A család (beszélgetés)
Van egy képmutató család...
Megnéztem az iwiw-en őket.
Aki nem ismeri azt mondja,milyen aranyosak stb.
Én ismerem őket, sajnos!
Sziasztok!
Család?
Nálunk most kezdődik...
Felépítem a családomat,és innen kezdjük az új időszámítást a fogalom megtalálásában.
A férjem,a pici fiam és én.
Sziasztok! Én szerencsés vagyok ,hiszen élnek még a szüleim, akiket mindennap meg tudok nézni, segíteni nekik , amit kell. Van két hugom, a családjukkal is tartjuk a kapcsolatot. NekÜnk pedig van két felnőtt lányunk, vőink, 4 fiú unokánk. Nagyon szeretjük , támogatjuk egymást, most nem csak az anyagiakra gondolok, hanem lelkileg is!
Boldog vagyok, hogy ezt megadta nekem a sors, hiszen család nélkül nem kerek az élet!
Megtiszteltek azzal,hogy írtok ide.
Köszönöm értékes hozzászólásaitokat,gondolataitokat.
Család....A szülőkből már csak apu van, vele, olyan elvagyunk a kapcsolat.Ez már gyerekkoromban így alakult.A rokonsággal hasonló a helyzet, ha találkozunk megismerjük egymást köszönünk, talán váltunk is pár szót, de ha egy év enélkül telik el észre sem vesszük.
Nekem a család a saját családom.A szeretet, a tisztelet, az egymáshoz való alkalmazkodás, az egymás mellett való kitartás a nehéz helyzetekben is, a megértés és türelem az alapja és összetartó ereje.
Olvasom,hogy mit írtok. Köszönöm szépen,hogy ilyen nagy érdeklődésre tett szert a kérdésem.
Kinek kinek mást jelentenek ugyanazok a dolgok. Nem vagyunk egyformák,de a legfontossabb mindenki életében a SZERETET
S ez igy van jól.
Az a baj, h itt nem a válással volt a gond. Azt szerintem mi az öcsémmel nehezebben dolgoztuk fel, mint ő, sok olyat átéltünk, amit senkinek se kívánok! Élhetnénk mi azóta is ha szerényen is, de boldogan, csak ő vmi olyasmit tett, amire nincs mentség. Nehéz úgy elmagyarázni, h végülis még beszélni sem szeretek róla. Eddig mindössze egy emberrel beszéltem erről a páromon kívül, nem is szeretek mégcsak rá gondolni sem.
Én vhogy úgy érzem, tett vmit meggondolatlanul, talán kétségbeesésében, amit sosem lett volna szabad. úgy érzem túl fiatalon és valószínüleg a véletlen műveként vált anyává, és mintha a mai napig nem tudná mit kezdjen ezzel az egésszel. talán ezért is féltem régebben mindig a saját anyaságomra gondolni, csak az járt a fejemben milyen anya nem szeretnék lenni.
VAgy nagyon "hálátlannak" tűnök?
Dodica!
Az,hogy valaki sokat segít az embernek,még nem hatalmazza fel arra,hogy mindenbe bel is szóljon.Persze meg kell hallgatni,megkérdzni a véleményét,de a végső dönés a tietek kell legyen.Iszonyú érzés lehet,hogy a szüleid így állnak hozzátok.Én még emlékszem arra,hogy milyen volt kislánynak lenni.Én nagyon sok időt töltöttem a nagymamámmal,akit azóta is imádom,bár őt nehéz nem szeretni.Bár ő is dolgozott,sőt ez még a mai napig így van.A többi unokával nincs is ilyen kapcsolata,mint velem.A szüleim már nagyon várják az unokát(már útban),de mivel mi külföldön élünk ez nem lesz gyanolyan,bár biztos sokat babusgatnák.Ők is dolgoznak még.Ez csak hozzáállás kérdése.Sajnálom,hogy nem számíthatsz rájuk..
Csibe:)
Hát semmi túl jó. :)) Kész regényt is tudnék írni.
Nagyon nagy vonalakban: anyósom a lekét kiteszi értünk, de ez azzal jár, hogy beleszól mindenbe. Elviselhetetlen. Apámék meg még dolgozók, s tehernek érzik az unokát. Így 9 év alatt soha egyiket se tudtuk még egyik oldalra se lepasszolni. Ha mégis akadt rá példa nagy nehezen, akkor iszonyatos, milyen lelki állapotban kaptuk őket vissza.
Ezért írtam, hogy fura... A szűk család (papa-mama-gyerekek, amolyan mézgásan) jól működne a nagyszülők nélkül...
Lehet kicsit önző vagyok, de úgy érzem nekik kellene megtenni az első lépést. Először is azzal, h őszinték hozzám. Minden ami anno történt velünk szinte tabutéma, senki nem hajlandó beszélni róla. Pedig tudom, ha elmagyaráznák, mit miért tettek, akkor biztos sikerülne vhogy megbocsátanom. De anyukámmal pl. nem tudok még beszélgetni sem. Néha, ha sor kerül rá megpróbálom, de mintha egy vad idegen állna velem szemben, és így nincs is kedvem az egészhez. Apukámnak viszont ott az új családja, ahol igazán a felesége az úr, számomra érthetetlen módon nevelik két féltesómat, és annyira különbözünk!
Vagy csak én vagyok ennyire földönkívüli a családban, h így látom mindezt???!!
Szomorúan olvastam a soraidat.Számomra a család nagyon fontos,mégha nagyon távol is élünk jelenleg egymástól.Tartjuk a kapcsolatot(telefon,net)és nem telik el nap,hogy ne gondolnék rájuk.Még munka közben is sokszor rájuk gondolok,hogy eltereljem a figyelmem a benti problémákról.Ez mindig sikerül,de néha annyira erősen koncentrálok rájuk,hogy ellepik a szemem a könnyek..annyira fáj a hiányuk.
A párom családja elég furcsa,a szüleivel,öccsével tartjuk a kapcsolatot,de a többiekkel nem nagyon..
Csibe:)
Irigykedve olvastam soraitokat... Számomra a családot a párom ill. egy kicsit az ő családja jelenti. Sajnos nem volt hűdejó gyerekkorom sem és azóta se vagyok jóban a szüleimmel. Születésnap, névnap, karácsony, húsvét...és hasonló alkalmakkor telefonálunk, találkozunk. Ennyi. Kicsit fáj, de azt hiszem mára egész jól kezelem. Még jó, h van egy öcsém, vele tartom rendszeresen a kapcsolatot. Csak rossz belegondolni, ha esetleg vmi történne a párommal, v. köztünk, akkor az öcsémet leszámítva, nem lenne senkim, akire számíthatnék. vagy ki tudja, lehet ha nagy bajban lennék megváltozna a helyzet?!
Mindenesetre jó nektek :-)
Írország tényleg nagyon szép.Itt élünk már lassan 2éve,de még mindig találunk csodaszép helyeket.Azért szívesen sétálnék már a Tisza-parton egyet...
Csibe:)
Dodica!
Nálatok mi a helyzet?
Csibe:)