Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Hobbi & Otthon témák » Vigyél szappant... cikk

Vigyél szappant...


Azt mondják a rossz nyelvek, hogy a horgászat a csendes őrültek sportja.

Én, mint horgászfeleség ezt cáfolom.

Megesik, hogy ebben az őrültségben én is részt veszek, de be kell, hogy valljam, soha nem bánom meg.

Az embernek a mai rohanó életben minden kicsi időt meg kell ragadnia, hogy kettesben, a természet közelségében, s annak minden csodáját

élvezhesse. Ezt teszem én is...

Erről szól ez a kis történetem.

Vigyél szappant...

Vigyél szappant…


A tó tükrén a szellő, apró kis fodrokat borzolt, hol sötétebb, hol világosabb kékségével mutatta mélységét.

A parton nádcsomók jártak táncot, a szél lüktető ritmusára. Ringó derekuk, úgy hajladozott, mintha karcsú leánykák tánckara bűvölte volna a szemlélőt.

Hajladoztak kecsesen, barnuló fejüket szemérmesen lehajtva, megadva magukat a szellő érintésének.

Szép volt a víz, tükör sima, a távolban hápogó vadkacsák örömkiáltásai törték meg a tó körüli csendet.

Nagy, suhogó szárnycsapásaikkal futottak a vízen. Bemutatójukat mindig csodálattal szemléltem, majd egyszerre, szinte parancsszóra felemelkedtek, és a tó, egy távolabbi öblében, nagy fröcsköléssel, talpaikat a víz fodrozó tükrébe bevágták, mint amikor a lovas a ló szügyébe belevágja a sarkát, ők is ezt tették.

Ismét csend lett, csak egy fakopács serénykedett szorgosan, gyógyítgatta a környező fákat az élősködőktől.

Nini, a nádcsomók közül egy kis pézsma bújt elő, gomb orrocskáját fennhordva fürgén előbújt, majd ismét eltűnt a nádas rejtekében.


Ülök a parton, és szememmel végigsimítom a tó tükrét… Mélyet szippantok a hajnali felkelő nap melegével átitatott levegőből.

- Jó ez a nyugalom… állapítom meg.

Ez a béke..., ez a csend, a természet neszei erre vágytam egész héten.

Csak az ébredő madarak éneke zavarja a csendet, de mit zavarja, hisz ezek a csend hangjai.


Előveszem a felszerelésem, szépen, sorban felállítom a botokat.

Még jó, hogy hoztam egy kilónyi megszáradt kenyeret, beáztatom, majd összekeverem, egy kis aromával megbolondítom, majd kukoricadarával dúsítom, igazi hal csemegét készítek.

Jól meg is tömöm az etető kosarat, felszúrom a harmatgilisztát a horog végére és kész a bot, a bedobásra.

Már nagyon vártam a mai horgászatot, idegesen hajítok, jó nagy dobással, a tó közepére beküldöm az etető kosarat. Becsapódik a nagy rakomány, s a víz tükrén megfeszül a damil. Elégedetten elhelyezkedek és várok…


Várok… és várok, de semmi mozgás.

Már annyi kütyüt vettem, de az asszony is nékem, hogy eredményesebb legyen a horgászatom. Igazítok a damil hasán, egy jelzővel felékesítem a bot végét, mely arra hivatott, hogy jelezze, ha kapás van.

A nap már szépen felkúszott az égre, még jó, hogy egy nagy fa tövében vertem tanyát, mert megvesznék a hőségtől. Igaz ennek az a nagy a veszélye, ha nem kellő odafigyeléssel vágok be, alkalmanként a fűzfát kezdem fárasztani. Éppen ezért sandán oldalra pillantok, nem látja-e valaki ügyetlenkedésemet.


No, de most minden sínen volt, csak a horgász szerencsém el ne hagyjon, mert otthon az asszony majd mondja a magáét.

Egy nagy betyár az asszony, meg szokta kérdezni, a hajnali indulás előtt: - Tettél el szappant?

Csodálkozó tekintettel, kérdőn reánézek: - Az minek? Kérdezem.

Huncut mosolyával rávágja: - Csak azért szívem, mert ha kakit fogsz, meg tudd mosni a kezed.

Hát így indít utamra, ha éppen nem szegődik mellém. Olykor kitüntet a jelenlétével, s ilyenkor még jobban igyekezem bizonyítani, hogy ki az úr a háznál... Ha hangot adok ennek a ténynek, ő csak csendesen megjegyzi, természetesen úgy, hogy halljam: - Jól van hohókám, Te vagy a család feje, de én vagyok a nyaka, és a nyak úgy mozgatja a fejet, ahogyan akarja.

Elgondolkodtam mikor első alkalommal ezt a tényt feltárta, s meg kell mondjam, milyen igaza van.


Ülök a bot mellett, bűvölöm a hegyét, nem is messze egy jó nagy tükrös vagy fél méter magasra kilövi magát, mint egy torpedó pörög a vízben, mintha engem akarna heccelni... no várj csak adok én néked.

Nagy becsapódással visszazuhan a tóba, hatalmas karikákat rajzolva a tó tükrén.

Erre én kikapom a botomat a karika közepét megcélozom - de milyen balga lélek a koca-pecás, hiszen már a tó túlsó végében fújja a buborékokat én meg itt etetek. Rájövök, hogy megint én lettem beetetve.

- A fene egyen meg, mit szórakozol itt velem, mormolom az orrom alatt.


Figyelek és mozog a bot hegye,

mint akit áramütés ért felugrok és feszülten figyelem a bot hegyének játékát, a jelző karikám is lerepül, akkorát bevágok...

Elégedetten oldalra sandítok, ki látja..

A szomszéd stégen horgászó átkiabál: - Jöjjek segíteni? Végre, lesz tán valami, nem ülünk itt hiába.

Szerényen tiltakozom: - Ne fáradjon János bácsi, boldogulok.

Remélem nem megint egy úszó nádcsomó csinálja a felhajtást...


Tekerem az orsó karját, egyre idegesebben, mert húz a hal, de bizonytalan vagyok a nagyságát illetően. Addig, amíg nem tudom a víz felszínére fektetni, mindig elfog valami különös izgalom, mert lehet, a fogás eredménye sok minden.

Egyszer egy szegény vadkacsa szedte fel a horgomat, remélem, nem ismétlődik meg.

Már egész közel van, forog a víz, de nem olyan nagy az örvénylés, mint ahogy én azt szeretném.

Feszülten tekerem… és egyszer csak megpillantom.

A méreg a fülembe szaladt, éreztem, hogy elvörösödik a fülem, mert egy óvodás, középső csoportosnak mondható keszeg forgolódott, és csinálta a rumlit.

Kiszabadítottam a horog hegyét a szájából, szerencsére, csak a szélébe akadt.

Gondoltam is rögvest: - No ha ezt az asszony látná, kapnék érte.

Mert szerinte nem állatbarát az, aki fájdalmat okoz.

Mondja is mindig, hogy: - A legyet is kiviszed a lakásból, nem lehet agyoncsapni, de szegény halat kínozod.

- Van is igazsága, de nem árulom el neki.

Ott tartom a kezemben szegényt, és búcsúzóul úgy teszem a vízbe, hogy: - Küldd az öregapád! Mert pórul jársz.


A keszeg, fürge farokcsapásokkal beúszott a nádas nyújtotta rengetegbe. Ülök és várok, várom az öregapját. Remélem, jó öreg leszel, legyen rajtad egy kis felesleges zsír, mert a halászlevembe dukál....Össze is szaladt a nyál a számban a halászlé gondolatára, de aztán az is eszembe jutott, hogy az asszony finom falatokkal vár otthon.... s rég volt már reggel.


A nap lassan elbújik a domboldal mögé, de hiába lesem a vizet, nem mozdul. A közeli lovardából nyerítés hallatszik, s elordította magát Bandi is a horgásztó kedvence. Iáááááááááá.


A kis keszeg már a tó másik végében meséli az öregapjának a kalandját.

Okítja, hogy nagy ívben kerülje el azt a nádas melletti kis öblöt, mert ott egy felbőszült koca-pecás horgász várja őt, a hatalmas merítőhálójával.


Morgolódva összepakolok, kiemelem az üresen tátongó, beáztatott merítőhálómat, s lám akkor veszem észre, hogy az alját, amíg ázott, kirágta egy pézsma.

No vehetek másikat ismét...

Feltápászkodom és megyek megmosni a kezemet, mert ... sem fogtam.




Írta: ilike46, 2011. április 14. 16:08
Fórumozz a témáról: Vigyél szappant... fórum (eddig 20 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2021, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook