Csak én nem jövök ki az anyámmal? (beszélgetős fórum)

Jó Neked, hogy tudod a Magad útját járni! Én egyenlőre ott tartok, hogy szeretném, ha nem lenne rám hatással. Szeretném, ha hidegen tudna hagyni.

De ezt még tanulnom kell...

Így van. Irigylem azokat a gyermekeket, akik bizalommal fordulhatnak az édesanyjuk felé!

Hát, én kifogtam: az apám már a születésemre sem volt kíváncsi, az anyám meg... hát azt már leírtam.

Sajnos, van olyan, hogy a szülők nem szeretik a gyermekiket, bár én sem értem, de a saját bőrömön tapasztalom. Mindegy, már nem függök tőlük, a magam útját járom.

Ó jaj!

Miért nem szállja meg őket egy szent lélek??? :)))

Idén anyumat csak kocsiban láttam, integettünk egymásnak! :)))

Piszok dolog, de nem hiányzik! :(

Épp ez az, Sydnye. Én is szépen rendben tartom a házunkat, de ez anyáméknak nem tetszik, mert éppúgy, mint ahogy más területen, úgy kéne csinálnom, ahogy neki tetszik. Nem értem, milyen jogon, meg egyáltalán, hiszen nem ő lakik itt. Ha nekünk megfelel így a férjemmel.... tulajdonképpen mi közük hozzá a nagynénémmel? Mégis mindig beleavatkoznak! - és nem értik meg, hogy ez a mi otthonunk és úgy látom el, ahogy nekem tetszik és akkor, amikor nekem tetszik.

Az ember nem is gondolná, hogy egy gyermek tiszta ideg lesz a saját szüleitől.

Nagyon jól írtad, hogy eleged van az erőltetett dolgokból. Erre mondta a nagynéném, hogy miért kellett úgy eltávolodnom tőlük. Mondtam, hogy nem igaz, hogy nem látod, hogy miért?! Mert elegem van belőletek. Valahogy szebben fogalmaztam, de tulajdonképpen ez a lényege.

Bármennyire is borzasztó, de a saját házamba kerülöm az anyámat és állandóan mentegetőznöm kelljen??

Egy ponton azt mondtam, hogy elég, s onnantól kezdve szembeszálltam, mégis, néha a mai napig visszaesek a mulya szerepbe.

...és még csodálkoznak, ha az ember lányának elege lesz belőlük...

Szia!

Igen, szinte minden alkalommal bőgtem, már az utcán alig bírtam visszatartani.

Kritikák!??? Hogyne, bár én szebben rendben tartom az otthonunkat, úgyhogy erre nem lehetett szava sosem. Inkább a párom miatt kaptam, hogy lehetne jobb is....

Jobb!??? Dolgozik, itthon csinálja a házunkat az agyagiaktól függően, stb...

Nem úgy mint....

Mikor a párom két hétig kórházban volt, át sem jött se ő se más, hogy ugyan mi van velem, stb....

És pont karácsony volt! :)

Mikor busszal eljártam a kórházba, a szomszéd rakta a tüzet, hogy ne hideg lakásra jöjjek haza délután. :)

Ennyit anyámról, meg a tisztes családról!

A karácsonyi ajándékot jan.-ban kapták meg, mikor átdugta az ortrát.

Tudod, valahol már elegem van ezekből az erőltetett dolgokból. Eddig akárhányszor meghívtuk őket, pl. csak egy vacsi, búcsúi ebéd, bármi sose értek ide időben, minimum egy másfél órát késtek, mert nekik pont akkor kellett elmenni xxy helyre vásárolni, stb...

Na de itt nem leszenek már körbeugrálva, az tuti.

Múlkor álítólag beszóltam neki valamit, és később mondta, neki az milyen szarul esett...

Hah! Nekem meg kib@szott sokminden szarul esett gyerekkoromban, hogy nem, lehettem kamasz, hogy azt sem tudom, milyen egy házibuli!!!!

És neki szarul esett!

Jaj! Már megint hosszú lettem!

Erre néhány oldal sajnos kevés lenne!

Szóval ne foglalkozz anyáddal!

Van, mert ez biólógia.

Kívánom, hogy világosodjanak meg egyszer, csak ne a legvégén!

Én pl. anyámmal igazándiból semmit nem beszélek meg, mert nem lehet benne megbízni. :(((

Jó, mi!???

Erős, szép napopkat Nektek!

Puszi

Fille, több jó dolgot is írtál, mert én is azután híztam így el, hogy folyton azt mondták, hogy duckó vagyok - pedig nem volt igaz! Kezdetben vékony, aztán normál testalkatú voltam, de anyámnak természetesen ez sem volt jó (meg a mostohatestvérem zaklatása is rá tett egy lapáttal), így ahányszor csak lelki bajom volt egy idő után tipikusan az evéssel vigasztalódtam. Most itt tartok, hogy 100 kiló vagyok és már én is elborzadok magamon, mert tudom, hogy az egészségemnek marhára nem tesz jót!

Írtad, hogy "már látom, mennyi hiba van az ő takarításában" - tök igaz, folyamatosan szapulják az én házimunkámat, de az nem számít, amiikor én megyek hozzájuk és úgy mosom el a gáz fölötti pókhálós csuprokat (mert kiküldtek értük a teához). Épp a napokban mondtam ezt el a nagynénémnek, de megint csak a korukkal jött, hogy ők dolgoznak és bla, bla, bla... de én - mivel csak 33 vagyok, fiatal, életerős (nem mondanám, pont az elmúlt 8 hónapban vesztettem el spontán két babámat... nem igazán vagyok sem testileg, sem lelkileg a toppon), ill. december óta munkanélküli vagyok (igaz, hogy előtte én is dolgoztam, reggel öttöl este hatig), szóval ezért nálam folyamatosan csilli-villi kéne legyen minden szerintük. És nem értik meg, hogy hiába takarítom ki az egyik helyiséget, mire végzek, szinte már kezdhetem előlről a szobában és így tovább, ráadásul mi fával fűtünk, amit végighurcibálunk a lakáson... folyamatos a kosz, folyamatosan sepregetek, felmosok... de szerintük ez nem elég és - mivel nem gyakran, de igen, előfordult már, hogy nem mosogattam el este, mert olyan fáradt voltam - igaz, hogy akkor egész nap utánuk mosogattam - azért én rossz háziasszony vagyok...

Az önzőt már megkaptam tőlük, nem is egyszer :)

Annyira szeretnék én is úgy lenni, hogy teljes szívvel ne törődjek velük és ki merjem mondani, hogy ha még egy szót szólnak, akkor húzzanak el melegebb éghajlatra..

Hasonló jókat kívánok én is neked, Sydney!

Sajnálom, hogy hasonló cipőben jársz. Nagyon hasonlók az érzéseink.

Az anyáinkra nézve azt nem értem, hogy ez miért jó nekik? Miért nem változtatnak, amíg már késő nem lesz, mert hiszen addig jár a korsó a kútra... még egy mulya gyereknél is betelhet a pohár!

Borzasztó, amit írtál, hogy mindig sírva jöttél el tőle? Ő is állandóan kritizált talán? Esetleg teljes érdektelenséget mutatott az örömeid felé, amiket oly szívesen megosztottál volna vele? De azt mondta rá, hogy ez csak felesleges időpocsékolás... inkább a gyerekeddel törődj... meg a háztartással... (tény, hogy én nem vagyok egy tipikus szűz, akinél minden csillog-villog, de azért nem élünk szemétdombon, én is takarítok, mosok, vasalok, elvégzem a ház körüli teendőket és természetesen a gyermekemmel vagyok elsősorban -, de ezek mellett érdekel a fotózás, amiben szép sikereket értem el - ezt minden beképzeltség nélkül írom-az anyám mégis lebagatellizálja, vagy leszólja a hobbymat és így tovább).

Érdekes dolgot írtál le: pedig én is gondoltam már rá, de nonsense, hogy egy anya féltékeny legyen a lányára, nem? Az a normális, ha együtt örül vele, mindenben bíztatja és támogatja, mindent meg tudnak beszélni, nem erőszakoskodik a kéretlen tanácsaival...

A nagynéném mondta épp tegnap, hogy nem érti, miért mondom azt, hogy mi már külön család vagyunk... kicsit se néztem rá, mondtam, hogy ezt még az öt éves lányom is megértette, amikor elmagyaráztam neki, hogy a nagy családon belül, mindenki egy kis család...

Erre azt kérdezte, hogy miért akarok én ennyire elkülönülni tőlük? Mondtam, hogy ne csodálkozzon... hiába mondja folyton, hogy le kell ülni, megbeszélni, ezen már rég túl vagyunk, de dülőre sosem jutunk, mert nekik az azt jelentené, hogy én el kéne fogadjam, hogy mivel ők idősebbek, nekik minden megengedett, nekem a gyereküknek viszont semmi. Magyarán fogjam be a számat és még helyeseljem is, amit velem művelnek.

A nagynéném egyébként jobb, mint anyám, de ő meg rettentő fárasztó tud lenni sokszor és rettentő érthetetlen, mert pl. nem érti meg, hogy egy molesztálásért kapott jogtalan verést nem lehet csak úgy elfelejteni...

Férjem nem tud a gyermekkori traumámról. A családi feszültségről viszont tud. A nagynénémet ő is nagyon fárasztónak érzi, gyakran el is veszti a türelmét vele szemben.

Hát az anyámra meg nem mond semmit... néha azért ráordít, ha már nagyon erőszakos valamiben.

Képzeld el, az anyám szereti a lélektant, csak éppen nem ismeri fel/el, hogy ő is egy mérgező szülő. Mikor ezt mondtam neki, megsértődött.

Én sem fogok beleszólni a gyermekem életébe. Kéretlen tanácsokkal sem fogom folyamatosan ellátni. A lányom amúgy is teljesen az ellentétem, egyáltalán nem mulya, ő ki tudja harcolni magának az igazát, nyitott, barátságos gyermek.

Ti minden nap beszéltek a felnőtt gyermeketekkel/szüleitekkel telefonon? Talán, ha nekem is jó lenne a kapcsolatom velük, akkor úgy érezném, hogy igen, fel kell őket hívnom egy jó kis beszélgetésre. De mivel én nem érzek így, csak akkor hívom, amikor már tényleg úgy érzem, hogy beszélnem kell velük. Na, ezért is már jó néhányszor kaptam, de ha egyszer nincs miről beszélni! Aztán meg legalább telefonon ne hallgassam már az örökös kritikákat...

Ha, hiszed, ha nem, épp tegnap írtam le róluk a Naplómba, hogy olyanok, mint valami energiavámpírok :) ezek szerint a leírásomból neked is ez jutott az eszedbe, akkor valami igaz csak van benne!

Én is úgy érzem, hogy nem érzem jól magam a bőrömben, hogy ilyeneket mondanak, hogy milyen jó dolgom van, meg hasonlók. Lehet, hogy ebben jó dolgom van, de másban viszont nem. Másban másnak van jó dolga. De hát nem örülnie kellene??? Egy igazi anyának... és mindenben támogatnia a lányát... tulajdonképpen én egy anyát a barátnőmnek is elképzelem, de hát az enyém ugye egyáltalán nem ilyen!

Homokóra, olyan sokszor elmondtam már neki, hogy utálom, hogy folyamatosan kritizál (mondjuk ki nem? De az azért már nagyon durva, hogy a saját lánya önbizalmát ássa alá folyamatosan), hogy a lányom jelenlétében erőszakoskodik az ő álláspontja szerint és hasonlók. Lepereg róla, mintha csak a falnak beszélnék. Először persze szépen, de aztán mindig hangoskodásba csapunk át, veszekedésbe... és nekem bűntudatom lesz, hogy már megint összevesztünk, már megint miket mondtam az anyámnak... ő meg megsértődik, de folytatja ugyanúgy! - én pedig alig várom, hogy elmenjen. Pedig olyan jó lenne normálisan beszélgetni... de mindig a súlyomat, a háztartásomat és a gyerekem nevelését szajkózza, mert szerinte kövér vagyok (én is tudom, igyekszem tenni is ellene, de aki volt már duci, nagyon jól tudja, hogy az nem megy olyan könnyen, hogy egy-két szóból lefogy az ember - fogok is nyitni egy fórumot ezzel kapcsolatban, hátha akar valaki velem fogyózni; a háztartásommal sincs megelégedve, merthogy mindennek csillognia-villognia kéne - nem mintha náluk az lenne, de az szerinte, meg a nagynéném szerint nem baj, mert ők már idősebbek; ill. a gyermekem sem nevelem jól, merthogy szigorú vagyok, meg szinte az jön ki, hogy nem törődök vele - most nem elfogódottságból, de a lányom szókincsét, kifejezésmódját, ügyességét mindenhol mindenki dícséri... és ezt nem elsősorban az oviban tanulta - szóval ezeket a témákat folyamatosan felhozza és megőrít, amikor - ahogy megérkezik - elkezd noszogatni, hogy menjek vele sétálni, mert kell a mozgás, vagy fogjam magam és ugráljak, aztán nekiáll takarítani a lakás különböző pontjain és persze napokig nem találok dolgokat miután elmegy, ill. utána kell pakoljak, mert szokásuk, hogy papírtörlőket hagynak pl. maguk után bármerre is menjenek; ahogy megjön, az első dolga, hogy fogja, és átöltözteti a gyerekem, mert szerinte kevés ruha van rajta... lekopogom, olyannyira vigyázok a lányom egészségére, hogy nem is tudom, mikor volt utoljára beteg, felfázva meg még soha... állandóan az orrát nézi, hogy nem-e taknyos, ezzel a hülye szokásával is megőrít, mondhatni átveszi az irányítást a gyerekem felett, hiába vagyunk mi itthon... ha csak rá gondolok, elfog a düh és a tehetetlenség..).

Én is így gondolom és érzem, de... pedig tényleg csak az idegeim mennek rá!

Nonsense, amit az én "szüleim" (anyám és nagynéném, mert apám nincs) gondolnak: szerintük, a koruk miatt ők bármit mondhatnak nekem, de ez fordítva nem járja. Igaz, hogy én közben már felnőttem és nem vagyok cselekvőképtelen, vagy döntésképtelen és egyszerűen nem értik meg Diandra, hogy ez az én életem, én akarom meghatározni benne, hogy mit csináljak és mit ne. Az, hogy ők beleavatkoznak, az csak "az én és a gyerekem javát szolgálja".

Az igazi anya úgy van jelen a gyermekénél,hogy ne

lehessen észrevenni.Ez azt jelenti,hogy igazán sze-

reti a gyermekét és örül a boldogulásának.A nagy-

mamának szeretni kell az unokát,nem nevelni.

Óóóóó!

Nem megnyugtatásként, de sajnos ezzel nem vagy egyedül.

Én időnként elgondolokzom, hogy miért nem szeretem az anyukámat. Mert lehet hogy durván hangzik, de nem szeretem.

Hmmm.

Nem megettem suli után barátkozni, nem járhattam szórakozni, nem lehetett barátom nagyon sokáig! Tényleg!

Most ennek a hártányait élem át, és annyi minden hiányzik az életemből.

Nem mehettem 11-12 évesen táncot tanulni, nem tudok táncolni, olyan bénának érzem magam.

Anyám fizikailag is bántott sokáig, a lelki terror meg talán 1,5-2 éve ért véget, amióta abszolút nem járok hozzá. Ebben az a durva, hogy két házra lakik tőlem.

Tavaly nem voltam anyáméknál 5-ször, ideén meg egyszer sem.

És nem azért, mert annyira utálatos vagyok, csak így sokkal jobb.

Amikor különköltöztünk, szinte hetente meglátogattam, és mindig sírva jöttem haza. Párom hívta erre fel a figyelmemet. Akkor meg miért menjek, hogy most is bántson!???

Hát nem. Jó neklem itthon. A legjobb hely a világon!

És ami még baromira zavar, hogy a tesóimmal folyton egymás ellen uszít minket, meg ez a hülye kivételezés.

Mikor kicsi voltam, mimdig a fejemhez vágta, mert Te olyanvagy, mint az apád!!! Nem, én nem vagyok olyan, de tény hogy hasonlítok rá, mert ez igenis biológia, amúgy meg apámat anno ő választotta!

Hosszú lenne mindent elmesélni, és jobb sem lesz ettől, csak hogy tudd: az anyák igenis féltákenyek a lányukra!!!

És ezt nem én mondom, nekem is mondták, és sajnao igaz.

Sok sikert, örömöt, és boldogságot Neked az életben!

Azért teszi ezt, hogy önmagát nyugtassa, hogy elaltassa a lelkiismeretét..mert tudja, hogy hibázott!

"már nem tudom úgy szeretni"

Ezen nem csodálkozom..tegyél meg mindent, hogy a találkozásokat ritkítsad! Férjed mit szól mindehhez???

Egyébként a gyerekünket csak kölcsönbe kapjuk, ideje lenne, ha leválna rólad!

Neked már új családod van, ő csak a második helyen állhat...ezt értesd meg vele!

Tudod, azon csodálkozom, hogy óvónő létére így viselkedik.Feltételezem, hogy ő még nem tanult pszichológiát!

Sosem tudnék így viselkedni a lányommal..de még a menyemmel sem!

Nekem az a véleményem, hogy ritkítsátok az ott alvást.Mondd meg neki, hogy nem vagy hajlandó eltűrni, ahogy viselkedik Veled.Mindig szívesen látjátok,de kérd meg, hogy ne szóljon bele az életedbe..mert az csak a Tiéd!!!!!

Az ilyen embereket energiavámpírnak hívjuk!

Örülnie kellene, hogy a férjed könnyebbé teszi a napjaidat!

Ha az én lányom lennél, biztosan nem így viselkednék:)

Többnyire az anyák boldogok, ha a gyerekük "sínen" van.

Itt valami nem stimmel(szerintem)

Fel a fejjel, és bátran közöld vele, mit nem tartasz helyesnek.Bizonyára besértődik, de ha kitartasz az álláspontod mellett, majd megenyhül, és rájön, hogy valamit nagyon nem jól csinál!