Csak én nem jövök ki az anyámmal? (beszélgetős fórum)

Megértem, hogy elmenekültél. Én is valami ilyesmit érzek a közelében. Hogy menekülnék. Aztán, ha nagyon kiborulok tőle, akkor szembeszállok és jól összeveszünk. De már nem érdekel.

A nagynéném - a testvére - vele kicsit jobban tudok beszélni, de éppen ma jöttem rá, hogy nagyon sok mindenben ugyanolyan rosszat gondolnak rólam, tehát benne sem bízhatok.

Nagyon rossz ez így, mert nekem ők a "családom" a saját családomon kívül, vagyis ők a "szüleim". Esküszöm, már úgy vagyok velük, hogy szeretem is, meg nem is!

Hát, a gyerekkoromat is állandóan felhánytorgatja, hogy milyen jó dolgom volt... hát, én ezt nem mondanám, főleg, hogy mindig a szigorú arca, egy vonallá préselődött szája van előttem. Néha meg is vert.

Őszintén? Nem igazán éreztem igazi anyának, valahogy mindig is taszított.

A nagynéném szerint szeretett. Én mégsem éreztem ezt az érzést igazán.

Pedig isten bizony, nem voltam rossz gyerek. Inkább mulya, aki mindig szót fogadott és visszahúzódó volt.

A mostohabátyám gyermekkoromban egy ideig molesztált és mikor anyám végre rájött, engem is megvert érte, mintha én tehettem volna róla. Kb. 20 évig elfojtottam ezt magamban, aztán néhány éve előjött, s megkérdeztem tőle, hogy miért vert meg akkor? Életem legnagyobb csalódása volt, amikor letagadta, hogy az nem is történt meg velem, tehát nem is vert meg, hogy hazudok és csak álmodtam az egészet. Akkor elpattant bennem valami, hogy meghazudtolt, üvölteni kezdtem vele, mire meg akarta ragadni a nyakamat, mint egy idegbajos, na azóta még rosszabb a kapcsolatunk és nem engedek beleszólást a dolgaimba (bár néha, a béke és a gyermekem kedvéért még mindig eltűröm)- de hát ő megszokta, hogy mégis ezt teszi... viszont már nem tudom igazán szeretni. Szörnyű ezt mondani, hiszen az anyám, de nem viselkedett úgy velem, mint egy édesanya. Tudom, vannak még rosszabb anyák is, de nekem vele kell "megbírkóznom" és lassan már nagyon elegem van belőle.

Igazad van, de van annyi önkritikám (a sok kritika után inkább ez van, egyébként is), hogy tudjam, nekem is van hibám. Soha nem is voltam elfogódott magammal, inkább szigorú.

Nem tudom vele megbeszélni, mert tipikusan olyan szülő, aki csak a magáét mondja!

A fene meg akar vele, vagy bárki mással veszekedni, de nem tudok szép szóval rá hatni.

Tiltsam ki az otthonomból? Gondoltam már rá, de durva...

Sajnos bőven akad ilyen anya.

Az enyém is ilyen volt. Amíg hagytam, hogy terrorizáljon, nem is életem, folyton depressziós voltam és nem tudtam semmit megtenni önmagamért. Akkor még elhittem, hogy neki van igaza, és velem van baj.

Mára ez nagyon megváltozott. Már látom milyen bizonytalan, mennyire fél és mennyire nem bízik magában, és ezért játszmázik és kritizál állandóan másokat. Már nem tud meghatni, csak bosszant, ha megint elkezdi. Hosszas, kitartó munkával elérte, hogy bezárjam a szívem és a lelkem előtte, amit ma már nagyon bán.

Végül sikerült elköltöznöm otthonról, és akármelyik barátnőmet gyakrabban és szívesebben meglátogatom, mint őt. Mivel egyedül volt, amíg otthon laktam, folyton érzelmileg zsarolt, hogy magához láncolhasson, de épp az ellenkezőjét érte el.

Már nem hat rám, és mióta nem lakom otthon - bekövetkezett, amitől félt - azóta elkezdett változni. Most már együtt tudok vele tölteni pár órát úgy, hogy jól érezzük magunkat mindketten, és végre elismerő és szerető gesztusok is jönnek tőle.

Nagyon nehéz az ilyen szülőkkel. És fontos felismerni, hogy nem mi vagyunk a hibásak, hanem nekik vannak lelki problémáik. Nem azért viselkednek így, mert nem szeretik az embert, hanem mert magukat nem szeretik. Azzal, hogy kritizálnak, próbálják igazolni magukat, hogy ők nem is olyan rosszak, illetve próbálnak magukhoz kötni másokat, elhitetni velük, hogy a másiknak mekkora szüksége van rájuk.

Pontosan tudom mit élsz át, igyekezz minél nagyobb távolságot tartani, és a játszmái mögé látni. Én miután már érzelemmentesen tudtam reagálni anyám jeleneteire, egyszerűen elmagyaráztam neki, hogy mekkora butaságokat mond, és hogy mért nincs igaza.

Természetesen fontos, hogy a gyerekeknek jó legyen a kapcsolatuk a nagymamával, de én az anyámat biztosan nem hívnám meg magamhoz napokra, még úgy sem, hogy sokat javult már a kapcsolatunk. Így mindig ki fog - vagy legalábbis megpróbál - készíteni.

