Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Agyvérzés után életet adni! cikk

Agyvérzés után életet adni!


Ez a történet nem a teherbeeséstől, hanem 2 hónappal korábban kezdődik. Amikor egy szirénázó mentőautóban a mentős azt mondta, nekem már nem lehet gyermekem, örüljek, ha életben maradok. Aztán a sors másként gondolta, és én győztem!
Agyvérzés után életet adni!

Az én történetem nem is a teherbeeséstől kezdődik, hanem már 2 hónappal korábban!


2011. december 27-én átmentünk húgomékhoz karácsonyozni. Ekkor ajándéknak egy bejelentést kaptunk: 9 hónap múlva kétszeres nagynéni leszek. Nagy volt az öröm!


2011. december 28-án reggel iszonyatos fejfájásom lett. Hánytam, és hasmenésem is volt. Szerencsére párom épp itthon volt, és mikor rosszul lettem, hívta a mentőt, ami 2 perc alatt ki is ért hozzám. A mentősök vizsgálgattak, kérdezgettek engem. Hallani mindent hallottam, viszont válaszolni nem tudtam semmire. Úgy éreztem, mintha lebénultam volna! A mentős orvos közölte, valószínűleg agyvérzésem van! Azonnal vittek a Dél-pesti kórházba, majd onnan az Amerikai úti agysebészetre. Majdnem 4 órás műtéttel hozták helyre az eret, ami szétrobbant a fejemben.


2 hét lábadozás után januárban, szerencsére teljesen felépülve hazatérhettem a kórházból. Az egészből csak a látásromlás maradt vissza.

Az orvos ekkor letiltott a fogamzásgátló tablettáról, mert sajnos ez is hozzájárulhat a nőknél az agyvérzéshez!

Viszont azt is mondta, jó lenne, ha körülbelül egy évig nem akarnánk babát és nem esnék teherbe! Mert a terhesség alatt sokat változik a szervezet, és fenn állhat egy újabb agyvérzés veszélye. Mivel koponya CT-t csak műtét után egy évvel csinálnak újra.


Gondoltuk párommal, hogy akkor majd vigyázunk. Nem terveztünk még babát! Mivel a ciklusom összezavarodott, így nem tudtam pontosan, hogy mikor fog, vagy mikor kell megjönnie. Márciusban számolgattam, mikor kellene megjönnie. Hát... én vártam, de csak nem akart megjönni a havim. Így 3 nappal a várt időpont után, március 17-én csináltam egy tesztet. Sosem voltam még ennyire magabiztos terhességi teszt eredményét illetően. Szinte 100%-ig biztos voltam benne, hogy nem lehetek terhes!


Épp a teszt készítése előtt beszélgettem párommal, ha véletlenül terhes lennék, elvetetném. Sajnos elég nagy problémáink voltak, nem beszélve az agyvérzésről.

Nos, mikor megcsináltam a tesztet, az kb 10 másodperc alatt 2 piros csíkot mutatott! Azonnal elbőgtem magam. Legszívesebben kitörtem volna a fürdőszoba falát, ha tudtam volna! Ezt párom is hallotta, és azonnal jött utánam. Mikor meglátta, hogy sírok, egyből tudta, hogy babánk lesz!

A kb 10 perccel azelőtti kijelentésemet ekkor már nagyon megbántam!

Tudtam, egy picinyke élet van a szívem alatt!

A MI babánk!

Ekkor már tudtuk, Ő kell nekünk!

Egy hét múlva el is mentünk a nőgyógyászhoz, aki igazolta a terhességet. Igaz, ekkor még csak a szikhólyag látszott.

Majd szépen telt múlt az idő.

Izgalmas volt hogy a húgommal együtt várunk babát.

A nőgyógyász elküldött neurológiai vizsgálatra, hogy a baba biztonságban lehet odabenn.

Minden vizsgálat azt igazolta, hogy nincs akadálya annak, hogy kihordjam ezt a terhességet. Viszont természetes úton semmiféleképpen nem szülhetem meg Őt, mert ha mégis van még akár csak egy vékonyabb ér a fejemben, az az erőlködéstől megpattanhat.

Így maradt a programcsászár!


A terhesség teljesen rendben zajlott. Egyszer sem volt rosszullétem.


Majd a 16 héten, mikor mentem AFP-re kiderült, kislányunk lesz! Ennek mi rettenetesen örültünk! Ekkor már tudtuk, Zsófia lesz a neve.

Imádtam, ahogy szépen növekszik a pocakom. Sosem voltam még annyira büszke az alakomra, mint várandósan.

A 24. héten voltunk 4D-s ultrahangon. Ekkor kukkantottunk be úgy igazából a pocakba. Ez hatalmas élmény volt! Látni a kis arcát, és ahogy ficánkol.

Ezen a héten döntöttük el, hogy a Péterfy kórházban keresünk magunknak orvost.

Ebben a kórházban lehetőség van apás császárra.

Meg is találtuk a nekünk megfelelő doktort. Szerencsére még át is vett engem a másik orvostól.


A terhesség utolsó két hónapja már kicsit nyűgös volt. Hatalmas volt a pocakom, és sokat híztam is. Mindenki úgy gondolta, még a doki is, hogy 4 kg feletti babánk lesz. Majd szépen lassan elérkezett a november.

Húgomnak közben szeptemberben megszületett a kisfia.

Ekkor felgyorsultak az események! Naponta jártam be a kórházba vérvételre, megbeszélésre és Uh-ra, ahol kiderült, hogy a pici babánk farfekvéses. Majd megkaptam az időpontot.


November 8-án lesz a nagy nap!


2012. november 7-én befeküdtem a Péterfy kórházba.

Ez egy eléggé unalmas, és hosszúnak tűnő nap volt. Csak feküdtem egész nap a kórházi ágyon, és vártam a másnapot, amikor is találkozhatunk kicsi lányunkkal, Zsófival. Persze nagyon féltem ettől az egésztől. A műtéttől, az anyaságtól.

Szinte egész éjjel semmit sem aludtam.

Aztán eljött a reggel. Tudtam, hogy én leszek az első, akit visznek a műtőbe. Zsoltival meg is volt beszélve, hogy korán odaér a kórházba, mivel apás császár miatt választottuk a Péterfyt.


Én reggel 7-kor besétáltam a szülőszobára, ahol elkezdték bekötögetni az infúziókat. Az ápolónő nagyon kedves volt. Próbált jókedvre deríteni, hogy ne féljek annyira.

Pár perc múlva már hallottam, hogy a férjem megérkezett, és engem keres. Be is jött hozzám, és átvette a steril, kék rucit. Hát......kissé szűk volt rá, de jól állt neki!


Majd várakoztunk.


Közben megérkezett a doktor úr is, és ő is benézett hozzánk. Mondta, hogy még kb fél óra, és mehetünk is a műtőbe. Aggódtam nagyon én is, és férjem is. Látszódott rajta. Persze próbált ő nyugodt maradni, nem akarta felém kimutatni.

Annyira aranyos volt!

Majd hirtelen jött egy aneszteziológus. Nem az, amelyikkel megvoltak beszélve a dolgok, hanem egy másik, idősebb nő.

Ő közölte, hogy nem ajánlja az érzéstelenítést, és nem is szeretné nekem beadni, az agyvérzéses előzmények miatt.

Így maradt az altatás. Kénytelen voltam beleegyezni. Bár így le kellett mondanom a apás császárról. De azért az megnyugtatott, hogy tudtam, férjem ott van, és vigyáz ránk!

Az anesztes elmondta, hogy mi hogyan fog történni. Ezután kb. 2 perc múlva jöttek értem, és besétáltam a műtőbe.

Ez a látvány maga volt a borzalom! Hogy nekem oda fel kellett feküdni, és már dolgoztak is rajtam.

Mindenki vigasztalt, de én csak remegtem, és teljesen kiszolgáltatottnak éreztem magam.

A doki vett valami kenetet, majd hüvelyfertőtlenítést csinált kétszer is. Na, ez rettenetesen fájt! Kiabáltam, és legszívesebben leugrottam volna az ágyról, ha nem lettem volna odakötözve!

Majd lefertőtlenítette a hasam, amit ezután eltakarták egy nagy paravánnal.

Ekkor mondták, hogy most minden doki fölém fog állni, mert ahogy beadják az altatót, és én elalszom, már vágnak is, mert kb 2-3 percük van arra, hogy kivegyék Zsófit, mivel neki nem szabad kapni az altatóból rajtam keresztül!

Majd elkezdték belém nyomni az altatót. Kb 10 másodperc alatt el is aludtam! Ez reggel 9:10-kor történhetett kb.

Majd 2012. november 08-án 9:14-kor császármetszéssel megszületett pici lányunk, Zsófia! 3240 grammal és 55 centivel.

Én 9:35-kor tértem magamhoz, ekkor már ismét a szülőszobán.

Rettenetes érzés volt! Borzalmas fájdalmaim voltak! Hallottam, hogy valahol sír egy baba, de ekkor még nem fogtam fel, hogy ő Zsófi, aki ott van mellettem az apukája kezében.

Pár másodperc múlva kitisztult a fejem, és a látásom.


Ekkor megláttam Őket, akik a legfontosabbak!


Persze rögtön sírni kezdtem, akár csak a férjem.

Majd Zsófit a kezembe vehettem.

Azt az érzést, amit akkor éreztem, elmondani lehetetlen! Nincsenek rá szavak!

Zsófi ekkor már nem sírt, csak nézett rám a gyönyörű szemeivel.

Sajnos nem bírtam még tartani magam, így mondtam férjemnek, hogy vegye el tőlem, mert féltem, hogy elejtem.

Az ápolónő azt mondta, hogy 2 órát leszünk a szülőszobán megfigyelésen, és végig hármasban lehetünk.

Nos, ebből a 2 órából fél óra lett, és már vittek is vissza a kórterembe. De ott is együtt lehettünk hármasban.

Még itt is sírtunk együtt örömünkben.


Család lettünk!


Nincs is ennél szebb, és jobb dolog a világon!

Aztán még utólag kiderült, hogy nem is tudtam volna természetes úton megszülni ezt a drága kis tüneményt, mert nem csak hogy farfekvéses volt, hanem a köldökzsinór is nagyon rövid volt!


Talán az a decemberi agyvérzés tényleg nem véletlenül történt!?

Ha mindazt. ami akkor történt, ezért a csodáért kellett átélnem, mert csak így születhetett meg egészségesen Zsófi babám, akkor 100%-osan megérte!




Írta: Banya28, 2013. február 4. 09:08
Fórumozz a témáról: Agyvérzés után életet adni! fórum (eddig 36 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2019, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook