Gondolnál rá, hogy felnőttként visszavágj a szüleidnek? (beszélgetős fórum)

A kemeny úszás kicsit más.

Vitorlaztam régi elsportolokkal.

Meg volt egy barátnőm, aki genhibasan született, és kísérleti műtét volt, amit rajta műveltek. De jól sikerült. Csak nem egyszerű utána izmot szerezni.

11-13 évesen 6-tol usztunk, utána mentünk suliba.

Velem ugyan nem tudtak kicseszni! 8 évig jártam zongoraórákra, utáltam. Majd hallottam, hogy a záró után venni akarnak egy zongorát. Nekem, otthonra. Tehát a záróvizsgára nem mentem el, így büntetésből nem kaptam zongorát.

Utálom ezt a "nehéz gyerekkor" védekezést. Minden második elítélt erre hivatkozik.:((((((

Nekem pár éve morgott, hogy miért nem járattam keményebben úszni?!

1évig ketten, utána én 1 évig hordtuk, hetente 3x. Azé' gimisként furcsa lett volna, hogy bedugom az autóba és :-márpedig irány úszni! És megvárni, mikor negyedórányi séta volt. Hát, vannak nehéz életek.

Mindketten nagyon okos emberek. Csak rossz élethelyzetben voltak.

Most így latom.

10 év körül nem ezt láttam.

Gondolj csak bele hány ezer ember indulhatott hasonló háttérrel az életben! Sokan közülük mégsem a szüleiket hibáztatják az elkúrt gyermekkoruk miatt, nem ott keresik az eltolt felnőtt éveiket.

Minden bizonnyal hatással vannak az ember életére a gyermekkorban megéltek, de nagyrészt nem az határozza meg a felnőtt életüket. Felnőttként már mindenki úgy dönt az életéről, ahogyan neki tetszik.

Visszavágás, bosszú?

Ugyan! Mégis kinek? Okos ember nem a múltat vájkálja, hanem a jövőt, a gyermekei jövőjét építi.

Amit írtál, az szerintem több, mint szuper.

Amennyiben rosszul bántak veled, úgy le a kalappal, hogy túl tudtál lépni rajta, ezek ellenére tiszteled, becsülöd őket és még szóba is állsz velük.

Szupernek nem nevezném.

De jó, hogy emberek és embert faragtak. A kemenykotesu fajtát.

Én csak gratulálni tudok neked ahhoz, hogy igazi felnőtté váltál.

Ne is mérgezd az életed azzal, hogy milyen volt a múltad. Elmúlt, nem tudod visszacsinálni, és a 'bosszú' nem hiszem, hogy boldogabbá tenne.

Azt kívánom, most már legyél boldog!

Fennottkent tényleg megértettem őket.

Szeretem, tisztelem, becsülöm őket, és ami rosszat elkövettek, azt maguk megbántak, és megbeszéltük.

nálunk ezekből a sport maradt ki.

HIÁba vagyunk magasak ( én 175, fiam 206 cm, nem az a magas sportos,kosárlabdás tipusok, hanem a magas kényelmes fajta .

Nem volt a szolfézs enyhitő körülmény.

Különben nem eshetett nehezére, a családnak mindkét részről jó a zenei érzéke, apósom a mult szd közepén elismert lakodalmi zenész volt, én meg sok alkalommal zongoráztam, kisértem balettosokat vagy vendéglőben léptem fel.

Igen, teljesen helyes.

Te idegenkent nem tudhatod, hogy egy gyerek mi miatt szakitja meg a szülöjevel a kapcsolatot.

Es idegenkent nincs is jogod hozza megkerdöjelezni masok dönteset.

Gondolom, benne volt a szolfézs is vastagon.

Na azt én is nehezen bocsátanám meg! :D

Ha büntetni akarod öket, meg kellett volna mar reg szakitani a kapcsolatot. Egy gyereknek nem kötelessege mindent megbocsajtani a szülöknek.

Egyik szülömmel en mar evek ota nem beszelek, mert elegem lett.

Nem bantam meg.

Kiraktam az eletemböl, es oda soha többet nem engedem vissza

Nem jártam hasonló cipőben. Nem mondom, hogy tökéletes volt a gyerekkorom, de első gyerek vagyok, két fiatal, tapasztalatlan ember nyilván sok hibát elkövetett. De alapvetően hálás vagyok nekik azért, amilyenné neveltek.

Te pedig bölcs vagy, ha elengedet. Erre voltak képesek. Valószínűleg ilyen mintát hoztak a saját szüleiktől. Olyan szülő nincs, aki szánt szándékkal, rákészülve gyötri a gyerekét. Ne tedd tönkre a jelent azzal, hogy a múlton kattogsz, úgyse tudod megváltoztatni. De a hozzá fűződő rossz érzéseket el tudod engedni.

Én azt hiszem, az a probléma lényege, hogy a gyerek mindenhatónak és abszolútnak tartja a szüleit.

Pedig ők is csak emberek, és tévedéseik jó része óhatatlanul is akkor történik velük, amikor már gyerekeik is vannak.

Én nagyon szenvedtem anyám miatt, és az események nagy részével csak nemrég, öregedő fejjel siekrült megbirkóznom. Fájni még fáj... de mivel mást úgysem tehetek, próbálom elfogadni.

Annak a nőnek, aki mindenfélével birkózott meg így vagy úgy élete során, majd megszült engem és attól fogva a nevelésemmel is birkózott, majd még akkor is nevelt volna, amikor már nem kellett... már megbocsátottam.

Valakivel beszéltem régebben, hasonló gyerekkora volt. És azt mondta, akkor saját magán tapasztalta meg, hogyan nem szabad gyereket nevelni. Megfogadta, hogy ő teljesen másként fogja saját gyerekeit nevelni, hogy legalább az ő életük legyen szép.

És ez így helyes. Látod, benned is motoz, hogy azt add vissza, amit kaptál, de hidd el nem jó. S múltat már megváltoztatni nem tudod, a saját gyermekeidnek pedig milyen példát mutatnál???

Lásd el mindennel, amire szüksége van, majd saját lelki ismerete ráébreszti arra, hogy anno mennyire nem jól tette, amit tett. Nem a te dolgod megítélni az ő életét, te csak azzal törődj, amit a te lelkiismereted, jó érzésed diktál neked.

Gondoskodási ösztönnek az anyákban kell lennie. Benne kimerült annyiban, hogy legyen kaja meg ruha, a lelki egészség nem volt lényeges tényező. Apám meg mindig belement a vitába, nem bírta ki sosem.

Egy gondtalan ünnep, egy boldog karácsony... az nem volt lényeges nekik. Egyetlen egyre sem emlékszem, amikor jó lett volna a karácsony a mi családunkban. Először akkor örültem, mikor végre egyedül tölthettem és mindent úgy alakítottam, hogy csendes és nyugodt legyen számomra, kellemes fényekkel, meleg teával, bár eléggé nincstelenül. Istenem, de más volt. Azóta pedig a saját családomnak teszem boldoggá, ezáltam magamnak is, minden évben.