Főoldal » Írások » Babák & Mamák témák » Egy hely, ahol segítenek a gyermeket akaró pároknak

Egy hely, ahol segítenek a gyermeket akaró pároknak


Hallottatok már az Országos Gyermekegészségügyi Intézetről? Ha igen, ez a cikk nem lesz érdekes számotokra. Én azonban azt tapasztaltam, hogy sokan nem ismerik ezt az intézetet, hozzám hasonlóan nem is hallottak róla. Holott 2003. óta létezik ez az állami fenntartású intézmény, és sok egyéb fontos feladata mellett optimális családtervezési programmal segíti a gyermeket akaró párokat. Ezzel a kis írással egy kicsit szeretném megismertetni veletek az intézetet, ahol sok-sok kedvességgel és segítőkészséggel találkoztam.

A párommal már egy éve próbálkozunk, hogy legyen kisbabánk. Számtalan fórumban láttam, hogy hány lány, asszony jár ugyanebben a cipőben. Számoljuk a menstruációs napokat, figyelünk a peteérésre, van, aki hőemelkedés táblázatot is vezet. Lelkesen vásároljuk az ovulációs teszteket, és nem értjük, miért nincs kék csík rajta. Vagy ugyanilyen lelkesen és repeső örömmel vásároljuk a terhességi tesztet. Majd csalódunk, hogy nincs csík. Ezt az utat én is bejártam. Lelki szemeimmel már azt vizionáltam, hogy nincs tüszőrepedésem, peteérésem, nem jól vagy nem jó helyen áll a méhem stb. Gondolom, ez másoknak is ismerős lehet.


Már-már azon gondolkodtam, hogy felveszem a kapcsolatot egy meddőségi centrummal. Csak valahogy riasztott, hogy egy olyan helyre kellene mennem, aminek már a nevében is benne van a meddő szó. Szerencsémre a sors összehozott egy olyan nőgyógyásszal, aki azt ajánlotta, hogy keressük fel az Országos Gyermekegészségügyi Intézetet, és jelentkezzünk a családtervezési programra.


Szóval felvettük a kapcsolatot az intézettel. Már a telefonban is nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. A rendelést egyébként bármely családtervező pár igénybe veheti, akik gyermeket szeretnének, függetlenül attól, hogy hányadik gyermekről van szó, függetlenül attól, hogy milyen az esetleges korábbi terhességek előtörténete, függetlenül attól, hogy hány éves a pár, és függetlenül attól, hogy házasok-e vagy sem. Az első alkalommal a pároknak 25000 Ft regisztrációs díjat kell fizetniük, a tanácsadás többi része térítésmentes.


A családtervezési program célja, hogy felmérje a szülők egészségi állapotát, a megelőzés módszerének alkalmazásával biztosítsa a szülők és a leendő baba jó egészségi állapotát, az optimális fogantatást. Az intézet munkája a WHO ajánlásának megfelelően tanácsadásból, szűrővizsgálatokból, és szükség esetén genetikai vizsgálatokból áll. A párokat védőnők fogadják, akik első alkalommal egy közel egy órás beszélgetés alkalmával felveszik a szükséges adatokat, és előzetesen felmérik a pár egészségügyi állapotát. Különböző kérdőívek segítségével mérik fel, hogy milyen vizsgálatokra lehet szükség. A program keretében elvégzik a nőgyógyászati rákszűrést, a hüvelykenet vizsgálatát és a vérvizsgálatot annak érdekében, hogy kiderüljön: hormonálisan rendben van-e a leendő anyuka. Azaz a hormonszint elegendő-e a tüszőrepedéshez, a beágyazódáshoz, a megtapadáshoz. Férfiak esetében pedig a spermavizsgálatot végzik el. Ha ezekkel bármi gond van, további vizsgálatokkal, tanácsadással segítik a párokat. Megvizsgálják azt is, hogy a leendő kismama védett-e rubeola és a bárányhimlő ellen. Ha nem, gondoskodnak a megfelelő védőoltásról. Hiszen, ha a váradós kismama kap ilyen fertőzést, az a magzat károsodását eredményezheti. Beutalják a leendő kismamát szájhigiéniás vizsgálatra is. Ugyanis a különböző fogágy-betegségekről néha nincs is tudomásunk. Ám az ott jelenlévő kórokozók - ahogyan azt az elmúlt évek vizsgálatai kimutatták - átszűrődnek a méhlepényen, és szintén károsítják a magzatot. Emellett még javasolnak allergia-szűrést, toxoplazma-szűrést is, amire szintén van lehetőség az intézetben.


Szükség esetén a párokat genetikai tanácsadásra és vizsgálatra is beutalják. Erre leginkább akkor kerül sor, ha

- a családban előfordult genetikai megbetegedés vagy fejlődési rendellenesség,

- vérrokonság

- a pár túl van több sikertelen terhességen,

- a leendő kismama elmúlt 35 éves.

A párok részt vehetnek teratológiai tanácsadáson is. Ez a tudományág a külső hatások következtében kialakuló fejlődési rendellenességgel foglalkozik. A tanácsadás keretében a párok választ kaphatnak arra, hogy a kozmetikumok, a gyógyszerek, a mindennapi elfoglaltság, a munka, az utazás vagy bármely más külső ártalom hogyan hat a magzatra, és mindezen hatások hogyan csökkenthetők vagy hogyan kerülhetők el.


Persze az intézet nem csak a családtervező pároknak nyújt segítséget, hanem azoknak is, akik már a szülői hivatásra készülnek. Különböző tanácsadásokkal, tanfolyamokkal nyújtanak segítség. De erről én egyelőre sajnos nem tudok beszámolni.


Minket nagyon kellemes meglepetés ért a tanácsadáson. Kedves, lelkiismeretes és segítőkész védőnő várt minket. Én például nagyon tartottam attól, mit mond arra, hogy némi túlsúllyal rendelkezem. Megértő volt velem, és azt mondta, hogy ezen ne izguljak, mert az többet árt, mint a túlsúly. Próbáljak meg odafigyelni az étkezére, jó ötletnek tartotta a 90 napos kúrát. De azt mondta, nem kell árgus szemmel vizslatni a mérleget. Mert az csak stresszt okoz. Minden kilónak örülni kell, ami lemegy. És ha nem megy le egy kiló sem, akkor sincs nagy vész, hiszen 80 kilósan is lehetek kismama.

Minden tanácsán érződött, hogy nem a tankönyvek szigorához, hanem a mindennapi élethez igazodik. Pl. elmondta, hogy az előírások szerint már a fogantatás előtti 3 hónapban is tilos az alkohol. De ez egyáltalán nem életszerű. A töményt valóban kerüljük, de hetente egy pohár bor vagy sör a vacsora mellé, nem okoz gondot. Ugyanez volt a véleménye az üdítők vagy a kóla fogyasztásáról, a hajfestésről. Az ovulációs tesztek alkalmazásáról is lebeszélt minket. Tapasztalatuk ugyanis azt mutatja, hogy nem mindenki tudja kimutatni a teszttel az ovulációt. És nem azért, mert nincs peteérése... Egyszerűen nem jól, vagy nem megfelelő körülmények között használja a tesztet. A sikertelen tesztelések pedig csak fölösleges aggodalommal töltik el a párokat. A tesztek helyett a hőmérsékleti görbe vezetését javasolják. Ehhez segítséget is adnak egy nagyon profi táblázat képében. Egyébként minden pár kap egy kis mappát, ami tartalmazza a szükséges vizsgálatokat, azok leírását, a legfontosabb telefonszámokat stb. És a mappába a párok le tudják fűzni a különböző leleteket is, így minden egy helyen tárolható.


Összességében nagyon jó érzéssel jöttem el a tanácsadásról, és minden babát akaró párnak csak javasolni tudom, hogy keressék fel az intézetet! Bár csak Budapesten "rendelnek", vidéki pároknak is merem ajánlani, mivel nem jelent mindennapi elfoglaltságot a programban való részvétel.


Az intézet elérhetősége:

Országos Gyermekegészségügyi Intézet

1148 Budapest, Bolgárkerék u. 3.

Családtervezési program rendelési ideje:

A rendelésre előjegyzéssel kell bejelentkezni.

Telefonszám:(06-1) 363 22 29, (06 -1) 363 52 72


Hétfő: 14-17

Kedd: 14-17

Szerda: 9-12

Csütörtök: 14-17

Péntek: 9-12


honlap: www.ogyei.hu


Sok sikert mindenkinek!




Írta: Loni, 2007. szeptember 24. 06:03
Fórumozz a témáról: Egy hely, ahol segítenek a gyermeket akaró pároknak fórum (eddig 33 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook