Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Joci baba születése cikk

Joci baba születése


Az egész akkor kezdődött, amikor teherbe estem, rettentő boldogok voltunk, de a boldogság sajnos nem tartott sokáig... A 9. hétben jártam, amikor elkezdtem vérezni, persze rögtön mentünk a kórházban ahol közölték, hogy a baba nem él, leállt a szíve.
Joci baba születése

Ez májusban történt. Nem sokkal később kiderült újra babát várok. (Ő lett Joci baba.) Rettentően féltünk, és nem mertük újra beleélni magunkat abba, hogy gyermekünk lesz.

Az egész terhességem félelemmel telt, és elég problémás volt, sokat voltam kórházban itt ott vérezgettem és nagyon görcsöltem. A 28. hétben jártam amikor beindult a szülés, nagyon megijedtünk, bementünk a kórházba ott rögtön NST- és visszatartó infúzió (egymás után három) panangin napi 3x2, szigorú fekvés. Szerencsére sikerült visszatartani a szülést. Aztán teltek a hetek, az eredmények tökéletesek voltak, míg egy nap azt mondták, a babánk veséjében valami tágulat van, 2 hét múlva kontroll. Megint rémület fogott el minket nem hittük el, hogy ez velünk történik...Visszamentem kontrollra és akkor már mindkét veséjét rossznak találták.

Fájásaim voltak (35. hét) megint csak befektettek a kórházba, kaptam vénásan vasat a rossz vérkép miatt, NST minden nap, tökéletesen rendben volt minden, de az ultrahangon mást láttak. Az orvos szerint a vesékben tágulat, a lepény 3-as és nagyon rossz nem jut tápanyag a babának, és a baba nagyon picike. Két hetet voltam bent, adtak infúziót, amivel a lepényt tisztították, hogy átjárható legyen. Aztán két hét után még egy ultrahang. Azt mondták, egyetlen egy cm-t sem nőtt a baba és nem hízott semmit. Aztán jött, hogy sebaj már lassan szülünk, maradjak bent pihengetni, több kezelést nem kapok. Hát én inkább úgy döntöttem, hogy hazajövök a kórházból és itthon megvárom a szülést. Egy hétig voltam itthon. Egy nap, június 1-én a 38. hét betöltése napján, reggel 7-8 körül arra ébredtem, hogy fájásaim vannak. Öt percenként jönnek és egy percig tartanak. Olyan délután 1-2-ig néztük az időt és mértük a fájásokat négy és két percesre csökkentek. Váltották egymást, egy négy perces egy két perces és mindig egy percig tartottak. Hát akkor úgy döntöttünk, hogy oké bemegyünk, mert itt az idő. El is indultunk a kórházba, de ahogy a szülőszoba bejáratához értünk, bepánikoltam. Nem a szülés miatt, attól nem féltem egy picit sem, csak kérdéseim voltak magamhoz ezzel kapcsolatban, hogy talán képes vagyok-e megszülni? Mi van, ha mégsem? Biztattam magam, hogy erős vagyok meg bele kell adnom mindent a baba érdekében. Attól féltem, hogy bunkók lesznek az orvosok, hisz amúgy sem voltak túl kedvesek soha, mivel fiatal vagyok...Kaptam a szidást rendesen, amikor hazajöttem akkor közölték, hogy oda nem mehetek vissza szülni.

De mit tehettem volna? Ha beindul a szülés nem tudok mit csinálni, be kell mennem, és időnk arra hogy Komáromba menjünk nem volt. És amúgy is, kötelességük levezetni a szülést. Szóval a lényeg hogy beijedtem és nem mentem be. Így hazaindultunk, hát nem sok telt bele, olyan fél óra kb. és azt mondtam, hogy menjünk vissza, mert ez már nem tréfa, intenzívebbek lettek a fájások egyre csak erősödtek.

Féltem hogy ha nem megyek be, akkor baja lesz a kicsinek, hisz beindult a szülés bent ragadhat a szülőcsatornában stb. Szóval félretettem magamat és visszamentünk. Hát bizony kaptam az áldást rendesen bent...nagyon bunkó volt az orvos. (Pont azt fogtam ki, akinél hazajöttem.) Ettől féltem a legjobban.

Hát úgy 10 percet álltam a folyosón és hallgattam a szidást mikor szólt, hogy oké csinálunk egy NST-t. Aztán közölte, hogy magának nincsenek fájásai. Mondom tényleg? Én valahogy másképp érzem. Bekísértek a szülőszobába és közölték 1-1,5 óra és megvizsgál az orvos. Így is lett, kiderült bő 3 ujjnyira nyitva vagyok, erre a kedves doktor úr: jééé magának tényleg vannak fájásai. Akkor már kicsit kivoltam és közöltem vele, hogy: nem mondja? Egy ideje már vannak, igen. Akkor jött az előkészítés, kis séta és burokrepesztés (anyósom küldött egy ismerőst a dokihoz, hogy talán kicsit segítőkészebb lesz tőle). Az is lett.. Szóval burokrepesztés irány a szülőszoba fel az ágyra és várunk ... két fájást vissza kellett tartanom, mire a doki mondta, hogy oké mehet. Nagy levegő, nyomunk, kifújjuk és gyors még egy nagyot rányomunk. Oké, meg is csináltam, de persze egyértelmű az első 2-3 levegőt kapkodtam, mint egy őrült, persze ez probléma volt, amit meg is értek, oké nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak kell lennem, hogy a baba is rendesen kapjon oxigént...

Próbáltam szabályosan lélegezni, de nyomás után sosem ment az első 2-3 lélegzetvétel. Aztán olyan 3-4 nyomás után mondták, hogy oké ügyes vagyok, látszik a baba, pihenjek egy picit amíg nincs fájás és szedjem össze minden erőm és nyomjak ahogy bírok. Nyomtam is, a szülésznő tágított ezerrel és megtörtént a gátmetszés is. És még egy nagy levegő és nyomás után megszületett az én szépségem. KISFIÚ - mondtam. Nevetve kérdezték miért másra számított? Mondom igen, azt mondták kislány lesz, de sebaj..

Rám tették, azt sem tudtam mit mondhatnék, magamhoz öleltem és sírtam, annyira gyönyörűnek láttam, úgy ahogy kijött nyálkásan véresen.....csak annyit tudtam mondani hogy sajnálom és szeretlek. Sajnálom azt, hogy nem vigyáztam rád jobban (ugyanis dohányoztam egész terhesség alatt) EGÉSZSÉGES LETT, hiába minden ijesztgetés, kutya baja volt a fiamnak, egészséges csodaszép kisfiú. 2700 grammal és 46 cm-rel világra jött egy csoda, egy álom akit oly régóta vártunk. Most már elmúlt egy hónapos, és napról napra szebbnek látom, és bármennyire is bunkók voltak a kórházban, köszönettel tartozom nekik, hisz segítettek világra hozni ezt a kis emberkét, hálás vagyok érte.

Szóval a szülésem problémás, de viszonylag könnyű volt és csodaszép.

A jelenlegi helyzet alapján úgy döntöttünk 3-4 év múlva szeretnénk neki egy kistesót is.

Kicsit hosszú lett, pedig annyi dolgot nem írtam le, gondoltam az apróságokkal nem fárasztom az olvasókat.. Így a végén szeretném biztatni a fiatal anyukajelölteket, hogy ne féljetek, ha ti igazán akarjátok, akkor menni fog és ne tántorítson el a döntésetektől senki, higgyetek, bízzatok magatokban.

Jó persze nem azt mondom, hogy ez így jó...szerintem is olyan 20-25 évesen ideális a gyerekvállalás, de ez nem mindig kortól függ. Gondoljátok át, nagy felelőség és sok lemondással jár, de csodaszép és kimondatlanul boldogító dolog szülőnek lenni. Na abbahagyom, mert a végén el sem olvassátok.. Köszönöm, hogy megoszthattam veletek ezt a csodát, amit átélhettem!




Írta: zseby-beby, 2009. augusztus 16. 10:03
Fórumozz a témáról: Joci baba születése fórum (eddig 51 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook