Elegem van az apámból! (beszélgetős fórum)
Ez mind igaz.Aláírom.
De ennek az a következő fázisa,hogy igénylem ,hogy a saját életemet úgy éljem ahogy szeretném,beleszólás ,alkalmazkodás nélkül,ÖNÁLLÓAN!
Azért mert a lánya annyira élhetetlen és önállótlan ,hogy nem tud végre kirepülni a családi fészekből.
Majd bolond lenne nem kihasználni a helyzetet egyrészről ,másrészről pedig azért mert ti épp 30 ezret megspóroltok magatoknak ,pár dologgal azért tartoztok cserébe.
Harmadrészt ez is csak egy rizsa ,nem érdekes lényegtelen mozzanat.
Ha nem tudsz vele kijönni ,akkor költözz külön ,mint ahogy szoktak a gyerekek .
Sejtettem.
Tehát az ő szemében Te vetted át anyukád szerepét.
Feltételezem döntési joga is nagyrész apádnak volt, édesanyádnak nem sok.
??
Apukád lehet úgy gondolja, hogy sose fogod elhagyni őt és ezért rá is tart a dolgokra.
Pedig ha nem lehet vele ezt megbeszélni, akkor tudom nehéz de lépnetek kell, mert a párod nem biztos, hogy ezt sokáig tolerálja.
Bocs, hogy belekotyogok, de kicsit elvesztettem a fonalat. Ha haszonélvezeti joga van hogy adhatná el a házat. Azért nem mentek el, mert nincs rá pénzetek, vagy azért mert nem akar egyedül lenni.
Vagy az a gond hogy sokat iszik és akkor kötekszik veletek. Tulajdonképpen ha jól értem, ő a rezsibe szál csak be a kajába nem?
Egyetértek avval, hogy nem kell megköszönni,hogy nem adott a kedves szülő intézetbe, az ő döntése volt,hogy gyereke legyen, akit fel kell nevelni, Ez nem kegy hanem kötelessége annak aki vállalja,hogy szülő lesz. Szóval kicsit zavaros ez nekem, de te biztos érted.
Ez nem egészen így van!
Igenis kötelessége a gyereknek gondotviselni a szüleire, ha magukat ellátni képtelenek.
Ők is etették, nevelték a gyereket, amíg nem tudott saját erejéből megélni.
Azt a házat, amiben együtt laknak a fiatalok nem elherdálni szeretnék. Egyszerűen csak békességben szeretnének élni.
Én úgy gondolom, hogy egy gyerek addig gyerek, amíg élnek a szülei. Attól, hogy már 30-40-50 éves a gyerek, ha a szülő megteheti, segítsen. És ha most azzal segít, hogy nem albérletre kell a fizetésük egy jó részét kidobni, hanem esetleg spórolnának egy sajátra, akkor azzal segít.
szerintem itt senki nem irta,hogy szar lenne...
csak mevilágitotuk páran más oldalrol is.
Hát, én meg nem etetném.
Ha piára van pénze, vegyen ennivalót is magának!
Igen,így van.
Azon kívül mi jogon kéri számon az apjátol,hogy kocsmába ,meg a haverokhoz jár?:)))Ez döbbenet.
Komolyan.
További ajánlott fórumok:
- Annyira, de annyira elegem van már a szegénységből, pénztelenségből! Szegény vagy, te hogy oldod meg a mindennapokat?
- Annyira elegem van!!
- Mi tennétek az ilyen szomszédokkal?Már kezd elegem lenni...
- Annyira elegem van, az anyósomból és az apósomból!!!!!
- Mit csináljak öcsémmel? Már elegem van
- Most lett elegem!