Gondolnál rá, hogy felnőttként visszavágj a szüleidnek? (beszélgetős fórum)
Igazatok van, le kell zárni a gyerekkort. Hullámokban tör fel bennem a fájdalom, hogy nekem miért ez a sors jutott. Most megint elcsitult kicsit, másra koncentráltam. Inkább a jövőt nézem. Segített, hogy páran megértették az érzéseim, még ha gyarlóság is a bosszúra gondolni, szerintem ez is normális emberi érzés.
Nekem hasonlóak voltak az érzéseim a szüleim irányába,mint a kérdezőnek,de gondoltam a visszavágásra,a bosszúra.Viszont annyiban maradt,mivel amugy sem tudtam volna,hogyan visszavágni,inkább a sorsra biztam a dolgot.Így is lett,a hiteleket,amiket apámmal vettek fel,neki kell visszafizetnie(sajnos apám meghalt pont ma 4éve).Apám rendesebb volt,de ő is anyám áldozata volt,ha lehet ilyet mondani.Viszont tulajdonképpen hálás vagyok,hogy olyan gyerekkorom volt,amilyen,mivel így megtanultam sok mindent,hogyan tudok bármilyen hivatalos ügyet elintézni,magabiztosabb lettem.Kérdező,szerintem engedd el,ne a múltban élj,a jelenre-jövőre koncentrálj :)Ami volt,elmúlt,azon változtatni már nem tudsz sajnos.
Én hanyagolnám őket. Engem a folytonos negativítással és mocskolodással kergettek/kergetnek őrületbe. Ezért felvettem azt a stratégiát, hogy ha meghallom, hogy megint megy az irigykedés a szapulás vagy a negativitás - megmondom nekik, bocs de én erre nem vagyok kiváncsi. Leteszem a telefont-ott hagyom őket. A saját felnőtt életedben hagyd döntsd már el mit engedsz be. Nem vagy már úgymond döntésképtelen gyerek, hogy muszáj legyen eltűrnöd. Szeresd magad jobban :))
Pontosan... Sajnos sokan szeretik elintézni ennyivel, hogy csak akarni kell és pont. De mi van azokkal, akik annyira sérültek, hogy nem találják önmagukat? Ők honnan merítsenek erőt? Szerintem aki ilyen tanácsokat ad, annak fingja nincs róla, milyen igazán padlón lenni összetörve egy mocsok környezetben. Ha ez ilyen egyszerű lenne, hogy legyél erős, akkor nem lenne ennyi beteg ember. De ez nem ilyen egyszerű. Sokszor évekbe telik gyógyulni.
Ez igy van. Vannak kevésbé erős és jobban összetört emberek, nem mindenki látja ezt. Rajtuk nem {sem} segit, ha őket hibáztatják, meg arcukba vágjak, hogy gyenge vagy, engedd el, csak akarni kell. Aki ilyet tesz, ront a helyzeten és még azt hiszi, okosan szólt. Sérült emberekhez nem szólunk így...
Ez egyénenként annyira más. Pont ez a lényeg, nem lehet mindenkinek elég ereje. Persze ez nem lehet mentség. Csak van, akit jobban összetört a környezete és onnan valahogy fel kell állni.
Én a hozzászólásomban nem a társamra, páromra céloztam. Vele megvan a napi puszi, ha megyünk munkába, ha onnan hazaérkezünk. De így van ahogy leírtad.
Én sem gondolom, hogy ez lenne egy kapcsolat, házasság fokmérője, hányszor imádják egymást szavakkal. Sokkal többet ér, ha észreveszi, hogy nem érzed jól magad. Hogy fodrásznál voltál, ha megkínál egy pohár vízzel. Ha segít hazacipelni a bolti cuccot, nem gányolja össze a takarított lakást stb. Stb. Ha társ a mindennapokban, nem csak szerető.
Így van a szeretlek szó és az egymás nyalása-falása számomra nem jelent semmit. Az egyik emberrel, aki számomra a legtöbbet jelentette, soha nem mondtuk egymásnak, hogy mennyire szeretlek. De azt hiszem mindkettőnk érezte. Ugyanígy voltam a puszival is. Felnőttként nem tudom összesen 10 alkalommal volt-e, hogy így köszöntöttük egymást.
