2021 júniusi babák (beszélgetés)
Nekem is volt az elején hasmenésem.
De annyira engem sem zavart,mert itthon voltam.És inkább ez mint a székrekedés. Csak sokat kell inni.Meg én akkor szárazabb dolgokat ettem,piritos,ropi,keksz.Aztán elmúlt.
Szívből gratulálok!❤️🙏 Én is olyan türelmetlenül várom már az uh-t!
Nekem nem volt hasmenésem, sőt inkább a székrekedés volt jellemző.
Sziasztok!
Bocsánat, hogy "illetéktelenül" kérdezek (én most vagyok az 5ik hétben, pénteken tudtuk meg, hogy sikerült a beültetés, és így valószínű júliusban jön a pici), de tapasztaltabbaktól szeretnék kérdezni, hogy ebben a korai időszakban találkozott valaki állandó hasmenéssel? És, hogy mit tehetek ellene (szedni, enni, inni valamit, ami kicsit helyrerántja a rendszert, de nem árt a babának).
Nagyon köszi a válaszokat előre is.
Sziasztok!
Megvolt az UH,minden rendben 🙏🙏🙏
Szépen fejlődik,megvan minden ami ilyenkor kell (9+5,méret szerint 10+0).CRL 31 mm.
A vérnyomásomat nézegetnem kell,mert határeset volt.
De összességében boldogság van ❤️
Én is inkább neten tájékozódom, meg barátnőktol, akik jobban képben vannak. Nekem fiatal a vedonom, annyira , h gyereke sincs, és sok esetben el sem tudja fogadni hogy a gyerekek nem a nagy könyv szerint működnek.
De pl nálunk a terhesgondozás is le van zavarva vérnyomás meg súly méréssel, 5p kitölti a kiskönyvet aztán mehetek.
Az enyém segítene, de teljesen le van maradva, nem követi a szakmai irányelvek fejlődését. Köldökcsonk ápolásától kezdve fürdetésig, csupa elavult nézet.
Az egyetlen jó tanácsa az volt, mikor nem volt napokig kaki, hogy adjak kamilla teát. Na vagy attól, vagy mert már hatodik nap volt, de lett eredmény. Ezt leszámítva én inkább utánaolvasok mindennek.
Sziasztok!
Ezt én is tapasztalom, hogy bő folyásom van, mindenképp rákérdezek a dokinál.
Nekem már kezd csökkenni az ételtől való undor. Eddig ritkán volt émelygésem de szerencsére az is elmúlt. Fáradtság is van este 8 vagy 9 kor én már alszom :D
Tegnap voltam vérvételen és ma megyek a védőnőhöz kiadja a kiskönyvet. Nálunk is teljesen másképp működik ugyanis a kiskönyvet nem fogadják el mint beutalót, majd ha betöltöm a 12 hetet akkor megyek belgyógyászatra ahol megcsinálják az EKGt. A háziorvost is fel kell keresnem, hogy töltse ki a kiskönyvet.
Ma vagyok 10+6 már ez az egy hét 1 nap olyan nehezen akar eltelni. Dec 8.án megyek uhra ahol a kombibáltat is nézik de szerintem most pénteken is bemegyek mert én még mindig nagyon aggódom.
Mindenkinek jó egészséget kívánok :) Írjatok mi volt a vizsgálatokon.
Sziasztok!
Ma voltam 12 hetes uh-n, meg laborban, meg prena teszt miatt genetikai tanácsadáson... el is ment vele a nap.
Na de a baba, miket művelt a kezeivel, lábaival! Hihetetlen, hogy pár hete két paca volt, most meg rendes baba-formája van :)
Eddig 12+1 voltam, ma 12+3-ra lettem belőve.
Tünet nekem a fáradtság, amihez hozzájön, hogy elsőszülöttel még éjszakázunk, ilyenkor cicizik is, szóval a fájdalom ott is sokszorosa az első terhességnél levőhöz képest... hányingerek szerencsére elmúltak, vérnyomásom még mindig nagyon alacsony, de gondolom írnak majd fel vasat és talán jobb lesz.
Azt már az első csapattal is megállapítottuk, hogy nem csak az számít, mely része az országnak, hanem melyik orvoshoz jár az ember lánya...
Én nőgyógyásszal kezdtem, ő kérte levélben a védőnőt, hogy vegyen gondozásba. Aki kiadta a kiskönyvet, azzal majd egyszer háziorvos, mert minden beutalót nőgyógyász ad. Sajnos én dokimnak két éve nem volt ekg-ja, így kardiológia is kell majd, ahova ő utal be.
Fogorvosnál kb. 34. héten jártam előzőleg :D
Sziasztok! Én most vagyok 12+1, és szinte semmilyen tünetem nincs már. Egyedül az maradt meg, hogy a szokásosnál sokkal gyakrabban kell még mindig pisilnem.
Védőnőnél múlt hét pénteken voltam, akkor megkaptam a kiskönyvet, amiben hétfőn ki is töltötte a háziorvos a ráeső részt. Nekem is meglett csinálva ott helyben az EKG. A 12 hetes ultrahangra jövő héten kell mennem, 13 hetesen, mert első alkalommal 1 héttel kevesebbet számolt az orvosom, mint másodjára.🙂Labort, és egyéb vizsgálatokat csak utána kell. Tényleg mindenhol máshogy működik úgy látom.
Én párszor hánytam eddig,de az nekem is éjszaka volt.Pont tegnap történt,annyira görcsösen öklendeztem hogy egyszer csak erős,nyilalló fájdalmat éreztem az alhasamban.Remélem nem lett baja a babának.
Nekem folyásom nincs,bár Utrogestan hüvelykapszulát használok 3x2-t,szóval ha lenne se biztos hogy észre venném.
Sziasztok! Nálam most az éjszakai rosszullétek vannak jelen arra ébredek álmomból, hogy mindjárt hányok. Ezen kívül most visszatért a kimerültség. Ma vagyok 10+3,pénteken megyek vérre és kérni fogom nézzük meg uh-n.
Nektek is bő folyásotok van? Engem kicsit megijeszt.
A laborok megvannak.Az EKG-ra holnap megyek az UH után.Magánba járok én is,ahol minden van,úgy kértem hogy egymás után legyenek,ne kelljen többször mászkálni.
Sokaktól hallom hogy ha nincs probléma a terhességgel,akkor csak havonta hívnak vissza.Van akinek a terhesség megállapítós UH után a genetikai a következő.Hát én ki nem bírnám.De én über paramami vagyok 😆
Én amíg be nem töltöm a 12. hetet,2 hetente járok UH-ra.
Nekem minden beutalót a háziorvos adott,persze nem fogadott,csak az asszisztenstől átvettem a papírokat.Pedig azt hiszem a kiskönyvbe neki is kellene írni.De hát most ez a helyzet mindent felülír...a védőnőm azt mondta,most fogorvoshoz sem muszáj menni.EKG fog még kelleni kiértékeléssel.
Szia!Ha jól emlékszem mi nagyjából egyidősek vagyunk.Én ma 9+4 vagyok.
Nekem sem voltak tüneteim de az utóbbbi napokban hánytam 3-4x,minden előzmény nélkül.A cicijeim már kevésbé fájnak,remélem nem jelent rosszat.Székrekedésem nincs,de iszok is sokat.
Holnap megyek délre UH-ra 🙏🙏🙏
Sziasztok!
Szuper hírek! ❤️
Én ma vagyok 9+0. Vannak apró szúrkáló és húzó jellegű érzéseim az alhasamban,de ezt most abszolút jó jelnek veszem,hogy nő a baba és a méhem.
Jövő szerdán megyek kontroll UH-ra,nagyon-nagyon várom.A dokim amúgy covidos lett,nagyon fasza...de szerencsére van egy másik,akihez egy darabig tudok járni,de csak kb. 16 hétig vállal terhesgondozást, mert ő nem szüleszt :( Plusz,a kórház,ahová járok,dec.11-től költözik, 1 hónapig nem lesz rendelés egyáltalán.Úgy hogy emiatt kicsit parázok hogy mi hogy lesz,kihez menjek,keressek egy teljesen uj dokit vagy mit csináljak.De majd kitalálom,van időm morfondírozni :)
Én mindig is fiús anyukának képzeltem magam de most lányt érzek vmiért :)
Nagyon szuper, gratulálok!😘
Én ma voltam védőnőnél, ő is június 7-et számolt várható szülési időpontnak, mint amit az alkalmazás is ír. Első alkalommal az orvos is mást számolt mint legutóbb. Szóval nem is 10 hetes vagyok, hanem 11+4. Úgy örülök, nemsoká túl leszek a legkritikusabb 3 hónapon.🙂 Már nagyon kíváncsi vagyok a nemére, de egyébként én is fiút érzek.