Mennyire számít egy árajánlatkérésre érkezett válasz esetén a kapott íráskép? (beszélgetés)
Lehet "csak" diszlexiás szegény pára. De remekül dolgozik. :)
Arra ügyelj, jól nézd meg kik is ajánlották.
Mert ugye, rokon, haver is tud sok szépet mondani róla.
Bevett szokás.
Eddig hét ajánlatot kaptam, és mindegyik kér előleget. Nagyjából a harmadárat.
Ezeket a szolgáltatókat neten találtam, kiírtam kb 15-öt akikre egyáltalán érdemes gondolni. Referencia és szolgáltatások alapján.
Amúgy tudom, hogy túlagyalom,mint amúgy mindent, de nekem valahogy olyan fura volt az a levél, ami tele van elütéssel, hibákkal. Elsőre végig sem olvastam, csak mentem a következőre, de hát aztán visszaléptem a levélre és átnéztem. És mivel ezek nem szabvány méretű ablakok, még jót is mosolyogtam magamban, mert van egy speckó kérésem és ebben az ajánlatban külön kitér rá. Szóval lehet mégis ő lesz a befutó. ☺️
De még várok az összes visszajelzést onnan, ahova küldtem ajánlatkérést.
Én a referenciamunkákra lennék kíváncsi. Mióta vállalkoznak?
Mennyi a garancia, jótállás a munkájukra?
Ha fair, az árajánlatba beleveszi az esetleges előre nem látható, rejtett hibából adódó munkát is.
Nem árral, hiszen potenciális, de számításba kell venni, például, ha nem jó az áthidaló gerenda. Ajánlották, hogy előre ne fizess, én sem fizetnék előre, de muszáj lépésenként megelőlegezni. Ismerek olyan vállalkozót, akinek milliókkal maradtak adósak.
Tehát neki is muszáj bebiztosítania magát, hogy nem ingyen dolgoztatják.
Alaki, vagy helyesírás alapján nem lehet talán dönteni.
Mondjuk, ha jobban befutott már meg tud fizetni egy adminisztrátort, aki legépeli neki az árajánlatott.
Erősen gondolkodnék kinél rendelném meg. Fizetni csak a munka teljes befejezése után
tehát a keret össze legyen vakolva a fallal
Volt csoportvezetőm vezette a napi munkanaplót. Kétkezi melós volt mindig és gyönyörűen írt
Apám ugyan így, ő humán volt
Én elég hullámzóan , sorokat nem tudom vezetni, betűnagyságok is változnak
Számítógépen viszont látványos árajánlatokat , illetve számlákat írtam.
Egy távoli rokonom házassági hirdetést adott fel évtizedekkel ezelött. Annak a nőnek válaszolt aki a legcsúnyábban írt , és sok-sok évig éltek boldogan
Szoval a fene tudja kit választanék, nehéz jól dönteni
Ablakcserét tervezek, és összeszedtem a kívánalmaim egy levélben, mértem, fotóztam. Több helyről kaptam választ, árban nagyjából egyformák. A Facebook és Google értékelések alapján is van előszűrés nálam, most két ajánlat van, ami így rokonszenves.
Az egyik egy nagyon szép ajánlat, látszik, hogy használnak valami szoftvert, ami tételesen lebontva, táblázatszerűen, áttekinthetően ír le mindent.
A másik egy olyan ajánlat, amiben a termékek csak felsorolva vannak a válaszlevélben, tele elütéssel, hol tegezve, hol magázva.
Viszont ez utóbbi kb 10 nap alatt legyártja az ablakokat, a másik kb 6 hét.
Értékelésük korrekt.
Nektek számítana egy ilyen esetben az, hogy aki az ajánlatot készítette, az hogyan ír?
Nyilván nem ez lesz a döntő érv, a témát azért hozom fel, mert elgondolkodtam, hogy mennyire befolyásoló tényező egy ajánlat sikerénél a fogalmazás, helyesírás. A személyes kapcsolat első lépcsőfoka ez szerintem.