Az elfogadás hatalma (beszélgetős fórum)

Az elfogadás nem jelenti azt, hogy nem ismeri el az ember, ha mások ártottak neki, akár tudatosan, akár tudattalanul. A sérelmet is el kell ismerni, és elfogadni, aztán viszont el kell engedeni, másképp nem tudunk együtt élni másokkal, és nem tudunk megbízni újabb emberekben.

Azt feltételezni, hogy mások mindig szándékosan bántanak, és direkt ártani akarnak nekünk, ez egyenlő lenne azzal, mint ha azt mondanánk: mindenki gonosz, és csak bántani akar... Ez élesen negatív gondolkodás.

Szerencsésebb úgy hozzáállni, hogy mások (is) gyakran hibáznak, és legtöbbször valójában tudatában sincsenek annak, hogy mit okoznak a másik embernek, mert csak az ostoba kis egójuk hajtja őket, védik magukat, illetve győzni akarnak mindenáron. Ha az ember megtanul felülemelkedni ezen, és nem csak a kicsinyes játszmákat nézni, akkor van esélye meglátni mögötte a valódi embert.

Nem mindenki érdemes arra, hogy Te ölj energiát az ő megértésébe. Olyankor nem az ő cselekedeteit kell elfogadni. Nekem sem megy mindenkinél, mert ha elfogadnám azt a magatartást, úgy érzem, saját magam köpném szembe. Olyankor a helyzetet kell elfogadni, hogy megváltoztathatatlan, és kerülni, amennyire lehet.

Persze erről írni egyszerű, ezt mindenki tudja. Gyakorlatban -ahogy írta korábban valaki-. érzelmektől tűlfűtve még nehezebb, de tanulható. Mindig nem fog menni. De ha már napi egy bosszúságtól megkímélem magam, az jó.

én már asszem a túlsó végéről írok,mert pont most jutottam el oda,hogy elég volt az elfogadásból.

már belerecscent az agyam,véglegesen belefáradtam,mert annyira sok embertől,és sokféle témában gyakoroltam azt,hogy lássam a dolgokat az ő szemszögéből,megértsem,és elfogadjam és elhiggyem,hogy amit tett,az nem szándékos volt és/ vagy nem ellenem tette.és hogy megbocsássak(sőt akár szeressem őket ezután továbbra is,vagy jóindulatú maradjak),amiért különféle sz.rokat gerjesztettek körém,amivel aztán birkóznom kellett.

Sziasztok!

Sajnos még nem volt alkalmam az összes hozzászólást végigolvasni, mindenkinek igaza van valamiben, akit olvastam. Ebből is látszik, mennyire mások vagyunk, és mennyire más szemszögből értékeljük az olvasottakat. Én a saját tapasztalatomat tudom csak leírni.

Van, amit el kell fogadni, mert nekünk lesz könnyebb. Van, amikor nem lehet beadni a derekunkat, és ez vezet fejlődéshez. A lényeg szerintem, hogy mi motivál minket. Ha csak élünk bele a világba, akkor lehet puffogni, hogy mások milyenek, kinek mije van, és lehet bezzegelni. Ha azonban a változtatás/elfogadás azért történik, mert felismerjük, hogy spirituálisan magasabb szintre juthatunk általuk, és céljainkkal pozitív eredményt szeretnénk elérni (nem áskálódni, ártani, megbusszulni stb)akkor bármelyik döntést is hozzuk, már részünkről megtettük, amit abban a helyzetben a legjobbnak láttuk.

Először magadtól várd azt a változást, amit a világtól szeretnél.

Bocsáss meg, de a felsorolásodból kimaradt a megbocsátás, amit nem tudok elengedni ;-)

Megértés-Elfogadás-Megbocsátás-Elengedés.

Némelyek félreértették a cikket, én nem. Értem miről szól, és egyetértek vele.

A számunkra negatívnak megélt dolgok súlya akkor nem nehezedik ránk többé, ha félretesszük az ítélkezésünket, és mély megértéssel meghajolunk az előtt, ami VAN. Ekkor tovább tudunk lépni, nem stresszelünk, tudunk fejlődni és változtatni, és nem rágódunk, mint kutya a csonton.

Az elfogadás nem beletörődést jelent, vagy helyeslést, hanem a valóság tudomásul vételét, elismerését függetlenül attól, hogy mit tartott arról az egónk. Ez egyszersmind feltétele is a változtatásnak, amit ugyanis nem tudunk elfogadni, azt újra meg újra visszadobja nekünk az élet, "újratanulás" céljából.

Egy szorongató helyzetből tehát nem az a kiút, hogy ítélkezve menekülünk, hanem mély megértés és elfogadás, elengedés után félelem és görcsök nélkül tudunk alkalmazkodni, vagy változtatni.

egyetértek veled:) az ezotéria viszont nagyon tág fogalom...sokmindent takar és magába foglal, néha bizony szélsőséges dolgokat is.

Az gondolom, mindenki maga tudja, érzi mi az amit el tud fogadni, amit magáénak érez...külső ráhatások nélkül. Ha olvasok vmit érzem, h nekem szól, vagy egyszerűen "nem fog meg". Aki fanatikusan követ vmit, csak mert divatos, és más is azt teszi, az nem fejlődés, és semmivel nem lesz "jobb", csak összezavarodik...

Amit leírsz, azt egy könyvben "keskeny nyomtávú ezotériának" nevezték.

Tulajdonképp mindenki csak a saját életét oldhatja meg, és teljesen egyetértek azzal, hogy önmagunkat kell(ene) szeretni és elfogadni. Sajna népbetegség, és mindenki csak magát gyógyíthatja...

Tetszik a cikk! Az elfogadás számomra azt jelenti, hogy "saját szemszögemből" reálisan nézem magam és környezetem: nem kívánok lehetetlent magamtól és nem támasztok irreális elvárást másokkal szemben sem.

Pl. nem harcolok a külsőm ellen, de ez nem azt jelenti hogy elhanyagolom. Lehetne jobb állásom és jobb fizetésem, viszont az annyival többet elvenne belőlem, hogy az már nem érné meg. És még sorolhatnám. Elfogadom magam az előnyös és hátrányos tulajdonságaimmal egyaránt és úgy érzem ez jó nekem. Kiegyensúlyozottnak érzem magam.

Úgy veszem észre, hogy sokan irreális célokat tűznek maguk elé, így sokszor feleslegesen küzdenek.

Persze valahol ezt a küzdést a fogyasztói társadalom is generálja: fogyj le, hízz meg, erősödj, képezd magad, légy lepedőakrobata, utazz egzotikus országba, legyen ez, legyen az; de ezek eléréséhez fizess elő, vedd meg, iratkozz be, stb.

"lehet, hogy megváltoztatod. . ."

Ahhoz, hogy jobb legyen a világ, csak önmagunkat kell megváltoztatni.

Anyós?

Sokakat olvasok anyósról nyilatkozni így, vagy úgy, de Ő a szívem választottjának az Édesanyja.

Ha Ő nem lenne, nem kaptuk volna meg életünk nagy szerelmét.

A többi jön magától.

Nálunk is csörgött a tányér, elköltöztünk és kész.

Első perctől nem szabad hagyni, hogy Ő akarja megmondani, hogy nekem mi a jó.

Ember 1: A szeme láttára ment tönkre, akit a legjobban szeret, egy ostoba és értelmeteln kettős tragédia hatására.

Ember 2: A fizetése a válság óta megfeleződött, mellékállást vállal, hogy a reszin és lakástörlesztőn kívül kajára is fussa, és miközben jobb munkalehetőséget nem kap, szép lassan fut ki a gyerekvállalási korból.

Ezek mind csak azért problémák, mert annak látják őket. Valósjában nem azok. :-O!!!