37 évesen teherbe esni (beszélgetés)
Köszönöm! 🙂
Ezt a halogatás dolgot testvérrel kapcsolatosan teljes mértékben megértem. Nekem az első terhességem problémás volt, emiatt a végén 4 hetet kellett kórházban töltenem. Ez évekre meghatározta a testvérhez való hozzáállásomat. A karrierem is fontos volt, így ez is hozzájárult nálunk a nagy korkülönbséghez. A férjem már évek óta könyörgött a 2.-ik gyerekért.
Én is így neveztem a kisfiam anno❤️❤️❤️
Akkor a Tri-regol sem akadályozta, ha egyébként is rendben van az egészségem. Azért egy általános kivizsgálásra elmegyek🙂
Szia!
Nekem friss az élmény, júliusban született a kisfiam 9 év korkülönbséggel. 38 évesen elsőre összejött, úgy hogy előtte évekig fogamzásgátlót szedtem. A várandóságot nehezebben viseltem mint a lányomnál, a szülés pedig gyors volt. Aggódtunk mi is a korkülönbség miatt, de a lányom imádja mindig puszilgatja stb. Remélem tudtam segíteni 😉
Én huszonévesen nem tudtam volna elképzelni, akkor még annyi fontos új teendőm volt.
Most sem tudnám. A kamaszok életének menedzselése (továbbtanulási tervek, arra való készülés, tanfolyamok, nyelvvizsgák, jogsiszerzés, sportversenyek, edzőtáborok szervezése, bírói tanfolyam stb. stb.) nagyon pörgős dolog, ahhoz képest egy bébi lightos, de most nem tudnám már hová beilleszteni. :-)
Értem én amit írsz 😉 akkor úgy mondom nekem már fárasztó lenne. Imádom ahogy a gyerekem nő, nem tudnék megszokni mégegyszer pelenka, éjjeli műszak, bölcsi,ovi...stb
Mert megszoktam már a kis nyugodt életem, egy baba nagyon nagy változás.
Én semmi előnyét nem tapasztaltam a nagy korkülönbségnek:( (10 év van köztünk az egyetlen testvéremmel.) Semmilyen életkorban nem tudtunk igazán testvéri kapcsolatot kialakítani.
Talán emiatt alakult úgy, hogy mindkettőnknek kis korkülönbséggel születtek a gyerekeink.
Nem feltétlen a fizikai fittsegre gondoltam. Egyszerűen csak a kor. FI most 37, mire baba lesz, ő már 38 vagy 39.
Megvan a rend az életben is. Ezt fejbe nehéz koordinálni
Szia!
Betöltöm a 37-et mire megszületik a második gyermekem. (8 év lesz köztük.) Eddig jól viselem a várandósságot, hasonló mint az első volt, pedig azóta egy betegséggel is együtt kell élnem. A nagy korkülönbségnek is vannak előnyei és a testvérek egy életre (remélhetőleg jó) testvérek maradnak egymásnak. A nagy szeretettel várja a kicsit, ennyi idősen még inkább meg lehet vele beszélni, eddig semmi féltékeny érzés nem dominál nála, sőt!
Csak bíztatnálak és hidd el a korod miatt se aggódjál!
Egyik ismerősöm most 42 éves, van egy 17 és egy 14 éves gyereke. Elvált, új szerelem, most már 1 éves a kisbabájuk és minden tökéletes. Se a terhességgel, sem a szüléssel nem volt gond. Bár azt mondta neki a doki és a szülésznő, hogy a női test 10 év után már "nem emlékszik" a szülésre, de pikk-pakk ment a dolog.
Ja, és teherbe esés előtt volt egy eü.kaparása, mert a spirál nem volt jól elhelyezkedve vagy valami hasonló. És azonnal megfogant a baba.
Köszönöm 😊
Nézelődök...
Ha ráérsz olvasgass itt is.
Szerintem komplikáltabb a válasz mint fekete vagy fehér. Természetesen huszon évesen könnyebb, de 37-évesen sem nagyon nehéz. Az én második feleségem is annyi idős volt, nem történt semmi probléma, sőt egyáltalán nehézség.
Biztos vannak más példák is.