Minden munkahelyet szívből rühell és gyűlöl."

Ezt mindet egyszerre végezte vagy egymás után?

Tudom, nem ide kéne ezzel a témával fordulnom, hanem szakemberhez, de már mindent megpróbáltam és semmi sem segített. Marad a ventillálás ide.

26 éves fiam minden munkahelyet és minden munkakört egy elviselhetetlen rabszolgaságnak tart és úgy tekint minden munkára, mintha Auschwitz lenne. Minden munkát kínkeserves kínzókamrás kínsznenvedésnek él meg: lehet az gyár, wc pucolás, buszsofőr, ügyvéd, informatikus, agysebész, világjáró hajón dolgozó, stb. Minden munkahelyet szívből rühell és gyűlöl.

Odáig jutott mentálisan, hogy öngyilkos szeretne lenni. Objektív tényként tekint arra, hogy az öngyilkosság jobb, mint egy 40 órás standard munka. Nem ijeszti el a hajléktalanság gondolata, nem érdekli a fagyoskodás gondolata és az éhezés gondolata sem. Ha odáig jutna, akkor eldobná az életét azonnal, mint egy rongybabát. Nem motiválja semmi, nem érdekli a pénz és az is hidegen hagyja, hogy az élet hogyan működik, ő azt nem fogadja el. Előbb lenne halott, minthogy neki még egy munkahelye legyen.

Számtalan pszichológusnál és pszichiáternél is megfordultunk az évek alatt amióta ez megy. Két kezem nem lenne elég megszámolni a szakemberek számát. Mindegyik zátonyra futott, senki nem tudott vele semmit sem kezdeni. Lemondtak róla, szerintük menthetetlen és reménytelen.

Szakemberek mellett én megpróbáltam extrém körülményeket is beiktatni. Kiraktam pár napra beijesztésnek, nem jött be, várta a halált, tüdőgyulladást kapott majdnem, nem evett és alig tudott inni is. Elküldtem külföldre a világ végére szerencsét próbálni, nem segített semmit. Szcientológiánál is megfordultam már, azok sem tudtak segíteni. Az sem segített rajta, amikor barátnő hullott az ölébe, nagyon gyorsan elmenekült a lány előle.

Egyértelműen depressziós is, de ez már sokkal több egy sima mezei depressziónál. Egy eltorzult világképe van, amit a valóságként kezel, és egy bolti dolgozó vagy bármilyen munkavállaló szerinte ugyanazokat a szörnyűségeket éli át, mint egy rab a koncentrációs táborokban. Minden munkaleírás amit olvas, nyomorúságosan hangzik neki. Nem bírja elviselni, hogy korlátozva van a szabadsága munkaidőben. Nem tudja elfogadni, hogy az ébrentöltött idejének több mint fele a munkára kell, hogy elmenjen.

Szürreális undorral reagál arra, hogy 8 órában főnöki kontroll alatt van és kényszerítve van feladatok végzésére akarata ellenére, és hogy oda van ,,láncolva" helyileg a munkahelyére, vagy esetleg Home Officeban a számítógép elé (tehát minden láncravertség érzést ad neki). Mindezt csak azért, hogy pénzhez jusson.

Nem szeretne rendszert tartani az életében. Neki ne mondja meg főnök, ügyfél, nyitvatartási idő, hogy mikor és hogyan élje az életét.

Dolgozott régebben pedig, nem is voltak rossz munkahelyei. De szerinte munka mellett semmire sem marad ideje az embernek. Energiája pedig végképp nem, max vegetálni.

Nem tudom mit kezdjek a helyzettel, úgy érzem magam, mintha a fiam egy halálos betegségben szenvedne és én tehetetlen lennék az üggyel kapcsolatban.