Feldolgozni egy szakítást... szerelmi bánat, avagy beszélgessünk, ha segítség kell (beszélgetős fórum)
Jaajjj, elnézést az elirásokért, telorol ment.
Nem tudom mi fáj jobban, az hogy összepakolt 30perc alatt s elhagyott,vagy az hogy elmenekült a kolléga pasihoz ideiglenesen lakni (vagyis inkább vezet 60km-t a meloba de távol legyen tölem), vagy az hogy itthagyott magamban a félállásommal a fizetnivaló albérlet anyagi gondjaival.. Vagy az hogy akkor ezek szerint hiába mondja: mégsem szeret. Mindez keveredik bennem
Köszönöm Nektek a biztató szavakat!
Nálunk nem a megcsalás volt a probléma mint oly sok mai kapcsolatban...
...hanem hogy nehéz velem. Sokszor veszéltem Vele undok módon, s eddig birjatürelmü volt. Lehozta volna nekem a csillagokat is, de nem értékeltem, nem vigyáztam Rá.
Mi tavaly már újrakezdtük, akkor is az én lobbanékonyságom volt a gond, de végül vsak hatottam Rá s összeköltöztünk.
6hónapig élt velem 2éve ismerem.
Péntek este azt mondta hogy besokallt tölem, nem birja ezt amit tettem, nem tudja kezelni a hisztijeimet s az ok nélküli balhékat és elköltözött 60km-re a férfi (ismerem a pasit) kollégájához.
Próbáltam veszélni Vele, de -persze megértem Öt- nem hisz már nekem. Azt mondta szeret, de már nem bizik abban hogy megváltozom.
Talán már sosem fogja megérteni hogy nekem ez akkora lecke és pofon volt mint eddig soha egyiksem. Összetörtem s ha tehetbém visszacsinálnám.
De elment.
Ennek ma 3.napja
Borzasztóan hiányzik de nem keresm hogy ne rontsak a helyzetemen.
Eddig visszajött de tudom: már nem fog :(
Lehet hogy Ö is csak mondja hogy szeret engem, pedig csak sajnál(t)?! :(
Ismeretlenül is nagyon köszönöm Neked a kedves szavakat. Annyira jólesik, hogy könnyes lett tőle a szemem.
Köszönöm, s kívánok Neked minden jót cserébe (virtuális öleléssel)
Egyem meg a szíveset, annyira sajnállak!
Én nem mesélek, meghagyom a helyet rá a fiatalabbaknak. Én csak azért nem, mert nem akarom a sebeket feltépni magamban. Túl régiek már.
Csak annyit mondok neked, és képzelj hozzá egy vigasztaló ölelést is: Elmúlik. :)
Sziasztok!
Sosem indítottam még fórumot, azt sem tudom hogyan kezdjek hozzá.
De ezt a beszélgetős fórumot azért hoztam létre, hogy -mi nők, akik szakítás-vagy szerelmi bánat miatt szenvedünk, egymás segítségére lehessünk így, virtuálisan.
Én27éves fiatal nő vagyok, -s bár túl vagyok pár szakításon, és fájó emléken- a mostanit egyedül képtelen vagyok feldolgozni. Hiába áll mögöttem, s mellettem a családom, valahogy már nem úgy regenerálódok, a felállás már nem megy, és itt ülök megörten, könnyeimmel küszködve, mellettem egy pohár borral, s gépelek. Nektek. Nektek, akiket nem is ismerek.
Sovány vigasz ugyan, de tudom: nem én vagyok az egyetlen nő, aki megéli mindezt, s kavargó elmével, kiégett aggyal, fájó-de dobogó szívvel él bele a világba s remél valamit, ami talán már sosem változik, hisz valamiben ami talán már sosem jön el (újra).
Sokan vagytok még, akik nehezen tudják feldolgozni, ha távozik A Nagy Szerelem...éppen ezért, meséljük el egymásnak a történetünket, írjuk le a szakítás folyamatát és segítsünk egymásnak! Én úgy érzem, erős nő vagyok. Karakán, határozott, törekvő és ambiciózus. Sokszor túljutottam már a nehéz helyzeteken -s fiatalságom ellenére- oly sokszor kilábaltam már a nehézségekből, de ez most más. Ez most fáj. Ez éget. Ez nem megy. Egyedül nem. De hiszem, hogy nem vagyok egyedül a fájdalmammal, hiszem, hogy-még ha ismeretlenül is- de vannak, akik ugyanezt a tehetetlen elkeseredettséget s fájdalmat élik meg, amit most én. Hogy az akiért eddig éltem...elhagyott.
Beszélgessünk hát!
S merítsünk erőt egymástól!