De hát pont azt írtam, hogy jobb ember vagy náluk. Persze, természetesen a jók, mindig igyekeznek még jobb emberré lenni. :)
Az, hogy a rokonokkal felvedd a kapcsolatot sosem késő. Lehet egymásra vártok, legyél te aki kezdeményezed. Lehet kellemes meglepetés fog érni.
Ez nálunk is hasonló volt. Édesapám halála előtt páréve mondta ki, hogy szeret. Viszont én éreztem, hogy nagyon szeret a tettei alapján.
A szeretet szó maga, mára már annyira elcsépelt, mint ahogy Lázár Ervin meséjében leírja, DÖMDÖDÖM.
Nem tudhatod édesapád nem pont miattad maradt ebben a kapcsolatban, hogy amennyire tőle tellett védjen.
Anyám sosem tartott kapcsolatot a rokonaival, apám pedig nevelőintézetből jött.
A férjem családja egy másik szép történet, már 10 éve sem beszéltek egymással, amikor mi egy pár lettünk.
Tehát senkink sincs. Mostanában egyre jobban fáj ez a dolog, hogy ennyire egyedül vagyunk.
Nincs szoros rokoni. Mivel mindenkivel mindig talált vitaalapot az anyám, eltávolodtak, alig ismerem őket. Csak temetéseken találkozunk és a felét nem us tudom már kinek a kije.
A férjem családját tekintem inkább a családomnak.
Nálad hogy van ez?
Szintén. Soha sem volt ölelés, puszi. Soha. Anya, apa, szeretlek... és a hasonló szavak teljes mértékben ismeretlenek. Pozitív megerősítések szintén, az ellenkezője annál inkább.
Nálunk egyértelmű, hogy anyám “gondoskodása” csupán a saját lelkiismerete megnyugtatásául szolgált. Nem szeret. Mert nem tud szerencsétlen.
Vannak más rokonaid rajtuk kívül?
Mindenkinek nagyon sok lelki ereje van, csak akarás kell a használatához.
Tudod, van egy olyan gondolat: Ha akarsz valamit, azt először AKARNI KELL.
Nem tudom, szeretnek-e. Sosem hangzott el ez a szó a mi családunkban, nem ölelkezünk, nem beszélünk az érzelmekről se pro se kontra. Apám gondoskodóbb, de nem mutat érzelmeket. Anyám szavai üresek számomra a múlt miatt.
Oké, már közben láttam, nem nekem szólt.
???? Miről beszélsz?
Ezt biztos nekem szántad?
Egy szóval nem bántottalak meg, sőt....
Bocsánat, ezt Sherlocknak szántam.
Én nem vádaskodtam veled. Te kezdted úgy, hogy "beteg vagy". Innentől nekem te csak egy vagdalkozó vagy, aki nem is próbál érteni, hisz csak azért szól hozzám, hogy megbántson. Lefelé nézek rád, nem felfelé, ahogy te szeretnéd.
Köszönöm a válaszod. Igyekszem jobb ember, jobb anya lenni. Néha megrohan az érzés, hogy nem érdemlik a szeretetem, ha egyáltalán szeretet, amit érzek és nem csak ösztön.
'A bosszú meg a pitiánerek fegyvere".
Ebben teljesen egyetértek. Ezt már le is írtam.
Egy bántalmazó kapcsolat annyira tönkre tud tenni, hogy az ember teljesen elveszíti önmagát. Nem könnyű onnan felállni. Én azt mondom, hogy örüljön, hogy egyáltalán túlélte és rendes felnőtt lett. Van, aki idáig nem jut el! Elég sokan. Van, aki csak úgy bír kitörni, hogy prosti lesz. Mert nincs lelki ereje és abba menekül. Vagy felcsíp egy pasit, aki ugyanúgy bántalmazza, mint a családja. Nagyon veszélyes, ha az embernek nincs viszonyítási alapja.
Nem tudsz megbántani!
Ki tudom zárni azt a tudatomból, ami nem való oda. :)
Megértem, és tudom is milyen az, de nem vagyok hajlandó lealacsonyodni bizonyos szintekre.
Ha érted mire gondolok...
A bosszú meg a pitiánerek fegyvere".
Mindenki úgy gondol ezekre a dolgokra, amit tapasztalt az élete során.
És én is kedvellek. :)
Hogy nem vagyunk egy véleményen nem baj, az lenne a baj, ha ezért lehülyéznénk egymást.
További ajánlott fórumok: