Egy tönkrement, korábban jól működő házasság története (beszélgetős fórum)

Szia! Természetes dolog, hogy így érzel, Én is így éreztem mikor minket elhagyott a férjem! 12 év után három kisgyerekkel maradtam 3 éve! Én azt tudom tanácsolni, ha sírhatnékod van sírj, add ki magadból, vagy írd ki, mint ahogy az előttem hozzászóló írta! Butaságra semmiféle képpen ne gondolj! Tudod a mondást, becsukódik egy ajtó kinyílik egy új! Igaz, kérdés mikor, és észrevesszük -e!

Fel a fejjel! Ha gondolod írj, szívesen beszélgetek Veled! Szép napot!

Szia!

Nekem sokat segített anno, mikor magam alatt voltam, hogy barátnőkkel megbeszéltem, illetve itt hoxán nekiálltam naplót írni. Ez utóbbi nagyon hasznos tud lenni, én sem hittem volna.

Ez az időszak most el fog tartani nálad is egy ideig. Jó lenne, ha el tudnád magad foglalni valamivel. Próbálj minél több programot kitalálni.

Aztán kitartást, ennél csak jobb lesz, hidd el!

Nem tudom ki és mivel tud segíteni! ez is csak egy segélykérés, hogy talán könnyebb lesz elviselnem hogy elhagyott.

3 napja belefulladok a fájdalmamba. Tudom hogy egyedül én oldhatom meg, de nem találom a helyem, nem találom a kiutat. Olyan sötét minden.

Itthon nincs munkahelyem, ausztriába szeretnék visszamenni télre, de ahhoz talpra kell állnom.

erősnek kell lennem, de szükségem van külső megerősítésre és segítségre. Legszivesebben a világ elé állnék és elkiabálnám a fájdalmamat, a dühöt, haragot amit érzek most mindenki iránt.

Segítsetek! nem bírom, a barátom 8 év után egyik napról a másikra elpakolt. 2 napja pokol az életem. összecsúsztam.32 évesen itt hagyott.Ő már nem azt érzi amit régen. Nem vagyok jól, megőrülök, és meg akarok halni.

Mit tegyek?

Szorítok neked, hogy sikerüljön újra kezdened. Sosem késő! Te is megérdemled a boldogságot.

Az exed pedig egye meg, amit főzött!

Ha már sikerül döntenünk, nyert ügyünk van.

Én is az egyedüllét mellett döntöttem, bár kell még egy kis idő, hogy fizikailag is megvalósítsam (még nem költöztem külön).

Egészen biztos vagyok benne, hogy ez a legjobb megoldás. Egy egzisztencia nélküli... illetve minden erőmet a közös érdekeinknek alávetve élt életből kell most megállnom egyedül a világban.

Még amikor teljesen nyeregben érezte magát a "majdnemexem", cinikusan az arcomba vigyorgott és azt mondta arra, hogy "nélküled lenne nekem a legjobb": Erő és bátorság kell ahhoz!" Most meg, hogy látja mennyire nem vagyok híjján egyiknek se, mindent megtesz, hogy ne hagyjam ott. Már felismertem a helyzetem és teljesen kiismertem őt is. Így már sokkal könnyebb meglépnem a következő lépéseket és biztonsággal haladni a teljes elszakadáshoz. Sajnos sok évig, mint pióca úgy élősködött rajtam. A lelkiterrorját sikerült először semlegesítenem, erre beleerősített és jött a testi-lelki kombinációs próbálkozása. Ezt is sikeresen kezelem és rendre kudarcot vall minden próbálkozása. Azóta olyan sok erőm marad, hogy nap, mint nap én magam is elámulok. A vérszívását már meg tudom gátolni, amitől én kivirultam, ő fonnyad. Ilyen kegyetlen az élet...

Lassan elérem végre a lehetőségét a saját otthonom megteremtésének... egyszer fenn, egyszer lenn.

Már nem tud felülkerekedni rajtam. És itt nagy szerepe van, hogy egyszerre alkalmazom a józan ész és a szív sugalmait. Vagyis, hogy őt most is tudjam szeretni, de már okosan... Ez a sikereim egyik komoly záloga: szeretni a gyűlölködőt. Mert ugye egy zsarnok nagyon bosszús tud lenni, ha ellenállást tapasztal. De ennek az embernek a szeretetét is óvatosan kell fogadni, mert kemény feltételekhez szabja és többnyire kimondatlan elvárások sorával fűszerezi, tehát nem minket szeretnek ezek, csak saját maguka. Mire rájön a másik, már sok év eltelhet addig. Ez történt velem is. Mégis azt tartom: Sosem késő kilépni ebből az emberhez méltatlan életformából bármilyen nehéz!!! Pedig már én is benne vagyok a korban, de miért kellene békesség nélkül megöregednem? Mellette csak akkor volt némi nyugalmam amikor becsaptam magam és minden erőmmel el kezdtem fényezni őt és a helyzetem. No, ezt végképp nem szabad, pedig milyen könnyen belesodródunk.

Úgyhogy minden szavaddal egyet tudok érteni.

Drága lonci1, úgy tapasztalom, hogy a szeretet próbáit éljük. Rá kellett jönnöm, hogy könnyű azt szeretni, aki engem is szeret - ráadásul úgy ahogy nekem is jó -, de a csalót, lelkiterorral gyötrőt, az ok nélkül gyűlölködőt... stb. (sorolhatnánk egészen a gyilkosig) Nos, az bizony már kifejezett művészet, ráadásul igen nagy erőfeszítést és kitartást kíván. Szép teljesítmény, ha a konfliktusok nem tudják kiölni belőlünk a szeretetet. Rendkívüli tiszteletet érdemel az, aki képes erre.

Gabinak sikerült megőriznie a szeretét és most boldog. Ez a lényeg. Ha kívánunk neki mégis valamit, azt a magunk szájíze szerint tesszük, mert a kívánságaink olyanok, amelyekben a saját vágyaink és elképzeléseink öltenek testet. Ez is rendjén van persze és az is, hogy Gabinak is jön majd valaki, amikor majd úgy érzi, hogy szüksége lesz rá. Bízzunk benne, hogy a lehető legjobb dolgok veszik majd körül. Drukkoljunk együtt mind... együtt és egymásért.

A társasmagány ráadásul tele van fájdalmasan nehéz és teljesen feleslegesen vállalt testi-lelki terhekkel, amitől csak egyre energiátlanabbak, tehetetlenebbek, elveszettebbek leszünk. Így pedig az idő múlásával nő a veszélye, hogy már beleragagdunk ebbe a helyzetbe, elfásulunk v. belebetegszünk.

Ezért tartom a Te dinamikus lépéseidet olyan nagyszerűnek, mert szinte egyáltalán nem adtál esélyt ennek az energia vesztésnek. Így a maximumot tartottad meg a fontos tevékenységeid, a gyerekeid és nem utolsó sorban a magad számára.

A példáddal valószínűleg velem együtt sokunknak adtál új erőket, reményt, hogy van megoldás.

Valóban kitűen vetted az akadályaid! Óriási vagy!!!

Szia Gabi! :D

Teljesen jól döntöttél! Az én esetem hasonló- csak nekünk nem született gyermekünk. privátban írok :)

Sziasztok!

Ahogy elnézem, elég sokféle vélemény létezik a témával kapcsolatban. Ez jó. Ahány ember, annyi féle hozzáállás. Nincs 2 egyforma eset, az enyém csak 1 a sok közül.

Az én felfogásommal ez tűnik a legjobbnak, ahogy döntöttem is. De biztosan nem minden esetben ez a megfelelő lépés. Jelenleg elég minimális az esély arra, hogy megbánjam a dolgot.

Kívánom mindenkinek, hogy megtalálja a maga boldogságát.

Én most jól érzem így magam, párkapcsolatra nem vágyom. Nem feltétlenül az a magányos ember, aki mellett nincs társ. Egy rossz kapcsolatban sokkal magányosabb lehet bárki.

Kár, hogy így alakult a házasságod.

Megnéztem a képeket, nagyon helyes csaj vagy.

A gyerekek gyönyörűek, vagány kissrác, bájos kislány.

Remélem hamarosan rádtalál a szerelem és boldog leszel egy " férfi" oldalán.

Igazad van, ha nem fogadod vissza a férjed, gondolta volna meg, hogy mit ad fel egy nőcskéért.

Sok boldogságot kívánok és jó egészséget, mert ha az nincs, minden más eltörpül.

Egyébként nem értem a téged kinevetőket: el sem tudom képzelni, hogyan nem lehet a legmélyebb barátságban az ember valakivel, akivel a legintimebb viszonyban van?

A testnedvek cserélődhetnek -már elnézést-, de gondolatok és érzések nem?

Pedig nagyon igazad volt/van.

Sokáig úgy éreztem én is, amikor mégcsak kezdtem gondolkodni ezekről a dolgokról, hogy az én férjem az addigi életemben a legjobb barát szerepét töltötte be első sorban. Főleg azért, mert a neveltetésemből adódó szörnyű nemigátlásokat is ő segített feloldani a sok más közösen megoldott nehézség mellett és a szenvedély lassan a részemről is kialakulhatott.

Ám van egy nagy buktatója az életünknek. Szintén a neveltetésemből adódott, hogy egy elfojtott, elnyomott emberként éltem az életem. Jó sokáig és saját belátásból, mert mindezt még a személyiségem alapvetően meghatározó empátia is támogatta, de amikor ennek vége lett, mert megelégeltem, igen hamar felismertem, hogy tulajdonképpen képtelen az én legjobb barátom a személyiségéből fakadóan a tiszteletre. Sajnos én meg már nem tudok enélkül élni, mint korábban. Így hát lassan (úgy cca. 10-15 év alatt) érlelődött meg a mai helyzet.

Mindez magyarázat a hosszú (33 év) együttlétre, amit heteken, napokon belül felszámolok végleg...

végre értve az összefüggéseket, de legalább nincs apró gyerekem, bár sajnálom, hogy mindezt végig kellett anno aszisztálniuk.

:-)

Egy háromlábú széket kívánok neked!

Hihetetlen mennyiségű remek gondolat van itt a hsz-ekben. Nincs időm mindent megnevezni se, de ez a "háromlábú szék" annyira eltalált és annyira tetszik, hogy meg kell köszönnöm Neked.

Igenigenigen...

Annyira egyszerű képletet adtál elém, hogy ezt így még sosem tudtam megfogalmazni.

No, a lényeg, hogy bizony feismertem ezen a példán keresztül, hogy nálam melyik "székláb" volt az oka a sok szenvedésem/ünknek... hát persze, hogy borult minden. A tisztelet, amiről az egoista ember előszeretettel megfeledkezik...

tökéletes leképezés ez a "3 lábú szék"!!!!!!!

Én nem tudnék így élni, és szerény elképzeléseim szerint ez a hozzáállás a gyerekeknek sem jó.

Általában azok a nők áldozzák fel önmgaukat a szent anyaság oltárán, akiknek előtte sem volt egyebük, és azt hiszik a gyerekekkel együtt kaptak végre egy személyiséget is, amit előtte képtelenek voltak felépíteni.

Így van.

A baba nem megvelósítandó project, hanem a szerelem gyümölcse. Kivagyok a babaproject elnevezéstől. Nem a tervszerűséggel van a bajom, hanem ez nekem valahogy lelketlenséget sugall abban az értelemben, hogy egy jól megoldandó (ruha, nyelv, akármi) feladattá degradálódik. De olyan, mintha rajtunk kívül állna.

Pedig milyen szépen integrálható lenne saját magunkba, kettőnkbe, sőt még a munkánkba is. Akkor már rögtön nem viseli meg a kapcsolatot se annyira...