Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Lélek & Szerelem témák » A félrelépés... cikk

A félrelépés...


Egy igaz történetet mesélek el néktek, amit az életből merítettem, hiszen nyitott szemmel, és szívvel járó ember vagyok. Én magam is sok mindent megtapasztaltam már, s az élet körülöttünk is produkál sajnálatos eseményeket, amit talán érdemes le is írni.

Mindenből lehet tanulni, még a tragikus eseményekből is, mert egy meggondolatlan lépéssel

egész emberi sorsokat lehet tönkretenni.


A történet végét nyitva hagytam. Az olvasóra bízom, hogy gondolatban hogyan fonja tovább a sors fonalát...Én tudom a végét...

Íme a történet.

A félrelépés...

A kamasz leányka az osztálya és tanárai kedvencei közé tartozott.

Szerény, illemtudó, bár kiemelkedő képességekkel nem rendelkezett, de mérhetetlen szorgalmával pótolta apró hiányosságait.

Vékonyka alkata, törékeny gyermek benyomását keltette, de a nővé érés jelei már mutatkoztak rajta. Nem zavarta testének változása, sőt büszkén viselte a női nem legszebb ékét, azokat a kis halmocskákat. Mellkasát megfeszítve jár-kelt, - íme, nézzétek - lassan kinyílok, mint egy kis rózsabimbó. Az osztálytársai a szemük sarkából méregették, főképpen azok, akik nem dicsekedhettek ilyen előnyös változásokkal.

Haját gondosan ápolta ragyogott a tavaszi napsütésben, a mély meleg barna szemeinek különös varázst kölcsönzött gesztenye hajkoronája.


A 8. osztály már készülődött az év végére, lassan búcsút kell inteniök a kedves iskolának, és tanári karának. Fájó szívvel gondolt a válás pillanataira, félve az újtól, a hogyan tovább kérdése ott motoszkált a fejében.


Szülei nagyon szerették, de sajnos idejük nagyon kevés volt a sok munka miatt, öccsére és reá.

Az édesanya három műszakban dolgozott, nehéz betanított munka kérgesítette törékeny kezét.

Az édesapa nagyon sokat volt távol a családtól, hiszen munkája a kötelessége elszólította. Fegyveres testületnél dolgozott, s a szolgálat letelte után csak a pihenésre jutott ideje.

Igaz, különös ünnepnapnak számított, ha egyszer-egyszer vasárnap szabadnapja volt. Ekkor a családból kirándulni vitt valakit a kopott motorkerékpárján. Ezek az alkalmak színesítették életüket.

Megesett, hogy háromszor fordult, mire a kis családját levitte a Balaton partjára, hogy együtt élvezzék a fürdés örömeit.

Az apa szinte egész nap a motoron ült, mert mire együtt volt a család és lubickoltak egy keveset, kezdődhetett a család haza fuvarozása.


A leányka egy hétfő reggel, mikor az iskolába ment, majd az udvaron csoportosultak négyen barátnők, kitárgyalták, hogyan is telt a vasárnap.

A hangadó Margit volt, s harsányan kezdte mesélni, hogy milyen titoknak jutott a birtokába vasárnap: - Képzeljétek, a szomszédunkban lakik egy duci néni, és azt híreszteli az apukádról - bökött a kislány felé, hogy halálosan szerelmes belé...


A kislány meglepődve fogadta a hírt, de egy kicsit büszke is volt, hogy lám-lám, milyen csinos az én apukám, megakad a nők szeme rajta.

Eszébe jutott, hogy neki is feltűnt már, ha vasárnaponként véletlenül együtt utaztak a villamoson, a nők nagyon kitartóan figyelték, fixírozták a papát, de ő nem gondolt semmi rosszra, csak büszkeségétől dagadt, mert ő is nagyon vonzó embernek találta az édesapját.


Így teltek a hetek abban a tudatban, hogy apjának titkos rajongója van. A mamának nem mondta el, mert nem akart fájdalmat okozni.

Ennek a titoknak a birtokában most már ő volt az, aki kíváncsiságával rendszeresen ostromolta barátnőjét: - Margit! Mit tudsz? Van-e újabb pletyka?

Margit nem tudott többet, vagy nem akart többet mondani, de ez a tény sosem derült ki.


Egy reggel még iskolába menetel előtt gyorsan a közeli közértbe indult vásárolni, hogy ezzel is segítsen a mamának.

A lakótelepi házsorok között ment, és éppen elhagyni készült a lakóházuk sarkát, mikor elé ugrott rejtekéről egy kövér nő, karján egy csecsemővel.

Ápolatlan benyomást keltett számára, és nevén szólította a leánykát: - Nézd csak! Bemutatom a testvéredet... és az orra elé tolta a pólyában szunnyadó csecsemőt.

A kislány nem értette, mit akar ez a félbolond, ezzel a kicsi babával.

A nő most már egyre hangosabban, sírástól elcsukó hangon újra ismételte egyre hangosabban és a végén már zokogva a mondandóját. Látta a megrémült leányka arcát, aki szinte menekült a nő elől, de az csak futott mellette és ostromolta az információval.

A kislány gyors hirtelen mozdulattal oldalra kilépett, kikerülve a terebélyes asszonyságot, majd hangtalanul összeszorult torokkal gyors menekülő léptekkel elsietett a közért irányába.

Torkát az elfojtott sírás szorongatta, gyermeki esze kezdte összerakni a képeket, az eseményeket, és a történet kicsi háborgó lelkében összeállt.


Tudta, vagyis sejtette, hogy ez a szerencsétlen félbolond, az apja titkos imádója.

Vajon mi igazság lehetett a hallottakban... nem tudta eldönteni, de különösen csendes volt aznap. Barátnői is észrevették a hangtalanságát.

A különös találkozásról nem mesélt senkinek, bezárta kis szívébe titkát, és csak hurcolta hónapokon keresztül magában ezt a nehéz terhet, nem volt kivel megossza kételyeit, mert hitte is, meg nem is a történetet.

Ekkor már különös érzékenységgel figyelte az édesapját, a késő esti szolgálatokat, de ő némán hallgatott, őrizte titkát, és figyelt....


Jött a pályaválasztás, úgy érezte, ingatag a talaj a lába alatt, mihamarabb felnőtté kell válnia, önálló keresetre lesz szüksége, mert nem tudni, mit hoz a holnap, megrendült a család biztonsága.

A továbbtanulást hiába erőltették szülei, tanárai, ő gyorsan felnőtté akart válni, sürgette az idő, a bizonytalan jövőkép.

Tervét meg is valósította, mert két év tanulmányi idő után már dolgozó nővé nőtte ki magát, egy hirdető cégnél titkárnőként dolgozott.


Új barátokra talált, és a korai szerelem is megtalálta, mely nagy biztonságot jelentett számára egy biztos fogódzót.

Viszonylag csendesen teltek a család napjai. Egy napon mikor munkájából hazaért, édesanyja dagadtra sírt szemére lett figyelmes.

- Anyukám, mi a baj...?

De az anya csak rázta a fejét és zokogott.

Nem tágított, újra és újra kérlelte, avassa be a titkába, mondja el miért sír.


És akkor az édesanya gyermekét magához húzta, kapaszkodott a gyenge felnőtté vált gyermekbe. Görcsös zokogása közben alig tudta elmondani nagy bánatát: - Délután a postás levelet hozott, és híreket, bizonyos nőről... A hír az, hogy Apádnak van egy zabigyereke, és már három éves.

A kislánnyal elkezdett forogni a konyha, mintha körhintába ültették volna, a fülében dobok doboltak keveredve az anya zokogásának jajával.

Így sírtak összeölelkezve, siratták az elveszett családot, a reájuk váró gondok terhével.

Ott lebegett előtte a hogyan tovább. Ekkor rájött, milyen jó, hogy már önálló keresettel rendelkezik, nincs kiszolgáltatva, és segíteni tud anyukájának a testvére felnevelésében.


Gyűlölte az apját, gyűlölte, mert elrabolta tőle az ifjúságát, a hitét, a férfiakba vetett bizalmát, hogy ennyi éven át, képes volt velük ezt tenni. Kerülte az apa tekintetét, s

átnézett az apja feje fölött, hiába sírt, hiába küldte gyermeke felé könyörgő tekintetét, de a kislány szíve kemény lett, s nem tudott hinni már benne.


A szülők között csendes civódások voltak a következő hónapokban, inkább a lelkük háborgott, harcoltak a holnapért.

Egy este, mikor az ételt az édesanyja az apja elé tálalta, szép csendben azt mondta: - Holnap pakolj, és menj el!

A kislány felzokogott, mert sajnálta az apját, szerette, minden hibájával együtt, belekapaszkodott az anyjába és felzokogott: - Anyu! Ne, ne küldd el...


Az apja felállt az asztal mellől és lassan elindult a szoba felé lehorgasztott fejjel, hangtalanul...

Az anya csendesen sírva követte tekintetével, de nem mondta, ne menj, nem akarom...mégsem.

Pedig a szíve ezt diktálta, de azt már örökre bezárta. Eltemette a boldognak hitt évek emlékét.

Valójában sosem volt igazán boldog, mert alávetette magát a nagyon csinos férj kénye-kedvének. Egy alázatos rabszolga volt otthon, aki csak a szeretett férfi kegyeit kereste.

Az asszony érezte, hogy különös vonzerejű férje egy nagy kincs számára, ő saját magát nem tartotta szépnek. Kényeztette a férfit, amit kiejtett a száján, mindenre előteremtette a pénzt. Egész házasságuk arról szólt, hogy a férj motor szenvedélyét kielégítse. Másról sem szólt az életük, mint a spórolásról, hogy mindig egy újabb típussal dicsekedhessék a férje.


Az apa a szobában kis időt töltött, majd gyors léptekkel távozni készült. Valamit a kezében rejtegetett, szorosan a karját a törzse mellé szorítva, köszönés nélkül zokogva kirontott a lakásból. Rohant a ház előtt álló motorjához, felpattant rá és elment.

Az anya a gyermekével kiszaladt a bérház hosszú folyosójára, és próbálták túlkiabálni a motor bőgését.... de hiába kiabáltak: - Gyere vissza, gyere vissza!

Kiáltásukat az apa már nem hallotta, mert a motor zaja elnyomta hangjukat.

Az anyának szörnyű sejtése támadt, beszaladt a szobába, majd jajveszékelve vissza és egyre azt kiabálta: - Elvitte, elvitte, ó jaj, istenem.

A kislány nem értette mit vitt el, hiszen nem volt táska a kezében, a kezében nem észlelt semmit, mert elvonta figyelmét apja megtört tekintete.

Megfordult a fejében a kérdés, hogy mit lehet még elvinni, amikor mindent elvitt...

Elvitte a nyugalmat, a gyermek éveket, a szeretetet, a hitét...

Az anyja sírástól elcsukló hangon rebegte: - A fegyverét.


Néhány gondolatom a történethez:


Szerintem ez a történet nem ritka, hisz oly sok házasságon kívül született gyermek jön hívatlanul a világra.

Boncolgathatnánk, hogy mi a tanulság, hogyan okuljunk ebből.

Hosszú lenne a felsorolás ami nékem eszembe jutott, ha a kezdetektől néznénk.


Egy házasság életútja ha hosszú, sok akadály adódik, csak az a kérdés meg tudnak-e véle birkózni.

Az összetartozásuk mennyire erős, át tudják-e vészelni a nehéz napokat, van-e megbocsájtás? Sorolhatnám....

A félrelépő hogyan számol el a lelkiismeretével, hisz két család élete ment tönkre. Természetesen nem lehet csak a férfi nyakába varrni a félrelépést, mert ketten kellettek hozzá. Itt a felelősség kérdése is.

A vágy harangja, ha kongat és misére hív az esti csendben... megáll az ész, míg ott lent...gerjed a vágy.


Mennyi megközelítés, mennyi gondolat...




Írta: ilike46, 2011. május 9. 10:08
Fórumozz a témáról: A félrelépés... fórum (eddig 56 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2021, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook