A tökéletes magány - vetélés, missed ab (beszélgetős fórum)

Nagyon sajnálom 😢😢 engem nem kellett anno műteni, spontàn vetèlèsem volt mèg szívhang elött, de a làtvànyt èn sem fogom elfelejteni soha 😢

Nem is tudom mi lett volna velem ha szivhang utàn törtènik. Mikor meghallottam a másodiknál, alig birtam osszekaparni magam az oltozoben, ugy sirtam.

Rengeteget erot kivanok nektek!

Szia. Én is ott voltam, 2017 május végére vártam a babám. Ma estem túl a műtéten. Nagyon rossz, testileg tűrhető, lelkileg a legrosszabb.

Ugyanazt érzem amit te, teljesen megértelek.

Rózsaszínes folyás után, görcsök, majd doki, ott derült ki már nincs szívhang.

Nagyon rossz most, de remélem hamarosan elmúlik ez az üresség érzés.

De nem vagy ezzel egyedül én is ebben vagyok.

Minden jót, kitartást kívánok neked.

Sziasztok!

Sajnos én is csatlakozom, pedig először a 2017-es májusi babáknál regisztráltam. :((( Két kamasz gyermekem van, az előző házasságomból.

Annyira örültem a picinek. Tervezgettem, és a nagy lurkók is mindennap simogatták a pocimat. Először minden rendben is volt, szép, szabályos petezsák, de valamit megérezhettem, mert nagyon-nagyon vártam már, hogy legyen szívhangja, valahogy úgy éreztem, onnantól biztos. Pedig a nagyoknál nem volt semmi gond.

Egyik nap, a 8. héten valami rózsaszínes váladék volt odalent. Rohantunk a kórházba, ahol közölték, h kissé vérzékeny a méhszáj, de semmi baj, hiszen van szívhang. Kértem, h írjanak azért fel progeszteront, vagy valamit, azt mondták nem kell, pihenjek, szedjek C vitamint. Pihentem, de valahogy a folyás, ami barnássá vált, nem akart múlni, ezért nem vártam ki az egy hetet, hanem visszamentem a kórházba. Nem találtak szívhangot!!! De mivel a petezsák nem volt összeesve, azt mondták, hátha tévedés volt az előbbi, fiatalabb terhes vagyok, jöjjek vissza másnap. Visszamentünk, újabb vizsgálat, nincs szívhang, várjunk még egy hetet. Másnap a folyás piros lett, visszamentünk, akkor már a petezsák kicsit kisebb lett, a méhszáj viszont zárva, de hazaküldtek...Itthon kezdtem görcsölni, akkor már nem reménykedtem, csak túl akartam lenni az egészen.

Eleinte azt hittem, olyan lesz, mint egy rosszabb menses. Éjfél körül olyan fájdalmam lett, hogy azt hiszem, sokkot kaptam. Jobban fájt, mint a szülés. Nem tudtam ülni, állni, feküdni, csak magas hangon kb. vinnyogtam, felöltözni sem tudtam, h visszamenjünk a kórházba. A férjem teljesen kétségbe esett,majdnem mentőt hívott, annyira rosszul lettem.

Mikor valahogy felálltam, akkor jött ki a kisbabánk, mindenestül. Akkora volt mint egy óriási alma. Alig mertem odanézni, de mégis beleégett a szívembe a látvány.

Utána bevitt a férjem a kórházba, megműtöttek, a testi fájdalom elmúlt.

Ez tegnap volt. Ma úgy érzem magam, mint üres zsák, egyfolytában sírnék. Nem tudtam jól vigyázni a gyerekemre! Borzasztó. Nem tudom, aki később veszti el a babáját, hogyan bírja ki, az még szörnyűbb lehet. De így is rettenetes...

Muszáj volt kiírni magamból.

Kedves Ansh nagyon sajnálom, hogy törölted magad az oldalról, legalábbis ezen a néven. Ha olvasnád ezeket a sorokat, tudd, hogy nagyon hálás vagyok neked. Holnap lesz a missed ab-m és tökéletesen megfogalmaztad azt a mély fájdalmat, azt a megmagyarázhatatlan ürességet és gyászt, amit érzek.

Őszintén remélem, hogy gondmentes volt a terhességed. Egy kis reményt és fényt kaptam tőled, ebből a sötétségből. Köszönöm.

Sokat gondolkoztam nekifogjak e vagy sem. Annyira hosszúnak tűnik visszaidézni a történteket és már a gondolattól is dereng az akkori érzés bennem így néha nem de sokszor igenis le akarom írni...

Ha megengeditek az elején kezdeném.

2005 szept -ében ismertem meg a páromat majd 2007 szept 22-én összeházasodtunk.

Kicsit korábban 2007 márciusában 21 évesen kezdtem dolgozni ... a munka nagyon megterhelt (nem fizikailag , sokkal inkább lelkileg). A stressz és a megfelleni akarás, az ottani elvárások miatt görcsösek voltak a mindennapjaim.Házasságunk után eldöntöttük hogy babát szeretnénk, de ő valahogy nem jött hiába minden hónap lelkes "munkája" csak a szomorúság és csalódottság jutott.Majd 2009 márc 6-án úgy döntöttem véget vetek ennek és felmondok a munkahelyemen.Ezt követően hónap végén teherbe estem. Annyira váratlanul jött az sikertelen évek után alig hittem el nagyon boldog voltam.A terhességem alatt 1x sem jutott eszembe hogy bérmi baj lehet még a kósza gondolata sem ! Nem is lett!(leszámítva azt hogy 5 hónapos terhességi koromig hánytam és rosszullétek gyötörtek). A kislányom gyönyörű egészséges baba lett 2009 .12.29-én . Teltek múltak a hónapok és 2011 januárjában ismét terhes lettem. Nem is gondoltam volna hogy ennyire könnyen fog jönni az első nehézkes időszakból kiindulva. Őszintén szólva örültem de szívem mélyén féltem hogy fogom ellátni az alig 2 éves lányomat az újszülött mellett.Nem mondtam ki de a szívem legmélyén még nem voltam felkészülve a tesóra.A férjemnek többször is mondtam :"úgy érzem nem fog megmaradni"..igazam lett. 10 hetesen az orvos közölte tovább nem érdemes várni a szívhangra :( No ebben a pillanatban a lelkiismeretfurdalás irtózata öntött el hogy biztos azért történt mert érezte nem várom m ég és nem akart útban lenni :(( nagyon sokáig magamat okoltam. Ezt követően szintén hónapok teltek el ami úgy ahogy enyhített a bánatomon. Még abban az évben év végén ismét sikerült a baba.Kimondhatatlanul örültem ! Ez a várandósság már kicsit sem hasonlított az elsőre. Ellentétben az elsővel itt szintem minden percben azon agyaltam nehogy baja legyen ugye nem beteg? áá biztos nem lesz semmi baj... 12 hetesen a kötelező tarkóredő vizsgálatnál 2.8 (ha jól emlékszem)as értéket állapítottak meg ami miatt a biztonság kedvéért beutaltak szív UH ra pár héttel később. annyira izgultunk emiatt nem bírtuk kivárni azt a pár hetet így 15 hetesen nagyon szerettünk volna 4D UH on résztvenni főként a nemének megállapítása miatt is meg persze hogy megnyugtassanak minden rendben van.Ez az esemény volt az a pont amit azóta is átkozok és fájdalommal gondolok rá!

Az uh alkalmával örömteli és rettegett pillanatok vártak ránk. Több jel alapján azt állapították meg hogy a babánk nem down kóros (amitől féltünk) viszont érdekes dolgokat láttak a kis testében. Ciszta a hasban ls ödéma a teste körül. Mindemellett megtudtuk hogy fiú a kis drága aminek azért örültünk kifejezetten mert a férjem családjában (azaz a testvérei gyerekei) csak lányok vannak és így megérkezett volna az első trónörökös.Szóval nagyon boldogok voltunk és próbáltuk elhesegetni a gondolatot miszerint baj van de megfogadva a szonográfus tanácsát jelentkeztünk a kórházban vizsgálatra.Az eredmény : ciszta felszívódott (3 nap alatt) az ödéma vastagodott így előrehozták a szív UH időpontját és még ez előtt magzatvízvételre is előjegyeztek. Mondanom sem kell mit éreztem.A lányom már nagyon várta a kistesót úgyhogy elég fájdalmas volt neki utalni arra lehet hogy nem is lesz . Megtörtént a vízvétel utána pár nappal a szív UH is mely utóbbin közölték sokat nem látnak még és nagy rendelenesség nincs de menjek vissza 2 hét múlva mert azért van ami nem stimmel és vagy down kór vagy más egyéb amire számíthatok. Na ez az időszak életem legnehezebb 2 hete volt. 2 hét múlva amikor is nem hívtak rossz eredmény miatt nagyon boldogok voltunk megkönnyebbültünk leírni nem tudom azt az érzést...A 2 hét letelte után pár nappal esedékes volt a 20 hetes genetikai UH melyen a következőket látták : az ödéma a test körül még mindig jelen van és az uh kép alapján(énis saját szememmel láttam)a baba mindkét combcsontja el van törve!!!DE az uh os orvos szerint "kinövi" majd. Ezt már tényleg nem tudtam mire vélni.Közben folyamatos genetikai tanácsadásra jártam ahol javasolták hogy ne tartsam meg a babát mert beteg. A kis drágám olyan mozgékony volt 16 hetes korom óta éreztem és nagyon erősen mozgolódott és sokat. A 20 hetes UH után megint csak vártunk hogy majd egy újabb vizsgálat rácáfol az eddigi rosszakra de nem ez történt. Az esedékes szív UH következett 20 hetes 1-2 naposan 2012 május 8 án . Ez a 20 hetes kor már elég volt ahhoz hogy jól lássa a doktornő mi is a helyzet.. a vizsgálat alatt csóváló fejeket és összeráncolt szemeket láttam utána pedig le kellett ülnöm! a doktornő nem palástolt semmit tisztán elmondta "ne számítson happy end-re" A diagnózis : a bab a szíve visszaereszt azaz pumpál de egy részét visszaereszti így nem tudni meddig bírja kiszolgálni a testét. Lehet hogy szüléskor lehet h 1 évesen de lehet 6 évesen adja fel..de jöjjek vissza 2 hét múlva... na itt már szürkén láttam mindent és kezdtem szédülni is... Még sírni sem tudtam el sem hittem kitántorogtam a rendelőből és hazamentem. Aznap este szinte semmit nem aludtam. Másnap már nem éreztem hogy mozogna ezért szerdán este 6 kor bementünk a SOTE ügyeletre ahol az UH képen már az látszott a kicsi arccal lefelé hasal a pocakomban homlokát a hasam aljának támasztva mint aki elájult és meg sem moccan.Láttam a doktornőn hogy mondani akar valamit de nem nagyon tudta hogy így hát én mondtam.. haldoklik. A szíve még ugyan vert de már nagyon nehezen éppen annyira hogy nem halt még meg de rohamosan romlott az állapota ezért arra kért menjek haza és reggel jöjjek be mert addigra valószínűleg már nem fog élni. Szóval én beültem a kocsiba és elindultam haza majd este lefeküdtem pocakomban a babámmal akiről tudtam szenved és haldoklik de én semmit nem tudok tenni érte és szinte hallottam a kiáltását amivel segítséget kér anyától de nem tudtam...csak vártam hogy bekövetkezzen. Közben életem legfájdalmasabb 1 napját éltem át és arra gondoltam szegénykém legalább a hangomat már hallotta és tudja milyen amikor anya énekel vagy beszél hozzá de látni sosem fog már.:((( Reggel természetesen tettem amit kell egy gyors vizsgálat ami pontott tett a küzdelmes reményteli hónapok végére miszerint vége sajnos ez az élet már nem folytatódik tovább. Akkor már én is félholt voltam lelkileg csak testben voltam ott a kórházban. Befektettek és elkezdődött ...Felrakták a pálcikákat feltöltöttek méhszájtágítást kaptam (nem részletezném a módszereket amivel a gyorsított szülést elindítani akarták)LEfolyt magzatvíz után levittek a szülőszobára ahol még órákig vajúdtam (merthogy fájásokat vártam amik voltak is de nem elviselhetetlenek és a szülésznő szerint azokat kellett várnom pedig később kiderült felesleges volt)közben hallgattam a szomszéd szobában megszületett és felsíró babák hangját mellettük az örömteli szülőket és a gratuláló orvosokat közben a szívem utolsó roncsait próbáltammég összeszedni a végső búcsúhoz. aztán egyik perces fájásom alkalmával mintha csúszást éreztem volna egyből kiabáltam is a nővéreknek mire bejött a szülésznő és mondta a feje kicsúszott aztán elrohant és 5 másodperc múlva visszajött és hozott magával még kb 10 orvostanoncot hagy lássák a nem mindennapi eseményt. Nyomtam 2 őt és a babám elhagyta anyát. :( Amikor megpilantottam csak elmosolyodtam mert a kisfiú arcáról egyből az apukája arca ugrott be ahogy alszik édesen nyugodtan fájdalmak nélkül már.Majd elvitték és befejezték a műszeres kezeléseket. Igyekeztem erős lenni és úgy tenni mintha hamar feldolgoztam volna elvégre a lányom előtt így kell tennem. Amikor elég erősnek éreztem magam leültünk és az ő kis nyelvén megpróbáltam elmondani neki hogy a testvérkéje mégsem fog megérkezni sajnos beteg volt. Erre az ő válasza ennyi volt : nem baj majd lesz másik ugye? " ...

Eltelt 3 hónap mire összeszedtem magam és elmentem a boncolási eredményért hogy végre valamennyire "megnyugtassam magam" így kellett lennie nem lett volna esélye az életre. Itt egy újabb csapás ért.

A boncolási eredmény kb 1 egész A4 es oldalas közlés ami részletesen leírja a megvizsgált szerveket azokat is persze amelyk az UH alapján betegek voltak. Az írás alapján a babámnak semmilyen szervi és testi elváltozása rendellenessége nem volt azaz az UH ok alapján látottakat a boncolási eredmény semmilyen formába nem tudta alátámasztani sem a szív UH on látottakat sem a combcsonttöréseket azaz nem tudják mi is okozta a halálát.Utolsó magyarázható okként a genetikai hibát hozták fel mi szerint én azok közé a nők közé tartozom akiknek genetikailag nem lehet fiúk azaz nem képesek kihordani . Ezzel el is volt intézve valamint még javasolta a doktornő ha legközelebb teherbe esek mindenképpen egy nagyon korai stádiumban vizsgáltassam meg a baba nemét és ha fiú akkor elveszik tőlem mindezt a bajt elkerülve :D hát.. no comment A babám 21 hetes volt ...és 2012 május 11 én jött a világra és távozott el onnan.

Azóta is eltelt pár hónap és a lányomban leltem vigaszt ő cseperedik de nem felejt. Azóta én nem beszéltem neki a dologról egy szót sem akkor úgy éreztem felfogta a lényegét és ezentúl azt akartam felejtse el. De nem így történt ez sem.

2013 január 2-án elkezdett oviba járni és éppen 3 hete az oviban megkérdezték tőle van e kistestvére mire ő határozottan azt válaszolta : "Igen" egy kisfiú"

Sajnálom ami veled történt. Sajnos nekem is van egy szomorú történetem. Tavaly októberben tudtam meg hogy terhes vagyok. Nem várt terhesség de még is annyira vártuk Őt. Aztán jött az AFP a kismamák réme, hisz ekkor derül ki hogy van e valami betegsége a picurnak. Hát nekem magasabb lett jóval mint a normális, de bíztunk hogy nincs semmi baj. Aztán szóltam a dokimnak aki azonnal berendelt UH-ra. Hát sajnos kiderült hogy nagyon beteg a baba....:( Voltunk másik orvosnál is Ő is azt mondta..... meg kellett szakítani a terhességemet a 17 hétben. Nem elég hogy lelkileg ki voltam de még fizikálisan is nagyon nehéz volt. Egy hétig tartott mire megindult a vetélés (Szülés), meg a maga a szülés is hosszú volt. Most voltam a 4 hetes kontrollon amin hál isten jó híreket kaptam. Meggyógyultam és nem sokára már próbálkozhatunk is csak a mensest várom ami remélem nem sokára megjön, de még nem volt peteérésem..:( Lelkileg még nagyon oda vagyok, sokat sírom és gondolok a picire...:(

Már most szedem a vitamint, a folsavat meg iszom a teákat is sőt még méhpempőt is vettem. Mindent megteszünk hogy minél előbb legyen egy egészséges babánk. Sose feledjük a mi picinket.....:(

Sajnálom ami Veled történt. Fogadd őszinte részvétem. Borzasztó lehetett, és szörnyű, hogy mások milyen szívtelenül bántak Veled, akkor amikor a legnagyobb szükséged lett volna az együttérzésre és a tapintatra.

Felháborító, hogy valaki azt mondta Neked, az, hogy neki abortusza volt, sokkal rosszabb, mint amikor egy kisbaba meghal a méhedben!!!!Honnan tudja, hogy rosszabb, volt talán neki is félidős vetélése is az abortuszán kívül?

Az orvosok sajnos pedig ilyenek, ha épp nem a saját fizetős dokija vizsgálja az embert,imádkozhat, hogy jól bánjanak vele, mert nekik 12 egy tucat a kismamákból.

Nekem is volt egy kellemetlen élményem a küret után a női klinikán. A terhespatológián végzik az ilyen "kisműtétet", engem utána túlhordásos kismamák szobájába raktak be. Ha nem várt volna otthon a lánykám, még ebbe is a szívem szakadt volna meg, de mivel tudtam, hogy képes vagyok én is egy babát kihordani, ez nem zavart. Ők egyébként ezt meg is kérdezték, hogy nekem ez rossz-e, hogy ők nagy pocakkal számolgatják a napokat, de mondtam nekik, hogy annak örülök, hogy nem abortuszosokhoz raktak, na, az zavart volna, az viszont hogy is eshetne nekem rosszul, hogy ők szeretetben várják a kisbabájukat.

Még előtte a nővérek aláíratnak mindenféle papírt, hogy ha szövődmény van a kórház nem vállalja a felelősséget, blablabla, és hogy nem adják ki az adataimat másnak. Ehhez képest, miután magamhoz tértem, és csendben magamban merengtem az ágyon, mert fel még nem kelhettem, bejött valami nővérfősulis hallgató, név szerint engem keresett, és közölte, ő anyagot gyűjt a szakdolijához, és a témája az abortusz, és evvel kapcsolatosan szeretne feltenni pár kérdést, hogy én miért, hogyan stb. Mondom neki, ahan, hát igen válaszolnék, ha nem sz.rnám le a szakdoliját magasról, egyébként meg nekem inkomplett vetélés utáni küretem volt. Vörös fejjel kisurrant a kórteremből, a körülöttem fekvő mindenórás kismamák pedig magukon kívül voltak a felháborodástól, nekem még megdöbbenni se volt erőm, és biztos hatott még a nyugtató.

Viszont a dokinőm nagyon szépen bánt velem, elintézte, hogy ne kelljen hazamennem és másnap visszajönnöm a küretre, (az aneszteziológus kicsit morgott is, hogy nem üres a gyomrom)és a műtét után nem ment haza, pedig már lejárt a munkaideje, megvárta, amíg felkelhetek, és még megcsinálta a kontroll UH-t is.És a jelek szerint szép munkát végzett, mert 2 hónap múlva teherbe estem.

Sajnos az orvosok a szülészeteke nagyon fásultak, akik ügyeletben vannak többet azok a fiatalabbak, nem keresnek túl jól, és sok a munka és az éjszakázás. Ők is emberek, csak az a baj, aki egy ilyen hivatást választ, annak mindig, minden körülmények közt emberségesnek kell lennie.

Kívánom, hogy az Angyalkád mihamarabb visszatérjen HOzzád!

Sziasztok!

Kedves Ansh! Nagyon igaz, amit írtál, teljesen átérzem.

Alig egy hónapja derült ki, hogy a baba meghalt a hasamban. 19 hetes voltam akkor vagyis lett volna a baba, de az UH szerint ő már halott lehetett a 15. héttől (méretek szerint akkora maradt).

Én is nagyon üresnek éreztem magam és nagyon magányosnak és nagyon nehéz volt feldolgozni, hogy egy halott van a hasamban és ez a halott az én gyermekem. A családom nagy része nem ért meg és amiket felsoroltál a cikkedben, azokat mind-mind felsorolták nekem. De az egyik legfurcsább megjegyzés a következő volt: "én elvettettem egy gyereket, hidd el az sokkal rosszabb volt, mert az én döntésemen múlt, így meg természetes". Azért írom furcsának, mert nem akarok itélkezni és mert abban a helyzetben nem voltam, csak ebben vagyok.

De nem a családtagjaim "meg nem értése", "félreértése" okoz számomra csalódást, hanem az, ahogyan bántak velem a kórházban, ahova beutaltak. Az orvos, aki megvizsgált, minden kérdés nélkül nekilátva a vizsgálatnak, egyszercsak fölkiáltott, hogy "miért ilyen nagy a méhe?!", majd egy kisebb "hisztit" levágott az asszisztensnőnek (hogy ő ezt nem csinálja, hogy amúltkor is...) én meg ott vmaradtam leforrázva, a sírás küszöbén és csak azért nem kezdtem zokogni, mert úgy éreztem nem érdemlik meg, hogy lássák a fájdalmam.

Jóval később, amikor az orvosnak,én igenis vállalva az összes gondolatom az érzéseim és a kórházban eltöltött 4 napról odaadtam a naplómat, akkor miután elolvasta ezeket mondta:

"Csak, hogy lássa az alapszituációt, én azt hittem, hogy ez is csak egy olyan korai dolog, hogy kisműtétes lesz, szóval, hogy öö, de én akkor szembesültem vele, hogy ez egy középidős terhesség és ezt valahogy le kellett kezelnem nekem is." és még volt egy megjegyzése "azt hiszem még nem kértem elnézést, de lehet nem is fogok, ez a rendszer hibája".

Kisműtéteseknek tudjátok kiket neveznek az orvosok? Az abortuszosokat és azokat, akiknek az első trimeszterben van vetélésük és mondjuk az nem tökéletes vagy épp missed abortion és kürettel (kaparással be kell fejezniük). Láttam, ahogy sorozatban tolják be ezeket a lányokat, nőket. És én mélyen elszomorodtam, hogy akármelyik kisműtétesnek is vélt engem (hiába voltak nála a papírok és kérdezhette is volna, hogy mi a helyzet), de ezek szerint még ennyire "le is nézi" őket?

Én azt gondolom, hogy mindegy ki mikor veszíti el a gyermekét, mert ha már megfogant, akkor igenis az egy teljesen új és egyedi genetikai állományú élőlény, ami ennek köszönhetően egy külön kis lélek, személyiség lesz és igenis lehet és kell is gyászolni.

Mindenkinek sok szerencsét egy következő babához és egészséget is (a már meglévőkhöz is)!

Nekem is volt egy ilyen élményem.

Nálam nem volt vizsgálat semmi, egyértelmű az oka sajnos.

Én egyedül pár nélkül csináltam végig!

Túl éltem.

sajnos ez van, néha ilyen az élet.

Gratulálok a mostani terhességedhez!

Jó egészséget kívánok!

Istenem, ez borzasztó!

Igen, nekem is rossz volt az az egy hét, amíg vártunk arra, hogy találkozzunk még egy dokival. Akkor már a lelkem mélyén tudtam, hogy Ő se fog jobbat mondani. Akkor már azon szurkoltam, hogy mondja meg őszintén az igazat, és ne a százalékokkal jöjjön, hogy legalább könyebben tudjunk dönteni. De az az egy hét nagyon rossz volt. Nem tudtam mit csináljak, mennyire éljem magam még jobban a terhességbe. Nem mertem a hasamat simogatni, meg az egész! Áááá! Ráadásul pont karácsony hete volt, amikor ugye találkoztunk a szülőkkel, és mindenkin látszott, hogy mennyire sajnálnak minket.

Nekem akkor azt mondta a doki, hogy a legjobb az lenne, ha már márciusban terhes lennék újra. Most meg kell várnom, hogy megjöjjön és utána kell visszamenni kontrollra. Remélem, aztán próbálkozhatunk is újból. A doki és a védőnő is azt mondta, hogy nulla az esélye annak, hogy még egyszer így járjunk, de én félek. Azért megpróbáljuk és bízunk a legjobbakban. Mert minden vágyunk egy kisbaba.

Kedves Sibetti !

Két hét nagyon kevés idő arra hogy feldolgozd ezt a fájdalmat ! Nekem két hónappal ezelőtt kellett megszülnöm a 15 hetes babámat hasonló okok miatt mint neked ,de a kérdések még mindig a fejemben zakatolnak .Persze erőt kell az embernek venni magán de nehéz ,nagyon nehéz .Én különösen azt a 3 hetet találtam kegyetlennek amikor még a hasamban volt de már tudtam hogy vége és elfogják venni tőlem .Háromnapos szenvedés után ment el és utána műtöttek ,de a fizikai fájdalom a legkevesebb .

Nem tudom nektek mennyi ideig kell várni amíg újra próbálkozhattok de remélem gyorsan összejön a második baba ,mert én is azt gondolom megnyugvást majd csak akkor találunk ,ha a kezünkben tarthatjuk az egészséges gyermekünk !

Kívánok neked mielőbbi fizikai felépülést és azt hogy kicsit megnyugodjon a lelked !

Kedves Ansh!

Nagyon szépen megírtad a cikket, és mintha a saját gondolataimat szedted volna össze. Mi két hete estünk át ezen, azzal a különbséggel, hogy nálunk a 12. heti uh-on derült ki, hogy nagy a baj. Aztán genetikai tanácsadáson is voltunk, plusz még egy genetikus szakembernél járnunk, és ezeket a tapasztalatokat összesítve végül a terhesség megszakítása mellett döntöttünk. Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, és végigcsinálni, pláne, hogy 1,5 évig vártunk erre a babára. Sírva mentem a műtétre, és sírva keltem az altatásból. Mai napig van, hogy rám tör a "miért történt ez"? Remélem, minél előbb újra próbálkozhatunk, és a második terhességem végén már egy egészséges babát tarthatunk a kezünben.

Neked további probléma mentes terhességet és jó babázást kívánok!

Köszönöm, hogy megírtad ezt a cikket!

Hellinger féle családállítás mondja ezt.

De érdekes módon egyes afrikai törzseknél (főőleg Nigériában) szokás megteríteni a meg nem született gyermekeknek is az asztalnál, hogy a lelkük visszatérhessen közéjük bármikor, ha még nem talált új otthonra. Függetlenül attól, hogy 8 hetes, vagy 5 hónapos baba volt...

Régesrég azt olvastam, hogy a meg nem született babáknak is helye van a családban, az anya lelkében mindenképp. Meg kell őket gyászolni, mint ahogy itt párszor elhangzott, akkor tudja helyére tenni a veszteségét a kismama. Ha az első baba nem akart megszületni, a második a második lesz, mert az anya szívében az első is ott fog élni..

Nem tudom, igaz-e? Én nem éltem ilyen gyászt át. De kívánok sok örömet a másik kis jövevényhez!! :))

Nagyon szépen leírtad.

Nálunk az első és a harmadik baba nem született meg a négyből. A másik kettő gyönyörű, egészséges.

Ne haragudjatok, hogy nem személy szerint,hanem itt szeretném megköszönni Mindenkinek a kapott kedves szavakat, és a nagyon sok jelet, amit kaptam. Öröm volt olvasni, hogy mennyi egészséges kisbaba született már a veszteségek után, és tesz boldoggá családokat:)

Én is mindenkinek csak kívánni tudom ezt az örömet, és köszönöm a drukkot a terhesség utolsó hónapjaihoz és a szüléshez:)

Nagyon szépen leírtad!!!Minden szavad igaz, de sajnos ezt tényleg csak az érzi át, aki hasonló cipőben jár(t).

Sajnálom a történteket és szívből gratulálok a második kisbabátokhoz!

Nagyon nagy lelki finomságra és intelligenciára vallanak soraid. Mielőtt a saját történetemet írnám...igazából már olyan messze van, ami velem történt...

Én hamar rájöttem arra, kik azok az emberek, akiktől valódi támogatást kaphatok és kik azok, akiktől az általad is leírt mondatokat, így az én akkori tragédiámba csak nagyon keveseket engedtem be. Az ember erre valahogy ösztönösen rájön, mint ahogy Te sem kürtölted világgá a fájdalmadat.

Mondhat bárki bármit, a veszteség az 10 hetesen is veszteség és 31 hetesen is. (ennyi idős volt az én kislányom). És a veszteséget megilleti a gyász, hogy utána újra fel lehessen állni és bátran nekiindulni az álmainknak. Ha egy pici morzsa is marad a gyászból, nagyon megnehezítheti a további életünket. (Bibócska is ezt írja).

Ma már én is boldog és egészséges lelkű édesanya vagyok. A második gyermekünk bearanyozza az életünket. Olyan, mintha duplán szeretne...

Szívből kívánok gyönyörű ANYASÁGOT Neked!

Sajnálom és gratulálok egyben.

A cikk szépen megfogalmazott, összeszedett gondolatmenet, talán a legjobb, amit eddig olvastam, függetlenül attól, hogy szomorú tartalmat közvetít. Remélem, nem sértő, hogy ezt írom. Minden jót, és örömteli babázást!

nagyon szép a cikk a maga szomorú nemében.

Remélem minden rendben lesz és időben úgy ahogy kell megszületik az egészséges babátok.

Az első vetélésemen én is elég hamar "túlléptem"talán éppen azért is mert nem akartam gyengének szomorúnak mutatkozni hogy ne kelljen ezeket a szavakat mondatokat hallani.De belül szenvedtem és amikor nem látták sírtam ordítottam.

A második babám elvesztése aki a 28.-ik héten született meg és 13 napig élt azért azt brutálisabb volt feldolgozni és megélni néha azt gondoltam belebolondulok.Itt már a férjem is jobban átérezte megszenvedte a történteket mint az első babánk elvesztésekor.

De itt is igyekeztem erős lenni és nem mutatni kifelé a fájdalmat és nem sírni senki előtt sem.

Nekem így volt könnyebb ha már más sírt én nem voltam rá képes.Csak otthon magamban csendben....

Anno apával ez nem így volt.

Azóta hosszú évek óta külön vagyunk már.

Remélem mostani párommal más lesz a helyzet.

Kedves ansh és a többiek!

Ez a cikk mintha Rólunk is szólt volna. Én a második babánkant veszítettem el a 10. héten. A történtek feldolgozásában talán az segített, hogy volt egy 1 éves gyermekem, aki rengeteg törődést kívánt. Azóta megszületett a "második" babócánk is, egészségesen. A várandósság eleje maga volt a para, hogy mi lesz ha megint, sajnos voltak az elején komplikációk. Azóta az Angyalkánk megérkezett.

Nekem a történtek feldolgozásában a racionális síkon való gondolkodás segített. Én magamban gondoltam a kromoszóma rendellenességre, stb. De a páromtól is rossz volt hallani, hogy inkább így legyen, mint az egészséges mellé egy beteg gyerek szülessen!

Boldog babavárást, s könnyű szülést kívánok!