Csak holnap sikerüljön (beszélgetés)
Azért annál többet ér, de hogy az ilyen lelki dolgokat nem oldja meg, még ha nyugtató is a neve, azt tuti
Tegnap váltottam ki, itt van elöttem 100db, de a mostani gondomra nem szedek be egy darabot sem
Írtan már korábban, nyiss egy lélek-klinikát
Ma már magán alapon/tanfolyamon is el lehet sajátitani a pszichológia alapjait
és coach/kócs leszel mint magánzó
Tegnap rákerestem egy pszichologus nőre. Meg is találtam a neten
A kezdetekben ő is részt vett a pszichodráma foglalkozásokon, majd olvastam hogy gyász feldolgozással is foglalkozott
A lényeg, az árak
Valami egyesületben vagy miben van, árak egyéni megegyezés dolga
Nanemár, én azt mondom 1Ft/perc. Akkor?
Természetesen nem tudnám kifizetni pár lélekmasszázst sem magán úton
Ma délelött hozzák a rendelt autóalkatrészeimet. Jó lenne ha azonnal bevállalná a szerelő és semmi gubanc nem lenne vele
Német cég, jellemző orosz/szláv tulaj, Magyarországon rendeltem Csehországból küldik ingyenesen merthogy magas értékű a rendelés
Na ez az internacionalizmus, más néven globál-tőke :)
Nagyon kész vagyok, pedig egy hete szedem újból a "semmit" nem érő bogyót amit anno az áter írt fel
Laborban voltam ma reggel, utána vettem két szelet pizzát. A péknél majdnem elbőgtem magam :(
Még jó hogy van Xanaxom, az sem ér semmit.
A leépülést - folyamatában - azt csak látod, érzékeled, itt a fórumodon leginkább csak a "viselt dolgok" miatti háborgás jött át, pedig ha ilyen nagyléptékű már a dolog, jóval érthetőbbé válik a hölgy némely reakciója.
Pl. hogy annyira "fáradt"-nak érzi magát, hogy még az alap udvariassági szabályokat sem képes tartani, simán lerakja a telefont ha kiderül: az a téma amiért hívott, okafogyottá vált. Ez történt legutóbb, amikor bevitt téged a mentő, ugye? Kiderült hogy mégsincs komoly baj, - erre ő azonnal vonalat szakított. Arra már nem volt energiája, hogy pár szót "csevegjen" még, akár a saját állapotáról is mondjon valamit.
Azt, hogy kell-e neki valamiféle segítség - vagy inkább csak a terhére lenne bárkinek a közelsége - hagy döntse el csak ő maga, hiszen talán épp a gyengülő állapota miatt nem akarja, hogy azt mások is lássák. Rendes szokása "tagadásban lenni", ugye? Szépen felöltözni, aranyakat magára pakolni, és úgy jelleni meg mindenütt, "mintha" minden a legnagyobb rendben lenne...
Talán akkor most is valami ilyesmiről van szó.
Tényleg nem tehetsz (egyenlőre) semmit, mint ahogyan a fia sem. Eljöhet viszont a jelek szerint mostmár majd egy olyan állapot is, amikor már igen.
Kitartás.
Azért gondolom mert szinte nap mint nap bezélek vele és hetente jellemzően találkozunk. Látom a leépülését gondolkodésban is. Hogy a fia ezt miért nem látja nem értem Lehet látja de mit tehetne
Azt nekem senki ne akarja bemesélni hzogy ilyen helyzetben nem kell neki akár a lelki segitség hogy ott van vele valaki
Ezt is tapasztaltam, mondta nekem, most meg elutasit mindent. A szomszédasszony bevásárlása az igen, azt elfogadja, illetve semmiségekkel/apróságokkal kompenzálja
Hát ha mindenki meghalni készülődne, amikor étvágytalan, akkor nem lenne túlnépesedés. :-)
Reméljük, csak azért gondolod hogy vészhelyzet van, mert a te valamikori jóbarátod az tényleg halni készült, amikor felhagyott az evéssel.
Egyébként, már elég sokszor gondoltad, hogy szinte már csak percek kérdése... Igaz, hogy az a POCD vagy milyen betűkombinációjú légzési nehézséges megbetegedés az nem egy életbiztosítás, dehát ne borulj ki "már előre", - lehet hogy minden tiltakozás, ellenkezés ellenére szükség lehet még a te effektív segítségedre.
Áter a pszichiÁter sleng elnevezése
Kerberosz a holtak világának örzője, háromfejű kutya, hogy senki ne jöhessen vissza a holtak világából
étkezési gond persze lehet az izgalom, iedegesség miatt, de úgy gondolom ez nem az
Áter elé nem is kerültem, már a Kerberosz-ok feltartóztattak és egyáltalán hogy merészeltem kopogni
Kissé udvariatlan voltam, nem szényenlem. Ha ők úgy, én mégúgy
Egy jóbarátom, vagy egy hétig nem vett alig ivott, aztán szólt a fiának segits felöltözni és hívd a barátaimat
Este hosszan elbeszélgettek. Másnap reggel meghalt
Én még mindig azt mondom, hogy lehet ez perpillanat valami egyszerűbb emésztési probléma is, vagy esetleg az idegeskedés miatti étvágytalanság, - hát mostanában kellene kontrollra mennie, ugye?
Talán azóta is egyfolytában ideges, amióta a múltkoriban beszélgetés közben lerakta a telefont.
Mintha kicsit túlreagálnád ezt a mostani nem evést.
Na, a pszichiáterhez viszont jó rendesen bevágódtál. És mit mondott? Megnyugodtál nála valamennyire? Gondolom, ő sem tud mást mondani, mint hogy a b.nőd problémáját nem veheted magadra, ha segíteni nem tudsz, legalább magadnak ne árts.
Úgy látszik, az indiánkaszsinós filmek nálam kimaradtak. :-) Így van ahogy mondod, akkor is csak meg kell élni valamiből, ha se vándorolni nem lehet már, se bölények nincsenek, de még a megművelhető földterület is nyilván csak zsebkendőnyi.
A kaszinó végülis törvényes, megengedett dolog. Adrenalinfüggők gyülekezete. :-)
Nem kívánja a kaját, semmit Kérdeztem mit enne a legszivesebben semmi! Pedig a sült oldalast is kináltam
lÁTTAM, HALLOTTAM MÁR ILYET :(
vALAHOGY MEGDUMÁLOM, ESTE ANIJOR VISTI LE A KUTYÁCSKÁT ODAUGORNÉK
Előre tudom a válaszát :(
OK kiváltottam gyógyszereimet, benyomultam a pszichiáterhez
Nincs időm foglalva. Nem irom ide mit válaszoltam az aszisztensnek, miután vázoltam a helyzetet
Ha volt trafipax az úton akkor elkaptak most
Aztán visszafelé kicsit leálltam, mert nem láttsm a könnytöl az utat
A tea-piskóta kombó az valami elromlott gyomorra való diéta, nem?
Rossz gyomorral meg persze hogy nem akar vendéget fogadni senki.
Nem volt ehhez az újabbfajta kaja-szisztémához valami komment? Elvileg a b.nőd ilyenkor hétközben a rendelt ételeket kellene hogy egye. Oka van annak, ha nem teszi... Te meg hogyha ideges vagy, talán pont nem kellene autóba ülnöd. Hányszor derül ki, hogy bizonyos baleseteket a vezetőnél megelőzte valami lelki trauma? Sokszor.
Regina, nyugi.
Nagyon nagyon ócskán van a barátnőm
Nem eszik csak valami piskótát, teázik amit utál és "nehogy ide gyere". Ő csodálkozik azon ha valaki valakit sajnál, hogy ha fizikálisan nem tud segiteni lelkileg sem kell hogy bárki vele legyen
Hagyjuk is, csak bőgök, nem tudok leállni
Asszem autózok egyet
Látom és remélem mindenki megvan
Nagy a majré most bennem, nagyon félek és ez nem a pánik. Inkább az lenne
:(
További ajánlott fórumok:
- Mit csinálnál, ha tudnád, hogy holnap élsz már csak?
- Fogyjunk együtt mától! Nincs holnap csak ma és most! Cselekedjünk!
- E. coli baktériumot találtak a vizeletemben. Antibiotikumtól félek, dokival csak holnap tudok beszélni. Mit lehet ilyenkor tenni?
- Egy hétig csakgyümölcs és zöldség. Mennyit lehet vele fogyni? Velem tartasz holnaptól?
- Karácsonyra és az új évre én csak azt kérem, jól sikerüljön...
- Átkonvertált videókat szeretnék felrakni CD-re, de mindig csak félig rakja fel a számítógép. Mit tegyek, hogy tökéletesen sikerüljön?