Úgy érzem, hogy a kortársaimhoz képest elvagyok maradva és... (beszélgetés)

Sosem értettem azt, amikor valaki azt mondja, hogy nem vitte annyira, mint mások.

Kit érdekelnek mások? Ha boldog valaki, abban ami van, akkor elérte azt, amit akart. Ha viszont nem teszi boldoggá, akkor dolgozni kell még azon, hogy a célok megvalósuljanak, és nem elbújni és siránkozni.

Mid nincs, amilye van másoknak?

A fiam, kb. 20 évesen picsogott ezen. Mert a volt osztálytársak, mind dolgoznak már, jól menő családi vállalkozásokban, stb.

Én meg mondtam neki, hogy ha te is azt akarsz, akkor indulj el azon az úton, ahol megtudod valósítani, bár szerintem fontos az, hogy tanulj, találd meg azt, amelyik munka boldoggá tesz.

Persze, lehet, hogy másra gondolsz. Esetleg arra, hogy nincs még saját otthonod, nincs házastársad, gyereked, nem utaztál eleget, stb.

Lehet, hogy nem 1-2 éven belül, de ha teszel érte, akkor tuti, hogy sikerül minden!

Egyébként, én is szoktam ilyeneket gondolni. Nekem pl. unoka hiányom van;)

Nem tudhatod ők miért tartanak ott ahol, mennyi segítségük volt stb.

Én pl mindent magam erejebol ertem el, meg a ferjemmel egyutt, huszas evek vegen vagyok, nincs annyi mindenunk mint sok korunkbeli parnak, de ez van, en buszke vagyok arra, amit mar megteremtettunk. Biztos van olyan is, amit te ertel el sajat akaratodbol es erordbol.

Jó persze biztos okkal érzed ezt, valamit hiányolsz, valamit nem tudtal elérni, amin érdemes lenne dolgoznod. Pl ne masokhoz merd magad, hanem a sajat fejlodesed legyen a cel.

Fiunk jogot végzett, ebben is dolgozik, állami cégnél. Nem írom le, mennyi a fizuja, mert nem akarok azon vitázni senkivel, hogy sok vagy épp kevés.

1x mehetett volna egy magáncéghez 2x ennyi fizuért, de ott nem hajtaná le a gépet 15:-kor, s nem választhatna, hogy 6:30-ra vagy 7:30-ra megy dolgozni.

Neki fontosabb, hogy a gyerekkel rengeteg időt töltsenek. Együtt kertészkednek, legóznak esti fürdésig. Neki ez a fontos.

Értelek.

Ehhez nekem még társul egy kis "én ezt nem érdemlem meg"érzés ,és a fekete barika nem fehéredik ki,az is marad míg meg nem deglik.

Az általános iskolás osztálytársaim nem feltétlenül, de a gimisek szintén előrébb vannak. Orvosok, pszichológusok, informatikai cégek vezetői, én meg ügyintéző vagyok egy fos irodában és ez így is marad.

Tanulni már nincs kedvem. Várost váltani sem. Kicsi gyerekem van, túlórát nem tudok vállalni. Így itt nincs más lehetőség. 3+ éve próbáltam váltani, csöbörből vödörbe kerültem.

Valójában a fizetésem NEM emelése zavar a legjobban ebben az inflációs helyzetben, bár ez cégszinten van, nem személyes. De ami munkát szerettem volna, azt sem igazán kaptam meg, ahogy interjún ígérték.

Amikor pályaválasztás előtt álltam 30+ éve, akkor egész más világ volt. A mai körülmények között más irányba mennék. Ha akkor az ösztöneimre hallgatok, akkor most elég jó életem lehetne.

Csinálj számvetést,,de ne másokhoz képest nézd.

Magadhoz mérd a dolgokat,,mi lett ,mit értél el.

Mit akarsz még.

Vedd figyelembe azt is nem mindenki indul ugyanazzal a hátszéllel,,ott kicsit könnyebb lehet.

Meg azt is,hogy neked elég e amit elértél,,és mondjuk mellette élni is szeretnél kicsit ,nem csak kaparni.

Még ezer szempont lehet,,ha így is elégedetlen vagy,,akkor is rajtad áll.

Nem másokhoz kéne mérni magad, nem ilyen negatív, lehúzó gondolatokkal élni.

Számodra meg van az, ami az életedhez szükséges? Képes vagy az önálló életre?

Vannak emberek, akik megtalálják a boldogságukat egy vidéki kis házban vagy egy másfél szobás panelban is.

Kortársaim teljesen máshogy néznek ki és másképp vélekednek a világról mint én.

Nekem soha nem nőtt be a fejem lágya ,erre az időszakra már nem is kell.

Hogy többre vitték e?

Ezen soha nem gondolkoztam ,sőt nem is érdekelt.

Úgy általánosságban az emberi faj nem mozgat meg.