Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Zolika baba - Anyának kicsi Kincse cikk

Zolika baba - Anyának kicsi Kincse


2009. január 18-án született meg a kisfiam, de még csak most jutottam el oda, hogy megosszam veletek én is a kisfiam születésének a történetét. Mikor összeházasodtunk a férjemmel, azt gondoltam, hogy mi már ennél boldogabbak nem is lehetünk. De igen! Egy gyermek születésénél nincs nagyobb boldogság az egész világon! Viszonylag fiatalon, 23 évesen lettem anyuka, de egyetlenegy percig sem bánom.
Zolika baba - Anyának kicsi Kincse

Január 16-án volt nálam a védőnő, és azt mondta, hogy még mindig nagyon fent van a hasam, és hogy sétáljunk nagyokat. 17-én egész nap éreztem fájásokat, kb. 1-1,5 óránként. Előtte egy nap 1-2 jóslófájásom volt. Estére már kb. fél órásak lettek ezek a fájások, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, mert volt már január elején egy olyan esténk, amikor 5 perces fájásaim voltak, és mikor indultunk volna a kórházba, elmúltak. Kb. éjféltől már 10-15 perces fájásaim voltak, de ezek már olyan igaziak, nem olyan kis "könnyűek" mint előtte.

A férjem már mondta, hogy gyerünk a kórházba, de én még nem akartam. Vártam, hogy elfolyjon a magzatvíz. Nem akartam potyára bemenni a kórházba. Az orvosom azt mondta, hogy akkor menjünk, ha elfolyt a magzatvíz vagy a nyákdugó, vagy ha már 5 perces fájásaim vannak. Hajnal körül megérkeztek az 5 perces fájások, de magzatvíz még sehol sem volt, viszont nagy WC-re kellett menjek egy párszor. Így visszagondolva elég butuska voltam, hogy mindenáron a magzatvizet vártam, de hát első baba volt.

Reggel 8 körül már nagyon erős fájásaim voltak 5 percenként és a férjem mondta, hogy most már tényleg menjünk. Viszonylag gyorsan, 20 perc alatt a kórházban is voltunk (Szeged). Becsengettünk a szülőszobára, jött ki egy nővérke mondta, hogy menjünk be, majd az ügyeletes doki megvizsgál. Egy nagyon fiatal orvos volt, és azt mondta nekem, hogy ebből ma nem lesz szülés. Teljesen elkenődtem, hiszen pont ezt nem akartam, hogy hiába menjünk be. Komolyan, úgy nézett rám, mint aki nem hiszi el, hogy fájásaim vannak. CTG-re azért elküldött. Figyeltem, és láttam, hogy szép nagy dombok vannak a papíron, tehát tényleg nagy és szabályos fájásaim voltak. Közben jött az én orvosom is, úgy megörültem neki. Mondta hogy majd visszajön, ha lejár a 20 perc. A folyosón vártam rá, megnézte a papírt és mentünk a vizsgálóba. Kérdezte, hogy elfolyt e a magzatvíz, mondtam, hogy nem, és ebben a pillanatba éreztem, hogy elvágtak bennem valamit, és hogy folyik belőlem a magzatvíz. Burkot repesztett, és azt mondta, hogy lesz ebből szülés, csak késő délutánra várható.

A 32. héttől volt fogadott orvosom, előtte úgy voltam vele, hogy majd szülök az épp ügyeletes dokinál. A 32. héten, azonban félelem fogott el, hogy mi van, ha valami tanuló doki lesz épp az ügyeletes. Hát a sejtésem bejött, mert az ügyeletes tuti hazaküldött volna.

Burokrepesztés után felvették az adataimat, és a szülésznő bevezetett a szülőszobába. Fogadott szülésznőm nem volt, de egy nagyon kedves, segítőkész szülésznőt sikerült kapnom. Ekkor még nem kellett feküdnöm, a folyosón járkáltam, mikor bejött a férjem zöld ruciban. Na ekkor eltört a mécses nálam. Egész terhességem alatt nem féltem a szüléstől, akkor pedig nagyon nagy félelem fogott el. Kaptam egy kúpot, amivel elvonultam a mellékhelységbe, ahol hőhullámaim voltak.

Ezután feküdnöm kellett, mert rám tették a CTG-t. Már nagyon fáradt voltam, hiszen egész este nem aludtam, szenvedtem otthon, utána meg a szülőszobán. A szülésznőm javaslatára elmentem tusolni, mondta, hogy masszírozzam a hasamat a tussal, mert enyhíti a fájásokat. Nekem viszont semmit nem enyhített rajta.

Az orvosom óránként jött megvizsgálni, ami szintén elég nagy fájdalommal járt. De mindig ugyanaz a válasza volt: Ez a gyerek még nagyon messze van, meg nagyon lassan tágultam, és azt mondta ebből késői szülés lesz.

Ekkor mondtam hogy most már kérek valami fájdalomcsillapítót (dél körül). Az orvosom az EDA-t javasolta, mert hogy az segít valamennyit a tágulásba. Megkaptam, nem volt egyáltalán vészes, pedig kétszer szúrtak meg, mert először rossz helyre szúrt a drága aneszteziológus, pedig mondtam, hogy gerincferdülésem van. Ezután nagyon jó lett. Az EDA tényleg nagyon jó, a hasból teljesen kiveszi a fájdalmat, és csak a nuniban és a popsiban marad meg a szúró érzés. Azonban kb. 2 óra körül a bal oldalamon teljes erővel elkezdtem érezni a fájásokat, a jobb oldalon viszont nem. Szóltak az anesztesnek, aki egy újabb adag érzéstelenítővel jött, kicsit enyhült, de a bal oldalon továbbra is éreztem a fájásokat. Azt mondta, valószínűleg a baba nyom egy ideget.

Ketten maradtunk a férjemmel és elkezdtük mondani a fiúnknak, hogy jöjjön már lejjebb, jobb lesz neki is, ha hamarabb túl leszünk rajta, de ő még mindig "messze" volt.

Délután fél négyre teljesen eltűnt a méhszáj, viszont a kicsi még mindig fent volt. Mondta a doki, hogy a méhszáj eltűnésétől, kb. 10 percre meg szokott lenni a baba. Mondta, hogy csináljunk pár próbanyomást, viszont fájáskor meg nyomáskor leesett a kicsikém szívhanga. A doki azt mondta, hogy itt valami bibi van, valószínűleg a köldökzsinór van a babára csavarodva, és hogy most azonnal megyünk a műtőbe. Ekkor tört el másodjára a mécses.

Féltem a műtéttől, hisz előtte sosem műtöttek, de a kicsim volt a fontos, hogy mihamarabb megszülethessen.

Fent voltam az egész műtét alatt, és a bent lévők folyamatosan beszéltek hozzám, szórakoztattak. Halottam mikor az orvosom azt mondta, hogy a köldökzsinór a kicsi nyakán volt. Szegénykém azért nem tudott lejjebb jönni, mi meg "veszekedtünk" vele, hogy jöjjön már lejjebb. 16 óra 36 perckor megszületett Kincses Mánuel Zoltán 3380 grammal és 53 cm-rel! Mikor vették ki, úgy éreztem mintha cibálnának, mikor kiemelték, akkor meg egy nagy nyomást. Egyből felemelték, hogy láthassam, és olyan kis szép volt. Nem volt olyan mint a tv-ben, hogy véresek. Csak egy kicsit volt kis fehér mázas. Engem elkezdtek varrni, őt meg rendbe hozni. Mikor kész lett, újra megmutatták, és akkor még szebb volt az én kis Kincsem.

A műtőbe tolástól számítva a kicsi kb. 20 percre meglett, én viszont még utána vagy háromnegyed óráig ott voltam. Nagyon hosszú időnek tűnt, amíg varrtak. Mikor kitoltak a férjem és a szüleim a műtő előtt vártak. És az én férjem bizony sírt, és csak ennyit mondott: Nagyon szép, nagyon szép! Mint kiderült utólag, ő ekkor már dajkálta is, mivel ahogy kihozták a kicsit a műtőből, ő mehetett vele és foghatta is.

Egyáltalán nem bánom, hogy császárosan szültem, hisz a kisfiam miatt muszáj volt. Nagyon gyorsan felépültem és a tejcsim már másnapra megérkezett, és azóta is van. Az az egy dolog hiányzik viszont, hogy nem foghattam azonnal a karomban a picimet, csak másnap reggel.




Írta: ibuska1990, 2009. november 13. 10:03
Fórumozz a témáról: Zolika baba - Anyának kicsi Kincse fórum (eddig 35 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook