A haldokló emberek tényleg megvárják, akit meg akarnak várni, és utána halnak meg? (beszélgetés)

Az én nagypapám nem várt meg.Este bekerült,nekem csúnyán nem szóltak róla,csak másnap délután,mikor már nem tartózkodtam a városban.Természetesen tomboltam mivel ismerve a kórelőzményt,az aktuális tüneteit keveseltem,amit kapott.Hiába osztottam az észt telefonon,nem adták tovább illetékesnek(ó öreg már a nagypapi,beteg is,mit akarok...)Azóta is haragszom ezért és meg van a véleményem a halála tényleges okáról...

Ugyanakkor anyukáját hívogatta,akinek valami igen csúnyát kellett volna elzavarnia...Egyáltalán nem törődött a látogatóival,akiktől értesültem.Aztán rá pár órára közölték,hogy meghalt.Meg azt is,hogy sikerült elintézni,hogy ne legyen bonci(öreg,beteg,bla-bla)...Na?

Haragszom.

Ezek általában személyes tárgyak. A volt kalocsai érsek pl. a könyvtárát az iskolanővérekre hagyta.

Inkább az a kérdés, hogy temessék el, kiket értesítsenek, milyen szertartást szeretne, stb., hiszen nagyobb vagyontárgyuk elvétve van. Ingatlanról rendszerint csak akkor, ha örökölte és engedték neki megtartani, elfogadni.

Pár évvel ezelőtt meghalt a barátnőm édesanyja (korábban pedig az édesapja is). Mivel anyukámnak és nekem nagyon szoros volt a kapcsolatom a családdal, végig ott voltunk mellette az utolsó óráiban. Ott volt mindenki, akit szeretett. Már nem tudott megszólalni sem, nagyon réveteg volt a tekintete, csak pillanatokra tisztult ki. Olyan volt, mintha nem tudna elmenni, sokáig csak (csúnya szóval élve) kínlódott szegény.

Lehet, hogy giccses lesz, amit leírok, de valóban így történt. Oda ültünk anyukámmal az ágya szélére, megfogtam a kezét és elkezdtük megnyugtatni. (A gyerekei már nagyon ki voltak borulva, csak sírtak.) Elkezdtem halkan mondogtani neki, hogy anyukámmal nagyon fogunk vigyázni a gyerekeire, főleg az egyik fiára, aki nem teljesen átlagos és mindenben segíteni fogjuk őket. Az egyik szeméből kigördült egy könnycsepp és egy mély lélegzettel távozott. Lehet, hogy neki akkor erre volt szüksége...

Igen, megvárják.

A nagynéném amikor haldoklott, körülötte voltak a férje, gyerekei. De apumat várta, a legfiatalabb öccsét. Amikor megérkeztünk, ránézett, elköszönt tőle és elaludt örökre.

Láttam. Apuval voltam.

Volt időszak, amikor a szüleim azon vitatkoztak, hogy ki menjen el előbb :DDD mindez a vasárnapi ebédnél... (Apukám 10 évvel idősebb). Felálltam az asztaltól, elköszöntem, és mondtam nekik, ha beosztották egymásközt, akkor értesítsenek...

Azóta se volt róla szó... Tudom, kicsit pikírt volt a válasz.

Ez csupán legenda.

[link]

Megtapasztalni nem a legjobb.

Akár én is elmehetek egy óra múlva, vagy reggelre... bármikor.

Édesapám 89. éves. A tavasszal a közeli szomszéd meghalt, akivel egyidősek voltak. Heteken keresztül mást se hallottam, hogy ő következik... Nemsokára a melletük lakó 41 éves kétgyermekes apuka elment 3 perc alatt. Azóta csend van. Szóval "nem a koros, hanem a soros".

Erre nincs magyarázat.

Nem, TÉNyLEG jobban vannak. Apám infarktusban halt meg, a 3.vitte el ( az első kettőről nem is tudott)...állandóan stresszelt, ideges természetű volt, de belül őrlődött, azért látszott rajta. A halála napján SZOKATLANUL nyugodt volt, derűs, persze így visszagondolva...és 1 másodperc alatt vége lett mindennek a délutáni órákban.

De már rákos betegekről is hallottam ilyet hogy a haláluk előtt jobban voltak, mintha erőre kaptak volna.

De nem akarom szétoffolni a topikodat, végül is az másról szól.

Van, aki azt mondja, a saját ágyában szeretne meghalni. Azt tanítjuk, hogy a szép halál kegyelmét csak kérni lehet Istentől. A többi már nem rajtunk múlik. Egy kórházi ágyon nem szeretnék kimúlni annak ellenére, hogy az ember bizonyos értelemben egyedül kell meghalnia.

Semmi nem érdem, nem büntetés.

lehet, hogy azert, mert elotte olyan rosszul volt, hogy annal mar csak jobban lehet lenni, nem? mert ha rosszabbul lett volna, akkor meghalt volna, es nem lehetett volna jobban...

hu, ezt jol megaszontam!