Szia!

Hasonló a cipő csak nekem durvább. Mert ezenkvül amit leírtál (nekem még nincs gyerekem), még birtoklási vágya is van, illetve nem tud elengedni. Nem akarta hogy felnőjjek, nem akarta hog barátaim és barátom legyen, kb. 4 évesnek kezelt, nővéremet pedig olyan 10nek. én ezért megszöktem tőle, m nem tudtam kezelni a problémákat, persze addigra már nagyon depressziós voltam. most szépen lassan engedem vissza az életemben, de nagyon megszabom a határokat. szeretem, de nem örülhetek-hallhatok bele abba, hogy szeretem. igaz nála ez feltehetően mániás depresszió okozza, de mivel nem ismeri el, így nem tudunk segiteni neki, és ezért mentjük a saját életünket. előbb próbálj vele beszélni, majd próbálj neki határokat szabni az életedben, aztán meglátjuk mi történik. de ne rúgd fel vele teljesen a kapcsolatot, mert én évek óta könyörgök neki, hogy ismerje meg a párom. és még sok mindenért könyörgök neki h normalizálódjon a kapcsolatunk, de sajnos már tudom sose fog. sok szerencsét!

Szia!

Szerintem egy vita 2 emberen múlik én elhiszem Neked amit írtál de valamilyen szinte te is hibás vagy.(bocsi)A megoldás sztem ,hogy üljetek le beszéljétek meg a dolgokat magyarázd el neki hogy nem az ő korába élsz már más a módi mint annó nála volt!Mond meg neki ez a te életed és nagyon szépen kéred ne szóljon bele!Ha nem bírja elnézni ahogy élsz éltek akkor ne menjen hozzátok mond meg neki neked erre nincs szükséged!És mond hogy neki is van igazsága és lehet hogy az lenne a jobb amit ő mond (csak hogy örüljön:P )de Te így csinálod és fogadja el.Sztem tényleg ne menjen hozzátok akkor és mond meg hogy a gyereknek sem jó ha állandóan vitázik veled!És igen egy anyának örülnie kellene hogy a lánya jól él...és nem bűn hogy nem főzöl minden nap...Nem tudom mit lehetne tenni még.....csak azt hogy megbeszélitek a dolgokat....ha nem megy akkor nem kell tényleg találkozni és akkor lehet Ő is rájön a dolgokra!

Remélem más még tud tanácsot adni aki talán jár hasonló cipőben:)

Remélem valamicskét azért tudtam segíteni...

Szia:)

Anyám elképzelt egy ideális lányt magának, aminek én nem feleltem meg soha - és most már egy ideje nem is akarok megfelelni. Ebből adódnak az összetűzéseink, mert már nem törődöm bele a kritikáiba és nem fogom be a számat.

Az amúgy is gyenge lábakon álló önbizalmam mindig lejjebb ássa...

Óvonő. Hétvégenként jön hozzánk és akkor nálunk is alszik egy-két napot, hogy az unokájával legyen, aki egyébként szereti és ő is őt, de én viszont nem szeretem, hogy abba is beleszól, ahogyan a lányomat nevelem. Természetesen neki az sem jó és sokszor a gyerek előtt fejti ki a véleményét.

Gyakran elkezd nálam takarítani, merthogy "nem csillog minden". Szerinte a nap huszonnégy óráját a gyerekkel és a takarítással kéne töltenem, különben rossz anya vagyok, mert ő nem így nevelt.

"Olyan jó dolgod van" - szajkózza, amikor az étteremvezető férjem hazahoz kaját és nem kell főznöm. Én meg nem tudom eldönteni, hogy most irigy-e a saját lányára...? Tény, nem főzök minden nap, de ha az ember férje étteremvezető, akkor néha kihasználhatja, hogy hoz haza kaját nem? Most sajnálja tőlem, hogy nekem jobb, mint neki volt? Egy anyának szerintem örülnie kéne, hogy a gyermekének jobb, mint neki volt, nem pedig szemrehányást tennie a "szerencséjéért".

Rájöttem, ő egy mérgező szülő.

... de én nem tudom és nem is akarom az ő életét élni, hiszen nekem megvan a sajátom. Mégis, erőszakoskodik és rám akarja kényszeríteni, ami szerinte nekem-nekünk jó lenne szerinte. Mit tegyek???

Volt már, hogy azt mondtam neki, akkor menjen és keressen magának egy másik gyermeket, mert én már belefáradtam abba, hogy bármiben is megfeleljek neki.

Természetesen semmilyen sikeremnek nem tud velem együtt örülni, az állandó kritikáival elérte, hogy nagyon ritkán látogatom meg, mert vagy a súlyomra, vagy a háztartásomra, vagy a gyermeknevelésemre tesz megjegyzést a nagynénémmel együtt és persze ők csak jót akarnak! Hiába mondom, hogy én már a saját életemet élem, nem az övékét.

Tiszta ideg vagyok, ha jön. Hát kell ez nekem??

Jár még valaki hasonló cipőben. Mit tesz a nyugalmáért?

Én mit tegyek?