Mennyi idő lesz ameddig feldolgozom a szakítást? (beszélgetős fórum)

Vannak társfüggő nők . Egyik kapcsolatból a másikba.

Remekül elvoltam egyedül is.Terápiás céllal festegettem ,olvastam ,tanultam , megismertem magam ,ami fontos volt .

Mire teljesen jól voltam ,akkor jött a férjem.

Egy hét alatt egy paradicsompalánta halálán nem teszem túl magam, nem hogy egy szakításon.

Elképzelni sem tudom, hogy képes valaki ilyen gyorsan új kapcsolatba belemenni. Vagyis de, ha az előzőben már minden érzelem kihunyt. De valahogy akkor is, csak kellene némi szünet.

Az öt év nemcsak szenvedésből állt.

Benne volt az is ,hogy nem voltam képes megbízni a férfiakban.

Majd rájöttem ,hogy egy farok miatt nem írhatom le a férfiakat.

Vallom ,hogy egy egészséges lelkiállapot kell az új kapcsolathoz.Nekem így lett meg az öt év.

Mindenkinél más,sokan egy hét után már új kapcsolatban vannak ,ez nálam nem ment.

Valóban semmi nincs véletlenül..

Két nehéz szakításom volt, utólag mindkettőnek látom/értem az okát.

Örülök, hogy jobban vagy!

Öt év alatt sikerült lezárni.

Most már tudok úgy beszélni róla ,hogy nem kezdek remegni a dühtől.

Semmi nincs véletlenül,ha akkor nem dob ki mint egy rongyot ,most nincs mellettem a férjem .

Persze mindenki látta ,hogy egy önző ,egoista f..sz.

( én is ,de nem akartam látni)

Attól függ. Sokfélék vagyunk. Ismertem valakit aki csütörtökön szakított a pasijával. Sírt stb., aztán vasárnap már egy másik pasival flörtölt és semmi baja nem volt. :)

Nekem volt olyan szakításom amit kb 4 év alatt dolgoztam fel. Lassabb típus vagyok.

Úgy érzem nálad nem lesz sok idő. Eléggé kiábrándultál belőle. Pár hét múlva már biztos jobb lesz!

"Szerintetek megleszek valahogy? Sok idő kell mire túl leszek rajta? Nagyon szenvedni fogok?"

Erre csak te tudod a választ. Mi nem ismerünk.

Igen, ezt a legegyszerűbb mondani, hogy dehát szerelmes voltam.

Nekem egyébként tök mindegy, ki hogyan csinál magából lábtörlőt, balekot stb. a szerelem nevében.

Ha szarul bánnak veled egy kapcsolatban, az a te felelősséged is, bármennyire nem tetszik. És ez se nem ítélkezés, se nem áldozathibáztatás, pusztán tény. Kényelmes azt hinni, az emberrel csak úgy megtörténnek a dolgok (és rossz emberbe lesz szerelmes), de nem ártana egy kis önismeret. És ezt most nem rád vagy FI-re értem, hanem a mindig rossz emberbe szeretőkre és állandóan mellényúlókra, szenvelgőkre.

A te választásod téged minősít.

Nem ítélkeznèk senki felett... Nem jártunk a cipőjében, és az érzéseit sem tudhatjuk. Van aki így szeret valaki úgy... van aki kifogja rendes embert valaki pedig szélhámosba szerelmes. És így igaz a szívnek nem lehet parancsolni

Itt nem a szakítást kellene feldolgozni, hanem hogy miért voltál együtt több mint 5 évet egy ilyen emberrel. A te választásod, téged minősít.

De úgyis újra össze fogtok jönni, már most a kifogásokat keresed, miért nem bírod ki nélküle (egyedül). Meg hát szereted is, az a bolond szíved, annak nem lehet parancsolni...

Mert a kapcsolatfüggés szuper..

Miért kell gyors találni valakit a helyére? Az emberek miért nem tudnak egy kicsit szakítás után magukra koncentrálni? 🤔

Nem értem, hogy a fenébe bírtál megmaradni mellette, ha 5 éve rosszul bánik veled? (Ilyen alakot 5 hónapig se tudnék elviselni.) Szerintem szimplán az egyedülléttől félsz. Egy rossz kapcsolatnál ezerszer jobb az egyedüllét; akkor legalább van esélyed nála sokkal jobbat találni. Azt se értem, miért félsz a szenvedéstől, hiszen évek óta szenvedsz; megszokhattad már.

Ne azzal foglalkozz, hogy mennyi idő lesz ameddig feldolgozod a szakítást, hanem azzal, hogy minél előbb megszakíts vele minden kapcsolatot.

Amikor hiába sírsz, kérsz, könyörögsz, hogy változzon valamit, mert ez így neked nem jó, mert ez így nem megy, nem mehet sokáig... és változás semmi, akkor fel kell tenned magadban a kérdést: ezt az életet akarod magadnak egész életedben? Ilyen életet terveztél, gondoltál magadnak?

És ha erre a kérdésre a válaszod az, hogy nem, mert egészen másként képzelted... akkor tedd meg az első lépést egy szebb és jobb jövő felé. Adj magadnak (és őneki is) esélyt arra, hogy valaki más oldalán boldog lehess, és ő is megtalálja azt, akinek majd megfelel, aki majd elfogadja olyannak, amilyen.

Ne sírj, ne halogasd, ne sajnáld, lépj mielőbb, mert az új csak akkor léphet be az életedbe, amikor már nincs ott a régi! Bontsd le a régit, tedd tisztává a terepet, és kezdd el felépíteni az újat. Meg kell érte dolgozni, de erős elhatározással sikerülni fog.

Kutyaharapást szőrivel,tudod...

Minél előbb találsz helyette,annál könnyebb lesz,és lehetsz boldog végre.Őszintén nem is értem hogy minek feszültél eddig?Te sem tudod.

Nézd kívülállóként a szitut ha eszedbe jutnak dolgok,és jönnek a különféle érzések,légy a saját nővéred,és akként szemléld az eszedbe jutott emlékeket,fogadd ezt meg öreg barátodtól...

2015 óta együtt voltam valakivel aki kezdetben nagyon normális volt velem de aztán 2016- már nagyon rosszul bánt velem és ez nem igazán lett jobb. A találkozásaink az utóbbi időben már annyiból álltak hogy megjöttem a kocsival akkor mehetünk úgy hogy közben ő vezet és vehettem neki boltból minden sz*rt.. többször jeleztem hogy ez nekem nagyon rossz és kéne ebből állnia a találkozásoknak de semmi nem történt. Ma reggel elkezdett sürgetni hogy miért nem úgy jövök ahogy megígértem (én a családomnak segítettem mondjuk ők a következő kör akiktől meg kell szabadulnom ha nem akarok öngyilkos lenni, de azt se értette meg hogy mi megy otthon neki csak legyen meg amit akar, jöjjek, abszolút nem foglalkozott azzal hogy az kb még nagyobb gond mint ez + otthon döglik egész nap, nem is értem hová sietett , na mindegy) és az volt az utolsó csepp a pohárban, elmondtam azt ami már hetek hónapok óta érlelődött bennem hogy szakítani akarok de végleg. Igazából nem akarnék elszakadni tőle ha megváltozna a viselkedése de erre nem sok esélyt látok.

Egy éve még önkívületi állapotban, az emberi mivoltomból maximálisan kifordulva könyörögtem neki hogy ne szakítsunk (akkor ő akart, de szerintem az is a beteg kis nárcisztikus játszmáinak a része volt), meg még év elején is nagyon kikészültem a fejfájásig meg a sírásig, még a kocsimat is meghúztam aznap, ma én mondtam az hogy szakítsunk. Ma meg csak olyan érzésem van hogy kicsit mintha mindig sírnom kéne meg munka közben az érzelmes számokat rögtön tovább hajtom spotyfion de nem visel meg úgy mint régen meg lehangolt vagyok, de TUDOM ÉRZEM HOGY SOKKAL JOBB LESZ íGY NEKEM HOSSZÚ TÁVON..

Az a szerencsém hogy pár hónapja felvettem a kapcsolatot az egyik gyerekkori barátnőmmel, így nem leszek teljesen magányos.

De nagyon félek attól hogy ahogy telik majd az idő ez csak rosszabb lesz meg mindenről ő fog eszembe jutni és nagyon szenvedni fogok a hiánya miatt, de akkor se maradhatok egy olyan emberrel aki nem tisztel semmennyire és kihasznál és csak mondani tudja azt hogy szeret engem, bizonyítani nem.

Most szerencsére már elkezdtem tudni sírni miközben kiírom a kérdést úgyhogy remélem hogy az is majd tisztít valamennyire meg megnyugvást ad.

Szerintetek megleszek valahogy? Sok idő kell mire túl leszek rajta? Nagyon szenvedni fogok?