Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Gender ideológia már az oviban? fórum

Gender ideológia már az oviban? (beszélgetős fórum)


2010. júl. 30. 15:36

A legújabb cikk:


Újra a nemiség megélésére nevelnek az oviban


* MTI


2010. július 30., péntek 13:27 | Frissítve: 2 órája


Két helyen megváltoztatták az óvodai nevelési alapprogramot. A tavaly ősszel beillesztett nemek közti egyenlőség ideológiáját újból felváltja a nemi szerepek erősítése és behozatala a nevelési programba. Az óvodák saját hatáskörben dönthetik el, hogy módosítanak-e programukon.


Módosult az óvodai nevelés alapprogramja és kikerült belőle a nemi sztereotípiák erősítésének tudatos kerülése - közölte Hoffmann Rózsa pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.


Az oktatási államtitkár kiemelte: a korábbi kormányrendelet vitatható irányba befolyásolhatta volna a gyermekek erkölcsi, szellemi fejlődését, ezért elengedhetetlenül szükséges volt a korrekció.

óvoda DVETT20100614012

Szécsényi óvoda


Az előző kabinet tavaly novemberben módosította az alapprogramot, melybe a szakmai és társadalmi egyeztetések után olyan elemek is bekerültek, melyek Hoffmann szerint komoly felháborodást váltottak ki egyes szülők és óvodapedagógusok körében.


Az akkori módosítás részeként az az úgynevezett gender-ideológia alapjait tették volna le az óvodai nevelésben. Ez az ideológia az egyenlőség jegyében értelmetlennek tartja a nemek szerinti megkülönböztetést - fejtette ki Hoffmann.


Az államtitkár szerint azzal a mondattal, hogy az óvoda "tudatosan kerüli a nemi sztereotípiák erősítését, és elősegíti a nemek társadalmi egyenlőségével kapcsolatos előítéletek lebontását" a program alkotói azt sugallták, hogy a nemi meghatározottság tudatosítása hiba az óvodai nevelésben.


Hoffmann szerint ezt a mondatot változtatták meg. Mostantól tehát az óvoda "nem ad helyet az előítéletek kibontakozásának sem társadalmi, sem nemi, sem egyéb értelemben."

A bevándorlók gyerekeit is másként említik


Változott a kormányrendelet migráns gyermekekre vonatkozó passzusa is. Eddig az szerepelt benne, hogy az "interkulturális nevelésen alapuló integráció lehetőségét" kívánják meg az óvodáktól. Ez azonban az államtitkár szerint nyelvi és szakmai szempontból is megvalósíthatatlan, s vitatható követelményeket állít az óvodapedagógusok és az intézmények elé egyaránt.


Az új rendelkezés szerint "a hazájukat elhagyni kényszerülő családok gyermekeinek óvodai nevelésében biztosítani kell az önazonosság megőrzését, ápolását, erősítését, társadalmi integrálását, az emberi jogok (...) védelmét.


Az oktatási államtitkár figyelmeztetett rá: a módosítás nem azt jelenti, hogy az intézményvezetők és óvodapedagógusok által átdolgozott helyi pedagógiai programokat szeptember 1-ig ismét át kellene dolgozni, vagy újbóli jóváhagyást kellene kezdeményezni.


Az óvodák saját hatáskörben jogosultak a helyi programok e két korrekciójára.

2010. máj. 15. 22:08

A cikk a Magyar Nemzet 2009. február 16-i számában jelent meg.


Veszedelmes ideológia rombolja a családot!! Európa-szerte azt tanítják, hogy homoszexuálisnak lenni szép és értékes - mondta lapunknak Gabriele Kuby szociológus.

Mindegy, hogy férfinak vagy nőnek születtünk, hiszen mi magunk választhatjuk meg nemi orientációnkat. Erről szól az egyre több iskolába benyomuló, az itthoni szakzsargonban is csak angolul gender mainstreamingnek nevezett ideológia, amelyhez egyes országokban már tanmenetet igazítanak. Az Európai Unió nemcsak szellemi táptalaj a nemi összemosás propagálásának, de anyagi hátteret is biztosít ehhez. A lobbisták módszereiről és az egyre intenzívebben A nemzetek forradalma címmel írt összefoglaló könyvet.


