Az apám nem akarja, hogy eljárjak itthonról, mit tegyek? (beszélgetős fórum)

Egyszer apám is bejött a diszkóba, csak úgy körülnézni.. 😂😂

Egyébként ő járt értünk és fuvarozott haza, a kocsiban várt általában a parkolóban.

Kivéve, mikor nem! 😂😂😂

Féltékeny na! Kérdés meddig megy el? Mert ha az estleges látogatódat kisfejszével várja ,akkor gáz van!

Túlzás persze, de az se jó ha "csak simán goromba ,elutasító.Lesz 1-2 körötök:)

Tudsz vele beszélni? vagy már a randi témát is elutasítja?

Nincs túl jó véleménye a nőkről!

Megoldást nem tudok mert nem látok bele a kapcsolatba, de most a sarkadra kell állni:)))

Sajnálom.

Az enyém él, de ritkán látom.

Hétvégén tuti jön a születésnapom miatt, aztán majd márciusban a névnapja miatt...

Apának megvan a helye az életedben,és neked is megvan a helyed apa,anya életében.A párkapcsolati dolgaidhoz nincs köze a szülőnek,hacsak te nem osztod meg velük,vagy nem kérsz tanácsot.Ez így egészséges,éld az életed,élesen határold el térben és időben a magánéletedet,ahogy ők is teszik,amikor becsukják az ajtót magukra.Te sem vájkáltál az életükben soha,de megtehetnéd,nyilván az már nem tetszene nekik,bár ők ugyan ezt teszik veled.Mármint apa.Am mindenhol így megy,mert a szülő most veszíti el a gyerekét a rossz szülő szemszögéből,és foggal-körömmel ragaszkodna ahhoz a gyermekhez,aki amúgy már felnőtt.

Örömszülőként így nem fognak sírni az esküvődön,mert nem lesz aki meghívja őket.A szeretet nem erről szól,ha segíteni nem tud vagy nem akar a szülő,akkor maradjon a saját térfelén és legyen magas a betonkerítés,így mindenki békében élhet.

Intézd úgy,hogy ezt megtalálják,el fognak gondolkodni.

Sajnos vannak ilyen nehéz emberek.

Ezzel nem fogsz tudni mit kezdeni.

Ne foglalkozz vele, menj, éld az életed.

Ha olyat szól be, vágj vissza.

22 éves vagyok, még a szüleimmel élek, viszont ez egyre terhesebb az apám miatt. 18 éves koromig nemigen volt társasági életem, kapcsolatom sem, akkor kezdődtek a "kalandozások", de utána sem éltem kicsapongó életet. Mindig időben hazaértem, sosem voltam részeg, nem keveredtem kínos ügyekbe, az apám mégis rossz szemmel néz rám, amiért pasizok. Pedig nem szokásom hazahozni senkit csak úgy, nem terhelem a magánéletemmel a családot, de neki nem tetszik, hogy eljárkálok otthonról, folyton megjegyzéseket tesz, amiket aztán parázsviták követnek. Ha egy barátommal találkozom, az rendben van, de mindenki mással nagyon elutasító, és egyszer már hangot adott annak egy hevesebb pillanatában, hogy "ne legyek olyan fehérmájú mint az anyám"... pedig nyilván ő is messze áll ettől a definíciótól.

Most van egy kapcsolatom, két hónapja vagyunk együtt, de szeretjük egymást. Viszonylag sűrűn találkozunk, ami hetente többszöri alkalmat jelent, és minden második hétvégén nála alszom, ami szerintem teljesen elfogadható mennyiség. Az exemmel havonta egyszer találkoztunk pár órára, többek között ezért is lett vége, talán ezt szokta meg az apám, mindenesetre most szúrósan néz és kommentálgat, ha látja, hogy készülődöm. Anya mindig próbálja helyre tenni, de annak meg sértődés a vége, jön az, hogy őt abszolút hidegen hagyja, hogy mit csinálok, és hogy őt teljesen hidegen hagyja az én barátom... eléggé különbözik a stílusuk, de jó ember, és ezt hiába hangsúlyozom, továbbra is elutasító. Ami viszont a legjobban zavar, az az, hogyha elmegyek itthonról -akár csak egy pár órás találkára-, akkor jön a gúnyolódás és a nemtetszés, és már ott tartok, hogy nem fogok elmenni, csak hogy ne gondoljon apám rosszat rólam. Ez persze a barátomnak nem tetszene, amit meg is értek, és nevetségesnek találnám mindezt elmondani, mikor 22 éves vagyok... de mégis, ez mindenkinél így működik? Én értem, hogy egykeként apám félt, de nem érzem normálisnak ezt az elutasító viselkedést. Anya is folyton veszekedik vele emiatt, eleve egy nehéz természet, én viszont kezdem unni. Mit tegyek? Vagy tényleg akkora baj, hogy 22 évesen meglátogatom a barátomat?