2018 márciusi babát várók, gyertek! (beszélgetős fórum)
Én is még csak kalkulátoros jóslásokkal rendelkezem. Az egyik kalkulátor szerint március 20ra a masik szerint 24re várható a baba. Nekem még mindig nincsenek rosszulléteim. 😮
Igen, ez a hányinger tényleg elmúlhatna... Meg én állandóan fáradt vagyok, ok nélkül.
Viszont ha nem is esik annyira jól, azért enni kell, gondolj a babára :)
Főleg hogy evés után mintha kicsit jobb is lenne.
Bár csak netes kalkulátor alapján, de én meg akkor lehet, hogy zárom a sort a március 29-el :) pont apukám születésnapja :)
Akkor engem csak 2 nappal előztél be :) vasárnap leszek 9 hetes... már várom, hogy elérjem a 12. hetet, azzal a reménnyel, hogy abba marad ez a hányinger. Most is főzöm a jó kis csirke pörköltet.. de szerintem enni nem fogok tudni belőle :(
Augusztus 21-én lesz a genetikai UH, addig kivárás van nálunk. Remélem minden rendben. Legutóbb egy héttel kisebbnek mérték, de volt szívhangja. A szédülés meg az émelygés megvan nálam is, kisgyerek mellett különösen üdítő állapot :D
Én leszek az úttörő a március 2-ai kiírásommal? :)
Illetve nekem már van egy kislányom. :)
De jó! Gratulálok!
Remélem akkor én is hallhatok már jövőhéten szívhangot. 😊
Örülök, hogy jobban lettél :)
Sziasztok! A tegnap voltam dokinal, akkora, amekkoranak mensi szerint szamoltam, a 6. het elejen jarunk meret alapjan, mensi szerint ma vagyok 7 hetes. 5,1 mm crl. Mar vert a kis szive, lattuk es meg is hallgattuk 😊 A doki ledobbent, hogy hogy sikerult osszehozni.
Nem voltam olyan bátor, hogy zsírral kenegessem magam, de így is köszönöm az ötletet mert így eszembe jutott az én kis csodafegyverem. Nem is tudom, hogy felejthettem el. Ha köhögök mindig Wick Vaporub kenőccsel kenem be a mellkasom meg a hátam. Gyerek koromban is mindig ezzel kentek be a szüleim. Aztán egy jó darabig nem lehetett kapni de pár éve megint és akkor rögtön be is szereztem. Tegnap este bekent vele a férjem és mára sokkal jobban vagyok. Az a jó kis frissítő mentol. Nem tudom, hogy felejthettem el amikor itt van az éjjeliszekrényemben. Úgyhogy mégegyszer köszi az ötletért. 😘
Hát erre nem emlékszem, az nem maradt meg 😂😂😂😂
Ki tudja, lehet nem is a köhögés miatt kente be magát :p hihi!
És legalább a köhögést csillapította? :D
Egyszer én is bekentem, és egész éjjel úgy viszkettem, hogy majdnem levakartam a bőrömet :D úgy tűnik allergiás vagyok a disznózsírra xD de amúgy én is azt hallottam, hogy nagyon jó.
Én is annak gondoltam, de egyszer éjszaka amikor már majdnem megfulladtam, csak kipróbáltam :D azóta csak ezt
Ez nem csak ilyen falusi mende-monda?
Tudom, hogy undi, de nekem bevált: be kell kenni a mellkast és hátat disznózsírral éjszakára. Akinek eddig ajánlottam mindenkinél bevált.
Nèzz utána: Stodal vagy Sinupret. Állítólag sokaknak segített és szabad terhesség alatt szedni!
Én kívánom hogy jövőhétre már elmùljon a köhögés, az ACC biztos segiteni fog! :)
Köszönöm <3
Szerintem megiszom pár ACC-t és jövőhéten úgy is megyek orvoshoz, majd megbeszélem vele, hogy mit csináljunk a köhögéssel. De addig is muszáj csinálnom valamit. Szerintem is csak rosszat tesz ez a sok megeröltető köhögés.
Szerintem jobb gyorsabban kikerülni a betegségből mint szenvedni. Ilyenkor az ember szervezete legyengül, beteg...Szerintem ezzel többet lehet ártani mint pár láz ès köhogèscsillapìtóval (panadol, acc). Egyeseknek sajnos antibiotikumot is kell szedniük, úgy megbetegednek, vagy egy kisebb gyulladásból nagyobb lesz.
Az a baj, hogy a szervezetünk hozzászokott ezekhez a tabikhoz, porokhoz ès nehezen enged a különféle teáknak teret. Ha eddig fájt a fejem, bevettem egy aszpirint, most nem tehetem meg ès valami homeopatiás bogyótól meg nem mùlna el...
Medvécske, jobbulást<3 ès szerintem ha tènyleg nem vagy jól, vegyèl be amit szabad. A hosszan tartó, kezeletlen köhögès is lehet veszèlyes!
Engem is érdekelne, hogy mit lehet és mit nem. Sajnos én most is meg vagyok fázva és szarazon köhögök. A neocitran szokott mindig segiteni de azt tudom, hogy nem szabad terhesség alatt használni. Az ACC-ről már megoszlanak a vélemények. Van orvos aki ajánlja van aki nem. Nekem ezek a házi praktikák, hogy mézes tea meg hagymalevél és hasonlók nem segítenek.
A téli megfázós idő ? Ne is mondd, nagyon könnyen jön nálam a mandulagyulladás ami sajnos sokszor végződött antibiotikumos kúrával, mert akármit is csináltam, ment át a fülemre...
Bár én azt hallottam, hogy panadolt állítólag szabad szedni ha valami nagyon fáj, de elötte mindenképp orvossal egyeztetni.
Akkor én szerencsés vagyok. Nagyon nagyon jó a fogorvos és nagyon alaposan dolgozik jó minőségű alapanyagokkal. A tömés utánra még kaptam időpontot, hogy felpolírozza a tömőanyagot, hogy szép legyen. Nagyon elégedett vagyok.
Én nem tudtam befogni a számat 😁 amikor pozitív lett a teszt utaztunk el egy rendezvényre, ahol mindenki egyből levágta, hogy miért nem iszok alkoholt :) én kb minden barátnőmnek elmondtam már 😂 annyira pozitív vagyok ezzel a dologgal kapcsolatban, hogy nem érzem bajnak, hogy elmondtam. Illetve Párom családja is tudja már, az én családomnak még nem mertem elmondani, a hétvégén tervezem 😁
Hát én sem értem hogy akkor hogy is van ez... nekem egyszer volt állapot felmérés 5000 párszár Euro lett volna a vége, elmagyarázta hogy az ingyenes tömés rossz minőségű, ami tuti hogy így van,mert annó voltam 2 másik fogdokinál, 1-1 et tömték, és valóban kiestek hamar.
Nekem nagyon rosszak a fogaim, 7 éve megcsináltattam otthon mindet, tömés cserék, 2pótlás. Úgyhogy nem tudom hogy szuri nélkül megoldható lenne e :(
Persze, van itt is ingyenes tömés... kb 1-2 hónapig bírja. Volt benne részem többször is, úgyhogy inkább Mo.-n fizetek érte privát dokinál.
Egyébként egy hónap múlva műtötték volna a lábam, de lemondtam... altattak volna valószínűleg.
Majd amire kiváncsi vagyok még, hogy hogy fogjuk a téli megfázásos időt túlélni, hiszen akkor sem szedhetünk gyógyszert.
Nem tudom ennek mi az oka. Amikor a férjem foga elkezdett fájni már azon jajveszékelt, hogy mennyibe fog kerülni mert ahogy írták 300-400€ emlegetett anyós is. Elmentünk a fogorvoshoz és mondta,hogy mindent a krankenkasse fizet egy két kivétellel. De az alapellátás ingyenes. Gyorsan meg is csináltattuk a fogainkat. Magyarországon még sose röntgenezték meg azért a fogam, hogy hátha van lyuk a két fog találkozásánál ahova nem lát be.
Nem semmi, ezt nem is tudtam, hogy ilyen eltérések vannak.
További ajánlott fórumok: