Többszöri randi lemondás, adjak meg esélyt? (beszélgetés)
Kb 1 hónapja beszéltünk, es másfél het utan lett volna az első randi, véleményem szerint egyébként jobb túlesni az esni találkozón minél előbb, ott nagyon sok minden kiderül.
Jha es amúgy viberen beszélgettünk tehát a telefonszámát tudom. Vagyis számot cseréltünk.
A tévében épp egy örömködő nőci, aki első találkozásnál összefeküdt a pasival, akit a neten ismert meg, és rögtön teherbe is esett.
Csodálkozik, hogy a pasi nem akar tudni róla.:)
Csak a keresztnevét tudja a pasinak.:)
Lehet hogy már írtad,de mennyi ideig beszélgettetek,mennyi idő után lett volna az első randi?
Bár már nem lényeges,de talán a következőnél számíthat és nem éled bele magad...
Nem hiszem, hogy egyoldalú elbeszélés alapján el kéne ítélnünk a fiatalembert.:)
Hiszen az ő verzióját nem tudjuk.
A topik indítójának már akkor fel kellett volna ismernie, hogy ez a férfi nem akar tőle semmit, nem akarja a közelébe engedni, mikor nem cserélt telefonszámot.
Szerintem valószínűleg nagyon direkt volt a nő, nagyon az volt a cél, hogy a pasit megismerje, aztán megfogja magának.
Na majd tapasztalsz még a neten elmebeteg dolgokat, készülj fel rá. Ez legalább nem azt csinálta, hogy találkozott Veled, arra törekedett, hogy lefektessen, aztán eltűnt. Mert rengeteg az ilyen.
Aki letagad barátnőt, feleséget, gyereket. Nagyon vigyázni kell és nagyon résen lenni.
Vannak jelek.. van fent nyilvánosra rakva fotója vagy nincs pl.
Ezt ne bánd. Meg nagyon messzire volt. Semmi információt nem tudtál volna róla szerezni, csak amit Ő mond. És nagyon gyanús ez az egész, az biztos, hogy valami nem stimmel vele.
Sajnos egy csomó bűnöző is fent van... vagy szabadult bűnöző...aki erőszakos bűncselekményért ült. És agresszív vadállat, aki ideig-óráig megjátsza magát.
Vigyázni kell. Ha valaki valamiben furcsa már ekkor, az eleje előtt, azt azonnal le kell tiltani és elfelejteni.
Semmiképpen se szabad elutazni hozzá és ott találkozni. Veszélyes. Csak a saját lakóhelyeden, nyilvános helyen, nappal, nem este sötétben. És ha furcsa, le kell lépni.
Ne gondolkozz rajta, miért csinálta, úgysem tudod meg. De hogy nem egyenes ember, az biztos.
Bár nem tudni miről folyt a beszélgetés köztetek online, de azt hiszem túl sokat vársz idegenektől.
Nagy reményeket fűzöl egy-egy kedvességből leírt mondathoz.
Ne hidd, hogy aki megszólít a neten az rögtön oltárhoz is vezet, vagy többet akar, mint néhány órás csevegés, vagy egy kóbor numera.
Akkor nem fogsz csalódni.
Megírtam neki h ez egy kicsit sok volt,,hogy nagyon megbántva érzem magam es nincs harag ha valami ügyből kifolyólag Pesten jár szóljon, de ne kommunikáljunk. Na meg persze ha Vki fontos arra szakítok időt. Ennyi volt a válasza
Rendben, tudomasul vettem! Neked is minden jót! Szia
Na ennyi volt :) mennyire Kia naiv voltam, bár nem értem mire volt jo nemi ez az egesz.
Nem is ismeritek egymást, nem tartozol neki semmivel, mint ahogy ő sem neked. Próbáltatok összehozni egy randit, nem jött össze, ő lemondja, és már előre szól, hogy X hétig nem ér majd rá. Nem kell beolvasnod neki, sem szemrehányást tenned, sem foglalkoznod vele.
Ha nagyon be akarsz olvasni, megírhatod neki, ha ennyire nincs ideje egy randira, akkor kapcsolatra sem lesz, és feleslegesen rabolnátok egymást idejét.
Ha beolvasol neki,akkor biztosan kell tudnod,hogy csak játszik veled.
Ha játszik veled,akkor pedig még annyit sem érdemel,hogy kioszd.
Ez kapcsolat ?
:D :D :D
További ajánlott fórumok:
- Mik azok a bevált pózok, technikák ötletek, tippek amiket felhasználva ki lehet elégíteni egy nőt!(akár többszöris)
- Mit tehetnék? Már többszöri alkalommal felfigyeltem arra, hogy a kurzorom "vándorol", lehetséges, hogy valaki hozzáférhetett a géphez?
- Naponta többszöri alhasi "mocorgás" mitől lehet?
- Van itt olyan, aki többszöri próbálkozás után fogyott le?
- Ha a hátgerincbe beadott injekció többszöri probálkozásra sikerült, milyen mellékhatásai lehetnek?
- Szomszédom iszonyatosan hallgatja a zenét, többszöri kérés ellenére! Kinél tehetek feljelentést, mi a következménye?