21 hónapos kisfiam beteg. Kaptunk gyógyszert, de nem tudom vele bevetetni hogyan csináljam? (tudásbázis)
Köszi, megyek hűtök. Most teázik, az szerencsére megy. Remélem nem hányja ki! :((
Köszi a segítséget mindenkinek!
Most megyek, majd jelentkezem!
Szia,
nálunk a hűtőfürdő működött a leggyorsabban.
Most mértem a lázát, tisztán 39.4.!!!
Szerintetek adhatok neki egy 1/4 algopirint, mert a kúp nem vitte le a lázát!
Húú, akkor neked még nehezebb, mint nekem! Nekünk az orrszívás már tabu, ő kifújj a nóziját. Csak legvégső esetben kell szívni, de ha lehet, hanyagolom!
Egyébként én is olyan adagolóval szívom fel, amit említettetek és próbálok célozni, de úgy össze szorítja a száját, hogy ki sem lehet nyitni!
Először bepróbálkoztam az " Itt a cumisüveg drágám, ki kér teát?" dumával. Amikor kinyitotta száját és megérezte a kesernyés szagot, ráharapott a fecskendőre és már köpte is ki azt a minimális mennyiségű gyógyszert is, amit sikerült volna belé diktálnom!
Most alszik. mire felébred, talán apa is haza ér és próbálkozok. Muszáj, mert ha nem veszi be, beutalnak bennünket a kórházba, vagy szurit írnak ki! Na, ezt nem akarom! A nagynak már volt része 10 napon ár nap 3 szuri felvételében! Nem volt nagy élmény!
Azt is próbáltam.
Vagy ki se nyitja a száját,vagy ha betudom neki nyomni egyből kiköpi sőt fújja,hogy minden hova jusson belőle.Ráadásul úgy ragadnak ezek a gyógyszerek.
Sziasztok!
Sumamed-et kaptunk szirup formában! Rettenetes keserű az íze, nem tudom neki se tejbe,se teába keverni, mert kiérzik.
Cumizni nem cumizunk, az úját szopizza, így ez kilőve! (azért ezt jó tudni, mert a családban vannak cumis babák, majd továbbítom a tippet! Köszönöm!:)) )
Az a baj, hogy kihányja! A párom hoz délután vaníliás krémtúrót, még azzal bepróbálkozok, hátha lemegy!
A nagyfiam bármilyen tablettát lenyelt, a sziruptól Ő is hányt, de 3 évesen adtam neki először tablettát, amit ügyesen lement!
Senki nem találkozott még ezzel a problémával? Ezek szerint én vagyok a nagyon béna! :(((
Gyümölcs lébe vagy teába téve. Bár azt nem írtad, hogy milyet kaptatok. Szirupot vagy tablettát.
Én annak idején kevés vízben feloldottam a tablettát és gyümölcs lébe téve itattam meg a lányommal.
Külön cumi van màr arra,hogy abba tegyük a gyogyszert,igy ha cumizik,lenyeli a gyogyszert is.
Persze nem mindenkinek van ilyen cumija.
Nem lehetne esetleg keverni teàba vagy hasonlo?
További ajánlott fórumok:
- Kisfiam csúnyán köhög, nyolcadik napja lázas, kap gyógyszereket is. Ma vért vettek magas lett a CRP-je, elküldtek tüdőröntgenre...
- A kisfiam parlagfű allergiájára már most kezdjem adni a gyógyszert?
- Kisfiam kórházba került, nekem kellett gyógyszert vinni neki otthonról!
- Néha fél órát alszik a kisfiam, néha kettőt. Kimarad egy evés vagy hogy csináljam?
- 16 hónapos kisfiam vesetágulattal született.Szerintetek kinőhető ez? Rendszeresen gyógyszert szed.
- Hogyan adhatom a gyógyszert a kisfiamnak?