Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Az én kis manóm születése cikk

Az én kis manóm születése


Mindig szerettem volna fiatal anyuka lenni. Ez meg is adatott 20 évesen. Mindig az volt előttem hogy olyan jó anya szeretnék lenni mint az én anyukám. Ő is elég fiatalon szült engem, 19 évesen, tehát most elég fiatalon nagymama lett. Immáron több mint 10 hónapja gyakorlom az anyaságot és most szeretném megosztani veletek az én kicsi Balázsom születésének történetét.
Az én kis manóm születése

Eredetileg 2008. december 30-ára voltam kiírva szülni, de mondtak 31-ét és 1-jét is. December 28-án, amikor felkeltem kicsit furán éreztem magam de nem tudtam mire vélni. A délelőtt szépen eltelt, bár néha éreztem pár erős szúrást a derekamban, de gondoltam, biztos elmúlik. A terhesség alatt elég sokat fájt a derekam. Aztán délután lett a fájdalmak, csak nem akartak megszűnni, inkább egyre sűrűsödtek és erősödtek.

Akkoriban még Szentendrén laktunk, anyumék meg Sopronba. Épp telefonon beszéltem anyuval, amikor megint a derekamba nyilallt a fájdalom és kérdeztem tőle, hogy mit fogok érezni, ha jönni akar a pici, mert már fájdalmaim vannak. Kicsit el is pityeredtem. Aztán mondtam, hogy nyugodjak meg semmi baj, valószínűleg meg akar születni a kicsi babánk. Gyorsan adtam páromnak a telefont, anyu mondta neki, hogy ha sűrűbbek lesznek a fájdalmak induljunk a kórházba, addig meg telefonáljunk oda. A telefont természetesen nem vették fel sehol, mivel vasárnap volt.

Estefelé úgy döntöttünk elindulunk Pestre a kórházba. Választott orvosom nem volt, mivel Szentendrén jártam terhesgondozásra.

Amikor megérkeztünk csináltak egyből NST-t, de azt mondták hogy elég rendszertelenek még a fájások, még napokba telhet, mire megindul tényleg a szülés, de ha gondolom, maradjak bent éjszakára. Még csak egy ujjnyira voltam kitágulva akkor.

Párommal sokat tanakodtunk mi legyen, végül bent maradtam a kórházban. Bekísértek egy szobába átöltöztem és mondták, hogy próbáljak meg pihenni.

Mondanom sem kell, hogy ez nem igazán ment. Iszonyatos fájások jöttek a derekamba, lefeküdni képtelen voltam. Hajnalba felmentem a nővérhez, megvizsgáltak, de nem tágultam tovább. Mondták, hogy délelőtt menjek vissza megint.

Egész éjjel egy percet sem tudtam aludni. Másnap délelőtt felmentem NST-re, megvizsgáltak és azt mondták bő 3 ujjnyira ki vagyok tágulva, irány a szülőszoba.

Gyorsan hívtam a páromat, hogy jöjjön. A szülőszoba nagyon szép volt, meg jól felszerelt. Kaptam kórházi ruhát, aztán rátettek az NST-re. Nemsokára megérkezett a párom. Szerencsére egy nagyon rendes ügyeletes orvost és szülésznőt sikerült kifognom. Kettő körül megkaptam a beöntést, ami nem volt túl kellemes. A magzatvizem nem folyt el, úgyhogy délután 3 körül megrepesztették a burkot. Egyfolytában azt akarták, hogy feküdjek le, de nem bírtam feküdni. Volt egy nagy gumilabda, azon üldögéltem végig, a párom pedig mellettem. Elég kimerült voltam az éjszakai álmatlanság miatt.

Délután négykor, amikor vizsgáltak, azt mondták nemsokára meglesz a baba. Aztán semmi. A következő vizsgálatkor megint ugyanezt mondták. A fájdalmak már igen gyakoriak voltak. Próbáltam jó mély levegőket venni, az segített picit. De végig iszonyatosan fájt a derekam, odajöttek a legnagyobb fájások.

Aztán este kilenckor bejött az orvos és azt mondta, hogy most megszüljük a babát. Mondta, hogy ha jönnek a fájások, próbáljak nagyot nyomni. Elsőre nem sikerült aztán a következő fájásnál igen, pár perccel később a szülésznő azt mondta, hogy már látni, hogy hajas babánk lesz, ha gondolom megsimogathatom a kis fejét. Megsimogattam, hihetetlen volt, ez sok erőt adott. Még pár nyomás volt hátra és 21 óra 20 perckor kibújt a mi kis Balázsunk.

Mondták, hogy jó nagy baba lesz, hát tényleg az lett. 3950 grammmal és 58 cm-rel jött a világra. Az Apgar értékelése 10/10 volt, bár először nem nagyon akart sírni. Amikor kibújt egyből odatették a hasamra. Csodálatos érzés volt.

A kicsi fiam, alig tudtam elhinni. Aztán apa elvágta a köldök zsinórt és elkezdték megmosdatni meg felöltöztetni a picit, addig engem is elláttak. Észre sem vettem, hogy szükség volt gátmetszésre, pedig ettől azért tartottam.

Amikor a pici fel volt öltöztetve, odatették a kiságyába mellém. Simogattam a pici fejét, Ő pedig csodálkozott a szép nagy szemeivel. Nagyon érdeklődő és éber volt. Aztán tüsszentett kettőt, annyira édes volt. Picit még maszatos volt és olyan kis édesen ráncosak voltak a kis kezei a magzatvíztől. Mondták, hogy azért tágultam ki nehezebben, mert jó nagy baba volt és nehezebben ment lefelé a kis feje.

Miután végeztek a sebem összevarrásával odatették mellém a picit, hogy szoptassam meg és kettesbe hagytak vele. Alig mertem hozzáérni, annyira kis törékeny meg picike volt. Nagyon ügyesen elkezdett egyből szopizni, aztán amikor jól lakott nézelődött. Aztán nemsokára jött a nővér és elvitte engem pedig betoltak a szobámba.

Miután lefeküdtem nem tudtam egyből aludni, elég kimerült voltam még. Egyfolytában előttem volt az én picikém arca és alig vártam, hogy reggel legyen és a karomban tarthassam megint.




Írta: Larissa88, 2009. december 30. 10:03
Fórumozz a témáról: Az én kis manóm születése fórum (eddig 14 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2021, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook