Fiatal anyukák, akiknek van kedve egy kicsit kimozdulni a pici nélkül...... (beszélgetés)
Mondjukén négy gyereket szeretnék, így az elsőnél a végén mondtam, hogy na már csak három :)
a másodiknál, már csak kettő, de ezt nemmondtam már rögtön, csak amikor hozták, és annyira nyugodt szép volt, fogta a z ujjam, hogy mondtam a szülésznőnek, hogy közben kiszálltam volna, de most, hogy látom még egyszer véggcsinálnám :)
megnéztem a naplód.
meg az elejét :)
igazad van a szüléssel kapcsolatban. Apósom pedig a mai napig állítja, hogy az nem fáj a nőknek :S
Igen gyógyulunk, Danus már teljesen jól van, én meg már javuló tendenciát mutatok. Éjjel már nem volt anyira eldugulva az orrom, így aludni is tudtam.
JA, raktam fel a naplómba babás képeket, ha gondoljátok nézzétek meg.
Sziasztok!
Mi nemrég jöttünk meg a sétálásból. Mikor elindultunk még nem esett, utána pedig már csak azért se jöttünk haza, nehogy már az eső miatt ne tudjunk levegőzni! Annyira nem esett, csak szemerkélt. Remélem délután is le tudunk menni egy kicsit, mert Karina megy Mikulás ünnepségre és el akarom kísérni, utána pedig megyek még vásárolni. Annyi mindent kell holnap csinálnom, hogy nem is tudom minek álljak neki először. Szamobaton tartjuk Karina szülinapját és vendégeink lesznek.
További szebb napot mindenkinek!
Sziasztok!
Épphogy benézek csak.Csak akartam szólni,hogy délutánra kaptok infókat,csak kicsit szétesett a napom,mert este kiderült,hogy legkésőbb 15-én már utazunk.Ezer meg 1 tennivalóm van még addig.Este jövök.Szép és esőt elviselős,túlélős napot mindenkinek!
Bogi gyógyulgattok?
Sziasztok!
Nálunk Danus épp szétszedi a lakást, meg gyilkolja a kutyát. Nekünk ez a benti program:D Ja, és mindjárt elolvassuk hetvenedszerre is a szirén a mentőautót...
Napot szeretnék! mindenütt ilyen setét idő van?
mit csinálok egy örökmozgóval ilyenkor?
szia!
szerintem szeretné! Mi is járunk Milánnal már szeptember óta.mondjuk mi 7 hósan kezdtük el mert nyáron szünetelt a babaúszás pedig nekünk akkor lett volna ideális!Na mindegy de szerencsére nem volt vele gond rögtön tetszett neki a mái napig élvezi...
Sziasztok.
Én január elsejétől akarok fogyózni, de csak kicsit, mert szoptatok. Azt határoztam el, hogy kevesebbet eszem kicsit, meg eljárok hetene kétszer tornázni, meg ha bori három hónapos lesz lehet elviszem babaúszásra, mert nagyon szeret fürdeni is, szerintem szeretné.
Majd látom, lehet nem lesz időm.
Sziasztok!
Sztelenke irigyellek a bátorságodért. Bár úgy biztos könnyebb kimenni egy idegen országba, hogy a párosd már előtte tudott tapasztalotkat gyűjteni. Sok Szerencsét. Mi is sokat gondolkodunk rajta a párommal, hogy el kéne menni, de félünk mi lesz ha nem sikerül. Meg a szüleimet sem hagynám itt könnyen, mert nagyon jó a kapcsolatunk velünk. Pedig a gyerekeknek biztos jobb lenne.
Fogyókúrához csak annyit, hogy már én is elterveztem, hogyha már nem szopizik Szabolcs akkor neki állok egy 90 naposnak. Csak legyen kitartásom, mert az eddig nem sok volt a fogyókhoz.
Nem,még nem tudom mikor,csak tervben van.
nem,de szeretném,mert a szülés után még maradt rajtam 6-7kg.
sziasztok :)
látom ez a fiatal anyukák kimozdulni fórumon, úgy kimozdulna mindenki egész messzi más országokba :)
Kár. Én nem akarok, de nem lehet tudni mi lesz itt. Ha meg nem él meg az ember akkor.
Nálunk is megy az agyalás a klföldi munkán, mert itthon nem lehet már megélni. Amit a párom keres egy az egyben feladom sárga csekken, meg elviszi a lakástörlesztő:(
Hű nektek van ilyenekhez lelkierőtök, hogy fogyózzatok, meg diétázzatok? Én ehhez gyenge vagyok. Annyira imádok enni, hogy belehalnék, ha nem ehetném azt, amit megkívánok. Mondjuk mostanában egész sok lement rólam, mert napközben elfelejtek enni, csak reggelizek, aztán meg vacsizni szoktam valami lájtosat:)
Minket is nagyon érdekelne a dolog egyre jobban.mondtam a páromnak és egyből rábólintott hogy menne ő is.De ő nem igen tud más nyelvet csak a magyart,az baj?
Elküldenéd nekünk is a cég elérhetőségeit?
jó lenne menni csak nem tudom hogy így télen érdemes-e így karácsony elött,minket inkább jövőre érdekelne a dolog.Ti már most mennétek?
Igen diétáztam ezt a káposzta leves diétát próbáltam és a 7 naposat.A kápi levest végig csináltam de a 7 naposat nem .Szerintem jó mindakettő! 1 hétig kell csinálni!én kb 3-4 kg fogytam vele... próbáltad már valamelyiket?
Mesélhetek!
A férjem már két évet próbálkozott.Mivel a bal szeme helyén protézis van ,nem olyan egyszerű neki fizikai munkára elhelyezkedni.Elég sokat szívóztak vele,rendszerint a hajós és hűtőházas munkák voltak,ahová ilyen-olyan orvosi indokkal nem vették fel.Tavaly ősszel találtunk Pécsett egy csávót,aki igért hajós munkát.Befizettünk neki 20000-et,a többit a kinti bérből kellett volna.Zoli pont munkanélküli volt és apukája cégénél dolgozgatott mellette.Eladtunk egy csomó földet,szántót,stb,hogy kitudjon menni és legyen miből élnünk,A gyereket beírattuk Pécsre egy magánoviba,mert nekem is ajánlott a pasi munkát.Mivel még nem volt 3 ,csak ilyen helyre vették fel.Mi nem pécsiek vagyunk és így pécsi bölcsi nem fogadta.Hát jól bebuktuk.Csaló volt a srác,most rendőrségi ügy van belőle,mert feljelentettem.A tavasszal akartunk vállalkozást csinálni,férjem jó hülye volt és elment egy olyan helyre dolgozni,ahol jutalékos rendszerben kapott volna fizetést,amit jól lehúztak róla.Így idén kisebb anyagi káoszba kerültünk.Konkrétan jól elb...ta az életem .Már a válás került szóba,akkor találta egy újsághírdetésben ezt a munkát.Augusztus 3.-a óta van kinnt.Itthon kellett kitöltenie egy tesztet,illetve volt egy telefonos elbeszélgetés is.Miután az rendben volt pár hét és mehetett is.Kinnt Worcestershire-ben él.Azon belül Stourpourt on Severn-ben.Van egy DHL raktár ,ott dolgozott.Pakolta a dobozokat,amiket kiszállítanak a boltokba.2-3 hét után letett egy targoncavizsgát és egy másfél hónapon belül irodában volt,de ez nem az általános .A mukatársai ma is picking-elnek,kell a nyelvtudás és a munkakedv az előrejutáshoz!!Egy családi házban lakott többedmagával.A cég intézte a szállást és a bejárást is.Minimálbért kapott meg van túlóra,stb.Amíg nem költözött el,addig nem tudott olyan sokat hazaküldeni,mert sokba került az albérlet és a bejárás.Viszont,kiindulási alapnak jó.Most mennem kell,mert Borka kikészít.Ma nagyon rossz!!!!
Szia!
Neked is szívesen segítek.Elküldöm délután a számokat,mert a férjem tudja,csak még alszik,mert este zárásig volt ,és még én sem tudtam vele beszélni.Bár úgy tudom,hogy most karácsony után kicsit pangás lesz a DHL-nél,viszont azért érdemes telefonon érdeklődni, mert úgy tudom,hogy másik céghez is közvetítenek.Délután küldöm a számot,ha még eszetekbe jut kérdés,írjatok nyugodtan.Megyek takarítani.Ja és végre talán idén ideér a kárszakértő is!!!!:-)
Szia!
Nem a nyelvizsga számít,hanem az,hogy tudsz-e beszélni.Sokan nem tudnak,ezért sokan nem is tudnak elmenni a DHL-től.A lényeg,hogy megértsék,hogy mit akarsz.Az sem baj,ha körülírod.Az angolok sokkal türelmesebbek,mint mi.Kinnt vannak ovódák,ahová minden gyermeket bevesznek.Általában néhány órát ingyen felügyelnek a kicsire,viszont utána fizetni kell a szolgáltatásért.A kicsik 4 évesen mennek iskolába.6 éves korukig iskolai előkészítő van.Ez már ingyenes,csak a szokásos dolgokat kell fizetni(egyenruha,kirándulás,ilyemi)Általában a Montessori elv alapján tanulnak.Nekem nincs gondunk,mert Borostyán egy évet már járt itthon magánovódába,ahol ilyen elv alapján tanultak és érti is az angolt,sok mondókát és éneket is tud.De nem gond,ha nem beszél a gyerek,a kicsi "szivcsok" hamar magukbaszívják a nyelvet.
További ajánlott fórumok:
- Anyukák akiknek 2-3-éves kisfiuk van!
- Olyan anyukákat keresek, akiknek a gyermeke a 3.szülinap után lett szobatiszta!
- Tanácsokat várnék olyan anyukáktól akiknek 3 picijük van
- Azoknak az anyukáknak a jelentkezését és tapasztalatát várom, akiknek szülés után kiújult a pajzsmirigy betegsége.
- Olyan anyukákat keresek, akiknek a gyereke Debrecenben a Tanítóképző gyakorló iskolájába jár, vagy járt.
- Anyukák akik szívesen kimozdulnának!