UBUNTU annyit tesz: "vagyok, mert vagyunk" (beszélgetés)

Lehet jónak lenni, amíg nem élnek vissza vele.

Legyél óvatos, hogy ne törjék a lelked szilánkosra.

Hmm...

Most megfogtál.

Álmokat kergetek...

De akkor mit lehet tenni?

Túl szép a lelked. A pénz, a hatalom elveszi az emberek jóságát, a szegényeknél meg az irigység veszi el az eszüket.

Vannak természetesem jó emberek is, de legtöbbször, ha nagyító alá teszünk valakit mindig találunk valami bibit.

Ismerek sok jó embert természetesen, de még ők sem önzetlenek, amivel indítottad a fórumod.

Itt a Hoxán is vannak emberek, akik szépnek próbálják magukat mutatni, segítőkésznek stb., miközben meg aki nem szimpatikus nekik, megfojtanák egy kanálvízben.

Szerintem az Ösmagyarok ilyenek voltak, mint a törzs tagjai.

Szeretném elhinni!

Kell hogy legyen jóság!

Nem? :)

Az Ubuntu filozófiája, amelyről szól ez a történet gyakran szerepel példaként az afrikai kultúra közösségi értékeinek bemutatására.

Az Ubuntu egy ősi bölcsesség, melynek alapja az egymás iránti tisztelet, együttműködés és közösségi összetartozás érzése.

Bár a pontos anekdota, amikor az antropológus kosarat tesz le, és a gyerekek kézen fogva szaladnak, inkább népszerű illusztráció vagy metafora, semmint dokumentált esemény, a mögöttes üzenet nagyon is valós és mélyen gyökerezik az afrikai közösségi kultúrában. Annyira népszerű pl. a Face-n ez a sok "jóság" Pénzt kap, mert felvette a szemetet, mert megmentette az állatot, mert adott baksist a koldusnak.

Tanmesék, de a valóság nem ilyen.

Nézz bele egy videóba, ahol segélyeket osztanak, tiporják egymást az emberek.

Elfogadom mesének, hogy szép lenne, jó lenne, de a valóság piszkosul nem erről szól.

Egyetértek veled!

De ez viszont igaz:

"vagyok, mert vagyunk"

Tehát, ha nincs közösség, én sem lennék.

Elgondolkodtam ezen a történeten.

Kíváncsi lennék arra, ha most megkérdeznék mondjuk 10-15 gyereket (osztálytársakat), hogy mit tennének ők ebben a helyzetben - vajon mit válaszolnának?

Gyanítom, hogy nem egymás kezét fogva indulnának a kosár gyümölcsért. És nem azért, mert mindegyikük át akarna taposni a másikon a cél eléréséért. A mai gyerekekben megvan a versenyszellem. Tehát nem arról beszélek, amikor a gyerek mindenáron át akar gázolni a másikon, hogy ő nyerjen, hanem arról, hogy van a gyerekekben egyfajta egészséges rivalizálás. Mert nyerni jó.

Az, hogy mi lenne a kosár gyümölcs sorsa? Biztosan lenne olyan gyerek, aki megosztaná a társaival. De olyan is, aki úgy gondolná: megnyertem, az enyém.

Ez már az a kategória, hogy a szülők beszéltek-e a gyerekükkel arról, hogy mit jelent a közösségi szellem.

Egy példa: korábban egy rendezvényen voltunk. Zsákbamacskán nyertünk egy tortát. Eszünkbe sem jutott, hogy hazavigyük. Az asztaltársasággal közösen ettük meg. De majdnem biztos vagyok abban, hogy lett volna olyan, aki hazaviszi a tortát.

Más világ a miénk, más világ az afrikai törzsé. Nagyon más.

"Hogyan tudna valamelyikünk is boldog lenni, ha bármelyikünk is szomorú?"

Szép gondolat. Volt, hogy én is így éreztem. Aztán megtapasztaltam, hogy vannak, akik legszívesebben átharapnák a torkomat, ha úgy ítélik meg, hogy "nekem könnyű". Akkor is, ha segítek... Úgyhogy maradt egy szűk kör, amelyiknek érdekel a sorsa.

"Egy antropológus egy afrikai törzs gyerekeinek javasolt egy játékot: letett egy kosár gyümölcsöt egy fa mellé, majd így szólt: Aki előbb oda ér, az nyeri meg a gyümölcsöt! Erre a gyerekek mind felálltak, kézen fogták egymást, és együtt szaladtak érte. Megkérdezte, hogy miért nem versenyeztek? Mire ők: UBUNTU.

Hogyan tudna valamelyikünk is boldog lenni, ha bármelyikünk is szomorú? E törzs nyelvén UBUNTU annyit tesz: "vagyok, mert vagyunk".