Borderline személyiségzavar (beszélgetős fórum)

Jól esett??!!Akkor élvezd a pozitív érzéseket!!:DD

Vannak szar dolgok az életben,de ne hogy azt hidd,hogy emiatt a jókat szégyen ,vagy mit tudom én mi ,kiélvezni?:)))

Nálad a változtatási szándék... Ez az önpusztítás egy szublimált (szocálisan elfogadott móddá való átalakítása)?

Minden rendben van, és úgy vágtál hajat, vagy nem sok minden van rendben, ezért vágtál hajat?

Jó reggelt ...senki sehol??

Tegnap délután nekiestema fejemnek és lenyestem a hajam...hm...néha rámtör a változtathatnék...nem vészes , de egy egy ilyen akció után mindíg megfogadom, többet nem én vágom hanem fodrász...Igaz ott kb 13 éves korom óra nem jártam :-) na majd kinő :-)

Nagyon klassz kis mese volt, és tanúlságos!:))

Mélységesen megértettem B.Torkonyát és remélem nem volt szomorú,amikor a "határozatot" olvasta,hanem büszke arra ,hogy Ő nem manó!:)

Az emberek is ilyenek,ha valaki kicsit is más,mint a többiek,akkor együttes erővel igyekeznek kiebrudalni maguk közül!

Folytasd az írást,Burgoházi nem fogja elvinni nefélj,mert aki alkot ,az már nem magányos!:)))

Sok szerencsét.

Pszichológiai oldalról megtámogatva a túltársítást:

Lehet az oka például, hogy túl sok mindent veszel magadra a környezetből, (célzásokat, mondatokat, történéseket) amelyek csupán a te fejedben kapcsolódnak össze, a valóságban nincsnek összefüggsében...Vagy..

Tyű.. ezzen még holnap gondolkodom, most borulok az ágyba! Jóét! :)

Ez a gondolat érdekes. Asszem megint megfogtad a lényegét. Szerintem velem pont ez van. Mármint túl sokat 'társítok'. Ezért is érzem azt, hogy sokszor inkább csak egyedül lennék. Hogy 'kiszellőztessem a fejem'.

Ezért van hogy a magányomat nehezen tudom arra használni, amire kellene...vagyis hogy ne legyek magányos, mert az összes energiám elveszi a 'rendrakás a fejemben'.

Nem tudod mitől lehet ez?

Mármint ez a 'társítási-túltengésem'?

Hátha tanítanak erről is valami okosat....

Igen. Az én élettapasztalatom azt mutatja, hogy a magányosság érzése hajt arra, hogy megszűntesd a magányodat.

Ésa hegyes példával vigyázni kell: A hegy csupán számodra, mint gondolkodó lény számára hegy. Hogy egy kicsit megfordítsam a képet (és üdvözöljem lilimiát...) te ha elsétálsz a városban. akkor házakat, autókat és az égen repülőket látsz. De valyon mit látnál, ha mint kutya sétálnál végig a városon? Valószínűleg furcsa lakú köveket egymáson, furcsa fákat, amire emberszagú gyerekek felmásznak... fémdarabokat, amik helyet változtatnak... De a kutyánál talán még jobb példa egy őzi szemszöge! :)

A vállalt magány problematikája kicsit más... Azt talán ott lehetne megfogni, hogy a tudat, amikor túl sok társítást végez egyszerre (helyest és heytelent egyaránt...) egy idő után olyan képet kap, amit nehezen kezel. Nehezen ismer ki. Ilyenkor jó lehet egy kcsiit eltávolodni, magadban maradni, és ott rendezgetni a társításokat...

Nem baj...

Még a végén az is lehet, hogy én se láttam meg a lényeget...

De ez most nem fog kiderülni, mert úgy látom a szerző nincs itt....

Amúgy te hogy keverdtél ide? Mi vonzott a témához? Esetleg személyes tapasztalat?

Neked is, de most nem biztos hogy látod a csillagokat....

sajnos...

Szerintem Sztavrogin pont arról beszélt, hogy a magányt arra lehet felhasználni, hogy közösséget alkoss, pont hogy nem arra, hogy kivonulj a közösségből.

Azt írta:

'A határosság nem azonos az elszigeteltséggel. Számomra a magány egyfajta képesség arra, hogy ne maradj meg a magányodban: közösséget alkoss. . .'

Nem tudom mire gondolsz 'vállalt magány' alatt, de inkább csak arra gondoltam, hogy ahogy sztavrogin látja az embert, így saját magát is, magán-osan, abban is látja a kohézió lehetőségét. A filozófiája megintcsak arról az oldalról közelíti meg a témát, hogy végsősoron adhat....mert közösséget alkothat.

Nem tudom te mire gondoltál...

Akkor már várjuk!

Én béna vagyok, semmi érzékem a rajzhoz...

Ezért is csodálom annyira ha valaki keze nyomán szép alkotások születnek. Nekem, akinek hiába látom mégse megy, nehéz elképzelni, hogy valaki 'csukott szemmel' is alkothat.

Szóval méginkább csodállak ezért...

Egyet azt hiszem láttam is a naplódban, az nagyon szép volt...

Megint közbekotyogok kicsit!

Ez a valamire használható, és az un. vállalt magány összefüggésben van egymással?

Érdekes amit írtál...

Szertintem erre- a magányról alkotott nézetedre is nagyban befolyásolták a tapasztalatid, megéléseid...

Mert tulajdonképpen önmagad, emberi mivoltod a magány szempotjából való realizálása után is oda lyukadsz ki, hogy ez az állapot valamire használható... És az sem mellékes, hogy mások javára, vagy legalábbis másokra is jótékony hatással,mert ha már közösséget alkotsz, akkor elkerülhetetlen az oda-vissza kölcsönhatás. Amit végülis el is akarsz érni. Nem csak kapni...adni is elsősorban. Végülis minden írásodból és eddig megosztott nézeteidből ez tükröződik...

És ez jó...

Ritka...jó...

A pszichológiai tanulmányaid alatt bontakozott ez így ki benned?

Mármint ezek a nézetek?

A legtöbb ember életében egyszer sem jut el odáig, hogy elgondolkodjon pl. a magányról...

Rere...

A magányról...

Számomra miden a világban, ami dolog (res extensa, kiterjedéssel rendelkező létező. Ide soroljuk most kivételensen az ember is, amit mondjuk Descartes res cogitans-ként, gondolkodó dologként fog fel, de a magam részéről ódckónék az ember dologiasításától... Szimpatikusabb az ember, mint jelenvaló-lét felfogása, de khm.. ez kicsit messzire vezető lenne... ÉS a történet szempontjából nem is fontos...)

Na jó, előröl... Szóval a világban minden dolog, mivel kiterjedt: határokkal rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a világtól (minden más dologtól) elhatárolható. De mit is jelent pontosan elhatároltnak lenni? Ez félrevezető fogalom szerintem, mert a külső világban egységet tételez fel. Ez szerintem kikezdhető, és a hangsúly áthelyezhető az egyes dolgokra, amik csak "egymás mellet vannak", és a sok dolog egymásmelletisége alkotja a világot.

Mivel minden dolog elhatárolható, ezért végső soron minden dolog numerikus egységet képez önamgával: Ez azt jeletni, hogy egy darab csupán egy darab kő, nem két, három, vagy négy kő együttese. (Hiszen ha több kő együttese lenne, akkor a több kő elhatárolódna egymástól...)

Ezért minden dolog, ami egy, azaz egyedi, szükségképpen magán-os. Azaz magányos, ahogy ezt használni szoktuk.

Ez a magányosság a határosságából adódik. A határosság nem azonos az elszigeteltséggel. Számomra a magány egyfajta képesség arra, hogy ne maradj meg a magányodban: közösséget alkoss...

Ez kicsit összecsapott szösszenet, de valami ilyesmi lenne az alapja az én magányfogalmamnak. PErsze itt több ponton támadható, és kikezdhető, de ha hírtelen minden oldalról meg akarnám védeni ezt a tézist, akkor bizony jó 20-30 oldalas szösszenetet kéne írnom! :)

//Persze itt még vigyázni kell arra, hogy a valódi közösségalkotás lényegében a gondolkodó lények, és első sorban az ember sajátja...//