Még alig ismert a nemi összemosás ideológiája, azaz angol kifejezéssel a gender m'ainstreaming, mégis egyre intenzívebben gyűrűzik be az iskolákba, sőt már az óvodákba is. Honnan indult mindez, és mit hirdetnek valójában az egyenjogúság és a tolerancia jelszava alatt?

- A radikális homoszexuális és leszbikus szervezetek kezdték el terjeszteni annak ideológiáját, hogy valójában mindegy, hogy férfinak vagy nőnek születtünk, hiszen mi magunk választhatjuk meg nemi orientációnkat. A gender rövid fordításban társadalmi nemet jelent a biológiai nemmel szemben. Azt akarják, hogy jogilag ne a biológiai, hanem az önkényesen választott nem legyen érvényben, és ezt jegyezzék be a hivatalos iratokba is. A németországi és osztrák egyetemeken már tanítják a nemi orientáció szabad megválasztásának elméletét, sőt megpróbálják átadni az iskolás és óvodás korú gyermekeknek is. 2006. szeptemberében a német parlament határozatot hozott arról, hogy a tanmenetet a gender ideológiához kell igazítani óvodás kortól egészen az egyetemig. Arra tanítják a gyerekeket, hogy szabadon válasszák meg nemüket, és azt sulykolják beléjük, hogy homozexuálisnak lenni szép és értékes dolog.

- A nemek forradalmában azt írja, hogy az emberek befolyásolhatósága annál nagyobb, minél kevesebb a kötődésük, a gender mainstreaming követése pedig éppen ezzel jár. Lehet, hogy a politikai vezetők egy része éppen ezzel apellál?

-Számomra rejtély, hogy a föld befolyásos emberei - többek között sajnos az új amerikai elnök, Barak Obama is - miért terjesztik ezt az ideológiát. Annyi bizonyos, hogy az aktivisták meg akarják változtatni az embereket, el akarják törölni azt a tényt, hogy férfinak és nőnek születtünk. Abban reménykednek, hogy ha már egészen kicsi korban elkezdik ennek terjesztését, akkor szélesebb körben elfogadottá válhatnak a különböző "életstílusok". Van azonban még egy elméletem, ami egyenlőre csak spekuláció, bár egyre több jel látszik alátámasztani azt, hogy köze van a valósághoz. Az amerikai vezetés évek óta azon dolgozik, hogy a világ népességét lecsökkentsék, ha pedig a homoszexualitás széles körben elterjed, elérhetik ezt a célt. Éppen erre törekszik egyébként a fejlődő országos radikális abortuszpolitikája is. - Európára nézve ez komoly veszélyt jelenthet, hiszen születéscsökkenés jellemzi a kontinenst.

- Az elmúlt évtizedekben mintegy harminc százalékkal csökkent Európa lakossága, 2030-ra pedig húszmillió ember fog hiányozni a munkaerőpiacról, vagyis ki kell mondanunk, demográfiai krízisben vagyunk. éppen ezért riasztó annak gondolata, hogy mindez hivatalos politikává válhat Európában.

- Ennek ellenére az unió egyre nagyobb anyagi támogatással segíti a homoszexualitást.

- Ez sajnos valóban így van, az Európai Unió a gendermozgalom élharcosává vált. Az ENSZ-ben és az EU-ban ma már reprezentatív demokratikus képviseletek tevékenységét civil szervezetek bevonásával ellensúlyozzák. A gyakorlatban ez úgy nyilvánul meg, hogy a radikális homoszexualitás egyesületek részt vehetnek a törvényalkotás folyamatában, később pedig ők ellenőrizhetik azt, hogy bevezették-e saját országukban a vonatkozó törvényeket. Munkájukat magas pénzösszegekkel támogatja az Európai Unió, gyakran ötven-, száz-, olykor kétszázmillió eurót is kapnak. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy minden ország megkövetelje a kiosztott uniós források helyének és szavazási mechanizmusoknak az átláthatóságát.

- Bár ijesztő, de sajnos tény, hogy ma már nemcsak a leszbikusságot, illetve a homo-, transz- és biszexuálist akarják elfogadtatni, hanem igyekeznek tolerálásra bírni az embereket a pedofiliával kapcsolatban is. Milyen eszközeik vannak erre?

- Mint minden más ideológia, az övék is a nyelv összezavarásával operál és visszaél az érték fogalmával. A homoszexualitás egyik legfontosabb dátumává 1973 vált, amikor elérték, hogy az Amerikai Pszichológiai Társaság törölje a homoszexualitást a betegségek listájáról. A pedofilok most ugyanezt a harcot folytatják, emellett pedig új fogalmakat alkotnak. A pedofília vagy gyermekrontás helyett a nemzedékek közötti intimitás, bensőségesség fogalmát használják. Az a törekvés is él, hogy jóval lejjebb vigyék a gyermekeket védő korhatárt, vagyis azt akarják elérni, hogy minél fiatalabb korosztállyal lehessen szexuális kapcsolatot létesíteni.

- Elérkezhet az az idő, amikor büntetőjogi szankciókat von maga után az, ha valaki nem akarja elfogadnia a homoszexualitást, vagy ellene van a pedofíliának?

- Éppen ez a radikális szervezetek célja. Jelenleg az antidiszkrimináció fogalmát terjesztik mindenfelé a világban. Ezért kell leszögeznünk, hogy mi, keresztény emberek senkit nem akarunk diszkriminálni sem az idegeneket, sem a zsidókat, sem más bőrszínűeket, hiszen ez az idegengyűlölettel, az antiszemitizmussal és a rasszizmussal lenne egyenlő, amelyek valóban elítélendők. A probléma az, hogy ez a faj; ideológia ugyanebbe a sorba helyezi a homoszexualitás diszkriminációját is, pedig ez egészen más. Az eltérő szexuális viselkedés ugyanis az ember személyes döntésétől függ, nem biológiai valóság, mint a bőrszín vagy a származás. Hasonlóan rossz fogalom a homofóbia is, hiszen jól tudjuk, a fóbiai neurotikus félelmet jelent. pedig én nem félek a homoszexuálisoktól, és nem is gyűlölöm őket, egyszerűen nem akarom, hogy a gyermekeinket ebbe az irányba lökjék az iskolában. Ennek ellenére a homofóbiát hamarosan büntetni fogják, vagyis azt, aki olyan dolgokról beszél, mint amelyekről most én, börtönbe ültetik.

- Lát esélyt arra, hogy sikerül megakadályozni ennek az ideológiának a terjedését?

- A jóért akkor is harcba kell szállnunk, ha kilátástalannak tűnik. Ez a fajta ideológia megtiltja nekünk, hogy kimondjuk, mi a jó és mi a rossz. A legnagyobb diszkriminációt én abban látom, hogy lassan azt is megtiltják, hogy édesanyák lehessünk, a radikális feministák pedig egyenesen olyan nőkép elterjesztésére törekszenek, amelyben az anya fogalma egyáltalán nem szerepel. Meg kell értetnünk mindenkivel, hogy a férfiak és a nők egymásra vannak utalva, és csak akkor leszünk termékenyek, csak akkor lesz jövőnk, ha kiegészítjük egymást.


NÉGYFÉLE KAPCSOLAT. A kormányzat hamarosan a parlament elé terjeszti azt a jogszabályt, amely ismét lehetővé tenné az azonos neműek a házassággal szinte azonos jogokkal bíró bejegyzett élettársi kapcsolatát. Minderről tavaly már született egy törvény, amelyet az Alkotmánybíróság decemberben megsemmisített arra hivatkozva, hogy házasságot csak külön neműek köthetnek az alaptörvény szerint. Ahogyan egy hónapja megírtuk: az új törvényjavaslat lapján négyféle módon élhetnek együtt a polgárok. A hagyományos házasság intézménye mellett háromféle élettársi kapcsolat lenne: a bejegyzett élettársi kapcsolat a homoszexuálisok, a regisztrált kapcsolatot heteroszexuális köthetnék, miközben természetesen bárki együtt élhet bármiféle papír nélkül is.


Erre varrjunk gombot!!

26. 9925394c3b (válaszként erre: 24. - Sicike)
2010. márc. 23. 14:43
szerintem is ocsmány ez az egész...nem is normális emberek találnak ki ilyet az tuti
25. matyi78 (válaszként erre: 24. - Sicike)
2010. márc. 23. 14:03
...hidd el, a mieink sem ha rajtunk múlik! :)
24. Sicike
2010. márc. 23. 08:50

Sziasztok Mindenki!

Na most ne dobáljatok meg kővel......

Végigolvastam az eddig írtakat,elég is volt,jobban már nem nézek utánna ennek a Gerner vagy mi a neve ideológiának.

Én nem vagyok 1 őskori lelet,de mélységesen felháborítanak ezek a dolgok.

Remélem nem érinti az országunkat semmikor.

Sajna én elítélem ezeket a dolgokat,és az olyan embereket is.

Milyen világot élünk?

Undorító!Nem gondolom hogy a gyerekeket kéne megcélozni,még felnőtt korban is ellenzem az azonos neműek vonzamát......

Egy óvodás korú gyermeknek nem a sexualitással kell foglalkoznia,de még az iskolásnak sem.

sz.tem,lehet maradi vagyok,de az én gyermekeim nem olyan nevelést fognak kapni.....

23. matyi78 (válaszként erre: 19. - 9925394c3b)
2010. márc. 23. 05:23
ez így, ebben a formában gusztustalan...
22. pemete
2010. márc. 22. 15:51
Nincs azzal baj, ha a gyerek magához nyúl már kicsi korában, ez is hozzá tartozik a fejlődéshez. DE! Ne a szülő nyúljon hozzá, ez milyen már? Rontsuk meg a saját gyerekeinket, hát hülyék ezek? Ezt csak valami pedofil állat találhatta ki!
21. Dóry87 (válaszként erre: 19. - 9925394c3b)
2010. márc. 22. 15:31
Ez gusztustalan, csak gratulálni tudok annak aki kitalálta...:S
20. 9242a6388c (válaszként erre: 19. - 9925394c3b)
2010. márc. 22. 15:29
Ez az eltorzult irányzat...borzalmas az egész!
2010. márc. 22. 15:25

Részlet a genderrel foglalkozó honlapról:

[link]

Elég gáz...

Le írja azt is, hogy ez az egész amiről mostanság szó van, hogy érinti hazánkat!


A Német Családügyi Minisztérium alá rendelt Egészségügyi Felvilágosító Központ kiadott egy brossúrát 1-3 és 4-6 éves gyermekek szülei számára 650.000 ingyenes példányban, országos terjesztés céljával. Az 1-3 éveseknek írott elemzi, milyen jelentős a kisgyermekek számára a simogatás, és felszólítja a szülőket, hogy rendszeresen simogassák, csókolgassák gyermekeik nemi szerveit. Nyúljanak bele a lányok hüvelyébe és simogassák azt, s így irányítsák őket a gyönyörszerzés ilyen formái felé. A nagyobbaknak íródott könyvecske sok egyéb hasonló ötlet között kijelenti, hogy jó, ha a gyermek már kisgyermekkorban megtanulja az önkielégítést, valamint ha megtanulja azt, hogy a szülők nem csak a heteroszexuális kapcsolatot tartják normálisnak. - A témával szinkronban jelentek meg játékos és énekes füzetek is gyermekek számára, amelyek segítséget nyújtanak, hogy a nemi testrészekről énekelhessenek a gyermekek.

18. Dóry87 (válaszként erre: 9. - 1aa92abc3d)
2010. márc. 22. 15:23
Nah asszem az szép lenne!Semmi bajom nincs velük, de hogy a fiam is az legyen, nah neeee
2010. márc. 22. 15:10
a"gender" alapból nem volt rossz, sajnos elképzelései radikális irányba torzultak
16. doxikri (válaszként erre: 15. - Matyi78)
2010. márc. 22. 14:47

Volt a tv-ben is, az ovónőket kérdezték róla, de ők is mondták, hogy ez azért messze nem így van.

Amúgy én végigolvastam a módosítást az óvodai nevelési programról és tényleg nincs ilyesmiről szó.

15. matyi78 (válaszként erre: 14. - Doxikri)
2010. márc. 22. 14:44
...ez megnyugtató lenne... Meg egyébkét -falusi viszonylatban gondolkodva- nem hiszem hogy az 50es óvónénijeink képesek lennének ekkorát fordulni...
2010. márc. 22. 14:42
Egyrészt erről már volt egy fórum, másrészt nézzetek utána a törvénymódosítás pontos szövegének. Én is először felháborodtam, mikor elolvastam az erről szóló cikkeket, de kiderült, hogy ezt egy parlamenti képviselő hölgy értelmezte rosszul, fújta fel és a média természetesen már elferdítve tálalta!
13. pemete
2010. márc. 22. 14:42
Mindez azért kell, hogy homokosokat neveljenek a gyermekeinkből...tovább nem folytatom, nem akarok sem politikai, sem ideológiai dolgokba belemenni, ert kivág innen hoxa, mint a bizonyos macskát.
12. matyi78 (válaszként erre: 6. - Dóry87)
2010. márc. 22. 14:41

pontosan...

Magamból kiindulva, én nem vagyok egy nőcis nő. sokkal inkább szeretem a kényelmes ruhákat, mint a divatosat. ennek ellenére a lányom imád öltözködni a maga 3évével, és nagy szórakozása ha átpakolgathatja a ruhácskáit. Nem neveltem bele, mégis nagyon csajos vonásokkal bír már most. Ha elkezdi az ovit, járassam esetleg kékbe, zöldbe sárgába...hátha rájön arra, hogy mégsem annyira jó a vagy mi van?

11. 1aa92abc3d (válaszként erre: 6. - Dóry87)
2010. márc. 22. 14:41
ja bocs ezt a cikkre írtam a :( jelet nem neked :)
2010. márc. 22. 14:41
ez egy újabb fa....ság!
9. 1aa92abc3d (válaszként erre: 6. - Dóry87)
2010. márc. 22. 14:41

Bűn kérem bűn :DDDD

öltöztesd a fiad rózsaszínbe és nem csak tolerálják a másságot az ovisok, de a fiad lesz maga a más :Pfffffffffff :(

8. diorissimo88 (válaszként erre: 1. - Matyi78)
2010. márc. 22. 14:40
Na ne!!!! Persze, én is azt mondom, fogadjuk el a "másságot", de nem hiszem hogy ezt így kéne.
7. Dóry87 (válaszként erre: 3. - Matyi78)
2010. márc. 22. 14:38
Szerintem egyátalán nem baj, sőt, ennek így kell lennie!!!
2010. márc. 22. 14:38

Oké-oké, értem én:Ne itéljünk el senkit!

Na de kérdem én,miért bűn az, hogy ha a lányomat rózsaszínbe öltöztetem a fiamat meg barnába vagy kékbe? Ezt szerintem nem az ovodában kell bevezetni!!!!

5. matyi78 (válaszként erre: 4. - 1aa92abc3d)
2010. márc. 22. 14:37
rendben :) most ovisokban gondolkodom
4. 1aa92abc3d (válaszként erre: 3. - Matyi78)
2010. márc. 22. 14:35
nekem nem....ehhez már öreg vagyok :)
2010. márc. 22. 14:32
Miért nem jó úgy ahogy van? miért hiba ha egy kisfiú az apukáját tekinti példaképnek és fiús dolgokba vonják be, és a lánykát pedig az anyukája tanítgatja a nőies dolgokra? Olyan rossz ez,ha vannak nemi szerepek?
2. 1aa92abc3d (válaszként erre: 1. - Matyi78)
2010. márc. 22. 14:31
oké-oké..na de már az oviban ?:)))
2010. márc. 22. 14:28

"Ne csodálkozzon senki, ha szeptembertől merőben új szabályokkal szembesülnek az óvodákban. Ne nézzenek furcsán, ha az óvónéni rosszalló pillantást vet önökre, amiért kislányunk hajába rózsaszín masnit kötöttek, a hozzáillő bársonyszoknyáról és lakkcipőről már nem is beszélve. Ne lepődjenek meg, ha egy alapos feddés után arra kérik önöket, a jövőben ne forduljon elő hasonló eset, a gyermek nemiségét hangsúlyozó öltözék ugyanis szöges ellentétben áll az óvodák pedagógiai programjával."


ÉS


"...A gender-ideológia fontos előkészítő lépése a homoszexualitásnak, mint önálló nemi valóságnak elfogadtatása, mert így beigazolódnék, hogy nemcsak két nem létezik, hanem legalább három. A távlati cél azonban ennél is több: a nemek teljes átstrukturálása. A pekingi konferencia ENSZ-jelentésének főszerkesztője, az ideológia képviselőivel egyetértésben kijelenti: hogy a férfi és női gender, "a társadalom konstrukciói", amelyeket meg kell szüntetni... "Nem két nem létezik, hanem öt: így nem férfiakról és nőkről kellene beszélnünk, hanem heteroszexuális nőkről és homoszexuális nőkről, heteroszexuális férfiakról, és homoszexuális férfiakról és biszexuálisokról" (és hatodikként a tranzvesztitákról, fűzik hozzá mások).(Tomka Ferenc)...."


VÉLEMÉNYEK?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook