Egyedül élek egy lakásban, cicával, sokszor hiányolom... (beszélgetés)
Volt férjem, mindig volt macskám. / van gyerekem, szüleim nem élnek / tkp egy normális rendes macskával semmiveel nem rosszabb az élet, mint egy férjjel. Igaz, hogy csak minimÁLIS minuszt jelent, de ha nem vagy különösebben " forróvérű " és van tisztességes jövedelmed, egy kellemes cicával kevesebb fáradtságod, jobb kényelmesebb életed lesz mint egy férjjel
szvsz inkább macska, mint férj 50 +-n túl !!!!
Ne maradj egyedül. Lehet megsértődsz, de nem a férjed volt a világ szupeférje
Én tapasztalatból beszélek amikor az egydüllét+öregség kerül szóba. Gondold végig mi következhet!
Ne add fel!
A tesom profja (nekem vevom) elveszitette a feleseget idosen. Nagyon szetszakadt a szive 40(+?) ev utan.
O feladta a csekekket en hazafele kivasaltam ket inget. Meg megtanitottam hogyan kell vasalni.
En 10 evig voltam a volt ferjemmel, 5 evvel kesobb lettel valakivel. Vele se túled, se sozzàd.
Mindketten belattuk, hogy nagyon ragaszkodunk egymashoz, Ami az uj kapcsolatainkra is kihat. Egyutt meg megsem vagyunk.
Nekem vannak mas hozzatartozoim, de ha egyszer nem lesz az edesapam, minden mas lesz. Telefonon, de szinte minden nap kapcsolatban vagyunk. O meg igy volt a nagyanyammal.
Eletre neveltek. Az apam a nagyanyam tarsasag igenyet enyhitette (vagy en), ha o megbuggyanna, akkor en fogom ezt.
Gyerekem nincs, nem lesz, de amig nem csorog a nyalam, valamivel, valakivel lekotom magam.
En total depisen elmentem katryazni egy nyitott korbe, ahol 95 %-ban nyugdijasok voltak. Annyi jo szrorijuk volt ifju korukbol XD
Legyél MINÉL TÖBBET Vele Együtt, más megoldás nincs!
72-75 fölött sajnos minden ÉV: AJÁNDÉK🎁!
Nemrég tudtam meg, hogy abban a betegségben szenvedők, amiben a férjem is szenvedett (genetikai oka van a betegségnek) kb. 20-30 évvel hamarabb halnak meg. Sajnos ez beigazolódott.
Úgy gondolom, ha majd elérem a Nők 40 lehetőséget, hogy hamarabb mehetek nyugdíjba (nem sok év van hátra ehhez) és megmarad addig, amíkor igénybe vehetem, sokat fogok utazgatni, jönni-menni, ez az egyik nagy hobbim és a férjemmel is sokat jártunk sokfelé.
Emlékszem, a férjemnek is mondtam, hogy "bírjunk ki még néhány évet" és együtt lehetünk mint nyugdíjasok, együtt leszünk mindig, de ebből nem lett semmi. :-(
A néhány év halála óta megcsappant, de még kb. 3 évem van addig....
A munkatársaim munkatársak, nem havernők/haverok és mindenkinek alapból meg van a saját családja és élete.
🤗 Az érzéseidet tiszteletben tartom. ❤️
Bár az élet nagy tréfamester, sosem tudjuk mit hoz.
A férjem annyira jó ember volt, ellentében az exeimmel, hogy nem tudok és nem is akarok mást helyette. 4 év után is mindennap a gondolataim része.
Úgy tudom, nem vagyok ezzel egyedül; egy ismerősöm mesélte, egy ismerőse, egy hölgy kb. 30 éve egyedül van, mert a meghalt férje nyomába nem léphet senki. Így vagyok én is.
Most "rabja lettem" egy nagyszerű férfinek, (férjem) aki már nem él. Ráadásul el sem tudtam búcsúzni tőle; halála előtti este még minden úgy volt, mint szokott, normális este, mint bárki másé és reggelre halott volt.
Ekkora fájdalmat alig tudtam elviselni, de már negyedik éve, hogy nincs, enyhült a lelki pokol érzése, de ő örökre nyomot hagyott bennem.
Az élet gyorsan elszáll és arra döbben rá az ember, hogy körülötte lassan "elfogynak" azok, akiket a legjobban szeret (családtagok).
Hosszú éveken át próbáltam megtalálni az igaz szerelmet és párkapcsolatot, de 44 éves koromig csupa kudarc ért ezen a téren. Olyan értelemben kudarc, hogy korábbi párkapcsolatba nem lehetett gyereket vállalni - úgy gondoltam, egy gyerek teljes családban nőjön fel: legyen apja, anyja. Jó néhány exosztálytársam sajnos egyedül nevelte fel a gyerekét, apa nélkül..., én ebbe a "körbe" nem akartam tartozni.
Mivel ilyen "válogatós" voltam, elszálltak az évek.
44 évesen ismerkedtem meg egy özvegy férfival, aki lett az igazi társam, bárcsak jó 20 évvel korábban találkoztunk volna. Sajnos meghalt 4 éve és összességében véve: elfuserált hosszú évek rossz vagy nem megfelelő párkapcsolatokra és így inkább sok magányos év, meghaltak a nagyszülők, édesapám és már csak édesanyám maradt.
Most döbbentem rá, hogy milyen szorító érzés ilyen helyzetbe kerülni, még rosszabb lesz, ha édesanyám sem fog élni (nem élhet örökké vagy legalábbis addig, amíg én)...
Akkor is gyakran utáltam azt, hogy egyedül vagyok, amikor éppen nem volt párkapcsolatom, de akkor úgy gondoltam, biztosan lesz hamarosan. Lett is, csak későn. A férjem 4 éve halott, azelőtt is betegségek sújtották, amikor még élt és megismerkedtünk. De a sok hosszú évbeli magányosság és rossz párkapcsolatok után azt sem bántam, hogy a férjem több betegséggel küzd (orvoshoz járt). Viszont mégis meghalt és itt maradtam úgy egyedül, amit tkp. utáltam mindig (megvallva őszintén)..., még szerencsére édesanyám él, de 79 éves.
Arra nem is gondolok, mi lesz ha esetleg leesek a lábamról és már édesanyám sem fog élni.
Remélem, ha meghalok (mindenki meghal) akkor úgy lesz, ahogy a férjem, hogy nem ébredt fel álmából reggelre. De ezt senki nem "garantálja".
Köszönöm a válaszod, már értem.
Az embernek soha semmi nem jó. :)
Hányszor kívántam, hogy legalább egy hétre, egy hangszigetelt szobába zárjanak be, mert annyira elegem volt már mindenből, úgy lefárasztott a család.
Nekem volt családom, amikor édesapám elhunyt, de akkor éreztem magam nagyon árvának, mert igaz vannak akik nagyon szeretnek, de a szerető, védelmező szülőt nem tudja überelni senki, akinek a kincse vagy.
Megértelek, hogy félsz.
De addig annyi szép történhet még veled. Kívánom, hogy ne maradj egyedül majd a fájdalmaddal!
Édesanyám is egyedül él a nagymama után megörökölt lakásában. Néha persze találkozunk, de többnyire egyedül van ő is, én is. Nekem van egy cicám.
Társaság szempontjából még nem sikerült olyat találni, amely a tetszésem szerinti, ami lekötne.
Sokat olvasok, utazok ugyan, de mivel közeli hozzátartozóm csak az édesanyám van már, ha ő sem lesz, nagyon magányos leszek. Még ha azt tudatosítom is, hogy sokszor az egyedüllét nem nyomasztó.
Nem értem a vallomásod.
Most egyedül élsz, csak cicád van, vagy ott él édesanyád is?