Ti hogyan dolgozzátok fel lelkileg a halált, a gyászt? (beszélgetős fórum)

Ez egy nagyon nehéz kérdés!

Ezt szerintem nem lehet soha sem feldolgozni,emlékeinkben örökké megmarad.

"Reinkarnáció vagy feltámadás ? Nem mindegy? A lényeg ugyanaz: tovább élsz."

Jajjjj! Nagyon nem mindegy! Ég és föld a különbség - szó szerint! :-)

Az indiai vallás szerint a reinkarnáció, az újjászületés átok. Az ember kénytelen még egy (vagy több) életet végigélni abban a reményben, hogy valamikor eljut a teljes megvilágosodásra, vagy – ahogy azt a buddhizmus tanítja – eljuthat a nirvánába. A cél tehát a teljes megsemmisülés.

A Biblia világos és kijózanító.

Zsid 9,27: „És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik, úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye…”

Na, erről a halálról és ítéletről nem akar tudomást venni az, aki legyint erre, és azt mondja, úgyis újjászületünk, azaz tovább élünk. Igen, tovább élünk, de nem mindegy hol és hogyan?

A halál végessé és visszahozhatatlanná teszi az életünket. Ugyanakkor ezáltal válik olyan fontossá is az életünk. Komolyan ezen múlik.

Az életminőségtől függ most minden. A mostani életünk határozza meg az örökkévalóságunkat.

Jézus felfedi előttünk, milyen is az örökkévalóság: akik földi életükben nem törődtek Istennel, nem fogadták el Jézus megváltását, azok az örökkévalóságot is Istentől való elszakítottságban élik majd meg és ez kínszenvedés lesz számukra. (A pokol tehát nem a tüzes kénkő, lángok, ördögök, hanem hogy örökké Isten nélkül, a Szeretet nélkül kell élni.)

Az Istennel való élet, a hit-remény-szeretetre épülő élet pedig a biztonságot jelenti – odaát is Istennel együtt lenni - ez az üdvösség, a földi életünk kiteljesedése.

A mi életünk egyszeri, itt és most kell dönteni: Istennel vagy Isten nélkül. Ahogy döntesz itt, úgy folytatódik az életed odaát. Isten már megtette az első lépést az ember felé, mikor emberi testben, Jézusban lejött a földre, hogy meghaljon a mi bűneinkért - ha ezt elfogadod, Te is Isten megváltott gyermeke lehetsz és ezért elnyerheted az üdvösséget. Rajtad múlik minden.

Bár a legtöbben úgy gondolják, hogy lesz még folytatás a halál után, de hogy konkrétan milyen, arról jobb szeretnénk minél kevesebbet tudni. Ezért aztán sokan összemossák a reinkarnációt az örök élettel sé feltámadással, pedig hatalmas a különbség. Elég a célt nézni: megsemmisülés vagy örökkévalóság Isten jelenlétében, ahol Ő, azaz a Szeretet tölt be mindeneket. Én ez utóbbira szavazok. :)

Bocs, hogy hosszú voltam. És bocsánat, ha okoskodónak tűnök - nem ez a célom. A hitemből szeretnék valamennyit csepegtetni nektek, amely Isten szaván alapszik. A mai világban nagyon sok hatás, inger éri az embert spirituális téren is, vigyázzatok, hogy mit fogadtok el és mi szerint éltek - mert ismétlem: csak egyszer élünk!

Ti itt most csak a római katolikus miséről beszéltek és a r.kat. templomokról meg papokról, ugye?

Pedig egy protestáns (pl. református) istentisztelet és templom teljesen más hangulatú. Van, akiknek túl egyszerű a fehér falaival - sehol egy kép, egy szobor - de legalább nem tereli el semmi sem a figyelmet Isten Igéjéről. A Biblia - Isten szava - áll a középpontban. A lelkész személye sem olyan fontos. (Én már csak tudom! ;-))

gyopárka, a papokra célozva írod, hogy nincs szükséged közvetítőre. Emberi közvetítő nem is kell. Nem is jó, ha annak tartják magukat a papok, vagy az emberek tekintenek rájuk akként. Hogy miért? Mert csak egy Közvetítő van: az Úr Jézus! Őrá viszont mindnyájunknak szüksége van. Általa beszélgethetünk az Atyával, Ő mondja: "Én vagyok az út, az igazság, az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam." Még Szűz Mária által sem mehetünk az AtyaIstenhez, csakis Jézus által.

Nem akarok hitvitát - nem is ez a topik témája -, a lényeg, hogy a gyászoló embernek (mindegy milyen vallású), ha csak egy mustármagnyi hite is van, Istennél vigaszra lelhet.

A templomokra szükség van, inkább a papok között vannak akik nem oda valók.Ugyanúgy ahogy tanár és tanár közt is lehet óriási különbség nincs ez másként a papokkal sem. De maga a templom valóban egy szent hely emberektől, papoktól függetlenül és mert szent hely, varázsa van, szeretet, békességet sugároz és ad ha figyelünk.Szeretem a templomokat és ha a pap olyan aki a helyén van, akkor a misét is.

Nem veled van a baj, hanem sajnos a világgal. Rengeteg ember teszi a dolgát, de nincs a helyén. Valószínüleg az a pap is ilyen.

Én gyakran érzem vágyok a templomi hangulatra..azt valahogy semmivel nem tudnám pótolni oly érzés...de amikor azt érzem akkor érzem a nyugalmat is ami ott körülvesz...

S igen ..a pap is ember...de jó, hogy ember..csak az furcsa, ha van egy komoly témád s várod tőle a választ..s ő egyszerűen int...ááá semmiség...s Te csak ott állsz s nem tudod, hogy veled van e baj... vagy a világgal...Vagy kivel...

Persze a misének is megvan a maga hangulata, varázsa és néha én is vágyom arra a hangulatra.

DE igazán kommunikálni csak misén kívűl tudok.

Ezzel mélyen egyetértek, felesleges állandóan a templomban ülni. Saját magunkban kell megkeresni az Istent, amig ott nem találja meg valaki, addig úgysem lesz igazi lelki békéje.Én jártam templomba, most csak elvétve megyek. És nem igazán misére.

A papok is csak emberek. Persze valakinek szüksége lehet közvetítőre. Nekem nincs. Én magam szoktam beszélgetni Istennel és Szűz Máriával és erre nem a mise a legalkalmasabb. Jobb szeretem ha a templomban nincs senki csak én és ők.

Köszönöm, hogy leírtad...a mondataid kezdenek megnyugtatni érzem.

Én hiszem az Istent s talán túlzásban is járok templomban. Sok kedves pap, szerzetes barátom van. Beszélgetünk mindenről.De most leírok valamit. Egy héten átlagosan 4-5 alkalommal megyek templomba. Amikor ott ülök (Bazilika)s eszembe jut a haláluk, akkor van úgy , hogy váratlanul azt érzem, hogy ki kell mennem a templomból mert nem bírok bent maradni. Eddig kimentem kb vagy 10-szer. Sajnos. Szégyellem és nem is beszéltem eddig senkinek erről mert milyen dolog az "Istennek megmondani a véleményem" ami bennem van. Olyankor kimegyek, leülök kint és ott tudom tovább folytatni az imát vagy a lelki békét. Nem sokan járunk hétköznap. Állandóan kb 5-6 néni, 2 bácsi s Én. S természetesen a papok ismernek jól. Volt úgy , hogy megkérdezte a pap is, hogy mi a baj miért hagytam ott a szent liturgiát s ilyenkor azt mondom, hogy fájt a fejem, melegem van stb...De nem azt ami a való..ami az igazság...

Ezért nagyon köszönöm, hogy leírtad.

Soha senki nem él a Teremtő nélkül. Mert Isten bennünk van, csak valaki nem száll magába és nem akar róla tudomást venni. De Isten akkor is benne van és előbb vagy utóbb rájön erre. /valaki lehet csak a halál pillanatában, vagy közvetlenül előtte,valaki hamarabb/

Reinkarnáció vagy feltámadás ? Nem mindegy? A lényeg ugyanaz: tovább élsz.

Értem. A néni miatt van. Szerintem ezen ne rágódj.

Lehet ha előbb érsz oda és megmentik, neki sokkal rosszabbat tettél volna.

Az én apukám halála előtti hónapban sajnos kórházba kényszerült és egyik éjszaka hirtelen a klinikai halál állapotába esett. Sajnos időben észrevették és ujraélesztették.Ettől kezdve 8 napon át élő halott volt.Csak a lélegeztető gép tartotta életben.

Ne tudd meg azt a szenvedést, lelki gyötrelmet amit átéltem és az orvosok sem tudták megmondani érez,tudja mi van vele vagy sem. Nagyon őszinték voltak velem, azt mondták minden lehetséges, mert ezt senki nem tudja.

Ezért azt mondom, nyugodj meg, gondolj szeretetteljes békével a nénire, jobb ez neki így.

Nem kell mindenáron életre ítélni az embereket.

A buntudat tenyleg nem jo. Meg kell bocsatani mindenkinek, es foleg magadnak. Meg kell tanulni elfogadni hogy ez van mert valtoztatni mar nem tudsz rajta. Vagy ezt az utat valasztod v elobb utobb beleorulsz az onmarcangolasba. Hidd el ok mar reg megbocsatottak mindenkinek. Az a hely ott fent csodalatos, nem nagyon akarodzik onnan visszajonni senkinek.

Amikor leszuletsz mindent torolnek az agyadbol ami fenttel kapcsolatos, pont azert mert akkor mindig vissza akarnal menni es nem teljesitened a feladatodat.

Hat nem ez a jellemzo. Lehet hogy inkabb a tudat hogy veled vannak. Biztos hogy neked is vannak olyan napjaid mikor elni nincs kedved. Na olyankor jarnak ra az energiadra. Az kitart naluk jo ideig, aztan megint jon egy rossz napod.

De nem tudhatom hogy neked milyen napjaid vannak:) en magambol indulok ki... Mindig megkornyekeznek. Amikor jonnek ok nelkul megborzongok. Nem jo erzes... Neha hangokkal is parosul, recseges, koppanas, v pillanatra arnyat latok.

Az hogy 40 napjuk van azt tanultam, mint mas az iskolaban. Sokan tudnak beszelni a lelkekkel, mar hozzam is szoltak. Azon kivul a visszautaztatasokbol sok mindent megtudhatsz fentrol...

A bűntudat egy hatalmas téma - ilyen kései órán ebbe nem megyek most bele.

A másik:

"ő ezt nem érdemelte" - olyan könnyen mondjuk ezt arról, akinek fáj a korai v. szörnyű halála (közben egy picit magunkat sajnáljuk, hogy mi sem érdemeltük ezt). Ebben különben rejtetten benne van az Isten elleni harag is, hiszen a Mindenható megakadályozhatta volna, mégis engedte, hogy megtörténjen. Ez - mégha ki sem mondod soha senkinek - ott van benned, a szíved mélyén, Isten jól látja, éppen ezért nyugodtan perlekedhetsz vele. Számos zsoltár született ebből az érzésből. (Itt is megáll az, hogy inkább haragos, dühös légy, mint közömbös, mert az érzelmek hiánya a legnagyobb baj...) Ha kiadod magadból ezeket a negatív érzelmeket Isten felé (vagy orvos felé, mert van, aki az orvost hibáztatja), rögtön könnyebb lesz a lelkednek.

De még egyszer: biztos, hogy "ő ezt nem érdemelte meg"? Mindannyian megérdemeljük a halált, sőt a kárhozatot is, mert elveszítettük a kapcsolatot Teremtőnkkel és nélküle élünk. Ez így lehet, hogy durván hangzik, de a Bibliában ez áll. Szerencsénkre viszont ez is megtalálható a Szentírásban (János 3, 16): "Úgy szerette Isten a világot - benne Téged és engem -, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." A biológiai halál tehát mindannyiunk sorsa, de az csak egy kapu... Én azt nem értem, hogy miért könnyebb hinni a reinkarnációban, mint a feltámadásban?

"Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él!" - ezt Jézus mondta, aki meghalt értünk (hogy nekünk ne kelljen bűneink miatt az örök halálba, a kárhozatra mennünk), és aki harmadnap feltámadt és MA IS ÉL!

(Ismét elnézést kérek a "papolásért", de olyan sokan mondjátok, hogy hívők vagytok, keresztyének, a hit erőt ad nektek, s ennek ellenére mintha nem ismernétek ezeket az alap dolgokat. Aki olvassa a Bibliát, értelemes magyarázatot hall róla az istentiszteleten, élő kapcsolata van a Feltámadott Jézussal, annak előbb-utóbb megvilágosodnak bizonyos dolgok. Persze még így is marad sok, amit emberi értelem fel nem foghat... ezeket és mindent Istenre kell bízni. Még egy Ige és befogom a szám, ígérem: "Akik Isten szeretik, azoknak minden a javukra van". MINDEN a javukra van - még a gyász, a fájdalom, a szenvedés is...

Nem nyújtottam keveset amíg élt...s remélem ez így is van...mi túl sokat voltunk együtt...oly jó ember volt s ő ezt nem érdemelte.

A nénit ha hamarabb érkezem, talán megmenthettem volna..ezért...

A fiamnak nagyon nehéz mert ő az egyedüli túlélő.

Próbált a barátnőjének segíteni,szeretett volna ott lenni vele a műtőben, de nem engedték.Gondolhatod hogy ezek a pillanatok örökre bevésődtek a lelkébe.

2 éve voltak eggyütt és nagyon szerették egymást.

Nekem legfőbb feladatom hogy segítsem a fiamat a tragédia feldolgozásában amennyire csak lehet. De ezt teljesen feldolgozni ugysem lehet soha se nekem se neki.

Te még fiatal vagy, hidd el semmi sem történik ok nélkül, ez a fordulópont valami miatt kellett az életetekbe még ha most nem is látszik. Az eseményeket visszafelé értjük meg.Idővel ki fog derülni miért kellett így történnie. Nálam már kibontakozóban van, gyerekemnél még nem látszik.

Gyerekeid hány évesek? Párod beteg volt vagy hirtelen halt meg?

Sziasztok, olvasgattam amit irtatok es szeretnek segiteni. Leirom amit tudok...en egy spiritualis egyhaz papja vagyok es sok dolgot megtapasztaltam. Sok elhalt leleknek segitettunk a hazateresben mert itt ragadtak, mert nem tudtak elengedni oket. Nekik ez nagyon rossz, nem tudnak ujra szuletni, nem tudjak csinalni a dolgukat. Nem szabad idekotni oket, nekik mar sokkal jobb odafent. Ha a test meghal, a leleknek meg van 40 napja hogy elintezze amit meg kell es ennyi napra valo energiaja is van. Utana masok energiarendszeret csapoljak meg amivel rengeteg rosszat tudnak csinalni egy elo emberben. Amikor ok nelkul faradt vagy mint akit agyonvertek, az pont egy ilyen eset hogy radcsatlakozott vki es leszivta az energiadat. Mi nem emlekszunk ra de mielott egyutt lejottetek, minden meg volt beszelve, kinek mi a feladata es hogyan kell csinalni. Ezaltal hogy vki meghal annak kell fejlodni aki itt marad. Tudom hogy nehez de erosnek kell lenni tovabb kell lepni es tovabb elni. Gyutsatok egy feher gyertyat, olvassatok el a 23. Zsoltart es engedjetek el. Halas lesz erte. A leesett es eltunt targyak mind azt mutatjak hogy elhalt lelkek vannak korulottetek. Nem biztos hogy hozzatartozo, csak vki aki jol erzi magat ott ahol van. Oket is vissza kell engedni. Toluk vannak az alvaszavarok rossz almok es az olyan dolgok amiket megtesztek habar nem akartatok. Szivesen segitek ha keritek, csak egy haz

tisztitas kell. Remelem tudtam segiteni...

szildikó77, nyugodtan tegezz vissza! :)

Neked is és a többieknek is, akiknek nagyon fáj a szeretett ember/ek/ elvesztése, sok-sok lelki erőt kívánok és azt, hogy eljussatok az ADAPTÁCIÓ, azaz az elfogadás fázisáig!

Még valami, ami talán segíthet még:

Gyakran ambivalens - egymásnak ellentmondó - érzések kerítik hatalmukba a gyászolót. Egyszer nagyon megsiratod azt, aki elment, máskor haragra gerjedsz (mégha ezt magadnak sem ismered be), mert becsapottnak, elhagyottnak érzed magad. Mindkét eset azt jelenti, hogy még nem teljesen fogadtad el a veszteséget...

Az adaptációs fázis lényege, hogy már nyugodtan, zokogás és harag nélkül vagyok képes az elhunyt távozását tudomásul venni - és ez nem pusztán beletörődést jelent, hanem elfogadást.

Ezt saját tapasztalatból is írom, mert már egyik nagyszülőm sem él, mindkét nagymamám nemrég halt meg (mindkettő ugyanabban az évben), és sokáig mérges voltam rájuk, hogy miért nem várták meg a dédunokák érkezését, de ma már egy csöpp harag sincs a szívemben és tudok róluk beszélni sírás nélkül.