Versszöveg - lánc (fórumjáték)
Lesz akkora házam, mint a makk-héj,
meg se mutatom neked,
holdfényt fonok békarokkán,
mák-olvasót pergetek.
Weöres Sándor
Különös táj lesz, sűrű lesz a csendje,
csak mélabúd halálos húrja szól.
Belejajdulsz a süket végtelenbe,
keresni fogsz, és nem leszek sehol.
Áprily Lajos
Az első szót a föld mondja ki,
az anyaföld,aztán dermedt
tél térdei,liliomjai
közül beszélni kezd a gyermek.
Bella Isrván
Nekünk is volt még fiatalos lelkünk,
Mi is tudtunk még hinni valaha.
Ami hevünk volt, mind elfecséreltük
S ami hajnal volt, az most éjszaka.
Ady Endre
Aratni megyünk majd délcegen,
Dalolunk,s villan a kaszám,
A dombokról szétcsillan éle,
Mint szurony,a sziklás vár fokán.
Csépe Imre
Lánc,lánc,eszterlánc,
eszterlánci cérna,
kisleányok bús körében
kergetőzöm én ma.
Kosztolányi Dezső
Mikor ölembe kaplak, zörren az üveges ablak!
Hajtsd a szivemre fejed; künn az eső megered.
Sűrűn csillan a villám; bús szemed isteni csillám.
Míg künn csattan az ég, csókom az ajkadon ég.
Ó, bár gyujtana minket, egy hamuvá teteminket
a villám, a vihar; boldog az, így aki hal.
Babits Mihály
Tudok köszönni ostobáknak,
bókolni is, őrjöngve dúltan,
hajrázni, ha fejemre hágnak.
Az életet én megtanultam.
Kosztolányi Dezső
te voltál a kút,
mely mindig újraéled,
te vagy a kiút,
ha bekerít az élet;
Keresztury Dezső
Dagonyáztat minket langyos pocsolyába
/csak csendesen,élvezd a táncot,
csörgesd,csak csörgesd a vattázott láncot/
Jókai Anna
magad ha rajtakapnád:nincs erőd megállnod
ökröndözve mondd kitépjed nyelvedet
vérhányva köpj halandzsaversgalamátyot
s ott fulladj meg rajta - úgy kell neked.
Határ Győző
Később, mikor néhány év eltellett,
Nekem megint csak lovacska kellett,
Volt rajta nyereg, gyeplő, takaró,
De ez sem kellett, mert fából való.
És én megint sírva fakadtam,
Anyám, én nem ilyen lovat akartam,
Anyám, én nem ilyen lovat akartam.
Szabédi László
Az út mentén tovább vonultok
a köd fehér botján nyúlványok
az ég közömbös csarnokában
utolsó lombot eleresztve
kígyózó néma sorba álltok.
Takács Zsuzsa
Színem barna, hangom csörgő -
hátára vesz őszi szellő.
Felkap, reptet a magasba,
s aláhullok az avarba.
Mentovics Éva
sértett gőgömben értőm és kísértőm
te hangolás barangoló kalandom
te zengő és borongó hang a lanton
bőröm, bérem, bírám, borom, míg bírom
és soraimmal sorsom túl a síron,
kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:
mennyei poggyász.
Faludy György
Tudod Uram,hogy mostanában
Ólom-tüzek égtek a számban,
Kiálthatnék,hallgattam mégis,
Tudok mindent,hallgattam mégis...
Ady Endre
Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.
Tóth Árpád
Anyám mondja,házasodj meg fiam,
az élet akkor élet,ha mások annak tartják,
a boltos akkor,ha pénzt adsz neki,
az asszony akkor,amikor hazatérsz hozzá...
Ladányi Mihály
Óh,bújni barlangokba,
Mélybe,lágyba és sokba,
Csak életünk kedvesének
Ne legyen soha fogyta.
Ady Endre
Téged siratlak, büszke sirató.
Az Isten sem néz többé immár hátra
És hull a rokkant, tömzsi kis tanyákra,
Ó Ady, a magyar Ugarra hull a hó.
József Attila
Mások szeressék benned a bolyongó,
Örök bohémet,a derűs legényt
S a nagyszerű és mélységes bohócot,
A mókák és nóták emberét.
Juhász Ferenc
„Szivemnek gyöngyháza, lelkem Iluskája!”
Kukoricza Jancsi igy szólott hozzája:
„Pillants ide, hiszen ezen a világon
Csak te vagy énnekem minden mulatságom.
Petőfi Sándor
Mert a gólya ha visszaszáll,
Virító szép tavaszt talál;
Hej, de mire te visszaszállsz,
Csak puszta sírhalmot találsz.
Petőfi Sándor
Daloljatok!Tietek mind a nóta,
Mely szerelem,bor mellett megterem,
Daloljatok!A legszebb dal a tiétek,
Melyért eladnám hazug életem.
Juhász Gyula
Rég-pogányossan dalolok Neked most,
Égfelé tartott tenyerekkel, arccal
Állok előtted.
József Attila
Gyönyörrel nézett végig ős Turán,
Hol társtalan nem élt szegény magyar,
Nem marta,mint a vadkan,száz agyar!
Juhász Gyula
Nem jó nekem sehogyse,
szólnék, de hangom elfagy,
keveslem, ami túlsok,
túlmessze, túlközel vagy.
Nadányi Zoltán
Ah,én is ízlelém a szent tavaszt!
Dicső szemed forró sugárzatán.
És mind az éden sírba sorvadott
Leányka!kebled oly nehéz fagyán.
Madách Imre
Kék fák közé most jer velem,
hol minden árny és rejtelem,
és minden mély törzs mély csoda.
Nézd! Gesztenyefa-pagoda!
Tóth Árpád
Mikor kezed fáradtan
Elejti már a napot
S szívemben is csöndesen
Elhallgatnak a dalok.
Tóth Árpád