GYED extra (beszélgetés)
1.) Ellátások halmozódása
Ha egy édesanya jelenleg
gyermekgondozási díj folyósítása
mellett otthon gondoskodik
gyermekéről, míg a másik
gyermekét 2014. márciusra várja,
akkor a 2014. január 1-jétől
hatályos szabály alapján a szülést
követően az első gyermeke után
továbbra is jogosult lesz
gyermekgondozási díjra, míg a
második gyermeke után
terhességi gyermekágyi segélyt
fog kapni.
Sziasztok annyi mindent hallani, mi az igazság?
nagyobbik babom 2éves lesz márciusban, a pici pedig kb 1 hét mulva születik.
akk nekünk most jár a dupla gyes vagycsak tényleg márciustol született gyerekekre?
Sajna én is így értelmeztem...
Káromkodtam is sűrűen. Én mindig mindenről lecsúsztam. Régebben míg sulis voltam, nagyon alacsony volt a jövedelmünk. 1-2 ezer forint híján nem járt az önkormányzati segély az egy főre jutó összegnél. Az előttem balhézó kétszer akkora majdmondtamkinek meg persze megadták..
Aztán kérvényeztünk önkormányzati lakást, legalább átmeneti időre. Lazán kilencen éltünk akkor egy panelban. Nemhogy nem kaptunk, hanem még le is szúrtak, hogy akik ilyen jó körülmények között élnek, miért igényelnek egyáltalán... Persze, mert egyébként tiszta volt a lakás, normálisan bútorozva, és még két számítógépünk is van, lévén én mérnök vagyok. Akkor még hallgató voltam...anyám meg könyvelő.
Aztán jött volna a szocpol. Pont akkortól nincs fél szocpol, amikortól nekünk szóba jöhetett volna...
A gázártámogatást azért nem vehettük igénybe, mert nem a mi nevünkön vannak a közművek, ahol most lakunk...
Most meg ez, én is most októberben szültem. Az egyik nagyra meg még járna a gyes... De amiket olvastam nekem is az jön le, hogy csak a jan.1-e után születettekre érvényes... Bár még a TB szakértőmet nem kérdeztem meg, majd írok neki...
Mondjuk azért ami mégiscsak jó, az az adókedvezmények. Az azért mégiscsak jelentett valamit...
De pont ott olvastam a 2. pont 3. alpontjában:
"2. A 2014. január 1-től a korábban született gyermek után folyósított ellátások és 2014-ben
született gyermek után járó ellátások egyidejűleg járnak.
Korábbi szabályozás:
o Ha a gyed, vagy a gyes folyósítása közben újabb gyermek született, akkor a szülő
választhatott, hogy melyik ellátást kéri (nyilván a számára kedvezőbbet), de
egyszerre nem kaphatta mindkettőt.
Hogyan szabályozzák most?
o Ha a gyed, vagy a gyes folyósítása közben újabb gyermek születik, akkor a korábbi
gyermek után járó ellátás folyósítása nem szűnik meg, hanem
o a jogosultság teljes ideje alatt mindkét gyermek után továbbfolyósítják a minkét
gyermek után járó összeget.
Kikre vonatkozik?
o 2014. január 1-jétől a korábban született gyermek után folyósított ellátások és
2014-ben született gyermek után járó ellátások egyidejűleg járnak, vagyis
o Ez a 2014. előtt született gyermekekre is vonatkozik, de csak akkor, ha 2014. január
1-je után újabb gyermek születik a családban."
De nekünk nem fog január 1-e után születni pillanatnyilag újabb gyermek, mert az utóbbi december 23-án született.
Én lennék a legboldogabb, ha mégis mi értelmeztük volna rosszul...
Nálunk az OEPnél azt mondták hogy még nem tudnak semmit azt se hogy hova küldjem!!!!!
Akkor szerinted a MÁKhoz kell????? A te munkahelyed am kifizetőhely vagy sem?
Talán mégsem annyira:( Nekem vagy egy 15 hónapos unokám, meg egy 10 napos. A menyemnek nem fog járni mindkét gyerek után a juttatás az OEP tájékoztatása szerint, mert a pici nem január 1-e után született:(
És nem hiszem, hogy mi lennénk az egyedüliek.