Anyósék velünk akarnak költözni, mit tegyünk? (beszélgetés)
Szerinted szülő nyakán élés, hogy pont fordítva van hogy ők akarnak velünk költözni?
Illetve az hogy abba a pénzbe nincs kaja, magának külön vesz, ami néha el is tűnik a hűtőből?
nem tudom, te mit olvastál, én úgy veszem ki, a srác most is a szüleivel él és belead a rezsibe. külföldön dolgozva fura lett volna, ha az anyja nem engedi be, gondolom, nem vitették el a házat külhonba :))))
a nem nem és nem pedig arra vonatkozott, hogy nem költözhetnek velük :)
lehet csűrni csavarni, hogy de neked igazad van, én akkor is úgy gondolom, hiába ordít, hogy anyósék problémásak, a családját is kapja az ember a másiknak, ha összeházasodnak :) és sok mindent meg lehet szabni és el lehet várni, például hogy anyósék ne éljenek velem, de abba nem szólnék vele, ha a párom anyagilag támogatná őket
Sajnos nem ők nevelték fel, hanem a nagyszülők miután kikerült a bentlakásos suliból.
Elvileg azt hajtja neki az anyja, hogy miatta költöztek vidékre. Akkor ő 10 volt. Szerintem egy 10évesre ez nem fogható! Senki nem tartott a fejéhez pisztolyt hogy hitelre kell 6milliós autó és ház.
Senki nem mondta, hogy hisztizek, sőt nincs ebből feszkó, semmi. Egy szóval nem mondtam, hogy ne adjon, hanem azt hogy véges ez is. Ő heti 6 napba dolgozik azért a pénzért 12órát, szeretne haladni, de így nem lehet.
Azt írta a fórumindító, hogy amíg otthon élt a párja, addig beleadott a rezsibe, de a szülei ezt utána is elvárták volna. Ha igaz a következő mondat, akkor nem tudom, ki a seggfej:
"13. n_orchidea 2015-01-28 12:10
Párom már a mondat elején közbe vágott, hogy nem nem és nem.
Amúgy ő dolgozott kint külföldön is, addig nem adott pénzt a rezsibe és lakhatott az autójában mert az anyja nem engedte be!! "
én valahogy nem is ezt látom ebben a sztoriban. nem a srác tartja el a szüleit, hanem belead a közösbe, ami már ne is haragudj, de egy gyerektől elvárható, amikor már nem gyerek ugye és dolgozik, de azért a szülők nyakán él ;) így is lehet nézni. egészen biztos vagyok benne, hogy a srác nem 2 hónapos korától dolgozik és tartja el a szüleit, valahogy csak felnevelték, lakást vettek, eltartották, fizetik a dolgaikat most is :)
nem jó, ha egy nőci belekavar a párja családi életébe, és előre hisztériázik, hogy nehogymár adjon bármi pénzeket a srác a szüleinek, menjen a mama dolgozni. egyrészt nincs köze hozzá, a srác pénze, ha telik rá, miért ne segítene, másrészt csak kiszúr a párjával, ha adja a feszkót. mert a srác is világosan ismeri a helyzetet, de gondolom kevés olyan szívtelen segg van, aki a családjának ne segítene, mégha tudja is, hogy nem éppen makulátlanok
szülőként és gyerekként is úgy gondolom, hogy tulajdonképpen mindegy. mert se a gyerekemet, se az anyámat nem akarnál nehéz helyzetben hagyni, ha megtehetem, hogy segítsek
vagy te hagynád, hogy az anyádnak ne legyen mit ennie, vagy elárverezzék a házat a feje fölül, csak mert magára vessen, hogy olyan, amilyen? az egy dolog, hogy az ember látja, miként él vagy lusta, és megpróbál beszélni vele
megint csak azt tudom kérdezni, hogy és?? :) zárcsere és ennyi. már ne haragudj, felnőtt emberek vagytok, megmondjátok anyucinak, hogy ti ketten akartok összeköltözni és idővel családozni, önállóan, nem szülőkkel élve. ennyi és vége a témának
de én a helyedben nem kezdeném el szítani a tüzet, hogy a párod ne segítsen be. mindegy, hogy milyenek a szülei, de az ő szülei, a helyében én is megpróbálnék segíteni, még ha nem is kötelező ugye, de nem hagynám bajban a szüleimet
hát van kulcsuk.. és csak anyagiak miatt akarnak jönni, mert akkor mint most is a nagyrészt a páromra hárítanák. Jól keres, de nem annyira hogy még őket is sponzorálja. Megértem, most sem tud sokat spórolni mert hol ki kell őket segíteni (anyós ha dolgozna nem lenne gond) és ez nem lehet örökké így.
Egyszer mi is akarunk pl gyereket, másik kocsit, nyaralni stb.
én akkor sem nagyon értem, mert ha a párod sem akarja ezt, és megmondja nekik, nem fognak erőszakkal odabútorozni :) valószínűleg ha megmondaná, hogy besegít anyagilag továbbra is, akkor nem feltétlenül ragaszkodnának együttélősdihez :)
itt csak akkor lenne probléma, ha a párod bizonytalan lenne vagy befolyásolható
Húúha:)
(nem olvastam el semmit csak a címre reagáltam)
Szerintem a párod van olyan határozott, hogy ezt nem fogja engedni. Bízz benne!
Kitartás, sok szerencsét a közös élethez.
További ajánlott fórumok:
- Tanyára költözni, kicsit másként, mint gondolják...
- Ha Te nagymama vagy és az unokád hozzád akarna költözni, mert nem tetszik neki az otthoni rendszer, mit tennél?
- Pesterzsébet - oda szeretnénk esetleg költözni, milyen ott lakni?
- Anyósom hozzánk fog költözni. Nagyon félek tőle, hogyan fogjuk egymást elviselni.
- Titok ismerők, mit tegyek, ha nemkívánatos személyek akarnak a szomszédba költözni, hogy befolyásoljam a döntésüket?S.O.S.
- A barátnőmmel jövőre össze akarunk költözni, de a szülők hallani sem akarnak róla!