Az elfogadás hatalma (beszélgetés)

Az elfogadást nem lehet félreérteni. (:

Megváltoztatni embert viszont tényleg nem lehet. Pont ez a - talán egyetlen - momentum, amelynél az elfogadás hasznos. Das stimmt.

az elfogadás nem passzivitás...nem beletörődést jelent:) ha mélyvízben kerülsz, a legjobb amit tehetsz, hogy elfogadod a helyzetet és fenn próbálsz maradni - a legkülönbözőbb technikákkal...

Ha nem fogadod el és kapálózni kezdesz - vesztettél:)

azt gondolom, sokan félreértik az elfogadást... ez nem azt jelenti, hogy MINDENT el kell fogadnunk...

Igen, fogadd el, h ezt az életet választottad, mielőtt megszülettél.. de szabad akaratod van tenni ellene és változtatni rajta, ahogy tetted. Egy rossz anyós- meny kapcsolatban nem az az elfogadás, hogy "ez van, nekem tűrnöm kell...beletörődöm". Az elfogadás az, hogy elfogadod az anyósodat olyannak amilyen... és megpróbálod a legjobbat kihozni a helyzetből. (lehet, hogy megváltoztatod...lehet h nem beszélsz vele, esetleg más konstruktív megoldás...kitudja:) )

Ha mindent megtesz valaki és megpróbálja kihozni a dolgokból a lehető legtöbbet, akkor sikerülni fog neki, és nem kell mit elfogadnia, csak a sikert, amiért megküzdött. A dolgok ugyanis úgy történnek, ahogy mi történni hagyjuk őket.

Az elfogadás számomra egy igen passzív dolog, amit nem kultiválok túlzottan. Bármennyire is próbálják igazolni ennek ellenkezőjét, a passzív az akkor is passzív marad. (:

"Az elfogadás hatalma"?

Már gyermekként sem fogadtam el, hogy nagyon szegény családba születtem, és nekem az az osztályrészem, hogy mások levetett ruháiba járjak,éhezzek, és a szegény gyerek nem tanulhat tovább.

Én kitörtem 15 évesen, mint az Etna, és másokat is erre buzdítok.

Semmit sem kell elfogadnunk, mindig legalább két dolog közül választhatunk, hisz ezért születtünk egy duális világba.

az elfogadás nem azt jelenti, hogy birka módjára elfogadsz mindent, bármi is jön:) sztem ha mindent megteszel, és igyekszel a dolgokból azt kihozni, amit csak lehet, akkor tudd elfogadni, hogy a dolgok úgy történnek, ahogy történniük kell... nem magától...csak úgy:)

Igen! ha mindig minden ok lenne, nem hagyna bennünk igazán maradandó nyomot. Mennyivel jobban emlékszünk a fájdalmak árán megélt dolgokra, mint a jókra. Igen, így tanulunk, ebben egyetértek. Az elfogadás egyik része ez is :)

Az nem hárítás, hanem tény, hogy az "elfogadás" fogalma a világ legnagyobb kliséinek egyike. (:

Az embernek nem az a dolga, hogy mindent elfogadjon, hanem, hogy küzdjön és fejlődjön az akarata. Az elfogadás művészetét pozitívumként tüntetik fel, ami részben igaz is, hiszen - mint írtam - piti ügyekben tényleg hasznos tud lenni. A haaatalmas élet viszont ennél többet követel. Az embereknek szenvedniük kell, hogy igazán élhessenek. Ez pedig puszta elfogadással nem fog menni. Az a hippik dolga. (:

Szia!

Nagyon tetszik a cikked. Teljesen igazad van, de sajnos én nem mindig tudok elfogadni, még sokszor saját magamat sem. Mindig van valami ami számomra elfogadhatatlan. Jár az agyam butaságokon, pedig elkéne fogadni a mindennapokat, történik ami történik és valamiért így kell legyen. ha egyszer elfogadnám saját magam (lenne teljes önbizalmam) tudom minden jobb lenne, nem kellene stresszelnem magam fölöslegesen. Anyósom is kimutatta a foga fehérjét és emiatt még nem tudok megbocsátani neki, tudom jobb lenne, de még nem megy. Ugyanígy van vele a párom is, nagyon haragszik az anyjára. A munkahelyemen hellyel-közel már megy a dolog, sokmindent meghallgatok, de nem foglalkozom vele, nem stresszelem vele magam. Rájöttem nincs értelme magam bosszantani.

tisztelem a te véleményedet is, de azért elmondom az enyémet is épp ezért:)

épp ha mélyebben belegondolsz, akkor nyer értelmet és nem felületesen olvasva. sztem ezeket a dolgokat mindenki be tudja magában azonosítani... már aki nem hárít :) szép napot neked! :)

Tetszik a cikked képe. (:

A többi számomra csak rizsa, egy összekevert maszlag, amely egyberántott egy csomó klisét. Az égvilágon nem sok értelme van, ha jobban belemerül az ember, és nem csak felületesen fogja fel az írásodat.

igen...ilyen mumuskái mindenkinek vannak... pontosan tudjuk, hogy ezek azok a folyamatok amiből tanulnunk kell, amiket meg kell oldanunk:)

valaki egyszer azt mondta: "nincsenek problémák, csak megoldandó feladatok"...és miylen igaz:)

A döntéseimmel nincs bajom, inkább az, hogy vannak olyan visszatérő helyzeteim, amik kellemetlenek, és nem bánnám, ha már nem lennének.

Tudom, hogy ilyenkor tükröt kapok, és emiatt van bennem hárítás. Jó kis meg nem oldott mumuskák...

Ez tetszik!

Bár sokszor rájön az ember, hogy nem megbocsátott, nem elengedett, csak amíg épp nem volt helyzet, addig mintha mi sem lenne...a volt férjemmel kapcsolatban sajnos rendszeresen belefutok.

Amúgy, ha valamit tényleg el tudunk fogadni, bár látszólag "rossz", az tényleg nagy feloldozást ad.

Nagyon tetszik ezen írásod is, melyet köszönök. Apró kiegészítést tennék hozzá, az én szemszögemből, az én nézetemből nézve.

Sajnos az elfogadásnál megállunk, pedig az még csak a fél-úton járás az "égi áldásként kapott" általam MEME elnevezéssel bíró folyamatban.

Ezen írásodban az első kettő nevén van nevezve, viszont az utolsó kettő nincs:

Megértés-Elfogadás-Megbocsátás-Elengedés

Ezen folyamat zajlik minden egyes pillanatunkban, akár kimondva-felfedezve-észrevéve, akár kimondatlanul-észrevétlen, tudatosodási holtartásunktól függően.

És még hosszan tudnám fejtegetni, de mindenki tegye saját belátása szerint :)