Fiú gyermeket szeretnék...és ha lány lesz? (beszélgetős fórum)
Most olvasom, hogy jársz, és nem segít...
Szerintem keress fel egy pszichológust!
Igen, nem is csodálom, hogy ennyire szorong. Jár pszichológushoz, talán az segít valamelyest.
Bár azt érzem, ez a baba nemén való aggódás sem a fő probléma, csak kivetülése valami komolyabbnak.
Bocsánat FI, hogy a "fejed fölött" beszélgettem.
Tudom, hogy minden kapcsolat más, és nem lehet semmit kijelenteni általánosságban, ezért úgy fogalmazok, hogy:
Szerintem nagyon nem jó ötlet más kedvéért szülni (jelen esetben apuka vágyát beteljesíteni). Mondom ezt úgy, hogy a baráti körben van egy pár, ahol szintén a hapsi akart mindenáron gyereket, a nő nem. Végül szült neki - mert rettegett, hogy elhagyja - és természetesen nagyon szereti a gyereket, jó anya, de van ahol nem végződik happy enddel az ilyesfajta kényszer. Nem tudom mi a jó megoldás ebben a helyzetben, mert ha együtt akarnak maradni, valakinek hatalmas áldozatot kell hoznia...
Minden bizonnyal az a baj nálam, h szinte szimbiózisban élek a férjemmel. Nagyon szeretem őt, nincs senkim rajta kívül, se szüleim, se testvérem, szeretem az életünket így kettesben és nem tudom elképzelni, h egy harmadik emberke legyen velünk, körülöttünk. Félek attól, h a gyerek elveszi tőlem a férjem. Ő nagyon gyerekcentrikus, imádja őket, született apuka. Én meg csak úgy tudom elképzelni a családos életet, h akkor a férjemből legyen kettő, tehát fiam legyen.
Én mind a kétszer fiút szerettem volna,de lányaim születtek.
A második lányomnál,amikor az orvos mondta,hogy megint kislány,az nekem olyan rosszul esett,hogy napokig magam alatt voltam.Szégyen,de akkor változott meg minden érzelmi kötődés bennem,amikor az egyik ultrahangnál mondta a doki,hogy baj van a kicsivel. Akkor úgy éreztem,hogy milyen hülye vagyok,a gyerekemröl van szó és teljesen mindegy,hogy fiú vagy lány,szeretem és csak az a fontos,hogy egészséges legyen.
Szerencsére egészséges.
Semmiért sem adnám a lányaimat,teljes szívből szeretem őket.
Igen ez igaz, és nincs is azzal baj, ha valaki nem szeretné. A probléma akkor van szerintem, ha egyik fél nem vágyik rá, a másik fél igen. Jelen esetben FI is azt írta, ő fél ámblokk, mintha nem is szeretné igazán, de a férje meg már igen.
Normális esetben szüléskor, vagy rövidesen utána kialakul egy anyai érzés. Bármilyen nemű a gyerek, jobban szereted majd mint a saját életedet. Magad elé helyezed minden körülmények között. Ismétlem, normális esetben. E mellett amit én betegesnek érzek, vannak akiknél ez az érzés nem jön. Hormonális lehet. Azt se lehet tudni, te hogy fogsz reagálni, most bármilyen tapasztalatot olvasol. De ha most úgy érzed a fiút szeretni fogod, biztos hogy így lesz ha lány születik akkor is. ha készülsz az anyaságra, úgy alakítod az életedet tudat alatt is, hogy a lehető legjobbat kapja majd tőled az a baba nemtől függetlenül.
Én is ezt vallom, magamra nézve is, ezért döbbentett meg anno, hogy hányan rá akartak beszélni. Semmi baj, hogy mondjuk én ismerem magam majdnem 40 éve, ők jobban tudták, hogy ezek alaptalan dolgok, és majd ha a kezemben tartom, minden megváltozik. Aha, hát én nem szórakozok senki életével, mert ha meg mégsem jön meg az "ihlet", így jártunk?
Minden bántás nélkül, de nem kell mindenkinek szülni.
Butaság! Ha ott lesz a kezedben a pici eszedbe se fog jutni hogy esetleg nem lányt vagy fiút akartál. Amúgy meg manapság már nem úgy van hogy akkor tudja meg az ember hogy mi lesz a pici neme amikor megszül. Van ideje felkészítenie magát akár fiú akár lány érkezésére. Annak idején mi is kisfiút szerettünk volna, de amikor megszületett a lányom el sem tudtam volna képzelni hogy nekem más is lehet mint csak lányom.
Először egy fiam született. Mondhatom, mialatt megnőtt, megszerettem a férfiembereket, és képes vagyok egy 80 éves bácsiban is meglátni a megbántott kisfiút. Sokkal később szerettem volna még egy gyermeket. Még egy fiút, mert azt ismertem, hogy milyen, és az olyan jó volt. A 17. héten elveszítettem a babámat (Edwards kóros volt, azaz kromoszómahibája volt). Azóta már nem csak egy közhelyes mondásnak érzem, hogy mindegy, hogy fiú vagy lány, csak egészséges legyen. Számomra ez a valóság. 2012-ben született egy egészséges kislányom. Ugyanúgy szeretem, mint a fiam szerettem. Pedig vele nehezebb, mert úgy érzem, pont olyan lett számos dologban, mint én. Mire felnő, talán megszeretem (de legalább elfogadom) magamat. :D Őt azonban olyannak szeretem, amilyen, és el is tudom fogadni minden tulajdonságával együtt. Ő az én csodám. Ő az én Istentől kapott ajándékom.
Sokan vagyunk úgy, hogy nem a vágyott nemű gyerek van, és még sosem hallottam senkiről, aki utána ne szerette volna.
Én lányt szerettem volna, de fiú lett, persze imádjuk őt is, és már örülök is, hogy nem lányom lett :DDD
Még nem vagyok várandós, rajta vagyunk a dolgon. Az egész gyerekvállalástól rettegek úgy ahogy van, évek óta halogatjuk, de a férjem nagyon szeretne már apa lenni. Járok pszichológushoz évek óta, de ebben a témában nem tudok dűlőre jutni saját magammal
Nagyon szorongok, ez a gyerekvállalás különösen fokozza ezt az érzést. Nem tudom megmagyarázni, h miért érzem ezt, de úgy érzem, h számomra a gyerek egy olyan kisfiú, aki mindenben tökéletes mása a férjemnek. A fiú gyerekek egyébként is több érzelmet váltanak ki belőlem, mint a lányok, talán ezért félek attól, h egy lányt nem szeretnék
Számomra is, de sajnos van ilyen. :(
Hát..... mondjuk számomra érthetetlen, hogy valakiben felmerül az, hogy nem fogja szeretni a saját gyerekét.
Nem biztos. Ismerek több olyan anyát aki az egyik gyerekét jobban szereti mint a másikat. Ha FI már így áll hozzá, lehet nem kéne erőltetnie.
Most várandós vagy már? Én nagyon szerencsés vagyok, mert mindig is lányt szerettem volna, és 2 kislânyom lett. De 10 évet vártunk rájuk, ha fiúk lettek volna is ugyanolyan boldog lennèk. Szerintem nincs olyan, hogy ne tudnád szeretni. Jóval hamarabb kiderül a neme, mint ahogy megszületik. Lesz időd ráhangolódni a kislányra is,ha az lesz, és ugyanúgy szeretni fogod.
Mi az oka, hogy azt érzed, hogy nem tudnád szeretni?
Sziasztok!
Szeretnék olyanokkal beszélgetni, akiknek más nemű gyermeke született, mint amit szeretett volna. Én mindenáron kisfiút szeretnék. Úgy érzem, hogy egy kislánnyal nem tudnék mit kezdeni, rengeteg félelmem van a lány gyermekkel kapcsolatban. Leginkább attól félek, hogy nem fogom szeretni.
Ti hogyan dolgoztátok fel, hogy nem a vágyott nemű gyermek született? Mikor fogadtátok ezt el? El tudtátok fogadni egyáltalán? Tudtatok kötődni egyből a gyermeketekhez?
Beszélgessünk erről!
További ajánlott fórumok: