Vajon meddig lehet bírni, hogy hazugságban éljünk? (beszélgetés)
Jozsu, valószínűleg igazad van:)
Pont a zavarosság miatt jöttem kérdezni.:)
Azt tudom, hogy nagyon érzékeny, talán az átlagnál érzékenyebb. Úgy érzem, hogy már eljutott arra a színtre, ahol úgy érzi, Őt nem lehet szeretni.
Igazából nem "önsajnál", de azt nem tudnám megfogalmazni, hogy mit is csinál:)
Amit leírtam, azt 3,5 hónap alatt talán 2x mondta, ha nem mondta volna el, akkor azt mondanám, hogy szerelmes belém, de így nem mondhatom.
Azt, hogy mennyire szívja le az energiáimat, nem tudom, mert én sokszor többet kapok Tőle, mint Ő tőlem.
Képes órákon keresztül szeretgetni, puszilgat, és úgy ölel, mintha soha nem akarna elengedni.
Nem akarok többet látni ebbe az egészbe, mint ami benne van. A tényeket írom le, aztán, hogy Ő valójában mit gondol, érez, nem tudom.
Azt tudom, hogy boldog akar lenni, hogy tőlem, velem az, legalábbis mikor velem van, biztos vagyok benne..
Csak valahogy félek a félelmeitől!
Panka!
Mivel nem ismerlek sem Téged, sem a barátod, sem pedig a körülményeket, csak az általad leírtakra tudok hagyatkozni, és ennek alapján a gondolataimat leírni. Azt látom, hogy nem vagy már gyerek, és a korodból következően feltételezem, hogy a barátod sem az. Ezért a viselkedése meglehetősen aggasztó. Egy egészséges ember - némi önsajnálat után - túllép a csalódásain, és keresi a boldogságot. Ez azonban semmiképp nem jelentheti azt, hogy az új kapcsolatot terheli a múlt fájdalmaival. Márpedig a ti esetetekben ez történik: nálad keres önigazolást, saját magad ellen fordít, leszívja az energiáid.
Ha mindenképpen segíteni akarsz neki, irányítsd pszichológushoz vagy pszichiáterhez, és ha mindennaposak az efféle megnyilvánulásai, semmiképp ne vállald magadra a "megoldást". Már csak azért se, mert az írásodból úgy ítélem meg, hogy önmagadban is kételkedni kezdtél.
Még ne szeress bele teljesen! Keresd a hibáit! Ebben a topicban már írtam erről valahol a 2. oldal tájékán. Aztán dönts! Semmiképp se a sajnálat vezessen! Lehet, hogy Te leszel a következő csalódása, de nem Te leszel a hibás!
Csak, hogy a szöszbe lehet állandó "rettegésben" élni?:)
Ha nem mer szeretni, és szeretve lenni, hogyan tud működni ez az egész?:)
Annyira szeretném szeretni, csak kicsit félek, mert mi van, ha szerelmes leszek, olyan nagyon, Neki meg nem fog jönni ez az érzés a félelmei miatt?
VAgy, ha összeillünk, jönni fog, félelmei ide v. oda?
Sziasztok:)
Örülök, hogy rátaláltam erre a fórumra, mert lehet, hogy kicsit tudtok segíteni:)
Engem ez a bizalom téma érdekelne.:)
Megismerkedtem Valakivel, és úgy érzem, hogy nagyon jó a kapcsolatunk, hogy szeretjük egymást.
Viszont van egy kis bökkenő. Ezt a fiút/férfit nagyon sokan bántották, átvágták, becsapták a nők.
Valamelyik nap beszélgettünk, és elmondta, hogy nem akar megbántani, hogy szüksége van rám, de már nem tud senkiben megbízni, nem bízik, és nem hisz senkinek, csak saját magának.
Szeret velem lenni, élvezni akar velem mindent, amit csak lehet, ennek ellenére nem tudja, hogy mit akar!
Bevallom ez nem esett jól! Ahogy az sem, hogy már az is megfordult a fejében, hogy amit tőlem kap, az nem is Neki szól, hogy nem is őszinte. (Mindazok ellenére, hogy még soha senki nem szerette Őt úgy mint én)
Igazából, most én is ott tartok, hogy már semmit nem tudok.
Egyszerűen nem tudok kiigazodni rajta, lassan már szeretni is félek:)
Mit lehet azon kívül tennem, hogy türelmes vagyok/leszek vele?
Nem lehet, hogy a párodon "csak" a kapuzárási pánik tört ki?! És ha a lónak 4 lába van, mégis megbotlik elvből indulunk ki, akkor az egyszeri botlás talán megbocsátható (nem egy alkalomra, hanem egy nőre értem). Gondolom én, de ebben nincs tapasztalatom, nem tudom, hogyan fogadnék egy ilyen hírt, ha a saját bőrömről lenne szó.
Hibátlan ember nincs - rajtam kívül :) -, azt pedig, hogy ki mennyit tud - akar elviselni a másik hibáiból, az egyénenként változó.
Na, abbahagyom, mert úgy látom, ha eddig nem voltál összezavarodva, hát most lehetsz... Pedig nem ez a célunk.
Szép délutánt, én is lejtek egyet a városba! :)
cupp
No, mosst kicsit elpályázom... csajos délután a gyermekemmel... szoli, pizzéria, nagy beszélgetés... Este még benézek.
puszi mindenkinek
Ja, most néz i épp úgy a "hadállás" nálunk, hogy kezd köztünk egy "kellemes, hétköznapi kapcsolat" kialakulni, de semmi több. Szabaddá nyilvánítottam... legyen övé a fél város :))), ahogy írod, de nélkülem.
Na, de akkor mésrészt viszont a fiúkból, meg elvileg nekem meg el kell néznie, hogy a fél város az enyém, de őnélküle... ;)))Vagy akár vele együtt?;) No, ez még nem emészthető a számára. Túl egoista.
Szóval, ígértem…
A történetünk mindig a születéssel kellene kezdeni bármit akarunk elmondani érthetően levezetve magunkról… Csak ijesztgetek itt, pedig tényleg így kellene.
„. . . neveltetés, szülői példa, céltudatosság, empátia, és még egy csomó dolog inspirált a kitartásra. Az meg alapvető adottságom.” – írtam a 28-asban.
Tehát kitartottam… mint ahogy ő is nagyon sokáig és nagyon sok mindenben (természetes tiszteletem ma is ezért neki), de az évek alatt változunk, ahogy Jozsu kifejtette és előbb utóbb besokallunk, már nem tudunk kiegyensúlyozottan megoldani problémákat. Ekkor jöhet el az, ami nálunk eljött… elszakad a „lánc” (a leggyengébb láncszemnél persze) Ez lehetett volna nálam is, de pehemre én voltam a kitartóbb. Amikor végül boldogan közölte velem egy este a kanapén üldögélve, hogy „Szerelmes lettem!”, én szinte fellélegeztem. Gondoltam végre kibökte a feszítő titkát, amit már lehetett tudni, hogy van és végre elindulhatunk a megoldás felé. Én naív, a válásról és a külön költözés mielőbbi lehetőségeiről akartam mindenáron és a lehető legbékésebb módon beszélni vele, de meg se hallotta, mert ő meg a háremösztönről. Tehát engem is meg akart tartani, de annyira zakkant volt, hogy nem hogy meg se kérdezett mi a véleményem és mit szeretnék, hanem (később, amikor egyre határozottan próbáltam tudomására hozni, hogy ez nem lehetséges, mert nem így képzelem el az életem) meg se hallotta. Erkölcsileg teljesen kifordult magából. Az összes antiszociális jellemzőt fel lehetett fedezni nála. Rengeteg fájdalmat éltem meg ettől kezdve olyan intenzíven, hogy azt hittem belepusztulok, de sokat kibír az ember. Az első hullámokból ahogy először kiláttam, észrevettem, hogy ő is mennyire fuldoklik ugyanazokban a hullámokban. Éreztem, nem hagyhatom, hogy elmerüljön végleg. Nagyon nagy erőt adott ez a felismerés. Már nem magammal törődtem, hanem mint a vízimentő, megpróbáltam a fejét ismét a felszín felett tartani. Hát kapálózott szegénykém rendesen, néha együtt merültünk alá, sokszor belém rúgott kínjában, vagy én ütöttem hókon, hogy menthető legyen, de valahogy mindig sikerült egy-egy levegőt vennie. Képtelen voltam kiúszni mellőle ezek közt a körülmények között. Tán érthető. Túl régen úsztam már vele és rengeteget segített ő is nekem korábban. Ezt nem felejthetem soha el.
Hát itt volt csak igazán szükségem a kitartásra, ilyen intenzív körülmények között.
Manapság talán már könnyebb evickélni a part felé. Bár még örvénylik a víz a mi kis lavórunkban:))), de már egyre távolabb tőlünk. A bizalom visszaépítése fontos, hogy egyre erősebben tudjuk úszni. Ha kijutunk, én akkorát káromkodok, hogy az ég is leszakad! Valahogy így… A francba, a francba, no és még egyszer!!!
:)))… éééés össztánc!!!
Hogyan? Azt sosem tudjuk megakadályozni, hogy a másik ezt tegye magával, de magunk dolgában se tud senki.
Nekem 30 éves lánykm és 23 a fiam. Neked?
:))) én is elvesztettem és így, a segítségetekkel próbálom kibogozni, megtalálni és ismét a végére csimpaszkodni.
Aztán meg, hogy sok mindenben mennyire hasonszőrűek vagyunk... Fiatalság-érzet, 2 felnőtt gyerek... és lehet, hogy mégsem fogok hozzád hasonlóan a végén elválni?
Ha feltétel nélkül szereted a párod, és bízol benn, akkor mi a csudának akarod elhagyni egyáltalán?
Én má' régen elvesztettem a szálat! :))
Ha a fiatalságomra akartál utalni netántántántán... hm... 2 gyermeket felneveltem, 30 éve dolgozom, de amúgy, igen, fiatalnak érzem magam... és azt hiszem, enyém a világ! :))))
Egy függőségi viszonyt ismerek, a szeretetet.
Amíg az ember fiatal és egészséges, azt hiszi, övé a világ. Tudom, megéltem...
A függőség azonban nem feltétlenül jelent terhet, ugyanúgy, mint elnyomást sem. Jelenthet feltétlen bizalmat, szeretet - és nem utolsó sorban segítséget is. Normális esetben adok - kapok viszonyról van szó. Arról, hogy kiegészítjük egymást. A szülő - gyerek viszonyhoz mit szólsz?! Vagy a főnök - beosztotthoz? És az orvos - beteghez?
Nem a 64-est gondoltad kifejtésre? ;)
Most nem tudok fejtegetni, mert muuuunka van, tehát lépnem kell, mer' fiúgyermek azt mondta, hogy így 5-re se végzünk, én meg ugye függök tőle erősen, egyébként nemtom visszacsavarozni az ajtót a helyére. :))))
További szépségeset... majd délután jövök! :)
További ajánlott fórumok:
- Vajon mi lehet ilyen viselkedés mögött?
- Vajon mi lehet ez? Segítsetek megfejteni!
- Mindenki arra törekszik, hogy a lehető legjobban élje le az életét. Vajon jól csináljuk?
- Ez vajon már függőség? Mit lehet tenni?
- Meséljünk egy történetet, ami lehet végtelen!
- Beszéljünk a távkapcsolatról, hogy lehet a legjobban elvisleni.